9. fejezet: A Viperák Rendje

"Mindenki függ valamitől... vagy valakitől."

Az alapvonalhoz álltunk. A feladatnak eleget téve végig szaltóztam az egész pályát. Amikor az utolsót csináltam, megspékeltem egy kis csavarral is. A fejembe jóleső bizsergés vándorolt. Az a kis hang ismét megszólalt. Te szemét! Csak ennyit hallottam, utána mintha sziszegne valami... Egy kígyó? Ránéztem a karomra, amin a viperám szeme villogott. Mintha élne... A hang talán a viperámhoz tartozik? Vállat vonva folytattam a tesit. A tanár megdicsért, amiért ilyen ügyességgel oldottam meg a feladatokat. A többiek fáradtan és rosszkedvűen mentek ki a teremből, én viszont csillogó szemekkel és kellemesen bizsergő végtagokkal. Átöltöztem és lépkedtem az épület kijárata felé. Azonban 3 alak elállta az utamat. Kitaláljátok, kik voltak? Megsúgom: Ricsi, Chad és Leo. Avagy a három csitri... bocsánat, macsót akartam írni. El ne higgyétek. Ricsi a mellkasomra tette a kezét, jelezve, hogy álljak meg. Én huncut mosolyra húztam a szám.
- Előbb legalább hívj meg egy italra, mielőtt odanyúlkálsz!- mondtam, ő pedig elhúzta a kezét.
- Szólj Stephan haverodnak, hogy beszélnem kell vele.- mondta.
- Milyen ügyben?- kérdeztem most már komoly arccal.
- Ahhoz semmi közöd.- mondta és fordult volna meg, de visszarántottam.
- Én felelek a biztonságáért és nem hagyom, hogy te vagy akár más hozzányúljon akár csak egy ujjal is!- mondtam ijesztően közel hajolva hozzá.- Értve vagyok?- kérdeztem.
A hangom fagyos volt és halk, mégis ijesztő. Ricsi megborzongott, majd bizonytalanul bólintott egyet. Én bólintottam, amolyan "nagyon helyes" arckifejezéssel és kiléphettem a tesiterem külön épületéből. A nap lassan, de eltelt. A kapuban elbúcsúztam a testvérektől, de Stephanról nem tudtam levenni a szemem. Az öltözős incidens óta csak boxerben látom... És nem bánom ezt a látványt. Mit képzelgek én itt?! Csajszi, tetszik neked a védenced! Szólalt meg a kígyónő hangja ismét a fejemben. Majd higgyem is el, mi?
- Várjunk vacsorával?- kérdezte Liza, szokásához híven mosolyogva.
- Persze, vacsira otthon leszek. Menjetek!- intettem nekik, én pedig elmentem a parkhoz.
Út közben ismét meghallottam a halovány hangocskát. Ha már a te testedbe vagyok bezárva, legalább tudod, hogy mi vagy? Legalább hülyének ne nézne, könyörgöm! Mármint a bukott angyalon kívül! Torkollt le a fejemben lévő hang. A bukott angyalon kívül...? Mi lehetek még azon kívül? Állj meg egy elhagyatott helyen, mindent elmagyarázok! Kíváncsi vagyok a reakciódra! Kis kacagás visszhangzott a fejemben. A parknak van egy ágas-bogas része, bementem oda. A viperám életre kelt, a gyönyörű kékes bőre fénylett. Gúnyosan rám sziszegett, mintha nevetett volna. A szeme attól függetlenül csodaszép volt. A hosszanti vágás egyedivé és széppé varázsolta. A kígyó letekeredett a kezemről. Olyan csupasznak éreztem nélküle a karom. Az avarban arrébb tekergett, majd egy fára felkúszott. A teste formálódni kezdett, nagyobbá és veszélyesebbé vált. Hirtelen haja (?) lett, majd arca és emberi teste. Végül egy száj, amiből kivillantak tűhegyes fogai. Egy lány volt, meglepően hasonlított rám. A testét pikkelyezések fedték itt-ott, amik kéken csillogtak. Ruha nem volt rajta, a pikkelyek ellátták ezt a feladatot is. A teste két oldalán rendeződtek sorba, minden olyan testrészt takarva, amire nem kíváncsiak. A halántékát és az arca szélét is ezek az ismertetőjegyek különböztették meg egy szokványos arctól. A haja fekete, a szemében viszont megmaradt a hosszanti vágás. Egyébként a kígyószeme zafírkék színt vett fel. A szája gúnyos mosolyra húzódott.
- Erre nem számítottál, ugye, Miyako?- kérdezte még mindig ölelve a fát.
- Nem.- ingattam a fejem lefagyva.
A tetoválásom él... ami egy vipera... és lánnyá tud változni... aki telepatikusan súgott nekem matek válaszokat... Kész vagyok, komolyan!
- Nos, én vagyok a te jelképed. Mivel a Viperák rendjébe tartozol.- mondta lassan a viperalány.
- Nem bandázok!- jelentettem ki, mire arcul csapta magát.
- Ez nem banda! Ez egy Rend, ami befogadott téged.- mondta úgy, mint egy elmebajosnak.
- És van neved?- kérdeztem úgy, mintha ez normális lenne.
- Nevem...?- kérdezte most ő.- Ezt még senki nem kérdezte tőlem.
- Akkor hogy szólítanak? Úgy, hogy Viperalány? Ez hülyén hangzik.- mondtam.
- Adj nekem nevet!- mondta határozottan.
Egy ideig bámultam a szemébe. Csodaszép szeme van, el kell ismernem. Magabiztos és határozott. Az a zafírkék szempár megnyílt nekem. Csak egy jelkép. Senki nem hívta, lehet, hogy csak nekem öltött formát? Meglehet. Egy szép nevet kell választanom neki, ami illik hozzá.
- Mit szólsz az Ametiszthez?- kérdeztem.
- Az egy kő! Ennél személyesebbet szeretnék.- mondta tiltakozva.
- Türkiz?
- Nem vagy túl kreatív!- nevetett cinikusan.
- Sky (Szkáj)?
- Túl kék vagyok neked?- kérdezte végigpillantva magán.
- Megvan! Zafíra!- mondtam és a combomra csaptam.
- Eddig ez a legjobb!- nevetett.- De tetszik!
- Akkor Zafíra,- kihangsúlyoztam az új nevét.- mit takar a Viperák Rendje?
- Ugye megkapod a jelképet,- itt magára mutatott.- aztán felfedezed, hogy ügyesebb és hajlékonyabb vagy az átlag embereknél. Általában, ha nem jelenik meg a kiválasztott a tanács egyik gyűlésén, nem jön rá, hogy mi is valójában. De aztán jelentkeznek külső, illetve belső zavarok egyaránt. Külsőleg, például a Viperáknál, először a test eldugottabb zugaiban pikkelyeket vesz észre, utána átterjed más helyekre is. Gondolok itt arcra, nyakra, lábra. A belső gond az már cikibb, mivel gyilkolási vágyad támad, esetek többségében öngyilkossággal végződik ez a tünet felbukkanása. Még rajtunk kívül van 3 rend. Gepárdok, Hollók és Keselyűk. Nekik is van tetkójuk, de nem mindegy, hogy hol.
- Mennyi időm van a következő ülésig?
- Minden teliholdkor van, ne aggódj!- mondta nevetve és elrugaszkodott a fától.
Elém lépkedett, így közelebbről meg tudtam vizsgálni az arcát.
- A kígyók bármikor a rendelkezésedre állnak, környezettől függően. Néha te is megtapasztalhatod a kígyólét jó tulajdonságait, mint a kitűnő érzékszervek, nagy szemfogak, hajlékonyság, kecsesség és miegymás. Most pedig visszaevickélek a tetkóba, mert úgy hallom, keresnek.- mondta, majd felugrott és már kígyóként tért vissza a karomra.
- Köszönöm, Zafíra!- suttogtam a karomra, tudtam, hogy hallja.
Kisiettem az erdős részről és Ryan lép be éppen a parkba. Én ráérősen odasétáltam hozzá. Ő egy féloldalas mosollyal fogadott.
- Késtél, edző!- mondtam.
- Volt pár elintéznivalóm.- ezzel lezárta.
Most egy pályaszerűségre mentünk. A fű a térdemig ért, de nem zavart különösebben. Éppen bemelegítettem, ahogy Ryan mutatta. De dögös pasi! Na, Zafíra is feleszmélt. Én csak kuncogtam magamban. Milyen perverz tetkóm van. Ez de furcsán hangzik! Oké, mikor befejeztük a bemelegítést, pár ütő és rúgó mozdulatot mutatott. Én próbáltam utána csinálni.
- Nem jó, feszítsd be!- mondta és a hasamra tette a kezét.
Mellettem állt, már majdnem csóktávolságra. Éreztem az erős, férfias illatát, ami körülölelt. Az érintése határozott volt, mégis gyengéd. A szőke hajú és vöröses szemű fiú elidőzött a hasamon. Én hirtelen kirúgtam a lábát.
- Figyeljen, mester!- mondtam nevetve.
Ő is mosolyra húzta a száját, ahogy a fűben feküdt. Kellemesen telt az edzés, egyedül baktattam hazafelé. A rezgés megindult a zsebemben. Ezúttal Stephan száma volt.
- Mizu?- köszöntem.
- Miyako, gyere! Szükségünk van rád!- mondta halál komolyan.
- Otthon vagytok?
- Igen.
- Ne mozduljatok, sietek!- csaptam le a telefont.