4. fejezet: A nap végén

"Ahány ház, annyi szokás..."

Elképedve bámulták a fekete füstöt, amit árasztottam szét. Nem szabad megtudniuk, hogy ki vagyok. Odasiettem hozzájuk és a két kezemet ráhelyeztem a fejükre. Még sosem végeztem emlékezetszívást egyszerre két emberen, de ezt is el kell kezdeni, nem? Az ujjaimból ismét füst kezdett szivárogni, de ez furcsamód beleszivárgott a koponyájukba. Kitörölök pár emlékképet, a helyét pedig kitöltöm sötétséggel. A szemük ijesztően fennakadt, ahogy végeztem ezt a varázslatot. Ahogy végeztem a szükséges "lomtalanítással" elvettem róluk a kezemet. Ők fáradtan estek össze, a szemük immár csukva volt.
- Még ne ébredjenek fel, még ne ébredjenek fel...- motyogtam, miközben magamra kaptam a pulcsit, ami a derekamon függött.
Ahogy felvettem és a karom fedve lett, leguggoltam hozzájuk. Enyhén megráztam őket, mire kinyitották a szemüket.
- Mi történt?- motyogta Ryan a homlokát ráncolva.
- Elájultál, magaddal rántottad Lolát, ő is beverte a fejét, így ő is eszméletlen lett.- mondtam az arcukba szemrebbenés nélkül a hazugságomat.
Ők láthatólag elhitték, bár Lola elég gyanúsan méregetett. Én álltam a pillantását. Van előnye annak, hogy bukott vagyok... a vérembe és az elmémbe égett a bűn iránti sóvárgás. Ők tartottak nekem egy kis edzést, majd elköszöntem tőlük. Sajnos még mindig éreztem a felém áramló bizalmatlanságot amit sugároztak. De mit várhatnék tőlük? Nem vagyok sem szent, sem angyal. Én csak a sötétség földi helytartója. Ahogy hazaértem, Liza ugrott elém az ajtó mögül. Egy arcizmom sem rezdült, ő pedig csalódott fejet vágott.
- Pedig meg akartalak ijeszteni!- mondta már nevetve.
Az utóbbi napokban sem sikerült megértenem Liza boldogságának az okát. Egyszerűen minden ok nélkül boldog. Tiszta életerő, ami sugározza a vidámságot. Hirtelen kényelmetlenül kezdtem érezni magam. Mi ez az érzés? Már 7 éve nem éreztem ilyesmit.
- Bocsi, de most a szobámba kell mennem!- mondta remegő hanggal és már ott sem voltam.
Beléptem a szobámba, ahol egy behatolót találtam, méghozzá Stephan személyében. Éppen a démoncsillagot nézte a szobám falán. Halandó számára egyszerű szimbólumok, de számomra az életet jelentik. A kezében az egyik nyakláncomat tartotta, a kedvencemet, amin jáde medál található. Lélektelen szívem egy hatalmasat dobbant. Aztán erőt vettem az érzelemhullámon, ami elárasztott. Kezdek megbolondulni...
- Mit keresel itt?- kérdeztem ingerülten.
Megpördült a tengelye körül, egyenesen a fehér szemeimbe nézett. Kint sötétedésre állt az idő. A lehanyatló nap fénye narancssárga árnyalattal árasztotta el a fehérre meszelt falakat. Csak most láttam igazán, hogy milyen helyes a védencem. Fekete haján a fények játszadoztak, barnára varázsolták az éjsötét tincseit. Szeme csillogott, ahogy rám nézett. A szemében egybefolyik a zöld és a citromsárga. Arca férfias, mégis gyermeki vonásokat tükröz. Akár egy elveszett kisfiú, akinek anya kell. Zavarában a tarkójára tette a kezét.
- Csak... szétnéztem.- kereste a megfelelő szavakat.
- Kérem a nyakláncomat!- nyújtottam felé a tenyeremet.
Ő szótlanul a kezembe helyezte a zöld drágaságomat. Egy koldulás alkalmával kaptam egy jóhiszemű, mégis rongyos öltözködésű öregasszonytól. Állítólag szerencsét hoz. De nekem jóval többet ér, mint szerencsehozó. Ez a bizonyítéka annak,hogy nem minden ember rosszindulatú. Az asszonynak, akitől ezt kaptam, alig volt valamije. Mégis megosztotta velem. A markomba zártam a nyakláncot az emlékek hatására. A szívemre szorítottam.
- Beszélnem kell veletek. Hívd a húgodat!- mondtam, rá sem nézve a fiúra.
A srác kisietett a szobámból, ahogy a lába bírta. Lementem a nappaliba, éppen beszélgettek a testvérek. A nyakláncot még mindig a kezemben szorongattam.
- Miről szeretnél velünk beszélni?- tért Liza a lényegre, kiszakítva engem az emlékek hatása alól.
- A bátyád járt a szobámban.- mondtam az említettre nézve.- Van pár szabályom, ami egyszerű, mégis halálosan komolyan veszem őket. Első: SEMMIKOR, semmilyen körülmények között nem léphettek be a szobámba! Ha kell valami, kopogjatok vagy keressetek meg. Második: Nem tűröm, ha a cuccaimban turkálnak. Harmadik: Ne zavarjatok 9 után. Be fogom zárni az ajtómat, senki se ki, se be. Negyedik, egyben utolsó: Ne kérdőjelezzétek meg a szabályaimat, nincs kérdezgetés. Érthető voltam?- kérdeztem rájuk nézve.
Ők lassan, de bólintottak.
- De mié...?- kezdte Liza, de leintettem.
- Negyedik szabály.- vágtam közbe, mire lenyelte a mondat további részét.
Elmentünk vacsorázni, majd fürödni. Elmerültem a jó meleg vízben, ami kilazította elgémberedett testrészeimet. Így ázok, mikor kicsapódik az ajtó. Behúzódok nyakig a vízbe, még a lábaimat is behúztam. Egy nagyot sikítok. Igaz, hogy bukott angyal vagyok, de attól még szégyenlős. Gyorsan meglátom, ki a támadóm. Stephan az, ki más? Mindenem takarva van, aminek takarva kell lennie. Úgy látszik, a srác megbánta a hevességét és csak elpirulva dadogott.
- Bo-bo-bocsánat...- motyogta.
- Kimennél?- kérdeztem már szinte hisztérikusan, mire kiviharzott a helyiségből.
- Bocsi, bocsi, bocsi...- hajtogatta, amíg kiment.
- AJTÓ!!!!- kiáltok ki, mire behúzza maga után az ajtót.
A szívroham kerülget, komolyan mondom! Mi ez már, hogy a bukott angyal már le se fürödhet nyugodtan?! Túl sokat kérek? EGYEDÜL SZERETNÉK FÜRDENI! Ha megoldható ez az apró kérés, előre is köszönöm! Gyorsan pizsamába öltöztem és becsuktam magam után az ajtót. Vagyis csuktam volna, ha egy kéz nem állít meg.
- Mi az?- néztem Lizára, akihez a kéz tartozott.
- Beszélgetünk? Még csak 8 óra!- mutatott a fali órára.
- Rendben. A te szobádban?- sóhajtottam megadóan.
Ő elcibált a szobájáig, amit hogy is jellemezhetnék... olyan... barátságos. Leültem a narancssárga ágyneműhuzatra, míg ő elhelyezkedett a párnái közt.
- Miről szeretnél csevegni?- kérdeztem.
- Hát... igazából...- szólt zavarban.
Miről akarhat beszélni velem? A bátyjával éppen elég élményem van mára. Zavarában a haját csavargatja és nyöszörgő hangot ad ki. Vagy csak így gondolkodik? Fogalmam sincs. A hátam fájni kezdett a görnyedt testtartástól, így leültem az egyik babzsákfotelbe, ami citromsárga színben pompázott. Közelebb húztam az ágyhoz az ülőalkalmatosságot. Készen álltam a beszélgetésre, csapjunk bele!