2. fejezet: Bevásárlás extrákkal

Bezárkóztam a szobámba és leültem a hideg padlóra. Nem vagyok képes aludni, egyszerűen nem érzem szükségét. Immár 100 éve. Nem fáradok el, a testem folyamatosan dolgozik. Törökülésbe helyezkedtem és behunytam a két fehér szememet. Ismét hallottam a suttogásokat. Meditáláskor mindig hallom az ebben a világban ragadt szellemeket. Többen vannak, mint hinnénk. Hallani lehet a történetüket, a sopánkodásaikat, esetleg csak szótlanul bolyongnak. Eggyel rosszabb a kopogószellem, ami még idegesítő is. Amikor ott huhog a nyakadban és nem mondja ki, hogy mit akar, csak kopog a falon, 200 lesz a vérnyomásom, komolyan. Mélyet szívtam a levegőből, ami légfrissítő illatától volt nehéz. A kezeimet a térdeimen pihentettem, a mellkasom egyenletesen emelkedett és süllyedt. Hosszú, hollófekete hajam szétterült körülöttem. Suttogni kezdtem magam elé. Amíg nem e világi dolgokat suttogtam, a számból fekete füst gomolygott ki, amik a falhoz érve mintákat alkottak. A füst kígyóként cikázott a hófehérre meszelt falon. Ahogy kinyitottam a szemem, kicsapódott az ablak. A függönyök lengedeztek a gyenge fuvallattól, ami kintről áramlott be. A fekete füstöt szétfújta a falról és egy démonidéző hatágú csillagot festett a füst a falra. Felálltam és elégedetten néztem végig rajta.
- Bárcsak álmodhatnék...- sóhajtottam letörten.
Mikor a pillanatnyi gyengeségem elmúlt, kitártam az egyébként is nyitott ablakot. A párkányra felugrottam és előhívtam a szárnyaimat. Az én csodaszép szárnyaim egyből ki is ágaskodtak a hátamból, így elrugaszkodtam. Felmentem egészen a felhők fölé. Közben az agyam kattogott. Olyan ismerős ez a srác, de hol láttam már? Ami pedig még lényegesebb, hogy fogok én velük vásárolni? A húga olyan kis vidám, Stephan pedig tátott szájjal bámul. De miért? Aztán beleengedtem a kezem egy felhőbe. Az ujjaim között gyengéden siklott a bárányfelhő. Hirtelen lebuktam és bevittem egy dugóhúzó mozdulatot. A szárnyaimat magam köré fogtam és pörögtem a levegőben. Mikor az egyik ház tetejét majdnem elkaptam, széttártam a két drágaságomat, így nem loccsantam szét. Morogva mentem vissza a kicsiny és immár kipingált szobámba, ahol leültem az ágyamra. Rápillantottam az órára, ami még csak hajnali 3-at mutatott. Mit csináljak én reggelig? Kizártam a szobám ajtaját és lementem a konyhába. Ilyenkor elvileg épelméjű ember alszik, mégis kint találtam Lizát egy kakaó társaságában.
- Jó reggelt, Miyako!- köszöntött egy ásítás kíséretében, mégis kedves mosollyal.
Ez a lány a megtestesült kedvesség, de tényleg! Olyan ártatlan és boldog. Olyan, amilyen én voltam. Mosolygós arcára öröm ránézni, mégis én a hűtőből morogtam neki.
- Szia.- morogtam közömbösen.
Kikaptam a tejet és töltöttem egy pohárba. A pulton találtam kiflit, így azt is kivettem a kosárból, majd leültem az asztalhoz. A kiflit belemártottam a tejbe, úgy haraptam.
- Nem bírsz aludni?- kérdezte kedvesen.
- Úgy is mondhatjuk.- mondtam és egy mosolyszerűséget erőltettem az arcomra.
- Miért vagy ilyen komor?- kérdezte aggódva.
Aranyos volt, főleg a szeplőivel.
- Már régóta ilyen vagyok... Nem is tudok ebből a burokból kitörni.- mondtam egy falattal a számban.
- Mindenkiben ott lakik a jókedv, csak meg kell találni!
- Túlságosan optimista vagy, nem?- kérdeztem a bögrém felett ránézve.
- Sokan mondták már ezt.- bólogatott.
Én felálltam és megsimítottam a vállát.
- Reggel találkozunk!- mondtam és felsiettem a lépcsőn.
Egyenesen a szobámba mentem. Megláttam egy könyvespolcot, ami roskadozott a jobbnál jobb könyvektől. Akkor olvassunk! Egy kicsit tétováztam, de kiválasztottam A szukkubusz dala című könyvet. Érdekesen hangzik, így beleolvastam. Arra eszméltem fel, hogy valaki kopog az ajtómon. Én az ágyamon feküdtem a könyvvel.
- Igen?- kiáltottam ki.
- Gyere, reggelizünk!- mondta egy erős hang.
- Máris megyek!- mondtam neki és nehezen, de letettem a könyvet.
Liza adott nekem ruhát mára is, így egy rakott szoknyát (?) és egy inget vettem fel, kötött mellénnyel. Ennek a csajnak divatórán kéne poshadnia! Lementem és leültem az egyik székre. Stephan rám tekintett és elmosolyodott.
- Mit bámulsz?- morgom, mire lefagy az arcáról a mosoly.
- Semmit!- kapta el a tekintetét.
Én is így gondoltam ám! A figyelmemet a reggelimnek szenteltem. Miután belapátoltam, Liza megkapta a bankkártyát és én már az ajtóban álltam.
- Jöttök, vagy mi lesz?- kérdeztem ingerülten.
Ideszaladtak hozzám és kiléptünk az egyenlőre még nyári időbe. A testvérek beszélgetnek, de én meg sem szólalok. Odaértünk egy hatalmas épülethez, ami célratörően a Pláza nevet viselte. Valakinek túlcsorduló fantáziája volt... Na mindegy! Bementünk és én megragadtam a testvérek karját.
- Liza, neked is vásárolunk!- mondtam ránézve.
- De...
- Nincs semmi de!- vágtam rá határozottan.- Stephan pedig ellenőriz minket. Mivel pasiból van, csak érdekli, miben látja a csajokat.
- Oké!
Bementünk az egyik üzletbe, ahol bele is szerettem egy farmerba, na meg persze egy pólóba. A ruhámat azonnal lecseréltem az újonnan vett ruhadarabokra. Kaptam egy szögecses bakancsot, mellé egy kék farmert, bele kilyukasztgatott övet tettem, amin szintén tüskék voltak, illetve egy fekete póló, amire vörössel ráírva, hogy Bloody Angel (Véres Angyal). Liza hozott magával fésűt, így kifésültem fekete loboncomat és úgy vonultam ki.
- Nagyon illik hozzád!- mondta Liza.
Stephan csak ült és bámult. Én nyújtottam a kezem, hogy felsegítsem, amit el is fogadott. Felrántottam, de túl közel volt. Kb. egyforma magasságúak vagyunk, pedig ő sem egy kis növésű. Izmos alkarját még mindig fogtam, de sárgászöld szemébe néztem. Testünk szinte összeért. Így álltunk egy fél percig, ebből a kellemes állapotból Liza hangja zökkentett ki.
- Két szerelmes pár, mindig együtt jár...- dalolta, mire szétrebbentünk.
- Inkább menjünk, Stephan, te maradj a látótérben!- mondtam ki keményen.
- Ti hol lesztek?
- Kell fehérnemű is!- mondta Liza a gondolataimban olvasva.
Elmentünk Lizával, közben beszélgettünk. Vagyis ő kérdezgetett, én meg válaszoltam. Amire akartam, persze. Liza egy fekete bugyi-melltartó kombinációt nyomott a kezembe.
- Tessék, ez neked való!- mondta mosolyogva és az egyik fülkéhez tolt.
Én húzogatva a számat, felvettem. Legyen neki is egyszer gyereknap! Ő bekukucskált és elámult.
- Ezt megvesszük!- mondta bólogatva.
- Most pedig te jössz!- mondtam és felöltöztem.
Elhúztam a ruharészlegre. Pár ruhát a kezébe nyomtam és elküldtem, hogy próbálja fel. Közben Stephant kerestem a tekintetemmel. Pár fiú volt körülötte, az egyik éppen most lökött rajta egyet.
- Figyelj, csak akkor gyere ki a fülkéből, ha szólok, oké?- szóltam be Lizának.
- Oki.- válaszolta és én kijöttem az üzletből.
A fiúk felé csörtettem a nagy tömegen keresztül. Nem bocsátom meg magamnak, ha valami baja esik. 3 fiú szorította be. Éppen lendült az egyik keze, mikor odaértem. Az említett fiú csuklóját megmarkoltam, mire rám pillantott. Mivel magasított bakancsban voltam, így voltunk egy szinten. Én közelebbről is megnéztem. Egy vörösesbarna hajú srácról van szó, akinek kék szemei vannak. A lényeg, hogy hátrafordult és meglepetten nézet fel rám.
- Van valami probléma?- kérdeztem dühös hangon.