Aznap este volt a Zoren által emlegetett bál. Lucián annyira elégedett volt a munkámmal, hogy személyesen ő ajánlott be a feletteseinek. Mint az később kiderült, nem nagyon szokott ilyesmiket csinálni. Tehát már biztos lett, hogy nem konyhai alkalmazottként kerülök be a seregbe.
- El kellett volna szúrnom... - morogtam a képzeletbeli bajszom alatt.
- Tessék? - kérdezett vissza a százados, ahogy lépkedtünk fel egy igen meredek lépcsőn.
- Csak azt mondtam, hogy meg kellene szárítkoznom - nevettem fel idegesen, nehogy kitalálja, hogy mit mondtam az előbb. - Van rá itt esélyem?
Lucián szeszélyesen nézett rajtam keresztül, nem válaszolva a kérdésemre. A kivallatás után egyből kijöttem az elkülönített szobából. Leadtam az infót, a százados pedig annyira izgatott lett, hogy egyből üzenetet küldött a feletteseinek. Mindent elhadart egy 5 perc alatt. Kiderült, hogy végig tudta, hogy ki fogom szedni az emberünkből az infót, ezért már a hadsereg különleges osztagának tagjaként jöttem ki Zorentől. Én ezen pedig annyira meglepődtem, hogy majdnem összeestem. Igen, emlékszem arra a fojtogató érzésre, ami akkor a hatalmába kerített.
Ráadásul az az árnyalak is nyugtalanított. Zoren nem volt őrült. Én is éreztem a jelenlétét annak a valaminek, ami elhatározta, hogy a testőrömnek áll.
- Téged küldünk oda - mondta a férfi hosszú csend után a lépéseink visszhangja közepette.
Ez kirángatott a gondolataim közül. Szögezzük le még az elején, oké? Én egy kulturált családból származom. Anyám mindig is adott a jó modorra, így valószínűnek tartom, hogy jobb nevelést kaptam, mint némelyik gazdag kisasszony. De amikor ilyen hirtelen bejelentéssel egy ilyen napon hozakodik elő, nem tudtam udvariasabban reagálni.
- Mi van?! - torpantam meg az eldugott folyosó közepén. - Hogy érti ezt?! - Sosem voltam hisztis, sem elkényeztetett, de akkor egyszerűen előjött belőlem minden. - Még 20 perce sem vagyok az osztag tagja, de már egy életveszélyes küldetésen kell részt vennem?! Hol marad a kiképzés? A bajtársiasság? Tudja, amit megbízás előtt szoktak csinálni! Még nem állok készen arra, hogy szupertitkos iratokat hozzak el egy bál alatt az egyik főméltóság házából. Erre nem vagyok képes!
Lucián szembefordult velem.Nem éppen vidám arcot vágott, így minden további szó a torkomra fagyott. Csak bámultam azokba a vörös szemekbe, amik már olyan ismerősek voltak, mintha minden nap csak azokat láttam volna. A pajkosság eltűnt belőle, ami mindig ott csillogott a felszín alatt. Vörös jeget láttam, amitől reszketni kezdtem. Akkor sem kezdtem volna el félni jobban, ha közelebb jött volna és megpofozott volna. Az ellen tudtam volna védekezni. A tekintete ellen nem tudtam. Nem tudom, hány percig álltunk ott egymást bámulva, de hirtelen egy női hang szakította félbe a szinte késsel vágható feszült légkört.
- Százados, ne csábítsa el az új tagokat! - szólt szigorúan az ismerős hang.
Elcsábítani? Engem? Itt? Látod te, hogy hogyan néz rám? Szerintem most képzeli el a halálomat...
Várjunk egy pillanatot! Ryshia?
Megpördültem a tengelyem körül és tényleg volt ott egy nő, aki hasonlított is valamennyire a barátnőmhöz. Megvető pillantást vetett Luciánra, aki ennek hatására felvette a ragadozómosolyát, mintha mi sem történt volna. Igazi színésztehetség. Vagy csak nagyon szeszélyes személyiség.
- Ugyan már, gyönyörűm, csak téged látlak - bókolt a lánynak olyan mézesmázosan, hogy még én is éreztem megtelepedni a cukrot a bőrömön.
Igen, ez csak Ryshia lehet.
- Nem én vagyok a felettesed? Beszélhetnél tiszteletteljesebben is... - morogta Lucián, ahogy odabattyogott a lányhoz.
A nő azonban rám pillantott és zavartan összeráncolta a szemöldökét, miközben egy kecses mozdulattal arrébb tolta Luciánt a látóteréből.
- Bocsánat, nem találkoztunk már valahol? - kérdezte meg sokkal udvariasabb hangon, mint amit a főnökével szemben használt. - Annyira ismerős...
A szívemre tettem a kezemet. Emlékszik rám? Akkor... nem álom volt?
- Én is így érzem - mosolyodtam el szégyenlősen. - Mi a neve?
- Sherry vagyok, örvendek - biccentett enyhén. - És maga?
- Miyako vagyok - haloványan pukedliztem. - Örülök a találkozásnak.
Sherry egy ideig gondolkodott, majd tűnődően rám nézett. Lucián közben átvette tőle a dossziékat, amiket eddig a lány tartott. A nő továbbra is engem bámult, majd a felismeréstől kikerekedett a szeme. Gyorsan csettintett az ujjaival.
- Tudom már! Amikor jöttünk a toborzásra, maga állt ott az egyik üzlet előtt, gyógynövényekkel a kezében. Emlékszem a kisasszonyra, mert úgy nézett minket, mintha menten elalélna - magyarázta Sherry, én pedig elszontyolodtam.
Az álom az álom marad, mi?
- Lehet... - motyogtam, ahogy a mellkasomhoz öleltem a dobozt.
- Ismét olyan arckifejezést vág - tájékoztatott szenvtelen hangon. - Rosszul van, kisasszony?
Én csak ingattam a fejemet, ahogy enyhén pukedliztem egyet.
- Ha megbocsátanak... - közöltem halkan, ahogy ismét nekiálltam lépcsőt mászni.
Még szerencse, hogy Lucián elmondta, hogy hova kell mennem. De ciki lenne, ha meg kellene várnom, amíg diskurálnak! Égnék is rendesen, mint a rongy.
Azt hiszem, nem volt meg a halhatatlanságból származó nemtörődömségem. Kérlek, bocsássatok meg érte, hogy egy ilyen állapotú Miyakoról kell olvasnotok.
Tehát szépen másztam meg a lépcsőket, egyiket a másik után, amikor elértem a kívánt ajtót. Azonban mielőtt akárcsak hozzáérhettem volna a kilincshez, az ajtó kivágódott. Egy meglehetősen érdekes kinézetű férfi volt az. Hosszú, fekete haja fonatban volt, a szemei pedig furcsán felemásak voltak. Még soha nem láttam ilyesmit.
- Gyere, újonc! Nincs sok időnk! - mondta egy férfi, aki kicsapta az ajtót. - Még meg kell csinálnunk a külsődet, az pedig nem fog gyorsan menni. Tökéletes álruha kell ehhez a munkához, ha már a százados személyesen ajánlott be!
A férfi úgy hadart, hogy alig értettem, mit mondott. A lényeg azonban az volt, hogy minél hamarabb menjek be utána a szobába, ami mint később kiderült egy átalakító szoba. A pasi pedig profi sminkes.
Beljebb léptem a lányosan berendezett szobába, ő pedig amilyen hevesen kinyitotta az ajtót, olyan hevesen is csukta be. Gyorsan egy székhez irányított. Én leültem, ő pedig beletúrt a hajamba. Úgy éreztem, mintha egy polipot rakott volna a fejemre, olyan gyorsan dolgozott.
- Claus vagyok - mutatkozott be, miközben egy ismeretlen eredetű anyagot nyomott a fejemre. - Ön pedig Miyako, igaz?
- Igen - helyeseltem.
- Ne mozgassa a fejét! - koppintott rá gyengéden a homlokomra. - Vagy azt akarja, hogy még nagyobb szénakazlat csináljak belőle?!
Életemben nem láttam még annyi drága kozmetikumot és kelmét, mint aznap. A hapsi mindet felpróbáltatta velem és mindenfélét talált ki a hajamnak, illetve az arcomnak. Elérte, hogy az eredetileg kék szemeim lilának tűnjenek, de a sörényemből is egy szupermodell frizurát rittyentett. Négy és fél óra kellett neki ahhoz, hogy a világomat kiforgassa a sarkaiból. Új embert láttam a tükörben, mire végeztünk.
Összetegeződtünk vele az első két óra után. Kiderült, hogy aznap már 3 kém sminkjét csinálta meg, ezért volt kicsit ideges. Könnyen megbocsátottam neki, mert amúgy jó humorú beszélgetőpartnernek bizonyult. Ráadásul szakértőként megdicsérte a bőröm és a hajam minőségét, így nem lehetett okom panaszra. Mint minden nő, kivirágoztam a bókoktól.
Nem tudtam levenni a tekintetemet a tükörképemről, ahogy megpördültem a kék ruhámban. A virágok a kelmén örvénylettek, akár egy tavaszi szélviharban. Ez a ruha volt a dobozban, amit nekem kellett felhoznom. Volt egy fecni is mellette, de azt Claus elmarta belőle, mielőtt akárcsak megpillanthattam volna. Azt mondta, hogy csak utasítások vannak benne az ő számára, így ne is foglalkozzam vele. Viszont nem nagyon tudom Luciánt elképzelni, miközben sminktanácsokat pingál egy papírra. Erős gyanúm van rá, hogy más is volt azon a lapon, de sajnos ezt sosem tudtam meg.
Erős kopogás hallatszott az ajtó felől, így hirtelen odakaptam a fejemet. Sajnos ez majdnem egy kisebb agyvérzést okozott Clausnak, aki még valamit csinálni akart a hajamon.
- Kész van már a partnerem? - hallatszott egy türelmetlen hang az ajtó túloldaláról, valószínűleg a dörömbölés gazdájától.
- Igen, jöjjön be - mondta hangosan Claus. Mosolyogva odafordult hozzám, ahogy lesöpört egy láthatatlan szöszt a vállamról. - Ne aggódj, simán fog menni. Csak bementek és kijöttök, ennyi. A társad pedig nem mindig ilyen morcos, de most próbáld ne felidegesíteni, jó?
Csak bólintottam egyet a tanácsra. Ekkor pedig belépett a társam, aki elkísér a bálra.
Elakadt a lélegzetem a férfi láttán.
- Ti testvérek vagytok? - bukott ki belőlem, mivel a két férfi annyira hasonlított egymásra, mint két tojás.
Az egyetlen különbség közöttük csak a ruha lehetett volna, na meg az, hogy Clausnak egy hatalmas fonata volt, míg a társamnak egy kicsi, a többi haja meg ki volt engedve.
- Igen, ikrek - helyeselt Claus. - Csak neki jobban ment a felmérés fizikai része, így ő mehet terepre.
- Értem - motyogtam, ahogy végignéztem a partneremen.
Az iker biztosan megelégelte, hogy úgy bámultam, mint valami csodát, mivel rideg pillantást vetett rám. Megvetően végigmért, majd mozdult a keze. Rugós kés volt nála, így önkéntelenül lendült a lábam, a fegyvert pedig a szoba másik végébe rúgtam.
- Jó mozdulat volt, de szükségtelen - mordult fel, ahogy elővett egy másik pengét. - Claus, tartsd!
A sminkes meglepően erősen megragadott, hallgatva testvérére. Akárhogy vergődtem, nem tudtam kitörni a satufogásból. A másik férfi leguggolt a térdem vonalába, majd felemelte a pengét. Hirtelen megragadta a ruhám szoknyarészét és a combom közepéig hasítékot csinált rá oldalról. Kikerekedett szemekkel figyeltem, hogy a késsel milyen precízen vágta a kelmét. Csupasz combom kivillant, ahogy megcsúsztam a sokktól. Claus azonban hátulról szorosan hozzám simult, hogy megtarthasson, így nem esett semmi bajom.
- Szegényre ráhozod a frászt, Christian - kuncogott mögöttem a sminkmester.
- Jobb, ha hozzászokik - morogta (ezek szerint) Christian. - Biztosan nem hiába került be a különleges osztagba. Oké... kész van.
A férfi felállt, Claus pedig elengedett. Én így is majdnem összecsuklottam, de megőrizve a méltóságomat lépkedtem párat az új ruhámban. Könnyebben tudtam mozogni, mint előtte és egy tok is felfért így a combom belső felére.
Claus odatette elém a cipőmet, Christian pedig odadobott nekem egy szíjas késtokot. Felcsatoltam mindkettőt, így menetkészen hagytam el a szobát. Claus vidáman integetett nekünk, a testvére pedig csak egyet intett felé. Furcsa. Kívülről teljesen ugyanolyanok, de Christian sokkal mogorvább, mint a testvére. Mondjuk Claus is ilyen volt, amikor behívott a szobába. Csak remélni tudom, hogy a tesóját is így meg lehet puhítani, különben nagyon hosszú munka elé nézünk.
- Nézz a lábad elé, ne botladozz, ne tarts senkivel sem szemkontaktust, ne állj le beszélgetni senkivel. Lucián már bejelentett minket a parancsnoknál, így kaptunk engedélyt a házkutatásra.
- Várjunk, nem el kell lopnunk az iratokat? - képedtem el teljesen.
- Nem, csak az emberek tudta nélkül felforgatunk mindent a papírok után a bál alatt. Menni fog? - oldalról pillantott rám, miközben rátette a kezeit a derekamra.
Zavarba jöttem a közvetlen érintéstől, de tudtam, hogy biztonságban vagyok. Ugyanis csak a bérkocsiba tett fel, aztán beugrott ő is a járműbe. A kocsi elindult velünk. Csak most éreztem a hiányát a kiképzésnek, ugyanis...
...bálba megyek, de nem tudok táncolni.
