Én nyögve a padlóra rogytam. Meghajoltam a templom oltára előtt, ahogy Jahve is. Nagyon fura volt magát az Istent látni, ahogy meghajol a neki emelt oltár előtt. Így olyan volt, mint bárki más, aki gyakran jár templomba. Szemében csillogott az őszinte tisztelet az emberek iránt, akik mindezt érte tették.
- Húzzunk innen! - ellentétben az öccsével.
Megforgatva a szemeimet álltam fel a földről. Szárnyaimat széttárva nyújtóztattam meg magamat, miközben ritmikus karkörzéseket végeztem. A rituálém közben azonban letámadott egy erős kar.
- Fáj valahol? - suttogta Tehror a fülembe. - Megmasszírozzam?
- EL A KEZEKKEL A MENYASSZONYTÓL!!!! - teleportált oda hozzánk Ryshia kiáltozva.
Mi Tehrorral szétrebbentünk annak rendje s módja szerint. Nem is a félelem, hanem inkább a meglepődés vezérelt bennünket. Csak néztünk furcsálló tekintettel a démonlányra, aki még mindig az MT-jét nyomkodta merengve. A feje körül csupán egy lapocska körözött, én pedig gyorsan el is kaptam. A szemeim elkerekedtek a rajta levő feladattól.
- "Távol tartani a jegyeseket egymástól"??!! Mit jelentsen ez?! - igen, Tehror is a vállam felett elolvasta és ő reagált először. - Nem állhatsz közénk, démon!
- Nyugi, ez csak az esküvőig érvényes - legyintett vállat vonva. - Én már közel 150 éve nem ismertem férfit bibliai értelemben. Nem fog összedőlni a világ számotokra sem 3 naptól.
Mi Tehrorral összenéztünk, az arcomra pedig pirosság gyűrűzött fel. Az nem olyan biztos. Olyan intenzíven nézett rám a vőlegényem, hogy a lelkem és rejtett női tájaim fickándozni kezdett. Éteri vágy csillogott a zöld szemekben, amik leginkább méregre emlékeztettek. Ja, méreg - gondoltam magamban - egy korty és a rabja vagy.
Azonban Ryshia mögé nézve nem csak a Halálnak csillogott vágy a szemeiben. A démonlány nem láthatta végzetét, ami közvetlenül mögötte volt. Lucifer állt a démon mögött, kitágult orrlyukai és kivillanó fogai igazi vadállatra emlékeztették. Tányérnagyságú szemei sokkra engedtek következtetni. Szakadozó lélegzete és a szája feletti verejtékcseppek sem voltak elhanyagolható tünetek. Szerintem a 150 év hatott a szexdémon érzékeire, akinek a pillantásából arra engedtem következtetni, hogy ezzel a kijelentéssel Ryshia a legcsábítóbb célponttá vált a Sátán szemében. Lucifer bőre szinte füstölt, ahogy szemei két lávával teli gyöngyre hasonlítottak. Ryshia ekkor fordult meg.
- Ne is gondolj rá! - tartotta fel a lány a tenyerét, stoptáblaként szánva azt a Sátánnak. - Nem fogunk ágyba bújni. A főnököm vagy és ezt már lejátszottuk egyszer.
Lucifer összeszűkült szemekkel és még mindig sistergő energiát árasztva magából lépett közelebb a főtisztjéhez. Úgy tűnt, a témát ő még nem tekintette lezártnak.
- Szerintem ezt még egyszer le kéne játszanunk - morogta torokhangon, ahogy megfogta Ryshia feltartott kezét és hirtelen a tenyerébe csókolt. - Eddig nem tudtam a 150 évről...
- Pontosan tudhattad - ellenkezett Ryshia, miközben kirántotta a kezét az édes fogságból szinte már indokolatlan hevességgel. - Mióta nálad dolgozom, nem kezdtem viszonyt senkivel.
- Miért nem? - motyogta tűnődve a Pokol ura, inkább magának mint a jelenlévőknek.
- Mert valaki - mutatott Luciferre eltéveszthetetlenül a démon - annyi munkát adott, hogy nem volt időm ilyesmire. Én pedig a munkát az élvezet elé helyeztem.
A helyiségben a hőmérséklet érezhetően megugrott. Az istenség pedig egyre dühösebb vagy éppen egyre vágyakozóbb lett. Talán mindkettő párhuzamosan dúlt a lelkében. Fogalmam sincs, én csupán a külső tényezőkből tudtam következtetni.
- Ha időd lett volna, kerestél volna szeretőt? - szegezte a démonnak a kérdést az ura.
Meghökkentem a lány válaszán. Megemeltem előtte a képzeletbeli kalapomat, ugyanis nem mindenki merte volna ezt válaszolni. Azonban a barátnőm csak egy kirívó mosollyal az arcán egy leheletnyivel közelebb hajolt a főnökéhez, ahogy a választ adta.
- Biztosan - morogta Ryshia. - Valószínűleg lettek volna több tucatnyian. Kifejezetten szeretem az érintést.
A lány emberi arca alatt ott vibrált apai öröksége, a felszínre törni akaró vadállat. Lucifer térdei megroggyantak, ahogy ezt hallotta. Hihetetlen volt. Ryshia képletesen térdre kényszerítette a főnökét a válaszával, aki ott maradt letaglózva.
- Holnap találkozunk! - csak ennyit mondott úgy általánosságban mindenkinek, mielőtt füstté vált.
Lucifer mire utána kapott, addigra a lánynak hűlt helye maradt csupán. A szexdémon pedig ott maradt a templom padlóját ütlegelve, mint valami félőrült.
- Sikerült magába bolondítania - mondta Jahve vigyorogva. - Remek!
Az Isten úgy nézett ki, mintha éppen egy képzeletbeli listán kipipált volna egy tételt. Gyanakodva néztem Jahvéra, aki a füstdémonhoz hasonlóan távozott pillanatokon belül. A násznép nagyja uraikat követve elvonult, míg csupán a Halál palotájába tartozó népség maradt a templomban. Azonban ott voltak valakik, akiket nem ismertem. Négy gyönyörű lány, közel ugyanolyan magasak és ugyanolyan arcúak. Nagyon fura volt őket egymás mellett látni. A hajuk különbözött legalább. Az egyiknek fonatban volt, a következőnek kiengedve és hullámosan, a harmadiknak egy fiúsan rövid frizurája volt a negyediket pedig tépett félhosszú sörénye tette egyedivé.
Tehror megfeszült mellettem.
- Bátyó, örülünk a találkozásnak - lépett oda hozzánk a rövid hajú, ahogy Tehrort, majd engem is átható tekintettel végigmértek. - Örvendek a sógornőnknek.
- Öhm, bocsi, de ti kik vagytok? - kérdeztem meg a tudatlanságom következtében piros fejjel.
A rövid hajú és a testvérei elmosolyodtak. Ijesztőek voltak, ahogy egyszerre torzult jellegzetes grimaszba az arcuk.
- Sajnálom az udvariatlanságunkat - lépett elő a leengedett hajú. - Legidősebb nővérünk kissé modortalan tud lenni. Ő Wendy - mutatott elegánsan az előbbi felszólalóra - én Eva vagyok, ők pedig Fiona és Daniella.
Rémlettek ezek a nevek.
- Az Apokalipszis lovasai, ha nem tévedek - egészítettem ki a bemutatkozásukat töprengő arckifejezéssel, bölcsen eltakarva a lelkemben dúló vihart, amit a jelenlétük gerjesztett. - Örvendek.
- Meglepően közömbösen fogadod a tényt - szólt közbe Fiona, akinek fonata volt.
Én csak vállat vonva néztem Wendyre.
- Gondolom te vagy a Háború, angolul War. Ezért van az egész testedre szíjazva egy kisebb hadseregnek is elegendő fegyver - mutattam az oldalán függő gránátokra.
- Tudod, sosem lehet tudni - villantott egy titokzatos mosolyt.
Megjelent lelki szemeim előtt páncélban és karddal a kezében. Simán el tudtam hinni, hogy hadseregeket tud egymásnak ugrasztani. Ha sorrendben akartam haladni pusztán a neveik alapján, akkor Fiona következett.
- Fiona, az Éhínség (=Famine) - pillantottam tovább.
- Honnan tudtad? - kerekedtek nagyra meglepően ártatlan szemei.
Wendyn látszott, hogy ontott már vért. Fura. Úgy tűnt, a testvéreit próbálta eddig megóvni.
- Szörnyen le vagy fogyva - adtam meg rá az őszinte választ.
- Ott a pont - felelt mosolyogva, ahogy érdeklődve közelebb lépett, hogy szemügyre vegyen. - Te viszont egészséges vagy. Nem vagy olyan, mint a mostani tinilányok... Ezt értékelem benned - közben úgy intett közelebb, mintha egy nagyon fontos titkot kellene mondania. - Valamelyikük szándékosan szólít engem, pedig régen mindenáron távol akartak tartani.
- Ez igaz - mondtam egy mosollyal.
Éltem is abban a korban. Ezt inkább elhallgattam. A következő testvér Eva volt.
- Járvány (=Epidemic) - mondtam a szemébe nézve. - Pestis, kanyaró, HIV, ilyesmi?
- És a legártalmasabbakat még csak nem is ismered - bólintott rá a listámra. - Tudod, az emberek ódzkodnak tőlem, s mégis fegyverként használnak. Fura, nemde?
Tetszett az az elgondolkodó arckifejezése. A stílusa is hasonlított a szerepkörére - szinte ragályos volt. Én azon kaptam magam, hogy a betegségek emberek életében játszott szerepéről gondolkodtam, ez pedig nagyon régóta nem fordult meg a fejemben. Konkrétan a halálom óta nem.
És végül Daniellához fordultam. A legkisebb és legveszélyesebb. Azonban az ő szerepét nem értettem. Ő is a Halálhoz értett, mint a vőlegényem.
- Tudom, mi jár a fejedben - szólalt meg halk hangon az említett személy. - Mi a szerepem? Én takarítok a testvéreim után.
Értetlenkedő tekintetemet látva a lány grimaszra húzta a száját. Tehror arcán feszültség jelent meg, ahogy legkisebb húgára nézett.
- Szerintem nem kell tudnia, Ella - mondta a vőlegényem.
- De, tudnom kell - ellenkeztem vele egyből.
Daniella vett egy mély levegőt.
- Takarítani fogok - ismételte meg magát. - Én leszek apánk és bátyánk egy személyben. Mindenki számára elhozom a pusztulást. Az Ítélet Napján mindenki eltöröltetik a Föld színéről, legyen az halandó, halhatatlan vagy istenség.
Megdöbbentett a tekintetének élessége és a közömbösség, ahogy ezt kimondta.
- Tehát te ölsz meg majd mindenkit? - kérdeztem halkan, reménykedve abban, hogy rosszul hallottam valamit.
- Igen - nem hagyott bennem reményt. - Magamat is beleértve. Két pár marad majd csak élve. Egy halandó és egy halhatatlan pár. Ez azonban a jövő zenéje.
Szinte éreztem, ahogy a tollaim felborzolódnak ettől a lánytól. A legfiatalabb és mégis a legveszélyesebb. Ahogy ránéztem, ő elmosolyodott. A titánok és a testvérei hozzá képest semmik voltak. Tudjátok miért?
Mert látszott a tekintetében az élvezet, ahogy erről beszélt. A világvége és több millió élőlény halála nem jelent számára semmit. Semmibe veszi az életet, habár arra rendeltetett, hogy elvegye és számba vegye a bűnöket. Ez neki nem kötelesség.
Hanem csupán szórakozás.
