79. fejezet: Minden jó, ha a vége jó?

Jahve állt előttünk. Fura volt a művészi punk srácot reverendában látni. Kényelmetlenül érezhette magát, miközben a próbára készültünk.
- Muszáj nekem ezt viselnem? Én vagyok az Isten, nem hiszem, hogy papnak kéne öltöznöm! - húzta el a száját a srác, miközben az ujjával próbált tágítani a (tényleg borzalmas) ruhájának a nyakán.
- Én sem értem igazán, hogy miért kell ebbe beöltöznöd - kuncogtam a markomba.
- Te ezt élvezed, igaz? - villant rám már-már fenyegetően a kék írisz. Színes haja és szoborszerű arcvonásai egyáltalán nem illettek ahhoz a reverendához. A papgallér még elment volna, azonban a fekete csuha már tényleg túlzás volt. - Kezdem azt hinni, hogy rossz vagy.
A mosolya megtörte szemének szigorú és hideg fényét. A kisfiús mosoly ragadozószerűvé tette az istenség arcát. Tényleg ő volt a mindenség bírája.
- Ha úgy nézzük, igazából te erőlteted a híveidre ezt a borzalmat - gesztikulálva riposztoltam, ahogy egy nőhöz illik.
Ő csak kacsintva elismerte az igazamat. Ekkor jött be hozzánk a paplakba Lucifer. Vörös inget és öltönyt viselt, ami határozottan fenségesen állt rajta. Meglátván a bátyját az ajkai gúnyos vigyorra húzódtak.
- Nicsak, ki esett saját döntésének csapdájába? - tapogatta meg karmaival bátyjának a nyakgallérját.
Jahve fintorogva ütötte el öccse kezét a ruhájáról. Lucifer csúfolódva kiöltötte a nyelvét, majd férfiasan felnevetett. Legnagyobb meglepetésemre Jahve is felvette az 5 évesek szintjét, így folyamatosan nyelvet nyújtogattak egymásra. Az Isten és a Sátán az esküvői próbámon, őrület!
- Te úgy nézel ki, mint egy strici - vágott vissza az Isten.
- Köszönöm - mondta Lucifer büszke mosollyal. - Ezt a hatást szerettem volna kelteni.
- Valóban? Ez egy esküvői próba - mondta fanyarul Jahve. - Ha így öltözöl, nyugodtan csaphatod a szelet a koszorúslányoknak.
- Wow, itt vannak csajok? - nézett ki tűnődő tekintettel és huncut mosollyal a paplakból a Sátán. Ez de furán hangozhat! Pár pillanat nézelődés után az öcsi durcás ajakbiggyesztéssel jött vissza. Ezúttal Jahvén volt a vigyorgás sora. - Komolyan, angyalokat hoztál ide?
- Miért, nem tetszenek?
- Mind tőled bűzlenek - fintorgott Lucifer, ahogy még egyszer kikukucskált. - Jól látom, hogy annál egy pöröly van? Ráadásul egy felszentelt pöröly? Tudtam, tesó, hogy nem bírod a fejem, de hogy ennyire!

- Az biztosan Rheia - legyintett tűnődve Jahve. - Nincs félnivalód tőle.
- Rám bámul - motyogta Lucifer, ahogy visszahátrált az ajtótól.
- Biztosan nem - nyugtatta az öccsét.
- De igen - tagadta Lucifer. - Most a fegyverét suhogtatja...
Jahve egy kézmozdulattal becsapta a paplak ajtaját a Sátán orra előtt. A vöröske összerezzent a hirtelen ingertől. Óvatosan még jobban elhátrált az ajtóból. Megpördült a tengelye körül és igyekezte legyőzni a paranoiáját. Jahve is fojtott hangon nyugtatni kezdte.
- Senki nem bánthat. Engedélyt adtam, hogy a templomba léphess és az angyalaim ezt tiszteletben fogják tartani.
- Még mindig nem mutattad meg nekik az igazi arcodat? - mutatott az öccse a legidősebb fivér arcára.
- És soha nem is fogom - bólintott egyet az Isten. - Még mindig a bölcs, öreg, szakállas manus vagyok nekik.
- És nem kételkednek benned? Mármint, tudod... - fordult hozzá Lucifer. Jahve értetlenül várta a folytatást. - Ez az elbaszott Mikulás fehérben szerep már nem... elcsépelt?
Azt vártam, hogy ettől eltörik a mécses. Most komolyan, lefikázta a Sátán az Isten egyik alakját. Valljuk be, mi sem szeretjük, ha valamelyik ruhánkat lehúzzák a sárga földig. Kb ilyen szinten van az Isten is az alakokkal. Azonban Jahve elkezdett rajta nevetni.
- Te mondod ezt a vörös ördög és vasvilla kombóddal? - Jahvét nem kellett félteni.
Lucifer durcásan elfordult a bátyjától. Ekkor állapodott meg a tekintete rajtam és ruhámon. Vörös szemei párszor végigsimítottak rajtam. Olyan szemérmetlenül bámult, hogy el kellett nyomnom az ingert, hogy eltakarjam magamat.
- Lőhetek rólad egy képet? - kérdezte érdeklődve.
- Miért? - kérdeztem zavartan, ahogy a falig hátráltam.
- Miyako, csak képzeld el! - vette olyan TeleShop árushoz hasonló stílusra. - Ha lefényképezlek, meg tudom mutatni a képet a leendő kuncsaftjaimnak...
- Mármint azoknak, akik szerződést kötnek az ördöggel? - kerekedett ki a szemem.
- Csitt! - rakta saját szája elé hegyes karmokban végződő ujjait. - Még nem végeztem - de durcás hangja ellenére mosolygott. - Tehát ha megmutatom nekik, hogy milyen tökéletesen festesz, a nők hozzád hasonlóak akarnak majd lenni, a férfiak pedig téged akarnak majd! Hát nem lenne csodás marketing?
Előbújt belőle az üzletember. Lucifer szeme csillogott, ahogy a potenciális bepalizható áldozatokat számolgatta a fejében. Közben Ryshia is becsörtetett a szobába nagy hangzavar kíséretében. Üzletasszonyosan volt felöltözve, eltekintve a hatalmas szablyától, ami az oldalán függött. A fekete, térdig érő szoknya és fodros fehér blúz elég mozgást biztosítottak neki, ha netán harcra került volna sor. A szarvai büszkén kanyarodtak, gyönyörű füstszínük meg-megcsillant a lámpa hamvas fényében. Arca ragyogott, ahogy egy démonnak szokás. Árasztotta magából a profizmust. Egy MT volt a kezében. Az MT-t (Mágikus Táblát) előszeretettel használják a varázslattal nem rendelkező halhatatlanok. A lényege, hogy ez a tábla varázslat segítségével leírja minden teendődet és gondolatodat egy áttetsző papírszerűségre, ami az adott feladat teljesítéséig a fejed mellett lebeg. Okos és nagyon idegesítő találmány. Ryshia feje körül 2-3 lapocska röpködött vidáman. Egyet röptében elkapott és elkezdte felolvasni a rajta szereplő szöveget.
- Tehror üzenete Lucifernek szól: - itt Ryshia hangja eltorzult, mintha Tehror szólt volna a torkából - "A feleségem nem lesz az üzelmeid része, erről én magam gondoskodom."
Megborzongtam a szövegből áradó birtoklási hullámtól. Akaratos férjem lesz. Olyan jó ez a szó: férj. Olyan állandó, nemde? A szívem felmelegedett, mintha egy meleg takarót tekertek volna a szívem köré. Imádtam az uramat, még most is imádom. És ezután is fogom.
Lucifer azonban egészen más érzés miatt borzongott meg.
- Olyan... természetellenes a testvérem hangját hallani a démonom torkából - mondta öklendezve.
Aznap Ryshia mondta ki a nap igazságát.
- Sátán, mi mind természetellenesek vagyunk - világított rá a részleges igazságra. - Legalábbis az emberek szerint.
- És mégis istenítenek minket - mondta Lucifer vigyorogva. - Imádom őket, meg kell hagyni. Jól összeraktad, Jahve!
Az Isten nem bírta tovább és levette a csuhát. Alatta egy hófehér ing volt és egy nadrág. A papgallért azért ízlésesen magán hagyta. Miközben a fején áthúzta a csuhát, közben morgott.
- Bárcsak ne hagytam volna meg a szabad akaratukat! - motyogta vehemensen. Az évszázados keserűség olyan intenzitással átjárta a szavait, hogy szinte arcon ütött. Azonban a tekintete dühösből szomorúba ment át. - Bárcsak ne szeretném őket ennyire... A fiam még mindig élne...
Ismét maga elé bámult üveges szemekkel. Az évezredek emlékei egy sóhajt csaltak ki belőle csupán. Én pedig őszintén tiszteltem ezért.
- Kezdődjék a próba! - tapsolt Ryshia kettőt, majd füstté vált.
Erre pedig mindenki hangyabolyként nyüzsögni kezdett. Menyasszonyként csupán annyi volt a dolgom, hogy botlás nélkül eljussak az emelvényig, ahol Jahve és Tehror áll és örök hűséget fogadni. Ennyi volt az egész és nem több. És mégis a vérem zubogott a fülemben.
Azt mondják, hogy a halhatatlanok sokkal kecsesebbek és ügyesebbek a halandóknál. Hát, én azt mondom, hogy ez nem ezen múlik. Én például halhatatlan létemre 5-ször botlottam meg a bokagyilkos cipőmben, mire az emelvényhez értem. Tehror már röhögött, ahogy odaálltam elé 3 esés után. Jahve elfelejtette a szövegét, Tehror rossz ujjamra húzta a gyűrűt, a vendégek között pedig spontán háború törhetett volna ki. A násznép egyik oldalán voltak a démonok, a másikon pedig az angyalok. Az apám és az anyám elkülönítve ültek, mert anyám még mindig haragudott Ozenre. Krin folyamatosan megbotránkoztatta Raphael arkangyalt csupán a létezésével és a Vérhercegnő pedig... elég sajátos módon élvezte a próbát. Éppen Vod támogatta az egyik székre, miközben folyamatosan csitítgatta és szabályosan lefogta. Ugyanis Shadow gyengéje köztudottan a madarak voltak, a templom egyik sarkában pedig volt egy éterien gyönyörű hóbagoly. A hercegnő őt csodálta volna éjjel-nappal. Ha Vodot nem ismerném jobban, azt hinném, hogy féltékeny egy madárra.
Mikor már minden (na jó, majdnem minden) tökéletesen ment, mindenki fellélegzett. Én is köztük voltam, természetesen.
- Újra! - tapsikolt Ryshia legalább nyolcadjára, bár már rég befejeztem a számolást.
Én erre megmerevedtem. Felpattantam és a templom órájára mutattam, ami már késő esti órán nyugtatta a mutatóit.
- Figyi, imádlak, de ha még egyszer kimondod ezt a szót, esküszöm az élő Istenre - mutattam itt a kb félholt állapotban levő Jahvéra, aki éppen a padló hűvösét élvezte az arcával - , hogy kivágom a nyelved. És ez nem vicc!
Ryshia arcán harciasság terjedt szét. Már éppen elkezdte volna sorolni a hibáinkat, én viszont kiugrottam a cipőmből és leültem. Ő szótlanul nézte a zúzódásokkal teli lábamat, ahogy elkezdem benne visszapattintgatni az apróbb csontokat. Igen, sokat botlottam és nem véletlenül hívtam bokagyilkos cipőnek.
- Rendben, tartsunk egy kis szünetet - sziszegte a fogai között. - De utána folytatjuk!
- Mindenképp, főnök!
Ryshia ismét füstté vált. Észre sem vettem, hogy eddig visszatartottam a levegőt. Hatalmas sóhaj kíséretében a helyükre masszíroztam a csontocskákat határozott mozdulatokkal. A násznép szétszéledt egy kicsit enni és inni, mielőtt a diktátor visszatér. Ryshia remek vezető volt, és mint az később kiderült, rendkívül maximalista. Tehát az esküvőszervezők gyöngye.
Egy nagy puffanás hozott vissza a gondolataimból, majd egy nyelves csók. Tehror izzadsága csiklandozta az orromat, ahogy elhúzódott tőlem.
- Hmm, ezt miért kaptam? - motyogtam egy kissé kábultan.
- Csak mert olyan átkozottul szexi vagy, a főnök pedig mindig leállította a csók előtt - mélyet szippantott a nyakamból, mintha erőt akarna meríteni. - Pedig azt várom a legjobban az egészben...
Erős karja mögém került és mire észbe kaptam, addigra az ölébe ültetett és a szoknyámat rendezgette. Hátam a mellkasához feszült, ahogy erősen átkarolta a derekamat. Ajkát a nyakhajlatomba temette, ott pedig nyalt, szívott és finoman harapdált.
- Így nem tudok... koncentrálni - nyögtem lihegve, ahogy az érzés szétáradt bennem.
- Ez a cél, királynőm - suttogta azon a sötét hangon, amitől elolvadok. - Csak lazulj el...
- De végig kell csinálnunk a próbát - nyögtem elhaló hangon, ahogy kiszabadította a vállaimat a ruhából.
- Lazíts - ismételgette, mint valami mantrát. - Én akkor is szeretlek, ha elrontod.
- Én nem akarom elrontani - motyogtam.
- Nem is rontasz el semmit - hümmögte, ahogy a fogaival végigkarcolta a vállamat. - Amíg nem hagysz el, addig nem.
Úgy dörgölőzött hozzám, akár egy nagymacska. Én pedig nem tudtam neki ellenállni.
- Kezdhetjük? - jelent meg hirtelen Ryshia a semmiből. - A vőlegény pedig szálljon le a menyasszonyról!
- Hé, erről nem volt szó - szorított még jobban magához. - Ő az enyém.
- Nem is fogom elvenni tőled - jegyezte meg Ryshia tárgyilagosan. - De most próbálnotok kell.
- Kell? - állt fel Tehror mögülem.
- Igen, kell - a démonlány büszkeségének volt csupán köszönhető, hogy a Halálnak parancsolt.
És most kezdődjék az esküvő előtti tizedik próba!
Már akkor fáj a lábam, ha csak rágondolok...