Epilógus

Tudjátok, hogy milyen furcsa, amikor úgy érzitek, végre elértétek a hőn áhított, nagybetűs célt? Amikor már semmi nem számít, mert minden a helyére kattant. A vállaimat már nem nyomta mázsás súly és a viharfelhők elvonultak. A dolgok befejeződtek, a szerepem pedig már egy másik életnek volt csupán fontos - a Halálnak. Az érzelmi telítettség ilyen szintje és a boldogság olyannyira túlcsordult bennem, hogy a mellkasom szabályosan már fájt. A vőlegényem és én végre férj és feleség lettünk. Ahogy az arcomról fellibbent a grafitszínű fátyol és megláttam élesen és tisztán az újdonsült férjemet - ez minden pénzt megért.
Mintha víz alól hallottam volna mindent. Nem tudtam, hogy Jahve mit mond és nem is voltam tudatában, hogy Lucifer adta oda nekünk a gyűrűket. A koszorúslányaim - Ryshia, Shadow és Krin - sikongatásainak emléke csupán később vágott fejbe. A férfiak fütyülései és a lányok örömkönnyei elkerülték a tekintetemet. Tudjátok, miért? Mert előttem állt a valaha volt legszebb férfi és a zöld szemei telve voltak szerelemmel, hűséggel és vadsággal. A földöntúli ragyogás egyre csak erősödött a szemeiben, ahogy a ceremónia csak haladt előre. Aztán jöttek az esküink.
- Félvér arám, Miyako Shinne - kezdte Tehror az övét, én pedig ittam a szavait. - Fogadom, hogy veled leszek békében és háborúban, éhínségben és bőségben az örökkévalóságig - a mosolyából tudtam, hogy van még számomra mondanivalója. És láss csodát, igazam lett. - Most, hogy letudtuk a formális sorokat, csak azt szeretném mondani, hogy te vagy a legszebben ragyogó lélek, akit valaha láttam. Sajnálom, hogy végigvittelek mindazon a szenvedésen. Attól kezdve, hogy halandó testben rejtőztem és hagytam, hogy magad oldd meg a fenyegetéseket. Aztán jött az, hogy az öcsémmel elraboltattalak, majd az utazásod a kamutündérek erdejébe. Eközben pedig Lilith vadászott rád folyamatosan, Zafíra halála pedig miattam következett be. Aztán pedig idekerültél. Engem pedig a szenvedéseid olyan feladatra kényszerítettek, mint még soha, mert ezúttal meg kellett mentenem, nem pedig el kellett vennem egy életet... Köszönöm, hogy nekem adtad a szívedet mindezek ellenére. Én pedig itt, a halhatatlan világ minden képviselője előtt megfogadom, hogy igyekszem az álomférj lenni a számodra. Természetesen lesznek hullámvölgyeink - itt elmosolyodott, én pedig visszamosolyogtam. - És ezeknél remélni fogom, hogy nem vágsz ki a saját kastélyomból. Bevallom, a személyzet már majdnem jobban szeret téged, mint engem - itt Liza beujjongott, én pedig nem tudtam megállni a nevetést. - Azonban a lényeg, hogy szeretlek és mindig is így fog maradni.
Ezt úgy mondta, hogy elhittem neki. A terem ünnepélyes csendbe burkolózott, ahogy mindenki számára tudatosultak az elhangzottak. Bevallom, teljesen meglepődtem ezen a szónoklaton, mivel ezt senki nem mondta, hogy ilyen is lesz. És ahogy Ryshiát a gutaütés kerülgette a koszorúslányaim között, rájöttem, hogy ez a férjem önfejű akciója volt. Én szívesen mentem az árral, mivel az én esküm jött.
- Tisztavérű vőlegényem, Tehror, aki a Halál pozícióját tölti be és fia Moira és Daer, a Sorsszövő és a Pusztító néven ismert titánoknak, fogadom, hogy veled leszek békében és háborúban, éhínségben és bőségben az örökkévalóságig. Nekem is van mondandóm a számodra. Először is - itt nyomatékosan ránéztem - a nagynénédet elfelejtetted megemlíteni. Pedig fontos...
- Igazad van. Legközelebb a saját bőrével korbácsoltatom meg - morogta Tehror.
- Nem ezért mondtam - mosolyogtam rá boldogan a vőlegényemre, akinek ettől a torkán akadt a harag. - Az események, amiket felsoroltál... ezek tettek hozzád méltó arává. Ezek nélkül sosem mondhattam volna magamat erősnek és igazi halhatatlannak. Te pedig rövid úton rám untál volna...
- Ez soha nem történhet meg - vágott közbe egyből a nagyszájú Halál.
- Remélem is - vigyorogtam elégedetten. Már kezdett zsibbadni az arcom a mosolygástól, de egyszerűen nem tudtam megálljt parancsolni a számnak. - Tudod, ezzel a friggyel lekötözöl, ezt pedig a bukott angyal énem ki nem állhatja. Azonban érted bármit megteszek, csupán ezért hagyom harc nélkül, hogy bekösd a fejem.
Tehror kicsit megütközött a hallottakon, majd felvette az általam már annyira ismert rosszfiús vigyorát. Én pedig könnyűszerrel bele is pirultam.
- Pedig azt hittem, hogy más... - itt feltűnően körülnézett, hogy direkt kétértelműen jöjjön ki - képességeimtől csábultál el.
És a nyavalyás még kacsintott is hozzá! Ezt nem hagyhattam válasz nélkül.
- Ha ki akarod engesztelni a lekötözött felemet, akkor elég sokat kell... reptetned engem a csúcson - mondtam az ajkamat beharapva.
Tehror arca mindent elárult. Az én édes férjem pedig felvette a felé dobott kesztyűt. Azonban mielőtt riposztolhatott volna valamivel, Jahve közbeszólt.
- Ne itt, a fülem hallatára a szent ceremónia közepén, rendben? - megrovó pillantása szeretettel vegyült, így mi kicsit megbillentettük a fejünket beleegyezésképpen.
Úgy éreztem magam, akár egy tinédzser, aki rossz fát tett a tűzre. Tehrorral folyamatosan szemeztünk, ahogy Jahve folytatta a ceremóniát. Aztán elmondta ránk az áldását, a körülöttünk levők áldásait és jókívánságait, illetve a isteni igét. Bár az utolsó szerintem csak önpromóció volt. A lényeg, hogy én ennek felét sem hallottam, mivel a vőlegényem szemei beszippantottak. Egy mondatot azonban tisztán hallottam az egész tirádából.
- Megcsókolhatod az arát!
Mielőtt levegőt vehettem volna, Tehror rám vetette magát. Egy olyan csókot kaptam tőle, amibe könnyűszerrel bele lehetett volna halni, annyira jó volt. Ahogy a számmal játszott, színpadiasan hátradöntött, a tömeg pedig éljenezni kezdett.

"Anne szemszöge"
- Komolyan, így jöttetek össze? - néztem anyára, aki álmodozó tekintettel simogatta éjfekete szárnyát, ami még mindig gyönyörű volt a kora ellenére is. Bár ez nem sokat számít egy halhatatlannál. - Apu ezt ígérte neked? Hogy az álomférjed lesz?
- Igen, ez tökre olyan, mint egy giccses romantikus regény! - lázadt fel a mellettem ülő ikrem, Zafíra is. - Nem lehet a Halál ennyire érzelgős! Tuti, hogy kiszínezted!
- Én ugyan nem - mosolyodott el, ezúttal már felénk fordulva és fehér szemeit ránk szegezve. - Ez olyan biztos, mint hogy a nevem Miyako és én vagyok az anyátok.
Mi is történt pontosan? Mivel betöltöttük a 17-et, anya leült velünk beszélgetni. Arról mesélt, hogy mi mindent kellett kiállnia, hogy ez a nő váljon belőle, akit mi az anyánknak ismerünk el. Én és a testvérem félistenekként vagyunk nyilvántartva, azonban az apánk szerint jóval nagyobb a hatalmunk, mint hinnénk. Vagy ahogy a felettünk állók hinnék.
- Megint mivel tömöd a gyerekek fejét? - anya mellé apánk huppant le, méghozzá úgy, hogy fél kézzel megfogta a dívány háttámláját és átlendült rajta, egyenesen anya mellé ülve.
- Csak elmeséltem nekik, hogy hogyan találtunk egymásra - pillantott szeretettel apára anya.
Még én is elismerem a lányaként, hogy apa egy csodálatos férfipéldány. De komolyan, azta! Mondjuk, nekem nem annyira zsánerem a tipikus rosszfiú, de anya úgy tűnik, hogy odavan érte. És apa is gondolkodás nélkül átölelte a bukott angyal vállait, így húzva szinte az ölébe.
- Hol tartasz? - kérdezte apa, ahogy összekulcsolták az ujjaikat.
- Az esküvőnél - válaszoltunk kórusban. - Amikor hátradöntötted és megcsókoltad.
- Így történt tényleg? - meresztett nagy szemeket mellettem Zafíra.
- Tényleg volt anyának egy kígyótetkója, amit Zafírának hívtak? És tényleg álomba űzte őt a nagynénéd? És te tényleg elraboltattad Luciferrel? - jöttek az én számból is a kérdések.
Apa a méregzöld szemeivel anya felé pillantott, aki csak vállat vonva reagált a szúrós nézésre.
- Tehror, ez történt - mondta egyszerűen Miyako.
- Igen, de legalább a gyerekeknek egy kicsit kiszínezted volna! - morogta apa, mi pedig teljesen elképedtünk.
Ha jól értettem, akkor apa a valaha volt legjobb nagybácsival elraboltatta az anyánkat. A nagyszüleink pedig a kozmosz legkülönbözőbb lényei. A másik nagybátyánk pedig maga az Isten, aki minden alkalmat megragad arra, hogy hirdesse az igéjét. Anyánk ebben a sztoriban mesélt nekünk cserbenhagyó Mennyországról, jó bukottakról és gonosz angyalokról, tipikus gimis életről az emberek között, a Pokolról és megjavult démonokról, illetve velejéig gonosz lényekről, akik a Földön járnak. A kamutündérek és a titánok pedig még csak nem is olyan számottevőek.
- Akkor keresztanya végül elfoglalta a trónját? - kérdezte Zafíra tűnődve.
- Shadow? - pillantott ránk apa, elszakítva tekintetét anyáról. - Nem tudjuk, hogy hol van jelenleg. Felszívódott.
Zafíra elszontyolodva süppedt a fotelbe. Ő állt közelebb Shadowhoz. Hét éve tűnt el a családunk életéből. Nagyon furcsa körülmények uralkodtak a Földön, ezért ment le megnézni, hogy mi folyik ott. Azóta sem kaptunk róla semmi hírt. Ez pedig nagyon aggasztó.
- És a hybridek? - kérdeztem rá. - Találtak már rájuk valami megoldást?
- Sajnos nem. Egyre rosszabb a helyzet, egyre gyakoribb a megvadulás vagy az emberek előtti felfedés. Nem lehet őket kordában tartani. Persze próbálom korlátozni a létszámukat, de nekem is van egy bizonyos limitem, amit nem léphetek túl. Hiszen valljuk be, hogy halhatatlan nem gyakran távozik el szívrohamban vagy agyvérzésben, amik bármikor bekövetkezhetnek. Az emberek pedig ha nem akarnak velünk háborúzni, nem kezdik el irtani a hybrideket - fejtette ki apa.
- Nem irtani kell őket, hanem tanítani! - szólalt fel anya. Ez egy régi vita volt közöttük. - Csak találni kell egy tisztavérű mestert nekik, aki megtanítja, hogy hogyan alkalmazkodjanak az egyik faj hierarchiájába!
- Shh, kedvesem - simogatta meg apa anya fejét csitítóan. - Nem szeretnék veszekedni veled, de ez nem is a mi fennhatóságunk. Ezzel az üggyel Jahve foglalkozik, na meg Lucifer.
A nagybátyáim említésére megnyugodtam. Ők mindig észnél voltak, legalábbis akkor, amikor láttam őket. Olyan kiegyensúlyozottnak tűntek. Fura, de a Sátán és az Isten nagyon jól tudtak együtt dolgozni, ha az emberek közötti egyensúly a tét.
- Úrnőm! - hangzott a csattanás az ajtó felől, ahogy Krin hangja végigharsogott az érzékeinken. Az Aranyangyalnál ijesztőbb jelenséggel még nem nagyon találkoztam, így ösztönösen belesüppedtem a fotelembe még jobban.
- Krin, még mindig Miyako vagyok - javította ki anya oda sem nézve. - Mi történt?
Krin volt az anyám elsőszámú társalkodónője és hírforrása az otthonunkban. Nagyon jó barátnők, bár néha ez nem nagyon látszik. Az Aranyangyal azelőtt apámat szolgálta, azonban ő Miyakot választotta, így a Halál nagylelkűen lefokozta csupán hírszerzővé. Azonban úgy tűnt, hogy ezt sokkal jobban élvezi.
- Sorra tűnnek el a halhatatlanok! - fakadt ki Krin, élettelen szemeibe fura fények költöztek. - Egy... kétlelkű hozta a listát az eltűntekről.
- Egy kétlelkű?! - visszhangoztuk mind a négyen.
Ritka állatfaj az olyan, mondta volna Lucifer. Ők határozottan a rendszeren kívül álltak, nem voltak sem emberek, sem démonok. Még a lidércek is féltek tőlük, mert könnyen megütheti a bokáját, aki egy ilyen lény útjába kerül. Azonban mégis ők voltak a leghírhedtebb kereskedők a feketepiacon. A démon és az ember szeme együttesen olyat lát, amit más nem képes, ez teszi őket tehetséges beszerzővé. Ezt mind a pletykákból és a hatalmas könyvtárból tudom, ami a család birtokában áll.
- Kinek mondja magát? - pattant fel apa.
Igen, Lucifert annak idején megkínozta egy kétlelkű, aki lidércnek mondva magát juttatta be a nagybátyámat az egyik alkalmazottja után a tündérek erdejébe. Nagyon szövevényes sztori.
- Gimne vagyok, szolgálatára - szólalt meg mögülünk egy hang.
Megfordultam és 5 centire tőlem egy zöld és lila szempár nézett rám. Vad sörénye és túlságosan is emberi teste mindent elárult. Ő volt a kereskedő, aki a listát hozta. Testét fura mintázatú páncél borította, íriszei megnyúltak, akár egy macskának. Hihetetlenül kiegyensúlyozottnak tűnt.

Meglepően gyönyörűnek volt mondható.
- A Kalózkirálynő? - kérdezett vissza Tehror, aki megdöbbentnek tűnt.
- Valaha az voltam - felelte titokzatosan a nő, ahogy letérdelt az apánk elé. Fura volt látni egy olyan letérdelést, amiben egy csepp önmegadás sem volt, csupán tisztelet. - A testvéred bőrére pedig szükségem volt. Nézd el szolgádnak eme förtelmes botlását...
A Halál pillanatok alatt mozdult. Lekevert a kereskedőnek egy pofont, aki először viszonozni akarta. Kést rántott és kivillantotta tűhegyes fogait. Azonban valami átfutott a tekintetén, illetve az elméjén, mivel eltette a kését egy pillanatnyi habozás után. Szüksége volt az apámra.
- A kezemben van a kulcs, amivel véget vethetek ennek az egésznek - folytatta reszketeg hangon Gimne. - Azonban... szükségem van a lányaidra.
Anya szemeiben düh villant és elszabadult a káosz. Miyako hybrid formájába való átalakulása és Gimne késrántása teljesen egyszerre történt. Anya morgott valamit arról, hogy a "kincseimet akarod", Gimne pedig közben magyarázkodott. Végül pedig Zafíra pattant fel mellőlem.
- Én elmegyek vele! - mutatott határozottan a kereskedőre.
Döbbent csend hasította át a levegőt. A szoba légtere szinte egy merő jégdarab volt. Én is a testvéremre néztem, aki makacsan állt a szoba közepén, kiterjesztve füstjét, amivel bárkit és bármit meg tudna ölni.
- Zafíra, gondold át! - záporoztak a szavak a számból. - Azok az emberek nekünk nem jelentenek semmit!
- Éppen ellenkezőleg - vágta rá az ikrem és egyből tudtam, mire gondolt.
A halhatatlanok nélkül az ember hullik, mint a legyek. A nagyja orvosságot már most halhatatlanok véréből keverik ki. Ha nincs ember, nincs lélek. Ha nincs lélek, nem kell kit átirányítani. A Halál pedig akkor egyszerűen elveszti a szerepét, ergo törlődik a kozmoszból.
Szóval nekünk kampec.
Egymásra néztünk Zafírával és bólintottunk.
- Mindketten megyünk - jelentettem ki, ahogy én is kiterjesztettem az erőmet.
Mérget termelő pikkelyek lepték el a bőrömet.
- Anne... Zafíra...! - hüledezett anya, akinek hitetlenkedés ült ki az átalakult arcára. - Nem mehettek...
- Anya, ha bennünk nem bízol, akkor kiben? Megcsináljuk, ugye? Gondold végig. Megkeressük és megmentjük a halhatatlanokat - nyugtatgatta Zafíra.
Egymásra néztek apával. A Halál összeszorított állkapcsából ítélve nem szívesen tesz eleget a kérésünknek. Azonban a megadás béklyói már bekötötték szívét, így nekünk csak meg kellett húzni azokat a láncokat.
- Az emberi világban ismerkedtetek meg - mondtuk egyszerre a testvéremmel. - Látni szeretnénk mindazt, amiről meséltetek!
Tehror megadó sóhaja mintha a mellkasa legmélyéből szólt volna. Legszívesebben lepacsiztam volna az ikremmel.
- Ha bárki hozzátok ér, meghal. Világos? - sziszegte a fogai között.
- És kerüljétek a feltűnést! - tette hozzá anya.
- Jó, rendben! - már fordultunk volna oda Gimnéhez, aki már közben nyitotta a portált, azonban a szüleink utánunk szóltak.
- De legfőképpen mulassatok jól!
A szüleink arcán kicsit ijesztőnek mondható mosolya volt az utolsó kép, amit megőriztünk a nagy utazás előtt. Ezzel pedig feltettük a kalapjainkat és beléptünk a portálba.

Tehát ennyi lett volna. Tudom, hatalmas nyitott vége lett. Most kérdezhetnétek azt, hogy mi lett Ryshia és Shadow sorsa? A lányok vajon sikerrel járnak? Gimne mit akarhat a Haláltól? És a legégetőbb kérdés - Gaela vajon végleg belenyugodott a vereségébe?
Ha van igény rá (és remélem, hogy van, mert annyi ötletem van, hogy számon tartani képtelenség), akkor a mellékszálakat folytatom külön történet(ek)ként. Azonban Miyako és Tehror története itt véget ért, vagyis a főszál elvarrása mellett búcsúzom ettől a blogomtól is. Hihetetlen, hogy eddig (elhúztam és) eljutottunk és kitartottatok mellettem. Nagyon köszönöm azoknak, akik mellettem voltak és támogattak végig.
Ha valakinek van véleménye, kritikája, esetleg ötletei, várom odalent a megjegyzések rovatban.
És tudjátok, mi jön - egy újabb történet! Ha még emlékeztek a Fedőneve: Szellem történetemre, érdemes oda is bekukucskálni!
Addig is minden jót.
Örök szerelmese az írásnak: Aislynn

80. fejezet: Az Apokalipszis lovasai

- Rendben, végeztünk! - hangzott a megváltással szinte egyenértékű mondat.
Én nyögve a padlóra rogytam. Meghajoltam a templom oltára előtt, ahogy Jahve is. Nagyon fura volt magát az Istent látni, ahogy meghajol a neki emelt oltár előtt. Így olyan volt, mint bárki más, aki gyakran jár templomba. Szemében csillogott az őszinte tisztelet az emberek iránt, akik mindezt érte tették.
- Húzzunk innen! - ellentétben az öccsével.
Megforgatva a szemeimet álltam fel a földről. Szárnyaimat széttárva nyújtóztattam meg magamat, miközben ritmikus karkörzéseket végeztem. A rituálém közben azonban letámadott egy erős kar.
- Fáj valahol? - suttogta Tehror a fülembe. - Megmasszírozzam?
- EL A KEZEKKEL A MENYASSZONYTÓL!!!! - teleportált oda hozzánk Ryshia kiáltozva.
Mi Tehrorral szétrebbentünk annak rendje s módja szerint. Nem is a félelem, hanem inkább a meglepődés vezérelt bennünket. Csak néztünk furcsálló tekintettel a démonlányra, aki még mindig az MT-jét nyomkodta merengve. A feje körül csupán egy lapocska körözött, én pedig gyorsan el is kaptam. A szemeim elkerekedtek a rajta levő feladattól.
- "Távol tartani a jegyeseket egymástól"??!! Mit jelentsen ez?! - igen, Tehror is a vállam felett elolvasta és ő reagált először. - Nem állhatsz közénk, démon!
- Nyugi, ez csak az esküvőig érvényes - legyintett vállat vonva. - Én már közel 150 éve nem ismertem férfit bibliai értelemben. Nem fog összedőlni a világ számotokra sem 3 naptól.
Mi Tehrorral összenéztünk, az arcomra pedig pirosság gyűrűzött fel. Az nem olyan biztos. Olyan intenzíven nézett rám a vőlegényem, hogy a lelkem és rejtett női tájaim fickándozni kezdett. Éteri vágy csillogott a zöld szemekben, amik leginkább méregre emlékeztettek. Ja, méreg - gondoltam magamban - egy korty és a rabja vagy.
Azonban Ryshia mögé nézve nem csak a Halálnak csillogott vágy a szemeiben. A démonlány nem láthatta végzetét, ami közvetlenül mögötte volt. Lucifer állt a démon mögött, kitágult orrlyukai és kivillanó fogai igazi vadállatra emlékeztették. Tányérnagyságú szemei sokkra engedtek következtetni. Szakadozó lélegzete és a szája feletti verejtékcseppek sem voltak elhanyagolható tünetek. Szerintem a 150 év hatott a szexdémon érzékeire, akinek a pillantásából arra engedtem következtetni, hogy ezzel a kijelentéssel Ryshia a legcsábítóbb célponttá vált a Sátán szemében. Lucifer bőre szinte füstölt, ahogy szemei két lávával teli gyöngyre hasonlítottak. Ryshia ekkor fordult meg.
- Ne is gondolj rá! - tartotta fel a lány a tenyerét, stoptáblaként szánva azt a Sátánnak. - Nem fogunk ágyba bújni. A főnököm vagy és ezt már lejátszottuk egyszer.
Lucifer összeszűkült szemekkel és még mindig sistergő energiát árasztva magából lépett közelebb a főtisztjéhez. Úgy tűnt, a témát ő még nem tekintette lezártnak.
- Szerintem ezt még egyszer le kéne játszanunk - morogta torokhangon, ahogy megfogta Ryshia feltartott kezét és hirtelen a tenyerébe csókolt. - Eddig nem tudtam a 150 évről...
- Pontosan tudhattad - ellenkezett Ryshia, miközben kirántotta a kezét az édes fogságból szinte már indokolatlan hevességgel. - Mióta nálad dolgozom, nem kezdtem viszonyt senkivel.
- Miért nem? - motyogta tűnődve a Pokol ura, inkább magának mint a jelenlévőknek.
- Mert valaki - mutatott Luciferre eltéveszthetetlenül a démon - annyi munkát adott, hogy nem volt időm ilyesmire. Én pedig a munkát az élvezet elé helyeztem.
A helyiségben a hőmérséklet érezhetően megugrott. Az istenség pedig egyre dühösebb vagy éppen egyre vágyakozóbb lett. Talán mindkettő párhuzamosan dúlt a lelkében. Fogalmam sincs, én csupán a külső tényezőkből tudtam következtetni.
- Ha időd lett volna, kerestél volna szeretőt? - szegezte a démonnak a kérdést az ura.
Meghökkentem a lány válaszán. Megemeltem előtte a képzeletbeli kalapomat, ugyanis nem mindenki merte volna ezt válaszolni. Azonban a barátnőm csak egy kirívó mosollyal az arcán egy leheletnyivel közelebb hajolt a főnökéhez, ahogy a választ adta.
- Biztosan - morogta Ryshia. - Valószínűleg lettek volna több tucatnyian. Kifejezetten szeretem az érintést.
A lány emberi arca alatt ott vibrált apai öröksége, a felszínre törni akaró vadállat. Lucifer térdei megroggyantak, ahogy ezt hallotta. Hihetetlen volt. Ryshia képletesen térdre kényszerítette a főnökét a válaszával, aki ott maradt letaglózva.
- Holnap találkozunk! - csak ennyit mondott úgy általánosságban mindenkinek, mielőtt füstté vált.
Lucifer mire utána kapott, addigra a lánynak hűlt helye maradt csupán. A szexdémon pedig ott maradt a templom padlóját ütlegelve, mint valami félőrült.
- Sikerült magába bolondítania - mondta Jahve vigyorogva. - Remek!
Az Isten úgy nézett ki, mintha éppen egy képzeletbeli listán kipipált volna egy tételt. Gyanakodva néztem Jahvéra, aki a füstdémonhoz hasonlóan távozott pillanatokon belül. A násznép nagyja uraikat követve elvonult, míg csupán a Halál palotájába tartozó népség maradt a templomban. Azonban ott voltak valakik, akiket nem ismertem. Négy gyönyörű lány, közel ugyanolyan magasak és ugyanolyan arcúak. Nagyon fura volt őket egymás mellett látni. A hajuk különbözött legalább. Az egyiknek fonatban volt, a következőnek kiengedve és hullámosan, a harmadiknak egy fiúsan rövid frizurája volt a negyediket pedig tépett félhosszú sörénye tette egyedivé.
Tehror megfeszült mellettem.
- Bátyó, örülünk a találkozásnak - lépett oda hozzánk a rövid hajú, ahogy Tehrort, majd engem is átható tekintettel végigmértek. - Örvendek a sógornőnknek.
- Öhm, bocsi, de ti kik vagytok? - kérdeztem meg a tudatlanságom következtében piros fejjel.
A rövid hajú és a testvérei elmosolyodtak. Ijesztőek voltak, ahogy egyszerre torzult jellegzetes grimaszba az arcuk.
- Sajnálom az udvariatlanságunkat - lépett elő a leengedett hajú. - Legidősebb nővérünk kissé modortalan tud lenni. Ő Wendy - mutatott elegánsan az előbbi felszólalóra - én Eva vagyok, ők pedig Fiona és Daniella.
Rémlettek ezek a nevek.
- Az Apokalipszis lovasai, ha nem tévedek - egészítettem ki a bemutatkozásukat töprengő arckifejezéssel, bölcsen eltakarva a lelkemben dúló vihart, amit a jelenlétük gerjesztett. - Örvendek.
- Meglepően közömbösen fogadod a tényt - szólt közbe Fiona, akinek fonata volt.
Én csak vállat vonva néztem Wendyre.
- Gondolom te vagy a Háború, angolul War. Ezért van az egész testedre szíjazva egy kisebb hadseregnek is elegendő fegyver - mutattam az oldalán függő gránátokra.
- Tudod, sosem lehet tudni - villantott egy titokzatos mosolyt.

Megjelent lelki szemeim előtt páncélban és karddal a kezében. Simán el tudtam hinni, hogy hadseregeket tud egymásnak ugrasztani. Ha sorrendben akartam haladni pusztán a neveik alapján, akkor Fiona következett.

- Fiona, az Éhínség (=Famine) - pillantottam tovább.

- Honnan tudtad? - kerekedtek nagyra meglepően ártatlan szemei.

Wendyn látszott, hogy ontott már vért. Fura. Úgy tűnt, a testvéreit próbálta eddig megóvni.

- Szörnyen le vagy fogyva - adtam meg rá az őszinte választ.

- Ott a pont - felelt mosolyogva, ahogy érdeklődve közelebb lépett, hogy szemügyre vegyen. - Te viszont egészséges vagy. Nem vagy olyan, mint a mostani tinilányok... Ezt értékelem benned - közben úgy intett közelebb, mintha egy nagyon fontos titkot kellene mondania. - Valamelyikük szándékosan szólít engem, pedig régen mindenáron távol akartak tartani.

- Ez igaz - mondtam egy mosollyal.

Éltem is abban a korban. Ezt inkább elhallgattam. A következő testvér Eva volt.

- Járvány (=Epidemic) - mondtam a szemébe nézve. - Pestis, kanyaró, HIV, ilyesmi?

- És a legártalmasabbakat még csak nem is ismered - bólintott rá a listámra. - Tudod, az emberek ódzkodnak tőlem, s mégis fegyverként használnak. Fura, nemde?

Tetszett az az elgondolkodó arckifejezése. A stílusa is hasonlított a szerepkörére - szinte ragályos volt. Én azon kaptam magam, hogy a betegségek emberek életében játszott szerepéről gondolkodtam, ez pedig nagyon régóta nem fordult meg a fejemben. Konkrétan a halálom óta nem.

És végül Daniellához fordultam. A legkisebb és legveszélyesebb. Azonban az ő szerepét nem értettem. Ő is a Halálhoz értett, mint a vőlegényem.

- Tudom, mi jár a fejedben - szólalt meg halk hangon az említett személy. - Mi a szerepem? Én takarítok a testvéreim után.

Értetlenkedő tekintetemet látva a lány grimaszra húzta a száját. Tehror arcán feszültség jelent meg, ahogy legkisebb húgára nézett.

- Szerintem nem kell tudnia, Ella - mondta a vőlegényem.

- De, tudnom kell - ellenkeztem vele egyből.

Daniella vett egy mély levegőt.

- Takarítani fogok - ismételte meg magát. - Én leszek apánk és bátyánk egy személyben. Mindenki számára elhozom a pusztulást. Az Ítélet Napján mindenki eltöröltetik a Föld színéről, legyen az halandó, halhatatlan vagy istenség.

Megdöbbentett a tekintetének élessége és a közömbösség, ahogy ezt kimondta.

- Tehát te ölsz meg majd mindenkit? - kérdeztem halkan, reménykedve abban, hogy rosszul hallottam valamit.

- Igen - nem hagyott bennem reményt. - Magamat is beleértve. Két pár marad majd csak élve. Egy halandó és egy halhatatlan pár. Ez azonban a jövő zenéje.

Szinte éreztem, ahogy a tollaim felborzolódnak ettől a lánytól. A legfiatalabb és mégis a legveszélyesebb. Ahogy ránéztem, ő elmosolyodott. A titánok és a testvérei hozzá képest semmik voltak. Tudjátok miért?

Mert látszott a tekintetében az élvezet, ahogy erről beszélt. A világvége és több millió élőlény halála nem jelent számára semmit. Semmibe veszi az életet, habár arra rendeltetett, hogy elvegye és számba vegye a bűnöket. Ez neki nem kötelesség.

Hanem csupán szórakozás.

79. fejezet: Minden jó, ha a vége jó?

Jahve állt előttünk. Fura volt a művészi punk srácot reverendában látni. Kényelmetlenül érezhette magát, miközben a próbára készültünk.
- Muszáj nekem ezt viselnem? Én vagyok az Isten, nem hiszem, hogy papnak kéne öltöznöm! - húzta el a száját a srác, miközben az ujjával próbált tágítani a (tényleg borzalmas) ruhájának a nyakán.
- Én sem értem igazán, hogy miért kell ebbe beöltöznöd - kuncogtam a markomba.
- Te ezt élvezed, igaz? - villant rám már-már fenyegetően a kék írisz. Színes haja és szoborszerű arcvonásai egyáltalán nem illettek ahhoz a reverendához. A papgallér még elment volna, azonban a fekete csuha már tényleg túlzás volt. - Kezdem azt hinni, hogy rossz vagy.
A mosolya megtörte szemének szigorú és hideg fényét. A kisfiús mosoly ragadozószerűvé tette az istenség arcát. Tényleg ő volt a mindenség bírája.
- Ha úgy nézzük, igazából te erőlteted a híveidre ezt a borzalmat - gesztikulálva riposztoltam, ahogy egy nőhöz illik.
Ő csak kacsintva elismerte az igazamat. Ekkor jött be hozzánk a paplakba Lucifer. Vörös inget és öltönyt viselt, ami határozottan fenségesen állt rajta. Meglátván a bátyját az ajkai gúnyos vigyorra húzódtak.
- Nicsak, ki esett saját döntésének csapdájába? - tapogatta meg karmaival bátyjának a nyakgallérját.
Jahve fintorogva ütötte el öccse kezét a ruhájáról. Lucifer csúfolódva kiöltötte a nyelvét, majd férfiasan felnevetett. Legnagyobb meglepetésemre Jahve is felvette az 5 évesek szintjét, így folyamatosan nyelvet nyújtogattak egymásra. Az Isten és a Sátán az esküvői próbámon, őrület!
- Te úgy nézel ki, mint egy strici - vágott vissza az Isten.
- Köszönöm - mondta Lucifer büszke mosollyal. - Ezt a hatást szerettem volna kelteni.
- Valóban? Ez egy esküvői próba - mondta fanyarul Jahve. - Ha így öltözöl, nyugodtan csaphatod a szelet a koszorúslányoknak.
- Wow, itt vannak csajok? - nézett ki tűnődő tekintettel és huncut mosollyal a paplakból a Sátán. Ez de furán hangozhat! Pár pillanat nézelődés után az öcsi durcás ajakbiggyesztéssel jött vissza. Ezúttal Jahvén volt a vigyorgás sora. - Komolyan, angyalokat hoztál ide?
- Miért, nem tetszenek?
- Mind tőled bűzlenek - fintorgott Lucifer, ahogy még egyszer kikukucskált. - Jól látom, hogy annál egy pöröly van? Ráadásul egy felszentelt pöröly? Tudtam, tesó, hogy nem bírod a fejem, de hogy ennyire!

- Az biztosan Rheia - legyintett tűnődve Jahve. - Nincs félnivalód tőle.
- Rám bámul - motyogta Lucifer, ahogy visszahátrált az ajtótól.
- Biztosan nem - nyugtatta az öccsét.
- De igen - tagadta Lucifer. - Most a fegyverét suhogtatja...
Jahve egy kézmozdulattal becsapta a paplak ajtaját a Sátán orra előtt. A vöröske összerezzent a hirtelen ingertől. Óvatosan még jobban elhátrált az ajtóból. Megpördült a tengelye körül és igyekezte legyőzni a paranoiáját. Jahve is fojtott hangon nyugtatni kezdte.
- Senki nem bánthat. Engedélyt adtam, hogy a templomba léphess és az angyalaim ezt tiszteletben fogják tartani.
- Még mindig nem mutattad meg nekik az igazi arcodat? - mutatott az öccse a legidősebb fivér arcára.
- És soha nem is fogom - bólintott egyet az Isten. - Még mindig a bölcs, öreg, szakállas manus vagyok nekik.
- És nem kételkednek benned? Mármint, tudod... - fordult hozzá Lucifer. Jahve értetlenül várta a folytatást. - Ez az elbaszott Mikulás fehérben szerep már nem... elcsépelt?
Azt vártam, hogy ettől eltörik a mécses. Most komolyan, lefikázta a Sátán az Isten egyik alakját. Valljuk be, mi sem szeretjük, ha valamelyik ruhánkat lehúzzák a sárga földig. Kb ilyen szinten van az Isten is az alakokkal. Azonban Jahve elkezdett rajta nevetni.
- Te mondod ezt a vörös ördög és vasvilla kombóddal? - Jahvét nem kellett félteni.
Lucifer durcásan elfordult a bátyjától. Ekkor állapodott meg a tekintete rajtam és ruhámon. Vörös szemei párszor végigsimítottak rajtam. Olyan szemérmetlenül bámult, hogy el kellett nyomnom az ingert, hogy eltakarjam magamat.
- Lőhetek rólad egy képet? - kérdezte érdeklődve.
- Miért? - kérdeztem zavartan, ahogy a falig hátráltam.
- Miyako, csak képzeld el! - vette olyan TeleShop árushoz hasonló stílusra. - Ha lefényképezlek, meg tudom mutatni a képet a leendő kuncsaftjaimnak...
- Mármint azoknak, akik szerződést kötnek az ördöggel? - kerekedett ki a szemem.
- Csitt! - rakta saját szája elé hegyes karmokban végződő ujjait. - Még nem végeztem - de durcás hangja ellenére mosolygott. - Tehát ha megmutatom nekik, hogy milyen tökéletesen festesz, a nők hozzád hasonlóak akarnak majd lenni, a férfiak pedig téged akarnak majd! Hát nem lenne csodás marketing?
Előbújt belőle az üzletember. Lucifer szeme csillogott, ahogy a potenciális bepalizható áldozatokat számolgatta a fejében. Közben Ryshia is becsörtetett a szobába nagy hangzavar kíséretében. Üzletasszonyosan volt felöltözve, eltekintve a hatalmas szablyától, ami az oldalán függött. A fekete, térdig érő szoknya és fodros fehér blúz elég mozgást biztosítottak neki, ha netán harcra került volna sor. A szarvai büszkén kanyarodtak, gyönyörű füstszínük meg-megcsillant a lámpa hamvas fényében. Arca ragyogott, ahogy egy démonnak szokás. Árasztotta magából a profizmust. Egy MT volt a kezében. Az MT-t (Mágikus Táblát) előszeretettel használják a varázslattal nem rendelkező halhatatlanok. A lényege, hogy ez a tábla varázslat segítségével leírja minden teendődet és gondolatodat egy áttetsző papírszerűségre, ami az adott feladat teljesítéséig a fejed mellett lebeg. Okos és nagyon idegesítő találmány. Ryshia feje körül 2-3 lapocska röpködött vidáman. Egyet röptében elkapott és elkezdte felolvasni a rajta szereplő szöveget.
- Tehror üzenete Lucifernek szól: - itt Ryshia hangja eltorzult, mintha Tehror szólt volna a torkából - "A feleségem nem lesz az üzelmeid része, erről én magam gondoskodom."
Megborzongtam a szövegből áradó birtoklási hullámtól. Akaratos férjem lesz. Olyan jó ez a szó: férj. Olyan állandó, nemde? A szívem felmelegedett, mintha egy meleg takarót tekertek volna a szívem köré. Imádtam az uramat, még most is imádom. És ezután is fogom.
Lucifer azonban egészen más érzés miatt borzongott meg.
- Olyan... természetellenes a testvérem hangját hallani a démonom torkából - mondta öklendezve.
Aznap Ryshia mondta ki a nap igazságát.
- Sátán, mi mind természetellenesek vagyunk - világított rá a részleges igazságra. - Legalábbis az emberek szerint.
- És mégis istenítenek minket - mondta Lucifer vigyorogva. - Imádom őket, meg kell hagyni. Jól összeraktad, Jahve!
Az Isten nem bírta tovább és levette a csuhát. Alatta egy hófehér ing volt és egy nadrág. A papgallért azért ízlésesen magán hagyta. Miközben a fején áthúzta a csuhát, közben morgott.
- Bárcsak ne hagytam volna meg a szabad akaratukat! - motyogta vehemensen. Az évszázados keserűség olyan intenzitással átjárta a szavait, hogy szinte arcon ütött. Azonban a tekintete dühösből szomorúba ment át. - Bárcsak ne szeretném őket ennyire... A fiam még mindig élne...
Ismét maga elé bámult üveges szemekkel. Az évezredek emlékei egy sóhajt csaltak ki belőle csupán. Én pedig őszintén tiszteltem ezért.
- Kezdődjék a próba! - tapsolt Ryshia kettőt, majd füstté vált.
Erre pedig mindenki hangyabolyként nyüzsögni kezdett. Menyasszonyként csupán annyi volt a dolgom, hogy botlás nélkül eljussak az emelvényig, ahol Jahve és Tehror áll és örök hűséget fogadni. Ennyi volt az egész és nem több. És mégis a vérem zubogott a fülemben.
Azt mondják, hogy a halhatatlanok sokkal kecsesebbek és ügyesebbek a halandóknál. Hát, én azt mondom, hogy ez nem ezen múlik. Én például halhatatlan létemre 5-ször botlottam meg a bokagyilkos cipőmben, mire az emelvényhez értem. Tehror már röhögött, ahogy odaálltam elé 3 esés után. Jahve elfelejtette a szövegét, Tehror rossz ujjamra húzta a gyűrűt, a vendégek között pedig spontán háború törhetett volna ki. A násznép egyik oldalán voltak a démonok, a másikon pedig az angyalok. Az apám és az anyám elkülönítve ültek, mert anyám még mindig haragudott Ozenre. Krin folyamatosan megbotránkoztatta Raphael arkangyalt csupán a létezésével és a Vérhercegnő pedig... elég sajátos módon élvezte a próbát. Éppen Vod támogatta az egyik székre, miközben folyamatosan csitítgatta és szabályosan lefogta. Ugyanis Shadow gyengéje köztudottan a madarak voltak, a templom egyik sarkában pedig volt egy éterien gyönyörű hóbagoly. A hercegnő őt csodálta volna éjjel-nappal. Ha Vodot nem ismerném jobban, azt hinném, hogy féltékeny egy madárra.
Mikor már minden (na jó, majdnem minden) tökéletesen ment, mindenki fellélegzett. Én is köztük voltam, természetesen.
- Újra! - tapsikolt Ryshia legalább nyolcadjára, bár már rég befejeztem a számolást.
Én erre megmerevedtem. Felpattantam és a templom órájára mutattam, ami már késő esti órán nyugtatta a mutatóit.
- Figyi, imádlak, de ha még egyszer kimondod ezt a szót, esküszöm az élő Istenre - mutattam itt a kb félholt állapotban levő Jahvéra, aki éppen a padló hűvösét élvezte az arcával - , hogy kivágom a nyelved. És ez nem vicc!
Ryshia arcán harciasság terjedt szét. Már éppen elkezdte volna sorolni a hibáinkat, én viszont kiugrottam a cipőmből és leültem. Ő szótlanul nézte a zúzódásokkal teli lábamat, ahogy elkezdem benne visszapattintgatni az apróbb csontokat. Igen, sokat botlottam és nem véletlenül hívtam bokagyilkos cipőnek.
- Rendben, tartsunk egy kis szünetet - sziszegte a fogai között. - De utána folytatjuk!
- Mindenképp, főnök!
Ryshia ismét füstté vált. Észre sem vettem, hogy eddig visszatartottam a levegőt. Hatalmas sóhaj kíséretében a helyükre masszíroztam a csontocskákat határozott mozdulatokkal. A násznép szétszéledt egy kicsit enni és inni, mielőtt a diktátor visszatér. Ryshia remek vezető volt, és mint az később kiderült, rendkívül maximalista. Tehát az esküvőszervezők gyöngye.
Egy nagy puffanás hozott vissza a gondolataimból, majd egy nyelves csók. Tehror izzadsága csiklandozta az orromat, ahogy elhúzódott tőlem.
- Hmm, ezt miért kaptam? - motyogtam egy kissé kábultan.
- Csak mert olyan átkozottul szexi vagy, a főnök pedig mindig leállította a csók előtt - mélyet szippantott a nyakamból, mintha erőt akarna meríteni. - Pedig azt várom a legjobban az egészben...
Erős karja mögém került és mire észbe kaptam, addigra az ölébe ültetett és a szoknyámat rendezgette. Hátam a mellkasához feszült, ahogy erősen átkarolta a derekamat. Ajkát a nyakhajlatomba temette, ott pedig nyalt, szívott és finoman harapdált.
- Így nem tudok... koncentrálni - nyögtem lihegve, ahogy az érzés szétáradt bennem.
- Ez a cél, királynőm - suttogta azon a sötét hangon, amitől elolvadok. - Csak lazulj el...
- De végig kell csinálnunk a próbát - nyögtem elhaló hangon, ahogy kiszabadította a vállaimat a ruhából.
- Lazíts - ismételgette, mint valami mantrát. - Én akkor is szeretlek, ha elrontod.
- Én nem akarom elrontani - motyogtam.
- Nem is rontasz el semmit - hümmögte, ahogy a fogaival végigkarcolta a vállamat. - Amíg nem hagysz el, addig nem.
Úgy dörgölőzött hozzám, akár egy nagymacska. Én pedig nem tudtam neki ellenállni.
- Kezdhetjük? - jelent meg hirtelen Ryshia a semmiből. - A vőlegény pedig szálljon le a menyasszonyról!
- Hé, erről nem volt szó - szorított még jobban magához. - Ő az enyém.
- Nem is fogom elvenni tőled - jegyezte meg Ryshia tárgyilagosan. - De most próbálnotok kell.
- Kell? - állt fel Tehror mögülem.
- Igen, kell - a démonlány büszkeségének volt csupán köszönhető, hogy a Halálnak parancsolt.
És most kezdődjék az esküvő előtti tizedik próba!
Már akkor fáj a lábam, ha csak rágondolok...

78. fejezet: Na, de fiúk!

"Lucifer szemszöge"
Végignéztem Miyakon, ahogy bevágta a durcás fejet. Piszok jól állt neki a vörös kelme, amit szégyenlősen a felsőtestéhez szorított. Az álom után visszatért a bőrének egészséges színe, vele együtt pedig a modora is. A felsőbbrendű testtartás, a szárnyak enyhe széttárása és az elbűvölő ajakbiggyesztés most is a részét képezte megjelenésének. Ozen génjeit véltem benne felfedezni. Az én modortalan, pimasz és mégis égbekiáltóan tehetséges tábornokom több tulajdonságot adott át a lányának, mint hinné.
A szemében vibráltak az emlékek, miszerint dühös ránk. Egy fenét! Ahhoz túl elbűvölőek vagyunk, viccen kívül. Jahve a hűvös mosolyával, Tehror pedig az elveszett kiskutyaszemekkel bármelyik lény szívét szétrepesztette volna. A lány nem is bírt rájuk nézni. Azonban ahogy erre gondoltam, felém villant a tekintete.
A hófehér szemeibe nézve láttam a vadállatot, ami szabadnak született. Jahve túl nagy pórázra eresztette a teremtése idején. Miyako lelke szárnyalásra lett teremtve, ezt a tényt pedig senki nem cáfolhatta meg. A vadállat a szemeiben vért kívánt, mivel amikor meg akart nyúzni, akkor nem sikerült neki. Még mindig nem tudom elhinni, hogy megmenekültem. Visszagondolva csakis Fortuna, a nővérünk kelhetett a segítségemre, mert én rendesen berezeltem.

Pár órával ezelőtt
- Meg tudom magyarázni - mondtam a dühös lányokra nézve, ahogy a fegyvereikkel egyre közelebb jöttek.
Krin hideg arccal suhogtatta a pengéjét, Ryshia pedig nevetgélve vette elő a szablyáját csatára készen. Azonban a három nő közül Miyako volt a legfélelmetesebb. Az arkangyaltól kapott vadászkést stabilan tartva váltott át démoni hibrid formájára. A bőre sötétebbre váltott, a szemei pedig világítottak. Egy igazi bestia volt. Megnyúlt fogai villogtak, ahogy vicsorogni kezdett. Szárnyainak tollai élő pengékké változtak.
- 10 másodperced van, mielőtt kínhalálhoz közeli állapotba kerülsz - mondta lassan és artikuláltan.
Ez is már nem semmi teljesítmény volt a fogait tekintve. Nagyon gyorsan ki kellett találnom valamit, mielőtt hozzám érhettek volna. Nem haltam volna meg a megnyúzástól, azonban a fájdalom még hatalmas lett volna.
- Csupán ellenőriztem, hogy nem tőlem van-e a gyerek - csúszott ki a számon.
Gyerekek, ez a lehető legrosszabb válaszlehetőség egy ilyen szituációban. Egy embernőnek mondani ezt - már az is gyilkossághoz vezethet. Én azonban a Halál menyasszonyának mondtam ezeket a szavakat gyenge pillanatomban, ezzel megpecsételve a sorsomat. Miyako arcát szavakkal nem lehetett leírni. Valahol a sértettség, a sebzett vad és az éktelen harag között váltakozott a hangulata. Mozdult a keze és én felkészültem az elkövetkezendő fájdalomra. Azonban mielőtt belém vághatta volna a kést, Miyako anyja egy kiáltással a padlóra rogyott. A lány kése így a fejem mellett a falba csapódott be a hirtelen zavaró tényező hatására.
- Jól vagy, anya? - rohant oda a nőhöz Miyako, aki görcsösen rángatózott a földön.
Pedig éppen könyörögni akartam, hogy a bőröm csakis a kandalló felett lóghat, mert szőnyegként nem tudnám elviselni a látványát. Ez színtiszta szerencse volt. Hasán nyugodott a keze, ahogy a fájdalom átvette a teste felett az uralmat. A nő nem tudott értelmesen válaszolni, hanem csak felordított egyet.
- Ha ezt túlélem, esküszöm, hogy Ozen pöcsét levágom - motyogta a nő.
Tévedtem. Miyako az anyjától is bizonyára vett át egy s mást. Mélyeket lélegezve próbált meg felegyenesedni az említett személy. Ekkor láttam meg azt, ami ezt a fájdalomhullámot elindíthatta. A nő hasán két kis dudor látszott köldöktájékon. A démonbaba kifejlődésben levő szarvai. A terhesség előrehaladtához képest egészen nagyok voltak. Ebből következtetve egy bivalyerős félvér lesz. Ösztönösen cselekedve léptem oda hozzá és simítottam tenyeremet a nő hasára. Természetemhez híven engedtem az elménket összeérni a kis démonnal, aki benne növekedett.
Látásom kitárult, ahogy a csecsemő gondolatai elkezdtek beszűrődni a fejembe. Nagyon zavaros foszlányok voltak csupán, azonban azt ki tudtam venni belőlük, hogy fiú lesz és enyhén koraszülött. Miközben végeztem ezt a vizsgálatot, egy erőteljes pofon csattant az arcomon.
- Hogy mered... - morgott az anya, ahogy elővette a sarlóját, amivel egy erőteljes mozdulat kíséretében lesöpörte a kezemet a hasáról.
A kapcsolat megszakadt, a nő pedig ismét megrogyott a fájdalomtól.
- Hagyd, hogy segítsek! Rám hallgat a démonbaba! - támasztottam meg a vállánál fogva.
Ő kirángatta magát a kezeim közül. Utálkozva nézett rám, mintha én lettem volna az ősellensége. Bár... nem hibáztatom érte. A démonjaim már jó néhányszor vonszolták a Pokolba (legtöbbször) erőszakkal. És mivel szerződést kötöttünk, akárhogy is próbálkozik vele, soha nem szeghetjük meg a benne foglaltakat.
- Nem bízom benned - mondta fagyosan a várandós asszony, miközben a jelenlegi állapotában lehetséges legméltóságteljesebb pózt igyekezett felvenni. - Hagyd, hogy magam szenvedjem ki ezt a gyereket is...
Merev háttal kivonult a szobából. Mielőtt utána indulhattam volna, Ryshia helytelenítően ciccegett.
- Lucifer, ezt nem kellett volna - mondta vidám hangon a főtisztem.
- Ugyan mit? Én csak meg akartam vizsgálni a babát, hogy jól van-e! - fordultam felé hitetlenkedő fejjel.
- És közben azt sugalltad, hogy képtelen parancsolni a testének vagy vigyázni a saját gyermekének testi épségére - fejtette ki bővebben a démon. - Ez pedig egy nőnek olyan, mintha egy férfinak azt mondanánk, hogy "én tudok vigyázni magamra, nem kell a segítséged" vagy "egyedül is elvagyok, nem kérek a társaságodból" vagy "a harcból maradj ki, csak útban vagy". Egyszerűen eltiprod az önbecsülését és azt érzi ettől, hogy egy senki.
Dacosan összeszorítottam a számat, majd kisvártatva ellenkezésre nyitottam.
- De én... - azonban mielőtt újabb kifogással előrukkolhattam volna, a vámpírhercegnő felsikkantott.
- Miyako, téged eljegyeztek?! - ugrott oda a lányhoz egyből a gyűrűt látva, a hibrid pedig... zavarba jött.
- Öhm... igen - hajtotta le szégyenlősen a fejét.
Enyhén megemeltem a szemöldökömet, ahogy a vérhercegnő úgy kíváncsiskodott és csacsogott, mint egy normális tinilány. Miyako pedig csak irult-pirult, ahogy mindent elmesélt szóról-szóra.
Én pedig annak rendje és módja szerint kisunnyogtam a szobából.

"Tehror szemszöge"
Fel akartam falni. A vörös kelmével hihetetlenül jól nézett ki, azonban nélküle még inkább. A testem bizsergett, ahogy vitába szállt velünk. Olyan erősnek és egészségesnek tűnt! Könnyen el lehet felejteni, hogy órákkal ezelőtt ébredt fel csupán. Bevallom, kicsit csalódott voltam, mikor nem találtam terhességre utaló nyomokat. Azonban van egy jó tulajdonsága is ennek - legalább az arám mindenestül az enyém. Nem kell rajta senkivel sem osztoznom.
- Legyetek szívesek, takarodjatok kifelé - mondta mély hangon Miyako.
- Hé, így nem lehet az Istennel beszélni! - "háborodott fel" Jahve az elhangzottakon.
- Már a sógorom vagy - egyszerűsítette le a képletet Miyako. - Tehát olyan, mintha a húgod lennék.
- Okos, nagyon okos.... - motyogta Jahve, miközben kénytelen-kelletlen elhagyta a szobát.
Vigyorogva néztem a hátráló Lucifert is. Ő sem tudott ez ellen felhozni semmit, neki pedig több volt  a számláján. Elégedetten szemléltem a vörös öcsikém hangtalan távozását. Tűnődve néztem az angyalomra, akinek szárnyai fáradtan súrolták a padlót. Segítve neki megemeltem a szárnyait, hogy ne legyenek piszkosak.
- Köszönöm - nyögte elcsigázottan.
Alig állt a lábán. Az álom mégis most kezdte el kifejteni a hatását. Mostanra jelentkezett a kimerültség és a rossz kedv. Mintha Miyako másnapos lett volna.
- Gyere, üljünk le - húztam a szárnyánál fogva egy pihe-puha fotelhez.
- Oksi - motyogta.
Lehuppantam a hatalmas ülőalkalmatosságra, a menyasszonyom pedig rám zuhant erőtlenül, jelentős többlettömeget téve a mellkasomra. Ez a súly azonban a legkedvesebb volt a szívemnek. Ráérősen eligazgattam a szárnyait, ő pedig közben átkarolta a nyakamat, lábaival pedig körülölelte a csípőmet. Én csak vigasztalóan simogattam a hátát. A vörös kelme kettőnk közé gyűrődött, azonban a pánt nélküli melltartó úgy védte viselőjét, akár egy páncél.
Arca a nyakszirtemnél nyugodott, akár egy kiscicának. A meleg levegő engem is felmelegített belülről. Mintha... valami végre betöltötte volna a szívemben azt a bizonyos űrt. Nem tudom, hogy meddig ölelkeztünk. Jó volt érezni a meleg testét az enyémhez közel, így mintha valaki az én ölelésemet kereste volna. A Halál nem sokszor kap ebből az érzésből.
- Annyira örülök... - remegett a hangja, ahogy megtörte a köztünk levő csendet.
- Minek örülsz, angyalom? - suttogtam neki puhán.
- Hogy... valóságos vagy - markolta meg a pólóm anyagát. - Hogy nem csak a képzeletem szülötte vagy, nem csupán egy vágyálom...
Eltűnődve hallgattam ezeket a szavakat.
- Mit vetített eléd Gaela? - kérdeztem rá óvatosan.
Ő csillogó szemekkel rám nézett. A fehér szemei elfelhősödtek, ahogy emlékezett. Egy teljesen másik világban járt.
- Visszavitt az emberi létbe - kezdte. - Úgy ébredtem az illúziómban, mintha ezt az egészet csak álmodtam volna.
- Ezt? - pillantottam körbe.
A halhatatlanok egész világa, az éjszaka valódi árnyalatai és még az én személyem is... álomszerűvé vált a társam számára. Ez elviselhetetlenül nehezedett a szívemre, pedig tudtam, hogy már itt van velem. Akaratlanul is szorosabban öleltem.
Miyako körbemutatott a szobán, hevesen gesztikulálva. Végre megértettem. A nagynéném alkalmazta a legősibb trükköt, amit a halhatatlanok ismernek. Elhitetjük az emberi aggyal, hogy csupán álmodta az alkalmat, amikor látott minket. Általában a saját házukban, a saját ágyukban ébrednek fel, ezzel is növelve a valóság valószínűségét.
Bevallom, én is ezt alkalmaztam volna a titán helyében. Igen, szakállas trükk, de mindig beválik. Itt igaz a mondás, miszerint hiszem, ha látom. Azonban ennek van egy másik fele is: csak azt látom, amiben hiszek. Ebben a körforgásban pedig könnyű elhelyezni egy olyan álomszerű illúziót, ami megmagyarázza, hogy miért nem láthatott minket és találkozhatott velünk.
- A szüleim olyan... valóságosak voltak - pihegte gyengén. - Mintha az ottani életbe csöppentem volna vissza.
- Akkor hogy találtál ki az álomból? - vontam össze a szemöldökömet tűnődve.
- Christian segített - motyogta, én pedig megfeszültem. Ki a fene az a Christian? - Mintha ő képes lett volna egyszerűen széttépni az illúziót és a valóság darabkáit tette volna a helyére.
Biztosan Isaiahról beszél. Miután beküldtük Miyako tudatalattijába, a lány agya azonnal érzékelte a behatolót. Miyako elkezdett hánykolódni az ágyon, a fiúnak pedig elvörösödött a feje. Egy halhatatlan agya biztosan nagyobb kihívás volt az öcsénknek, mint hittük.
- Fura volt. Mindenkit láttam, csupán más alakban. Lucifer, Ryshia, még Moira is! Mindenki ott volt. Még te is... - mondta, ahogy ismét elmerült a világában. A menyasszonyom tekintete elfelhősödött, arcbőre pedig kipirult. - Annyira dögös voltál...
Mielőtt becsukhatta volna a száját, vágyaimnak engedve belekóstoltam az arám ajkaiba. Olyan volt, akár az ambrózia. És férfiúi elégedettségem nem mellesleg az egekbe szökött.
- Igen? - morogtam a szájába mosolyogva. - Csak voltam?
- Igen - helyeselt ő is vigyorogva, ahogy visszacsókolt. - Csak voltál. Most már nem egyszerűen csak dögös vagy, hanem a legszebb férfi, akivel valaha voltam.
- Hmmm... simogasd még egy kicsit az egómat - áttértem a nyakára.
A bársonyos bőre finom volt és forró. Fogaim közé csippentettem az érzékeny bőrt, majd erősen megszívtam. Az angyal a karjaimban kitárulkozott. Szárnyai elemelkedtek tőlünk, ujjai a hajamba vájtak. Körmei a fejbőrömet kínozták többért, míg a karja szinte bilincsbe zárta a fejemet a nyaka felett. Imádtam, ahogy reagál rám. Imádtam, hogy ismer.
És imádtam azért, mert visszatalált hozzám, hogy együtt élhessünk örökre.