Epilógus

Tudjátok, hogy milyen furcsa, amikor úgy érzitek, végre elértétek a hőn áhított, nagybetűs célt? Amikor már semmi nem számít, mert minden a helyére kattant. A vállaimat már nem nyomta mázsás súly és a viharfelhők elvonultak. A dolgok befejeződtek, a szerepem pedig már egy másik életnek volt csupán fontos - a Halálnak. Az érzelmi telítettség ilyen szintje és a boldogság olyannyira túlcsordult bennem, hogy a mellkasom szabályosan már fájt. A vőlegényem és én végre férj és feleség lettünk. Ahogy az arcomról fellibbent a grafitszínű fátyol és megláttam élesen és tisztán az újdonsült férjemet - ez minden pénzt megért.
Mintha víz alól hallottam volna mindent. Nem tudtam, hogy Jahve mit mond és nem is voltam tudatában, hogy Lucifer adta oda nekünk a gyűrűket. A koszorúslányaim - Ryshia, Shadow és Krin - sikongatásainak emléke csupán később vágott fejbe. A férfiak fütyülései és a lányok örömkönnyei elkerülték a tekintetemet. Tudjátok, miért? Mert előttem állt a valaha volt legszebb férfi és a zöld szemei telve voltak szerelemmel, hűséggel és vadsággal. A földöntúli ragyogás egyre csak erősödött a szemeiben, ahogy a ceremónia csak haladt előre. Aztán jöttek az esküink.
- Félvér arám, Miyako Shinne - kezdte Tehror az övét, én pedig ittam a szavait. - Fogadom, hogy veled leszek békében és háborúban, éhínségben és bőségben az örökkévalóságig - a mosolyából tudtam, hogy van még számomra mondanivalója. És láss csodát, igazam lett. - Most, hogy letudtuk a formális sorokat, csak azt szeretném mondani, hogy te vagy a legszebben ragyogó lélek, akit valaha láttam. Sajnálom, hogy végigvittelek mindazon a szenvedésen. Attól kezdve, hogy halandó testben rejtőztem és hagytam, hogy magad oldd meg a fenyegetéseket. Aztán jött az, hogy az öcsémmel elraboltattalak, majd az utazásod a kamutündérek erdejébe. Eközben pedig Lilith vadászott rád folyamatosan, Zafíra halála pedig miattam következett be. Aztán pedig idekerültél. Engem pedig a szenvedéseid olyan feladatra kényszerítettek, mint még soha, mert ezúttal meg kellett mentenem, nem pedig el kellett vennem egy életet... Köszönöm, hogy nekem adtad a szívedet mindezek ellenére. Én pedig itt, a halhatatlan világ minden képviselője előtt megfogadom, hogy igyekszem az álomférj lenni a számodra. Természetesen lesznek hullámvölgyeink - itt elmosolyodott, én pedig visszamosolyogtam. - És ezeknél remélni fogom, hogy nem vágsz ki a saját kastélyomból. Bevallom, a személyzet már majdnem jobban szeret téged, mint engem - itt Liza beujjongott, én pedig nem tudtam megállni a nevetést. - Azonban a lényeg, hogy szeretlek és mindig is így fog maradni.
Ezt úgy mondta, hogy elhittem neki. A terem ünnepélyes csendbe burkolózott, ahogy mindenki számára tudatosultak az elhangzottak. Bevallom, teljesen meglepődtem ezen a szónoklaton, mivel ezt senki nem mondta, hogy ilyen is lesz. És ahogy Ryshiát a gutaütés kerülgette a koszorúslányaim között, rájöttem, hogy ez a férjem önfejű akciója volt. Én szívesen mentem az árral, mivel az én esküm jött.
- Tisztavérű vőlegényem, Tehror, aki a Halál pozícióját tölti be és fia Moira és Daer, a Sorsszövő és a Pusztító néven ismert titánoknak, fogadom, hogy veled leszek békében és háborúban, éhínségben és bőségben az örökkévalóságig. Nekem is van mondandóm a számodra. Először is - itt nyomatékosan ránéztem - a nagynénédet elfelejtetted megemlíteni. Pedig fontos...
- Igazad van. Legközelebb a saját bőrével korbácsoltatom meg - morogta Tehror.
- Nem ezért mondtam - mosolyogtam rá boldogan a vőlegényemre, akinek ettől a torkán akadt a harag. - Az események, amiket felsoroltál... ezek tettek hozzád méltó arává. Ezek nélkül sosem mondhattam volna magamat erősnek és igazi halhatatlannak. Te pedig rövid úton rám untál volna...
- Ez soha nem történhet meg - vágott közbe egyből a nagyszájú Halál.
- Remélem is - vigyorogtam elégedetten. Már kezdett zsibbadni az arcom a mosolygástól, de egyszerűen nem tudtam megálljt parancsolni a számnak. - Tudod, ezzel a friggyel lekötözöl, ezt pedig a bukott angyal énem ki nem állhatja. Azonban érted bármit megteszek, csupán ezért hagyom harc nélkül, hogy bekösd a fejem.
Tehror kicsit megütközött a hallottakon, majd felvette az általam már annyira ismert rosszfiús vigyorát. Én pedig könnyűszerrel bele is pirultam.
- Pedig azt hittem, hogy más... - itt feltűnően körülnézett, hogy direkt kétértelműen jöjjön ki - képességeimtől csábultál el.
És a nyavalyás még kacsintott is hozzá! Ezt nem hagyhattam válasz nélkül.
- Ha ki akarod engesztelni a lekötözött felemet, akkor elég sokat kell... reptetned engem a csúcson - mondtam az ajkamat beharapva.
Tehror arca mindent elárult. Az én édes férjem pedig felvette a felé dobott kesztyűt. Azonban mielőtt riposztolhatott volna valamivel, Jahve közbeszólt.
- Ne itt, a fülem hallatára a szent ceremónia közepén, rendben? - megrovó pillantása szeretettel vegyült, így mi kicsit megbillentettük a fejünket beleegyezésképpen.
Úgy éreztem magam, akár egy tinédzser, aki rossz fát tett a tűzre. Tehrorral folyamatosan szemeztünk, ahogy Jahve folytatta a ceremóniát. Aztán elmondta ránk az áldását, a körülöttünk levők áldásait és jókívánságait, illetve a isteni igét. Bár az utolsó szerintem csak önpromóció volt. A lényeg, hogy én ennek felét sem hallottam, mivel a vőlegényem szemei beszippantottak. Egy mondatot azonban tisztán hallottam az egész tirádából.
- Megcsókolhatod az arát!
Mielőtt levegőt vehettem volna, Tehror rám vetette magát. Egy olyan csókot kaptam tőle, amibe könnyűszerrel bele lehetett volna halni, annyira jó volt. Ahogy a számmal játszott, színpadiasan hátradöntött, a tömeg pedig éljenezni kezdett.

"Anne szemszöge"
- Komolyan, így jöttetek össze? - néztem anyára, aki álmodozó tekintettel simogatta éjfekete szárnyát, ami még mindig gyönyörű volt a kora ellenére is. Bár ez nem sokat számít egy halhatatlannál. - Apu ezt ígérte neked? Hogy az álomférjed lesz?
- Igen, ez tökre olyan, mint egy giccses romantikus regény! - lázadt fel a mellettem ülő ikrem, Zafíra is. - Nem lehet a Halál ennyire érzelgős! Tuti, hogy kiszínezted!
- Én ugyan nem - mosolyodott el, ezúttal már felénk fordulva és fehér szemeit ránk szegezve. - Ez olyan biztos, mint hogy a nevem Miyako és én vagyok az anyátok.
Mi is történt pontosan? Mivel betöltöttük a 17-et, anya leült velünk beszélgetni. Arról mesélt, hogy mi mindent kellett kiállnia, hogy ez a nő váljon belőle, akit mi az anyánknak ismerünk el. Én és a testvérem félistenekként vagyunk nyilvántartva, azonban az apánk szerint jóval nagyobb a hatalmunk, mint hinnénk. Vagy ahogy a felettünk állók hinnék.
- Megint mivel tömöd a gyerekek fejét? - anya mellé apánk huppant le, méghozzá úgy, hogy fél kézzel megfogta a dívány háttámláját és átlendült rajta, egyenesen anya mellé ülve.
- Csak elmeséltem nekik, hogy hogyan találtunk egymásra - pillantott szeretettel apára anya.
Még én is elismerem a lányaként, hogy apa egy csodálatos férfipéldány. De komolyan, azta! Mondjuk, nekem nem annyira zsánerem a tipikus rosszfiú, de anya úgy tűnik, hogy odavan érte. És apa is gondolkodás nélkül átölelte a bukott angyal vállait, így húzva szinte az ölébe.
- Hol tartasz? - kérdezte apa, ahogy összekulcsolták az ujjaikat.
- Az esküvőnél - válaszoltunk kórusban. - Amikor hátradöntötted és megcsókoltad.
- Így történt tényleg? - meresztett nagy szemeket mellettem Zafíra.
- Tényleg volt anyának egy kígyótetkója, amit Zafírának hívtak? És tényleg álomba űzte őt a nagynénéd? És te tényleg elraboltattad Luciferrel? - jöttek az én számból is a kérdések.
Apa a méregzöld szemeivel anya felé pillantott, aki csak vállat vonva reagált a szúrós nézésre.
- Tehror, ez történt - mondta egyszerűen Miyako.
- Igen, de legalább a gyerekeknek egy kicsit kiszínezted volna! - morogta apa, mi pedig teljesen elképedtünk.
Ha jól értettem, akkor apa a valaha volt legjobb nagybácsival elraboltatta az anyánkat. A nagyszüleink pedig a kozmosz legkülönbözőbb lényei. A másik nagybátyánk pedig maga az Isten, aki minden alkalmat megragad arra, hogy hirdesse az igéjét. Anyánk ebben a sztoriban mesélt nekünk cserbenhagyó Mennyországról, jó bukottakról és gonosz angyalokról, tipikus gimis életről az emberek között, a Pokolról és megjavult démonokról, illetve velejéig gonosz lényekről, akik a Földön járnak. A kamutündérek és a titánok pedig még csak nem is olyan számottevőek.
- Akkor keresztanya végül elfoglalta a trónját? - kérdezte Zafíra tűnődve.
- Shadow? - pillantott ránk apa, elszakítva tekintetét anyáról. - Nem tudjuk, hogy hol van jelenleg. Felszívódott.
Zafíra elszontyolodva süppedt a fotelbe. Ő állt közelebb Shadowhoz. Hét éve tűnt el a családunk életéből. Nagyon furcsa körülmények uralkodtak a Földön, ezért ment le megnézni, hogy mi folyik ott. Azóta sem kaptunk róla semmi hírt. Ez pedig nagyon aggasztó.
- És a hybridek? - kérdeztem rá. - Találtak már rájuk valami megoldást?
- Sajnos nem. Egyre rosszabb a helyzet, egyre gyakoribb a megvadulás vagy az emberek előtti felfedés. Nem lehet őket kordában tartani. Persze próbálom korlátozni a létszámukat, de nekem is van egy bizonyos limitem, amit nem léphetek túl. Hiszen valljuk be, hogy halhatatlan nem gyakran távozik el szívrohamban vagy agyvérzésben, amik bármikor bekövetkezhetnek. Az emberek pedig ha nem akarnak velünk háborúzni, nem kezdik el irtani a hybrideket - fejtette ki apa.
- Nem irtani kell őket, hanem tanítani! - szólalt fel anya. Ez egy régi vita volt közöttük. - Csak találni kell egy tisztavérű mestert nekik, aki megtanítja, hogy hogyan alkalmazkodjanak az egyik faj hierarchiájába!
- Shh, kedvesem - simogatta meg apa anya fejét csitítóan. - Nem szeretnék veszekedni veled, de ez nem is a mi fennhatóságunk. Ezzel az üggyel Jahve foglalkozik, na meg Lucifer.
A nagybátyáim említésére megnyugodtam. Ők mindig észnél voltak, legalábbis akkor, amikor láttam őket. Olyan kiegyensúlyozottnak tűntek. Fura, de a Sátán és az Isten nagyon jól tudtak együtt dolgozni, ha az emberek közötti egyensúly a tét.
- Úrnőm! - hangzott a csattanás az ajtó felől, ahogy Krin hangja végigharsogott az érzékeinken. Az Aranyangyalnál ijesztőbb jelenséggel még nem nagyon találkoztam, így ösztönösen belesüppedtem a fotelembe még jobban.
- Krin, még mindig Miyako vagyok - javította ki anya oda sem nézve. - Mi történt?
Krin volt az anyám elsőszámú társalkodónője és hírforrása az otthonunkban. Nagyon jó barátnők, bár néha ez nem nagyon látszik. Az Aranyangyal azelőtt apámat szolgálta, azonban ő Miyakot választotta, így a Halál nagylelkűen lefokozta csupán hírszerzővé. Azonban úgy tűnt, hogy ezt sokkal jobban élvezi.
- Sorra tűnnek el a halhatatlanok! - fakadt ki Krin, élettelen szemeibe fura fények költöztek. - Egy... kétlelkű hozta a listát az eltűntekről.
- Egy kétlelkű?! - visszhangoztuk mind a négyen.
Ritka állatfaj az olyan, mondta volna Lucifer. Ők határozottan a rendszeren kívül álltak, nem voltak sem emberek, sem démonok. Még a lidércek is féltek tőlük, mert könnyen megütheti a bokáját, aki egy ilyen lény útjába kerül. Azonban mégis ők voltak a leghírhedtebb kereskedők a feketepiacon. A démon és az ember szeme együttesen olyat lát, amit más nem képes, ez teszi őket tehetséges beszerzővé. Ezt mind a pletykákból és a hatalmas könyvtárból tudom, ami a család birtokában áll.
- Kinek mondja magát? - pattant fel apa.
Igen, Lucifert annak idején megkínozta egy kétlelkű, aki lidércnek mondva magát juttatta be a nagybátyámat az egyik alkalmazottja után a tündérek erdejébe. Nagyon szövevényes sztori.
- Gimne vagyok, szolgálatára - szólalt meg mögülünk egy hang.
Megfordultam és 5 centire tőlem egy zöld és lila szempár nézett rám. Vad sörénye és túlságosan is emberi teste mindent elárult. Ő volt a kereskedő, aki a listát hozta. Testét fura mintázatú páncél borította, íriszei megnyúltak, akár egy macskának. Hihetetlenül kiegyensúlyozottnak tűnt.

Meglepően gyönyörűnek volt mondható.
- A Kalózkirálynő? - kérdezett vissza Tehror, aki megdöbbentnek tűnt.
- Valaha az voltam - felelte titokzatosan a nő, ahogy letérdelt az apánk elé. Fura volt látni egy olyan letérdelést, amiben egy csepp önmegadás sem volt, csupán tisztelet. - A testvéred bőrére pedig szükségem volt. Nézd el szolgádnak eme förtelmes botlását...
A Halál pillanatok alatt mozdult. Lekevert a kereskedőnek egy pofont, aki először viszonozni akarta. Kést rántott és kivillantotta tűhegyes fogait. Azonban valami átfutott a tekintetén, illetve az elméjén, mivel eltette a kését egy pillanatnyi habozás után. Szüksége volt az apámra.
- A kezemben van a kulcs, amivel véget vethetek ennek az egésznek - folytatta reszketeg hangon Gimne. - Azonban... szükségem van a lányaidra.
Anya szemeiben düh villant és elszabadult a káosz. Miyako hybrid formájába való átalakulása és Gimne késrántása teljesen egyszerre történt. Anya morgott valamit arról, hogy a "kincseimet akarod", Gimne pedig közben magyarázkodott. Végül pedig Zafíra pattant fel mellőlem.
- Én elmegyek vele! - mutatott határozottan a kereskedőre.
Döbbent csend hasította át a levegőt. A szoba légtere szinte egy merő jégdarab volt. Én is a testvéremre néztem, aki makacsan állt a szoba közepén, kiterjesztve füstjét, amivel bárkit és bármit meg tudna ölni.
- Zafíra, gondold át! - záporoztak a szavak a számból. - Azok az emberek nekünk nem jelentenek semmit!
- Éppen ellenkezőleg - vágta rá az ikrem és egyből tudtam, mire gondolt.
A halhatatlanok nélkül az ember hullik, mint a legyek. A nagyja orvosságot már most halhatatlanok véréből keverik ki. Ha nincs ember, nincs lélek. Ha nincs lélek, nem kell kit átirányítani. A Halál pedig akkor egyszerűen elveszti a szerepét, ergo törlődik a kozmoszból.
Szóval nekünk kampec.
Egymásra néztünk Zafírával és bólintottunk.
- Mindketten megyünk - jelentettem ki, ahogy én is kiterjesztettem az erőmet.
Mérget termelő pikkelyek lepték el a bőrömet.
- Anne... Zafíra...! - hüledezett anya, akinek hitetlenkedés ült ki az átalakult arcára. - Nem mehettek...
- Anya, ha bennünk nem bízol, akkor kiben? Megcsináljuk, ugye? Gondold végig. Megkeressük és megmentjük a halhatatlanokat - nyugtatgatta Zafíra.
Egymásra néztek apával. A Halál összeszorított állkapcsából ítélve nem szívesen tesz eleget a kérésünknek. Azonban a megadás béklyói már bekötötték szívét, így nekünk csak meg kellett húzni azokat a láncokat.
- Az emberi világban ismerkedtetek meg - mondtuk egyszerre a testvéremmel. - Látni szeretnénk mindazt, amiről meséltetek!
Tehror megadó sóhaja mintha a mellkasa legmélyéből szólt volna. Legszívesebben lepacsiztam volna az ikremmel.
- Ha bárki hozzátok ér, meghal. Világos? - sziszegte a fogai között.
- És kerüljétek a feltűnést! - tette hozzá anya.
- Jó, rendben! - már fordultunk volna oda Gimnéhez, aki már közben nyitotta a portált, azonban a szüleink utánunk szóltak.
- De legfőképpen mulassatok jól!
A szüleink arcán kicsit ijesztőnek mondható mosolya volt az utolsó kép, amit megőriztünk a nagy utazás előtt. Ezzel pedig feltettük a kalapjainkat és beléptünk a portálba.

Tehát ennyi lett volna. Tudom, hatalmas nyitott vége lett. Most kérdezhetnétek azt, hogy mi lett Ryshia és Shadow sorsa? A lányok vajon sikerrel járnak? Gimne mit akarhat a Haláltól? És a legégetőbb kérdés - Gaela vajon végleg belenyugodott a vereségébe?
Ha van igény rá (és remélem, hogy van, mert annyi ötletem van, hogy számon tartani képtelenség), akkor a mellékszálakat folytatom külön történet(ek)ként. Azonban Miyako és Tehror története itt véget ért, vagyis a főszál elvarrása mellett búcsúzom ettől a blogomtól is. Hihetetlen, hogy eddig (elhúztam és) eljutottunk és kitartottatok mellettem. Nagyon köszönöm azoknak, akik mellettem voltak és támogattak végig.
Ha valakinek van véleménye, kritikája, esetleg ötletei, várom odalent a megjegyzések rovatban.
És tudjátok, mi jön - egy újabb történet! Ha még emlékeztek a Fedőneve: Szellem történetemre, érdemes oda is bekukucskálni!
Addig is minden jót.
Örök szerelmese az írásnak: Aislynn