5. fejezet: Első nap a suliban

"Mikor először beléptem életem új színterére, így éreztem: egy egészséges a sok beteg között..."

Liza zavarában tekergette a haját.
- Mi nyomja a szívedet?- kérdeztem egy sóhajtás kíséretében.
- Csak arról szeretnélek megkérdezni, hogy...- egyszerűen nem bírta kimondani.
Szegény nyöszörgött, akár egy régi kocsmaajtó. Fekete hajamat a kezemmel söpörtem le a vállaimról. Hátradőltem a babzsákfotelben és egyenesen a lány mélykék szemeibe néztem.
- Hogy?- kérdeztem sürgetve.
- Hogy neked volt már tapasztalatod... fiúkkal?- kérdezte Liza.
Ledöbbentem, de úgy őszintén. Hogy miért? Mindenki természetesnek veszi, hogy minden jött-menttel ágyba bújok. Talán a külsőm miatt, esetleg a morcos modorom miatt, nem tudom. Most én kezdtem birizgálni az egyik tincsemet. Közben zavartan felkúszott az arcomra egy bizonytalan mosoly.
- Még nincs.- kuncogtam magamban.
Liza nagy szemeket meresztett rám, ahogy tetőtől talpig végigmért.
- Leszbikus vagy?- kérdezi félve.
- Biztosíthatlak róla, hogy a srácokhoz vonzódom.- nem sértődtem meg a kérdésén.
- Ugye mellettem leszel a suliban? Nem merek senkit se megszólítani...
- Persze, hiszen ez a dolgom!- nyugtattam meg.
Még egy kicsit beszélgettünk, majd bezárkóztam a szobámba. Ismét leültem meditálni, majd olvastam. Ahogy olvastam, hallottam a szellemek dalát. Egy szép ütem rajzolódott ki a kósza hangokból. Már szöveget is tudtam volna írni hozzá. Aztán rájöttem. Ez egy gúnydal, mégpedig rólam. Nem kimondottan dal, inkább egy vers, hanghatással. A lelkek csak kántálták, egyre hangosabban.

"Nézd a szárnyast, akár egy király,
Mindent elvesz, ami nekünk kijár.
A holtnak érzései nem számítanak,
Mintha nyűgök lennénk, akik itt maradtak.

Fekete szárnyával ott tolong a sornál,
Pedig nem ér többet egy varjúnál.
Még az erejét sem használhatja,
Az átkozott Sátán fattya!"

Dühösen lecsaptam a könyvet, ami puffanva ért földet. A démoncsillaghoz fordultam. Nem kell, hogy szeressenek, de azt elvárom, hogy tiszteljenek! Varázsoltam egy kicsit a csillagommal, amitől a lelkek felvisítottak. Immár csendben temetkeztem bele újra a könyvbe. Amikor azonban a suli első napjára került a sor, dörömbölés szakította meg az olvasásomat. Lassan odacsoszogtam az ajtóhoz és kitártam. Liza izgatott, de fáradt arcát láttam meg.
- Mit szeretnél így, korán reggel?- néztem rá.
Ő csak elképedve rajtam tartotta a tekintetét. Minden kis mozdulatom elbűvöli, vagy mi a szösz?
- Segítesz elkészülni?- kérdezte reménnyel teli hangon.
- Persze, gyere!- mondtam megadóan.
Az ő szobájába mentünk, ahol a rondábbnál rondább ruhákat találtam. Végül találtunk egy koptatott farmert és egy pólót, piros és kockás inggel. Befontam frissen a haját és ő hálálkodásba tört ki.
- Köszönöm, nem tudom, mit csinálnék nélküled!- meg akart ölelni, de elhárítottam.
- Szívesen.- villantottam rá egy halvány mosolyt.
Én bezárkóztam a szobámba, úgy készültem el. Egyszer csak Stephan hangját hallottam meg a földszintről. A reggelit jelezte, így lesiettem.
- Reggelt mindenkinek!- köszöntem a szülőknek, illetve a testvéreknek.
A számba vettem egy pirítóst, úgy ültem le az asztalhoz, fitten és fürgén. Stephan karikás szeme és gyűrött ruhái nem sok jót sejtetnek. Játékosan meglöktem a vállát a vállammal. Mikor rám nézett, csak belenéztem sárgás zöld szemébe.
- Rosszul aludtál?- kérdeztem, miközben megpakoltam minden jóval egy kenyeret.
- Ja.- bólintott, azzal majdnem le is fejelte az asztalt.
- Egyébként hanyadik osztályba fogok járni?- kérdeztem Martint.
- 10.-be, együtt a fiammal.
- És Liza?- pillantottam az említett felé.
- Ő még csak kilencedikes!- mondta Martin.
- Értettem!- bólintottam szigorúan.
Ahogy befejeztük a reggelit, mentünk suliba. Repülni akartam, de ez lehetetlen volt. Elértünk a hatalmas épülethez, haboztam belépni az ajtaján. Az áramlat vitt be a fehér és napfényes folyosóra. A levegő furcsa bizsergést hozott magával. Ilyet sosem éreztem még, de pokolian jó volt. Liza félelmében belém karolt, de egyből előttünk termett egy egyén. Vagyis nem egy, hanem három. Ránézésre lányok voltak. De lehettek volna kimeszelt, kivakolt fal is, olyan mennyiségű smink volt az arcukra kenve. Undorodva néztem, ahogy a bőrredőkbe berakodott a púder. Undorító! Valami ilyesmi képet vághattam, mert a "lány" egyből szóvá tette.
- Mit fintorogsz, csicska?!
- A púder leöregíti a bőrt, kár, hogy ezt még nem mondta neked senki!- szóltam vissza gonosz mosollyal.
A lány az arcához kapott, mi addig elmentünk mellette. Liza egy kis bátorítás hatására bement az oroszlánok, azaz a friss kilencedikesek közé. Stephan és én tovább mentünk a mi termünkhöz. Nem beszélgettünk út közben, de amikor kinyitottam a terem ajtaját, a fülembe súgott.
- Csak óvatosan!- mutatott a fejem fölé, ahol egy vödröt láttam.
- Köszi!- súgtam hálásan.
Így vállat vonva berúgtam az ajtót. A vödör nagy csattanással ért földet, víz nem volt benne. Akkor is nagyot ütött volna! Az osztály elcsendesedett és engem kezdett bámulni. A szememet végigfuttattam a társaságon, majd megállapodott egy üres helyen. De az emberek még mindig bámultak, mintha várnának valamire.
- Mit bámultok, nincs jobb dolgotok?!- kérdeztem eléggé ingerülten, mire sokan visszafordultak a tennivalójukhoz.
Elindultam a kiszemelt helyre, viszont Stephan karon ragadott és elráncigált egy másik padba. Ő levágta magát az egyik székre, én pedig a mellette lévőre. A hülye táska nyomta a vállaimat, így letettem a földre. A motoros kesztyűm, ami a kezemen volt, eltakarta a viperám fejét. Egy ideig csak néztem a kezemet, mikor meghallok egy gúnyos hangot.
- Nocsak, becsajoztál?- kérdezte egy hang a mellettem ülőtől.
Felé fordultam és Ricsi idétlen majompofáját látom meg.
- Szeretnél te olyan csajt, mint én!- vigyorogtam gúnyosan.
- Virágszálam, én...- mutatkozott volna be, de én megálljt parancsoltam a kezemmel.
- Te Ricsi vagy, én Miyako és ne nevezz virágszálnak.- tisztáztam le a dolgokat.- A két csicskád személyeiben kiket tisztelhetek?
- Ő Chad (Csed), a másik Leo.- mutatta be őket Stephan.
- Hmm...- mértem végig a fiúkat.- Sziasztok!- intettem nekik.
Ők pirulva visszaintettek. Ekkor jött be a tanár, persze hadarva és sietve. Engem kihívott a táblához, hogy mutatkozzam be.
- Sziasztok, Miyako vagyok, 17 éves. Stephan családjával lakok. Esetleg kérdés?- néztem rájuk komoran.
Egy lány felnyújtotta a kezét, akinek rövid fekete haja és mogyoróbarna szeme volt, szemüveggel.
- Honnan jöttél?
- Los Angeles a szülővárosom.- mondtam.
- Az látszik, cica!- fütyült az egyik srác.
- Adok én neked olyan cicát, hogy a fejed betörik tőle!- morogtam.
Az egész napom furcsa hangulatban telt. A testvérekkel voltam főként, de egyedül is felfedeztem a sulit. Legalább már nem tévedek el, mint ahogy azt ma 10-szer megismételtem. Hazaértünk a 4 osztályfőnöki után, amin én már meguntam a tanárt. Nem volt nehéz! Mondjuk első naphoz képest nem volt olyan rossz! De mi lesz holnap?