63. fejezet: Nagynéni

"Minden családban van egy őrült."

- Enned kéne valamit - morogta Tehror a nyakamba.
Éppen békésen feküdtünk egymáson az előbbi orgazmus kellemes utóhatásaként.
- Igazad van - a méhem ismét összerándult, ahogy a páromra néztem. Már több napja a hálószoba rabjai vagyunk. Nem csináltunk semmit, csak szeretkeztünk, beszélgettünk, szeretkeztünk, aludtunk és mondtam már, hogy szeretkeztünk? Sokat. Nos, igen. Már olyan tökéletesen illettem rá, akár egy kesztyű. A Halál telhetetlen volt, nekem pedig szükségem volt rá. Ismét. - Egy kis pasihusi megfelel? Annyira jó ízed van, hogy téged ennélek mindig.
Tehror felnevetett alattam. Incselkedve megnyalta a nyakamat és az orrát a fülem mögé dugta, hogy szippantson egyet.
- Az érzés kölcsönös - morogta a fülembe. - Géppé változtatsz ilyenkor... Azonban enned is kell. Megyek és hozok neked valamit.
Ismét felgyűrűzött bennem a vágy, ahogy néztem az uram magas alakját, ahogy kikelt az ágyból. Ahogy a takaró lehullt, látni engedte kócos haját, izmos vállait, szoborszerű hátát és a legnagyszerűbb segget, amit valaha a világ látott.
- Máris éhes vagyok - nyaltam meg a számat, ahogy kinyújtottam a kezemet és rácsaptam a kőkemény fenekére.
Tehror úgy fordult vissza hozzám, hogy a tekintete perzselt. Az ajka nem mosolygott, a szemeivel pedig felfalt.
- Ezt ne csináld még egyszer - figyelmeztetett fojtott hangon.
Enyhén kitártam a szárnyaimat, mert a forróság ismét a bőröm alá költözött. Mosolyogva fordultam a hátamra és teljes pompámban hagytam, hogy a takaró lecsússzon csupasz testemről.
- Pedig imádom a hangját - suttogtam, mellé pedig kacsintottam is egyet.
- Ha így folytatod, nem szolgállak ki! - morogta, de a mosoly ott játszott a szája szélén.
Ismertem ezt az arckifejezést. A testem várakozóan feszült meg az arcán látszódó ígérettől. A torkom kiszáradt, az ajkaim pedig cserepesek lettek a puszta nézésétől. A melleim megduzzadtak korábbi csókjaitól, a szám pedig már majdnem véresre voltak dörzsölve a sok érintkezéstől.
- Siess vissza - adtam meg magam egy meghajlás kíséretében. - Várni foglak.
Tiszta férfiúi elégedettséggel szegélyezve ment ki a konyhába, hogy összedobjon valamit nekünk. Tudtam, hogy vége a hálószobai elzárkózásunknak, hiszen Tehrornak dolgoznia is kell. Így is már sokat mulasztott, hiszen napokig csak rám figyelt. Nem lehetek ennyire önző, most, hogy elmúlt a párzási időszakom. Még nem mondtam el neki, hogy véget ért. Csupán már a teste tesz engem szexéhes vadállattá. Nyögve egy nagyot nyújtózkodtam, majd szépen kikeltem az ágyból. Meztelenül sasszéztam oda a szekrényhez, hogy felöltözhessem, közben az intim izmaim kellemesen bizseregtek.
Elmosolyodtam erre az érzésre, hiszen régebben azt sem tudtam, hogy léteznek ezek az izmaim.
- Nocsak, nocsak... - motyogtam, ahogy kinyitottam az uram szekrényét.
Tele volt hozzám passzoló ruhákkal. Voltak ott bőrszerkók, menő pólók, szűk nadrágok és minden mennyiségű, színű és fazonú cipő. Kezdetnek felvettem egy bugyit és egy melltartót, hogy azért mégse tök pucéran álljak a gardrób előtt. Komótosan nézegettem a ruhákat, amik kitűnő ízlésről tanúskodtak. A szemeim megakadtak egy igen szép külsejű dobozon, amiben női szimatom szerint egy bőrcsizma lapult.
A lélegzetem elakadt, ahogy kinyitottam a hatalmas dobozt. A selyempapír érintése kellemes volt a bőrömnek, de a szegecsekkel kivert harci csizma láncokkal, ami benne volt, na az úgy istenigazából megdobogtatta a szívemet. Egyből szerelmes lettem abba a csizmába. Sunyi arccal néztem körül, ahogy leültem az ágyra, hogy felvegyem. Pillanatok alatt felcsatoltam magamra a gyönyörűséget és felálltam, hogy körbejárjam a szobát.
Tudjátok, van az a szokása a lányoknak, hogy új cipőben úgy járkálnak, mintha kifutón lennének. Éreztem a bőr finom érintését és próbaképpen megütögettem a sarkával a parkettát. Én is azt tettem, amit a helyemben bármelyik lány tett volna. Pörögtem-forogtam benne, táncoltam és szétjártam a szőnyeget a sarkával. Aztán megnéztem, hogy tudok mozogni benne harc közben. Éppen egy rúgómozdulat közepén voltam, mikor nyílt az ajtó. Hirtelen úgy éreztem, mintha valami csintalanságon kaptak volna. Mielőtt teljesen bejött volna a meztelen istenség, becsuktam magam a szekrénybe. A lélegzetemet visszafojtva kuporodtam a szekrény egyik sarkába. Igen, egy szál bőrcsizmában, illetve fehérneműben. Kicsit sem ciki a szituáció...
Hallottam, ahogy letette a tálcát, majd komótosan körbefordult.
- Miyako? - szólongatott puhán. Úgy olvadoztam ettől a hangtól, mint a vaj. - Hol vagy, kara? Hoztam neked finom gyümölcsöket, húst és édességet. Ha nem jössz elő időben, megeszem az összeset!
Eltátottam a számat a mondanivalójától.
- Még van pofád felzabálni min... - morogtam, de egy szekrénynyitódás megakadályozta a mondatom befejezését.
Magamban átkoztam magamat. Az emberfeletti hallás miatt akarta, hogy morogjak, így is elárulva neki a búvóhelyemet. Az én meztelen uram úgy vigyorgott, mint egy jóllakott macska. Hófehér fogai szinte kiszúrták a szemeimet.
- Halihó, szépség - köszönt nekem elbűvölően. - Miért bujkálsz előlem?
Én dadogva elvörösödtem, nem tudtam, mit mondjak. A szárnyaimmal eltakartam magamat, azonban egyszer csak két erős kar megragadott a derekamnál. Úgy vetett a hátára, akár egy krumplis zsákot.
- Megtaláltad a cipőket? - cirógatta a combomat, mivel az volt a feje mellett. Én a hátán lógtam fejjel lefelé. - Nagyon jól állnak neked. Olyan átkozott jól állnak neked a bőrcuccok, hogy akárhányszor meglátlak bennük, kemény leszek, mint a vasbeton.
Ezt úgy mondta, mintha az időjárásról beszélne. Már hozzászokhattam volna a szókimondó természetéhez, azonban ezekhez az arcpirító mondatokhoz még mindig határozott lelki erő kell.
- Mit hoztál? - szóltam zavartan, ahogy letett az ágyra.
- Amit mondtam - tette le elém a tálcát.
Volt azon minden, mi szem-szájnak ingere. Csillogó tekintettel vetettem rá magamat a tálcára, holott azt sem tudtam, hogy ilyen éhes voltam. Tehror is tömte a majmot szorgalmasan, pontosan velem szemben. Miután mindketten eltávolítottuk a húst és a köretet, maradtak a gyümölcsök. A kezembe vettem egy nagyon piros és rendkívül valószerűtlen almát. Úgy recsegett a fogaim alatt, mintha egy filmben szerepelnék.
Aztán egyszer csak Tehror rám dobta a takarót, mintha el akarna takarni.
- Néném! - szólalt meg a Halál, mire megijedtem.
A szívemben egyre növekedett a félelem, hiszen a párom még nem nevezett így senkit, legalábbis olyat, akivel én is találkoztam. Az alma fojtóssá vált, mintha tüskék nőttek volna a torkomban a falat helyett. Erősen köhögni kezdtem, ahogy lelöktem a rám terített leplet. És a lepedővel párhuzamosan az állam is a földet verdeste.
Egy nő állt a hálószobánkban.

- Á, a párod - mosolyodott el a nő.
Tehror védelmezően elém helyezkedett, így csak a válla mögül láthattam a titokzatos egyént.
- Mit akarsz itt?! - vetette oda az uram meglehetősen barátságtalanul.
- Hát már nem is láthatom az unokaöcsémet a házasság szentségének felvétele előtt? - kérdezte az idegen negédesen. - Nem hiszed, hogy be kéne mutatnod minket egymásnak?
- Nem - vágta rá. - Tűnj el a szobánkból!
A nő szemei kivörösödtek, ahogy rám nézett, még a Halálon keresztül is. Ijesztő jelenség volt, ahogy elmosolyodott. Mintha egyenesen a lelkemben kutakodott volna. Érezni véltem a hideg kezeit a nyakamon felfelé haladni, egészen addig, míg el nem éri a homlokomat.
- Mily erős védelmező ösztön! - intett nemtörődöm stílusban az unokaöccse felé. - Gaela vagyok, örvendek. Titán, akár Daer és Moira, bár én és a húgocskám nem nagyon tartjuk a kapcsolatot.
- Várj - gesztikuláltam vadul, mivel már egyszer hallottam az eredettörténetet Tehrortól. - Ha Daer a sötétség megtestesítője, Moira pedig a fényé... Akkor te mi vagy?
- Nem biztos, hogy meg tudom magyarázni. Megmutassam? - tette eltűnődve a szájához a kezét.
Én félve bólintottam, mire a szemei ismét vörös fényben pompáztak. A bőre kifehéredett, a haja pedig kiszőkült. Az átlagos kinézetű nőből egy gyönyörű démon lett.

Ahogy fokozatosan formát váltott, úgy éreztem magam egyre felhevülve. A szívem elkezdett száguldani, akár egy gyorsvonat. A szám kiszáradt, a szívem csordultig telt valamivel... Ismerős érzés volt, ami most ijesztően hevesen jelent meg. Rápillantottam Tehrorra, amitől az érzés csak növekedett. Nem bírtam levenni a szemeimet az erős profiljáról, ahogy összeszorított fogakkal küzdött az erős késztetés ellen, ami a szobában eluralkodott. Öröm gyűrűzött fel bennem, hogy csak nézhetem, azonban kezdett megjelenni a fájdalom is. A fájdalom, hogy nem néz rám. Nem nyugtat meg. A félelem, hogy magamra hagy. A féltékenység, mivel csak Gaelát nézte.
- Én vagyok az, ami kettejüket összehozta - mondta a nő, ahogy elérte a teljes formáját.
Ahogy hevesen rákulcsoltam az ujjaimat Tehror bicepszére, rájöttem.
- Te vagy a Vágy, ugye? - lélegeztem nehezen.
- Inkább a Szerelem - mosolyodott el keserűen. - Hiszen érzed, nem? Dühös vagy, amiért feléd sem pillant. Örülsz, hogy láthatod, de féltékeny is vagy, amiért csak engem szuggerál, holott nagyon jól tudod, hogy vágyik rád. Ez az érzés, miszerint a szíved és az agyad ölre megy.
Az uram dühösen összeráncolta a szemöldökét. Látszott rajta, hogy nem örül a nagynénjének.
- Miért vagy itt? - kérdezte meg, szinte sziszegve.
Mintha a titán csak erre a kérdésre várt volna. A késztetés hirtelen megszűnt a szobában, de ő nem vette le rólunk a szemét. Én továbbra is a fiúba kapaszkodtam, mert érezni akartam magam mellett az erős jelenlétét. A titánnő amolyan 'de édes' gesztussal reagált erre, majd mosolyogva kinyögte azt, amiért valóban felkeresett minket.
- A nászajándékotok miatt.