"A srácoknál valószínű az, hogy az érintett lánnyal álmodnak..."- Halihó, csajszikám!- szólalt meg mellettem egy hang.
Az ágyamon éppen zenét hallgattam, mikor Tina rontott be a szobámba, természetesen az ablakon keresztül. Fekete szárnyaival együtt benyomakodott az apró helyiségbe, amit nem tudtam mosoly nélkül megállni.
- Nem kéne esetleg visszahúzni őket? Hidd el, könnyebb lenne!- kuncogtam a tenyerembe.
- Ne szólj bele!- intett poénkodva.- Ma buliba megy a csapat, te pedig velünk jösz. Nincs vita!
- Milyen buli? Mikor? Hol? Miért kell mennem?- nyöszörögtem és a hajamat használtam arra, hogy eltakarjam az arcom.
- Te is közénk tartozol, így bűnre kell csábítanod pár lelkecskét...
- De hogyan?- meresztettem rá nagy szemeket.
- Furcsa mód, de Krin beleegyezett abba, hogy képezzen ezen a téren.- mondta Tina az ablak felé fordulva.- Jó sulit, mintadiák!- kiöltötte rám a nyelvét, úgy ugrott ki az ablakon.
Én egyből felkeltem és becsuktam az ablakot. Végül rászántam magam, hogy felöltözzem és emberibb alakot hozzak össze magamnak. Kifésültem a hollófekete sörényemet, megmostam az arcomat. A hajamat szigorú lófarokba kötöttem. Kizártam az ajtómat és palacsinta illata csapta meg az orromat. Szinte szárnyaltam lefelé, ugyanis imádom a palacsintát! Tudom, tudom... a korom meghaladja az egy évszázadot, mégis úgy fogom fel a palacsinta gondolatát, mint egy 10 éves.
- Hé, Jane! Jól érzem, hogy palacsintát csinálsz?- álltam meg a konyhaajtóban.
- Jó reggelt, Miyako! A szimatod, akár egy kopoé.- mondta nevetve a nő, miközben újabb palacsintát halmozott az egyik tányérra.- Talán nem szereted?
- Ezt komolyan kérdi?- feleltem mosolyogva.- Ki NEM szereti a palacsintát?
- Jogos érv!- kacagott Jane, miközben becsusszantam a helyemre.
Egy kicsit még beszélgettünk, majd a homloka ráncba szaladt. Idegesen pillantott az órára, mintha szerencsétlen falióra bántani akarná.
- Hol vannak ezek a kölykök?!
- Lehívjam őket?- kérdeztem tőle lágy hangon.
- Azt megköszönném!- sóhajtott.
Feltrappoltam az emeletre, ahol éppen Liza száguldozott oda-vissza. Őt békén is hagytam, mert láttam rajta, hogy készülődik. Stephan viszont békésen szuszogott, ahogy bekukkantottam a szobájába. Odaosontam az ágya mellé és gyengéden megsimítottam az alkarját. Az érintésemre kissé megrázkódott, majd az izmai megfeszültek az érintésem alatt. A szeme viszont nem nyílt ki.
- Hahó, Stephan...- súgtam óvatosan a fülébe.- Ébresztő!
Ő csak morgott egyet. Felguggoltam az ágyára és most az arcába hajolva próbálkoztam. A karommal a válla mellett támaszkodtam. Megsimítottam a nyakát, azonban az csak megrándult. Hirtelen morgott egyet és a felém eső karja lendült egyet. Megragadta a derekamat és magához ölelt, akárcsak egy plüssállatkát. Mondanom sem kell, kissé zavarba jöttem a hirtelen mozdulattól. Fél testtel rajta feküdtem, fejem a széles mellkasán. A derekamat a csípőjéhez szorította, ahol zavarba ejtően kevés ruha volt rajta. Mindössze egy boxer, slussz passz ennyi!
Ahogy próbáltam kikecmeregni az öleléséből, még inkább magához húzott. Arcát a nyakhajlatomba temette, amitől meg mertem volna rá esküdni, hogy az arcom lángba borult. Mélyet lélegzett a nyakamból, majd csókolgatni (!!!) kezdte. A kezei kalandozásra indultak a hálóingem szegélye felé.
- Stephan!- szóltam hangosabban, mire kinyitotta a szemeit.
Először homályos tekintete hirtelen kiélesedett.
- Mi a...?- nézett rám, ahogy rajta feküdtem.
A kezét zavartan elvette a hálóingem szélétől, én pedig sietősen lekászálódtam róla.
- Jane... Vagyis az anyád szól, hogy kész a reggeli és gyere enni!- mondtam dadogva és majdnem nekimentem az ajtófélfának.
Zavaromban elmosolyodtam, mert nem tudtam máshogy leplezni a testemben uralkodó forróságot. Mióta vagyok én ilyen meleg?
Gyorsan kihátráltam az ajtón, ott pedig Lizába ütköztem bele. A szája furcsa mosolyra húzódott.
- Tudtam én, hogy van köztetek valami!- mondta sunyi arckifejezéssel.
- Miből gondolod te ezt?- még az Isten kegyelméért sem néztem volna bele Liza mindenttudó kék szemeibe.
- Kerülöd a tekintetemet, szóval igaz.- közölte mosolygós hangon.
- Gyerekek, gyertek!- kiáltott fel Jane, pont jókor.
Lerobogtam és boldogan ettem azt a mennyei palacsintát. Egyszerűen imádom! Nem beszéltem reggeli alatt, főleg akkor nem, mikor a srác védencem lekóválygott a lépcsőn. Kerültem a tekintetét és csak tuszkoltam befelé az isteni reggelit. Leöblítettem egy kis teával, majd lehoztam az oldaltáskámat. A vállamat nyomta a sok könyv, még mindig nem szoktam hozzá az iskolához. Pedig már ideje lenne...
- Segítsek?- kérdezte tőlem egy hang, amikor sétáltunk az utcán.
Stephan hangja erős és mély volt, ahogy kiejtette a kedves szavakat. Elhúzva a számat csúsztattam fel újra a válltáskám pántját.
- Köszi, de elbírom.- válaszoltam a srácra sem nézve.
Stephan egy morgást hallatott. Se szó, se beszéd lekapta rólam a táskát. Én meg a szütyőmmel együtt majdnem a karjaiban kötöttem ki.
- Hé...- suttogtam, de Stephan rám nézett.
- Segítek, ha akarod, ha nem.- mondta határozottan.
Liza mögöttünk kuncogott.
- Add vissza, elbírom egyedül is!- vettem volna le a válláról a táskámat, azonban ő a magasba emelte.
- Ha elkapod, talán visszaadom!- vigyorgott az arcomba.
Én ugrálni kezdtem, mint egy idióta. Természetesen mindig elrántotta. Aztán teljes testtel támadtam. Nekirohantam és felugrottam a derekára. A lábammal átkulcsoltam a törzsét, a kezemmel pedig megtámaszkodtam a vállaiban. Így kapadoztam a táskámért.
Ahogy mozogtam, a lábaim engedtek és lentebb csúsztam kicsivel, pont... a szeméremdombjára. Tudjátok, miről beszélek! A testemet forróság öntötte el, de én csak a táskámra koncentráltam. Csak jobban másztam fel Stephan testén, akár egy falon. Egy rendkívül izmos és formás falon... A bőrünk egymáshoz tapadt, ahol a derekunkon fel jött a felső. Igen, a mozgásom miatt, ami kicsit sem esett rosszul. Sőt, kifejezetten... kedvemre való volt!
- Ahh...- nyögött fel kéjesen Stephan.
Aztán megértettem, hogy milyen félreérthető a testtartásunk. A melleimmel nézett szembe a srác, közben pedig húzogattam a csípőmet a nemes testrészén... Hát... Ez mennyire lehet izgató neki? NAGYON! De bevallom, nekem is az volt. Odalent lüktetni kezdett az ágyékom. Ennek már fele sem tréfa!
Egyből leugrottam róla, meglepetésében a táskámat is elejtette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése