"Az emberek önközpontú lények, tudatosan vagy tudat alatt. Mindenki segíteni akar magán, valakit azonban megállít a lelkiismerete. Azonban alig van olyan teremtmény, aki a bűnt képes felismerni lelke jajszava nélkül is."- Legközelebb szóljatok, ha 18+-os jelenetet rendeztek! Akkor el tudtam volna takarni a szemeimet!- Liza zavarában elpirult és dadogott.
Stephan rám sem mert nézni, csak zavartan markolászta a hátizsákja pántját. Én is csak akkor néztem rá, mikor felnyaláboltam a földön heverő táskámat. Furcsamódon, nem éreztem magam kínosan. Sőt, elégedettséget éreztem. Szemétládának éreztem magam. Miért élvezem én ezt? Miért érzem jól magam attól, hogy ők bánják a tettüket? Az ajkamba harapva elfojtottam egy mosolyt.
Egy dög vagyok. És még ribanc is. Hogy is hívják ezt együtt? Ja, igen, bukott angyalnak. Sajna, le sem tudnám tagadni, hogy az vagyok. Undorodom magamtól.
- Még sokáig akartok itt cövekelni vagy esetleg időben is beérhetnénk órára?- kérdeztem a kelleténél nagyobb éllel a hangomban.
Mit ne mondjak, ledöbbentek egy kicsit. Vonakodva, de elindultak utánam, egyenesen a suliba. Én baktattam elöl, a testvérek lemaradtak kissé mögöttem. Sutyorogtak. Azonban ezt olyan halkan tették, hogy még én sem értettem tisztán a szavaikat. Nem fogom kideríteni, mit beszélnek. Ha sutyorognak, okuk van titkolózni. Én pedig nem vagyok akkora szemét, hogy a személyes dolgaikban áskálódjak. Tedd meg! Tudom, hogy kíváncsi vagy! Használd az erőd. Gyerünk! Zafíra, nyughass! Ne sziszegj nekem olyat, amit később megbánok!
Égetően kíváncsi voltam. Borzalmasan. Majd belehaltam, amiért nem tudtam,mit beszélnek a hátam mögött. Türtőztetnem kell magamat! Ne feledd, Miyako! Hidegvér. Nyugalom. Jóga légzés. Nyugis buddhista. Cirmos kiscica... Tereld a gondolatokat! Nem megy. Nem megy!
Miközben az agyamban található fogaskerekek megállás nélkül kattogtak,odaértünk a sulihoz. Újabb nap a fegyházban. Újabb idegesítő beszólások.
A gonosz sráchármas a lépcsőnél volt és Ryshiát szadizták éppen.
- Adjátok vissza!- könyörgött a barátnőm nekik.
- Hát persze... hogy nem!- nevetett Ricsi, miközben nevetve passzolta tovább a kis, lila noteszt.
Úgy passzolgatták körbe, akár egy labdát. A testvérek még mindig pusmogva leváltak tőlem, én pedig a lépcső felé vettem az irányt. Ricsi passzolt Leonak, Leo továbbdobta Chadnek, ő pedig vissza a bandájuk vezérének.
Ahogy Leo passzolta volna, a notesz az én kezemben landolt.
- Megérkezett a sötét angyal!- gúnyolódott Ricsi.
- Itt van a sötét lovag!- vágtam vissza.
- Az Batman, nem?- nézett rám vigyorogva.
- Ezzel a fejedben honoló sötétségre akartam rámutatni, észlény.- mondtam farccal, mire a két haverja felröhögött a poénomon.
Ricsi elvörösödött dühében és szégyenében. Azt hiszem, ezt nevezik úgy, hogy szégyenében lesül a pofájáról a bőr. Ez jó volt, kezdesz úgy viselkedni, ahogy egy bukotthoz illik! Zafíra... Jó, nem szóltam semmit. Én is így gondoltam!
Miután vitáztam egyet telepatikusan Zafírával, visszaadtam azt a kincset érő noteszt Ryshiának. Közben Ricsi a velem egy szintben lévő lépcsőfokra lépett és a szemembe nézett. Ryshia a hátam mögé állt, ahogy Chad és Leo is az uruk hátát védték. Úgy éreztem magam, akár egy bandaháborúban.
- Ezt még nem rendeztük le, Miyako.- hajolt bele Ricsi a személyes aurámba.
- Dehogynem, Richárd.- kicsit meghökkent, amiért a teljes keresztnevén szólítottam.- Nem vagyok ma rád hangolódva. Más szóval: ma nem tűröm el a hülyeségeidet.- a végén már alig lehetett érteni, mert már állatiasan morogtam hozzá.
Legalábbis én így hallottam. Ricsi elvigyorodott, ahogy a képembe hajolt. Ha még közelebb jön, úgy lefejelem, hogy a tarkóján keresztül fog orrot fújni!
- Szexi az akcentusod, babám. Még nem is hallottam, de kifejezetten tetszik.- az ujját az állam alá rakta, hogy rá nézzek.
Elvigyorodtam, ahogy a számat figyelte. Ryshia döbbenten vizslatta, ahogy végigsimítottam a srác karján.
- Megsúgok egy titkot. Gyere közelebb.- súgtam oda neki, mire pletykaéhesen közelebb hajolt.
Az öklömet derék magasságba emeltem.
- Én...- kezdtem a mondatot, a hátizmom megfeszült.- sosem...- ütöttem gyomorszájon.- leszek...- megragadtam mindkét karját.- a te babád!- úgy tökön térdeltem, hogy fontolóra veheti a gyermeknemzés hanyagolását.
Fájdalmas képpel összegörnyedt, mi pedig belépdeltünk a suliba. Sikerült elérnem, hogy egész nap Ricsi felénk se nézzen. Teljesen megérte! A nap végeztével kínos hangulatban tértünk haza a testvérekkel. Mikor felmentek az emeletre, kopogtak a bejárati ajtón. Mentem és kinyitottam, azzal majdnem hanyatt estem a megdöbbenéstől.
Krin állt előttem teljes pompájában. A szemével szinte keresztüldöfött, úgy mért végig. Hirtelen Martin jelent meg mellettem, tisztelettel bámulta a lányt.
- Kit keres?- kérdezte Martin felocsúdva Krin hatása alól.
- Miyakoval szeretném tölteni a délután maradékát. Már régóta együtt akarunk tölteni egy csajos délutánt, ahogy azt barátnőknél illik, csak eddig egyikünknek sem volt jó az időpont.- szólt Krin teljesen ártatlan és őszinte arccal.
- Örülök, hogy találtál barátokat, Miyako!- veregetett hátba Martin.- Menj csak.
- Köszönöm, Martin!- dadogtam zavaromban.
- Gyere, Miyako, menjünk.- egy mosolyszerűséget villantott rám a lány és intett a fejével.
Martin szabályosan kilökött a házból. Hát köszönöm szépen! Ránéztem a nálam magasabb Krinre, aki visszavette az érzelemmentes álarcát. Mi történhetett vele, hogy így védi magát?
- Gyerünk, nem érünk rá egész nap. Este buli van, készen kell állnod.- mondta és szó nélkül megindult.
Én alig tudtam lépést tartani vele. Azokkal a hosszú lábaival úgy lépdelt, mintha gyorsgyalogló versenyre készülne. Míg ő lépett egyet, én léptem hármat.
A parkba mentünk, ott egyenesen az erdő sűrűjébe. Miért féltem attól, hogy egyedül maradok Krinnel? Hiszen nem bánthat! ...Vagy mégis? Kiértünk egy tisztásra, ahol egyből előttem termett.
- Te félsz. Érzem rajtad.- szagolt bele a levegőbe.
- Nem igaz.- persze, hogy igaza volt.
- Rosszul hazudsz. Ezen csiszolnunk kell.- lehajolt, így egy szintben volt a szemünk.
Azok az arany szemek vizsgáltak. A tekintetembe fúródtak. Én pedig alig kaptam levegőt, csapdában éreztem magamat.
- Elvitte a macska a nyelved, Miyako? Pedig máskor olyan beszédes vagy.- nézett velem farkasszemet.
- Te pedig máskor néma vagy.- csúszott ki a számon.
- Kezdesz felébredni. Remek!
- Én teljesen éber vagyok.- néztem rá értetlenül.
- A lelked alszik. A sötét feled szunnyad. De már nem sokáig.- suttogta Krin az arcomba.- Énekelj velem.
- Mit szívtál, Krin?- tátottam el a számat.
- Énekelj!- villantak fel a szemei.
Én egyből haptákba vágtam magamat. Elégedett képpel nekikezdett a szövegnek.
Emberek lelkében húr,
Játssz rajta szépet,
Hitess el vele mindent,
Míg nem bánja már!
Csábíts, nézd meg,
Tépd szét húrjait,
Vedd el tőle mindenit,
Táplálkozz, nézd meg!
Mit tettél, bukott?
Egy ártatlan lélek
Ki hátán jött a szélnek,
Összeomlott!
Lélekroncsok, bűnfoltok,Ezt énekelte teljes átéléssel. Olyan... mint valami buzdító dal. Ami buzdít a harcra, az életben maradásra és a háborúra. A háborúra az angyalok ellen.
Ez a jussod, bukott!
Végezd a dolgod, míg el nem kapott
A fehér angyali burok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése