59. fejezet: Csalfa angyal

Nagyon jól esik a lelkesedésetek és hogy még mindig mellettem álltok és várjátok az új részeket. Őszinte leszek veletek, a tanév végéig (cirka másfél hétig) csupán ilyen elszórtan lesz rész, de a nyári szünetben próbálom a hetente többszöri részeket is összehozni - ez pedig mindegyik blogomra vonatkozik.
Kitartást a tanévre és ne csüggedjetek!
Aislynn

"Kívánj, parancsnokom!"

"Lilith szemszöge"
A nyomomban vannak azok az átkozott kísértetek! Bárhova megyek, folyamatosan hallom a suttogásokat és a fekete köpenyek suhogását. Nem valami jó kémek. Ha érzékeltem egyet a közelben, mindig gyorsan elslisszoltam. Viszont már olyan sűrűn vannak az utcán, hogy még élelmet sem nagyon tudok szerezni sehonnan észrevétlenül.
Meggyújtottam a lámpást a kezemben és rácsuktam az üvegburát. A piciny láng gyengén pislákolt, mégis megvilágította a földalatti folyosót. Egy elhagyatott bánya félig beomlott járatában bujkáltam éppen, köszönhetően a beszállítómnak. Ő itt lakott és mindig ide kellett jönnöm vásárolni. Miért nem tudott valami kellemesebb helyen letelepedni?
- Még meddig akarod ezt játszani, Végrehajtó? - sercegett egy hang, ami mintha felperzselte volna a gerincemet. - Ha a Halál martaléka leszek, nagyon megbánod!
Kísérteties hang volt ez, amitől a tarkóm elzsibbadt. Émelyítő volt a hatás, ahogy mindig. Az ujjbegyeim bizseregtek, az ereim megteltek adrenalinnal. A testem, az ösztöneim és az agyam mind azt ordibálták, hogy fussak, de muszáj volt maradnom.
- Neked akkor már nem lesz mindegy - sandítottam a hátam mögé - , Gimne?
A lány szája nem mozgott, mégis hallottam a hangját. Néma volt. Viszont felemás tekintete és vad sörénye mindent elárult. Ő kívülálló volt, méghozzá egy igen veszélyes példány. A rendszer felett állt, semmi nem hatott rá és már évszázadok óta nem érintkezhetett emberi lénnyel.
- A testem halandó - nézett rám áthatóan. - Nem akarok újra sorban állni. Már megtettem párszor.
- Értem - hümmögtem. - És mi van a lány lelkével?
- Mi lenne vele? - vonta fel a szemöldökét.
- Még a testben van?
- A szerződés az szerződés - tette csípőre a kezeit. - Egy testen osztozunk. Kemény tárgyalópartner.
Ahogy a lila és zöld szemekbe néztem, újra eltűnődtem. Ő nem is igazán kívülálló. Annál rosszabb. A zöld szem telve volt megbánással és dühvel. A lila viszont elégedettséget sugárzott. Két lélek egy testben. Veszedelmes, mégis siralmas párosítás. Gondolom, a lila a testet megszálló léleké, míg a zöld a lányé. Sokat vitázhattak ők ketten. A test szörnyen le volt soványodva és gyengülve.
- Hagyjuk a témát - intettem egyet türelmetlenül. - Megvan, amit kértem?
- Kövess! - biccentett a fejével.
Neki nem kellett lámpa, hogy lásson. Szemei kísértetiesen világítottak, ahogy egyre beljebb vezetett a bányajáratokba. Annyiszor elfordultunk már, hogy azt sem tudtam, hol vagyok. Mérget vettem volna rá, hogy az egyik oszlop mellett már háromszor jöttünk el. Több beomlott utat és felhasadt sziklát is láttam. Pár csákány hevert a porban, meg persze pár sisak. Már belepte őket a finom szénpor, ami az egész bányában terjengett. Aprókat kellett lélegeznem, mert egy szénporral telt tüdő sok kellemetlenséget okozhatna.
- Mi történt a munkásokkal? - kérdeztem meg akaratlanul is.
Az angyali oldal, aki minden problémát meg akar oldani. Dühös lettem magamra, mert most nem volt időm ilyesfajta gyengeségre. Viszont a kíváncsiságom mindent felülírt.
- Attól függ, melyik évszázadról kérdezel - mutatott egy nagyon régi sisakra. - Bányaomlás - tőle pár méterre hevert egy lyukakkal borított bőranyag - , medvetámadás - magyarázta meg, miközben egy nagyon modern bányászsapkát vett fel a faltól - és mérgezés.
- Hány éve vagy itt? - néztem a lány hátát, aki olyan meghitt nyugalommal simogatta a sisakot, mintha régi ismerőst üdvözölne.
- Ne akard tudni - mordult fel szomorúan.
A sötét bányajáratokban úgy kacskaringóztunk, akár egy labirintusban. Viszont Gimne jó vezetőnek bizonyult, mert pár perc múlva egy koporsó méretű ládához értünk. Hosszú körmével felhasította a papírt a láda tetején és kinyitotta azt.
- Szenteltvíz esszencia, ami szétterjed a levegőben - mutatott fel egy kis üvegcsét. - Garantált a démonok és akár a fődémonok ellen.
- Lucifernek is árthat? - vettem el tőle az üveget.
- Nem öli meg, de hosszabb időre harcképtelenné teheti - hallottam a fejemben. - Összerúgtad a port a Pokol urával, hmm?
- Hosszú történet - a démonai égen-földön keresnek, és ez zavar. - Mi a következő?
Letette a sisakot a földre, amit végig a kezében hordozott. Két kézzel túrta fel a láda tartalmát.
Belenyúlt a ládába és kihúzott egy nyílpuskát. Régi, már-már ősi volt. Viszont ahogy felhúzta az ideget, megéreztem az energiát, ami a fegyverből áradt.
- Egy istenölő alias pusztító, de én csak tekima-nak hívom - mutatta be az árucikket. - Csupán két nyilat tudtam hozzá szerezni. Remélem, jól célzol!
- A Halálnak árthat? - kérdeztem meg, miközben megvizsgáltam a nyílpuskát.
- Zűrös csajszi lehetsz - mosolyodott el Gimne.
Nem is hinné, hogy mennyire. Az oldalamon fityegő zsákocskához simítottam az egyik kezemet. Még van 5 gyöngyöm, ha nem sikerülne. El tudok menni a Halálhoz még 5-ször, csak az a bibi, ha megtalálnak és kitoloncolnak, elveszik a gyöngyöket is. Ezekkel is alig tudtam meglógni a legutóbbi alkalommal. Ki gondolná, hogy a Halál gyöngyeit ennyien őrzik?
- Van hozzá tok? - kérdeztem, figyelmen kívül hagyva a nagyon is helytálló megállapítást.
Könyékig beletúrt a ládába és előhúzott egy szíjat.
- Csak ezt tudom hozzá adni - nyújtotta át.
- Ha nincsen ló, jó a szamár is - húztam el a számat, közben átvettem a tárgyat.
Elég viharvert szíjnak tűnt, mint amit már sokszor használtak. A belőle áradó erő hasonlított a számszeríj erejéhez. Úgy tűnt, már többször is használták toknak.
- Ez a beszólás is bele fog számítani a végösszegbe - motyogta a hang a fejemben.
- Inkább mutasd a következőt! - intettem finnyásan a kezemmel.
- Oké-oké - újból a fegyverek felé fordult, de közben hallottam a hangját. - Dominatípus vagy? Elektrosokk-ostor érdekel?
Azzal maximum egy háziállatot tudnék kinyírni.
- Azt mutasd, amivel istent is el lehet kábítani - zártam rövidebbre a bájcsevejt.
Elgondolkodva hümmögött és nagy csörömpölés közepette kereste a megfelelő árucikket.
- Á-há! Megvan a kis huncut! - kezében egy botot tartott.
Sűrűn faragott mintái igazán furcsán hatottak a lámpám fényében. Mintha elnyelte volna a fényt, ami körülöttünk volt. A kis bot repedéseiben fura fényű megkövesedések meg-megcsillantak, mint valami szemek.
- Egy bot? Mire lehet jó egy bot? Nem fogják nekem visszahozni, ezek nem kutyák! - fakadtam ki.
Aztán elállt a lélegzetem. Ugyanis magammal néztem farkasszemet. Csupán a szemei csillogása engedte, hogy felismerjem Gimnét, aki felvette a testemet. A fehér hajam, az éjsötét szemeim és a tollaim is hűen ragyogtak a lányon. Tökéletes másolat volt.
- Egy dendara? - suttogtam. - Honnan szerezted?
- Egy jó kereskedő nem adja ki a beszállítóit - vigyorodott el. - Érdekel?
- Még szép!
Ahogy átadta, a dendara ereje végighullámzott rajtam. Az ősi energia felpezsdítette a véremet, a szárnyaim pedig belevesztek az éj sötétjébe. Beteljesedett az átváltozásom. Hivatalosan is bukott lettem. Viszont ez már nem tudott meghatni. Tudod, miért? Mert a kezemben volt az a fegyver, amivel megsemmisíthetem Miyakot.
Amiért letaszított a mennyből és kiűzettem Isten jobbjáról. A markomba zártam a fegyvert és villantottam egy vérszomjas vigyort.
- Gimne? - néztem a lányra, aki lezárta a ládát. Kérdően hátrapillantott a hangomat hallva. - Vállalsz segítségnyújtást is?
A kereskedő szája mosolyra húzódott.
- Ha kifizeted a felárat, akár a bányát is kitakarítom! - mondta lassan a fejemben.
- Hova vezet az alagútrendszer? - emeltem fel a lámpást szemmagasságba, hogy lássam a tárgyalópartnerem arcát.
- Hova szeretnéd, hogy vezessen? - kérdezett vissza a hegyes fogú, feneketlen szemű szörnyeteg, aki a lámpás fényénél nézett vissza rám.

"Lucifer szemszöge"
Tehror nyugtalan. És ez nem valami jó így. Most körülbelül a hasáig érek a 3 méteres és kibaszott félelmetes Halálnak. A kaszája magasabb nálam és belátok a bordái közé. Szó szerint látom a pókhálós helyet, ahol a szívének kellene lennie. Ettől pedig őszintén kitör rajtam a frász, pedig nem vagyok egy ijedős fajta.
- Nem gondolod, hogy ez egy kicsit túlzás? - kérdeztem tőle, ahogy éppen megálltunk egy templom tetején.
A templom oromzatán egy hatalmas kereszt volt. Ez nagyobb volt a többi kis körzeti templomnál. Bizseregni kezdett a bőröm a hatalmas méretű felszentelt épület hatására. Mintha az egész testemet por lepte volna be és nem tudnám magamról lerázni.
- Mire gondolsz? - kérdezte a szellemhang a fejemben, ahogy a koponya felém fordult.
Nem mozgott az állkapocs, ami izmok nélkül fityegett. Nehéz dolog lett volna hangot képezni hangszálak nélkül. Kirázott a hideg. Szaggatott köpenye körbeörvénylett, ahogy a szél belekapott. A kereszten állt, jobb kezében a kaszájával, amin megcsillant a holdfény. Halálos aura lengte körül és rájöttem, hogy láttam már ilyen állapotban. Valahogy így festett akkor is, amikor Jézus felett állt a kereszten. Pont abban a pózban dermedt meg, mint akkor.
Égető érzés gyűlt a mellkasomban a látványra. Összeráncoltam a homlokom és köszörülni kezdtem a torkomat.
- Valami van itt - nyögtem ki nehezen.
Nem a látványa keltette az érzést, hanem valami a levegőben. Ilyen még sosem történt velem. A torkom és a légcsövem lángokban állt. Próbáltam köhögni, de nem jött fel az a valami. A végtagjaim félig-meddig lebénultak. Tehror szemgödrei természetellenesen összeráncolódtak, mintha csak pergamen lenne.
- Az angyal - hallatszott a suttogása, majd egy hirtelen szélroham belekapott a köpenyébe.
A Halál már nem a kereszten trónolt. Legalábbis biztos voltam benne, hogy már nem látom ott. Egy női sikítás rázta meg a hirtelen beállt csendet. Dühös hangok csattantak lentről, én pedig térdre rogytam. Egyre nehezebb volt a levegőt vennem, de ha ziháltam, csak még több jutott be a tüdőmbe abból az anyagból.
- Szedd ki belőle! - hallatszott egy ingerült hang. Nem hallottam semmi választ. Ahogy hanyatt vágódtam, a Halál ott volt felettem. Az agyam felmondta a szolgálatot és azt hittem, értem jött a csuklyás. Mocskosul szenvedtem.
- Én csak egy kereskedő vagyok - szólalt meg egy hang, amit leginkább egy öregasszonyhoz tudtam volna kapcsolni.
- Ne szórakozz, kétlelkű! - mordult fel a Halál. - Ez a te portékád! Ismered az ellenszert is!
Tekima... Dobbant egyet a szívem, ahogy megéreztem a nagyon is ismerős erőt. A bőrömet verejték lepte be, az agyamat pedig megtöltötte a félelem. A kereskedőnél egy istenölő volt. Viszont volt itt valami más is. Ami elszívta a fényt a templom köréből. Ennyire ősi erővel még nemigen találkoztam, de amivel mégis, az felejthetetlen élmény lett. Ezt pedig ismertem. Egy dendara, aminek viszont rohamosan gyengült az ereje. Köhögve próbáltam figyelmeztetni Tehrort, de ő rám sem hederített. Küzdöttem a homályos látás ellen, a belsőm pedig valahogyan fokozatosan megnyugodott. A tekima ereje távolodott, ahogy a dendara is, méghozzá elég gyors iramban. Nem a kereskedőnél volt, hanem valaki másnál. Az a valaki pedig a templomból távozott.
Mielőtt ezt megoszthattam volna Tehrorral, nagy szárnysuhogást hallottam és egy meglepett sikolyt. Ha jól láttam, a Halál repült a tekima irányába. Üldözőbe vette a szállítót.
- Vajon mennyit adnának a Sátán végtagjaiért? - hajolt fölém az öregasszony, aki túlságosan is ismerős volt nekem. Ő juttatott be Ryshiához, amikor ő a tündérek foglya volt! A szemeit viszont most nem takarta semmi. A lila és zöld szemek látni engedték, hogy egy kétlelkűről van szó. Más szóval: nagy bajban vagyok.
- Baszki - nyögtem ingerülten, ahogy beszippantott az öntudatlanság.

"A parancsnok szemszöge"
Az úrnő sokkal kedvesebb és eszesebb, mint vártam. Na meg sokkal szebb is.
- Mire jutottál, parancsnok? - kérdezte a beosztottam, miközben az uradalom falán sétálgattam.
Éppen az őrszolgálatomat teljesítettem, amikor megláttam. Leugrottam a katonatársamhoz, aki az uradalmat körülvevő fal lábánál állt.
- Semmire - feleltem közömbösen. - És a Mester elkapta már az angyalt?
A gúnyos hangnem meglepte a beosztottamat. Helytelenítő arckifejezés jelent meg cserzett arcán. Idősebb volt, mint én és mégis én vagyok a felettese. Semmit sem tud tenni ellenem.
- Még nem - mondta kihangsúlyozva a még szócskát. - Hol voltál a nap elején? Hiányoltunk a megbeszélésről.
Sejtem, mennyire hiányozhattam. Gondolom én, a főtiszt megint dumált valamit a ház megerősítéséről. Úgy bánik a fiúkkal, mintha nem csak egy birtokot, hanem egy egész országot kellene megvédenünk. Röhejes az a fickó.
- Az úrnő hívatott magához - mondtam tagoltan.
A katona állkapcsán elkezdett rángatózni egy izom. Dühös. Ez jó.
- Miért töltesz vele annyi időt? A Mester dühös lesz! - szólalt fel keményen.
Tetszett ez a kemény hangnem. Megragadtam a csuklyája elejét és közelebb rántottam magamhoz. Ragadozómosolyra húzódott a szám, ahogy megéreztem reszketeg lélegzetét az arcomon.
- Ha nem tetszik, tegyél ellene! - suttogtam.
Aranysárga szeme felizzott, hosszúkás pupillája dühében összerándult. Biztos voltam benne, hogy az én szürke szemeim is így tesznek.
- Jelenteni fogom a Mesternek! - morogta torokhangon, ahogy kitépte magát a szorításomból.
- Tedd azt, spicli - villantottam ki jókedvűen a fogaimat.
Mielőtt válaszolhatott volna, egy üzenethozó kísértet jelent meg közöttünk. Az arctalan kísértet Miyako hangján szólalt meg.
Van kedved egy sakkjátszmához? Ezúttal megverlek!
- Ha úrnőm kihívja maga ellen a sorsot, ki vagyok én, hogy megállítsam? - diktáltam be az üzenetet lassan a kísértetnek. - A földszinti társalgóban találkozunk!
A kísértet eltűnt, újra a borostyánszemű őrrel néztem farkasszemet. Gúnyosan vállat vontam, amolyan 'nincs mit tenni' mozdulattal.
- Hjaj, mit tegyek? - sóhajtottam drámaian. Úgy tettem, mintha gondolkodnék egy darabig, majd egy csettintéssel 'eldöntöttem'. - Ugorj be helyettem, én teljesítem úrnőm kérését!
Egy kecses ugrással túllendültem a falon és nagy léptekkel igyekeztem a társalgó felé. A csuklyámat mélyen az arcomba húztam, a köpenyemet pedig a vállamra terítettem. Felöltöttem az udvariasság és a közönyösség tökéletes elegyéből született maszkját.
- Szép napot, parancsnok! - köszönt rám a szakácskísértet, Liza. - Ismét Miyako?
- Azt hiszi, legyőzhet sakkban - mosolyogtam rá hűvösen.
- A kis naiv - csóválta jószándékúan a fejét. - Jó játszmát, parancsnok!
- Meglesz!
Tűnődve néztem a pici lány után, aki egy hatalmas lábast cipelt. Addig figyeltem, amíg be nem ért a konyhába. Milyen fura... Liza eddig nem nagyon volt barátságos. Egy horkantás kíséretében ismét megindultam eredeti célom felé. Azonban a végtelen folyosók egyikén belefutottam egy lányba. Lenéztem a földön fekvő teremtésre, aki legnagyobb meglepetésemre Miyako volt.
- Nem tudsz a lábad elé nézni?! - nyöszörögte. - Akkora vagy, mint egy kibaszott hegyomlás!
Eddig nem így beszélt. Szó nélkül felsegítettem, de ő az udvariasnál jóval több ideig nem engedte el a karomat.
- Úgy volt, hogy sakkozni fogunk, nem? - kérdeztem meg.
- Dehogynem - dadogta zavartan. - Már nem tudtam várni, ezért eléd siettem...
- Ez kedves... - motyogtam hűvösen.
Varázserőt éreztem, amitől lúdbőrzött a hátam.
- Beléd karolhatok? - kérdezte kis mosollyal.
- Minek?
- Még mindig szédülök a becsapódástól, tudod... - tette a homlokához a kezét. - Kell egy támasz...
Hümmögéssel vettem tudomásul, hogy meg sem várta a válaszomat. Az úrnő szorosan belém karolt, mellei az oldalamhoz szorultak, lába hozzásimult az enyémhez. Még sosem közelített hozzám ennyire. Szó nélkül vettük az irányt a társalgó felé. Ez is furcsa volt, mert be sem állt a szája, ha találkoztunk. Elmosolyodtam a köpenyem alatt. Tudtam, hogy mi folyik itt.
- Tudod, annyira unatkozom az uram nélkül... - sóhajtott egy nagyot. Végigsimított a bicepszemen, miközben folytatta. - Annyira el lettem hanyagolva. Hiányzik egy igazi férfi... aki nem hagy magamra, mikor mindenféle csipp-csupp ügy közbejön - súgta a fülembe. - Érted, ugye?
- Persze - helyeseltem ridegen.
Beléptünk a társalgóba, ahol a sakktáblák voltak. Oda akartam menni a szokásos asztalunkhoz, de ő visszatartott. Megragadta a csuklómat, én pedig visszanéztem rá.
- Kívánsz, parancsnok? - hajolt hozzám közelebb. - Kívánatosnak tartasz?
- Mint minden férfi - paskoltam meg a fejét. - Gyönyörű vagy, Miyako. Ki ne kívánna téged?
Elmosolyodott a szavaimon.
- Annyira szexi vagy ezzel a titokzatos aurával - mielőtt észbe kaphattam volna, ledöntött az egyik fotelbe. - Legszívesebben rád ugranék.