60. fejezet: Megoldás és bosszú egy személyben

"A legősibb páros az, kik mindent tudnak egymásról, a környezetükről és az érzésekről."

 "Miyako szemszöge"
Izzadtam. A testem minden egyes izomrostja görcsbe rándult, ritmikus centrumokban a testem középpontja felől. Az ágyban feküdtem, lüktető fejjel és akkora agyarakkal a számban, hogy be sem tudtam csukni az ajkaimat. A szarvaim a párnába mélyedtek, miközben az ágytakarót kapartam. Üvöltésem megrengette az ablakokat, a nehéz brokátfüggönyök meg-meglibbentek az erőhullámoktól, amik a testemből áradtak. Túl sok a fájás és túl sokszor jöttek. A démon kibújt belőlem, a bőröm sötétvörösre színeződött és a bőrömbe minták vésődtek.
- Anya, apa... - szipogtam a szüleim után.
Szörnyű volt a fájdalom, ami mintha egyenesen a lelkemből áradt volna. Megfogadtam, ha ezt túlélem, kinyírom Ozent. Ő tett félig démonná, így téve lehetővé a termékenységi periódusom fájdalmát is. Már órákkal ezelőtt megéreztem a periódus közeledtét, így lekötöztem magamat, nehogy valami hímet keressek magamnak, aki kielégít.
Lucifer korábban elmagyarázta, hogy hogyan fog ez lezajlani. Elvileg ez az állapot fog uralkodni rajtam pár napig. A lényege: látástól vakulásig szeretkezni akarok, az étvágyam borzalmasan megnő és olyan gyilkolási késztetés kerít a hatalmába, hogy egy hadsereggel is tudnék végezni.
- Ozen, DÖGÖLJ MEG!!!! - visítottam egy újabb sóvárgó hullám közben.
Egy sikítás alkalmával a lábaim közé szorítottam egy párnát, hátha csillapítani tudja a sajgást. Sajnos ez az ellenkezőjére sült el, a húsom olyan érzékeny volt, hogy már fájt. A fejemet hátravetve emelkedtem el az ágytól, ahogy a hátam ívben megfeszült. Már majdnem kifejlődött szárnyaim a puha ágytakarónak feszültek, a különlegesen erős kötél a csuklómba vágott. Őrjöngő állatként próbáltam szabadulni a kötelékektől, amit magam raktam a karjaimra vészhelyzet esetére.
Az érzékek megrohanták a testemet és az elmémet. Már nem voltam egy személy, aki értelmesen gondolkodik és racionális döntést hoz. Egy nagy köteg érzék voltam, egy ösztönlény, ami az alapvető szükségleteknek engedett csupán - ez pedig a táplálék, a területvédelmezés és a párzás. Mélyet szippantottam a levegőből, ami már áporodott és csípős szagú volt az illataromám miatt.
Aztán megéreztem azt az illatot, ami mindent elfeledtetett velem. Ismertem ezt az aromát, ami sokkal fűszeresebb lett, mióta utoljára éreztem. Jázmin illata lengte be az érzékeimet, ami olyan fülledt volt, hogy bizonyosan tudtam, nincsen egyedül. Ősi illat és egy férfi illata keveredett még hozzá. A férfi illata a parancsnok lehetett, csak neki van olyan illata, mint a füstös fűszereknek és a reggeli ködnek egyszerre. Az ősi aroma viszont veszélyt sejtetett.
Az agyam ezt területháborításként ismerte fel. Hevesebben akartam szabadulni, mint a kezdetekkor. És mikor a lánc szemei megadták magukat a megsokszorozódott erőmnek, kikeltem az ágyból. Egy őrült ragadozóra hasonlítottam, ahogy belenéztem a tükörbe.
- A behatoló vére folyni fog - a hangom karcos lett és füstös, mintha a torkomba fészkelte volna magát valami. - Lilith, drága jázminom, jövök érted...

"A parancsnok szemszöge"
- Neked biztosan az agyadra ment valami, úrnőm - néztem fel az előttem álló nőre, aki az ölembe akart mászni. A szemei kikerekedtek a hirtelen modorváltásomon. - Menj pihenni, mielőtt valami betegség ledönt a lábáról.
- Igazad van - biccentett királynői mozdulattal. - Lázban égek... méghozzá érted, parancsnokom...
A melleit felém tolta, amik szinte kibuggyantak a ruhájából. Mintha felkínálta volna nekem őket, hogy bontsam ki, akár két megtermett ajándékot.
- Kiforgatod a szavaimat - csóváltam enyhén a fejemet. - Nem éred el ezzel a műsorral a célodat.
Enyhén csücsörítve és lenéző mosollyal szólt újra hozzám pár pillanat szünet után.
- És mi lenne a célom? - tárta szét a karjait ártatlanul.
- Bele akarsz keverni egy olyan sztoriba, ami nekem a pozíciómba, neked pedig a halhatatlan életedbe kerülhet - kopogtam az ujjaimmal a fotel kemény karfáján. - Ne próbálj játszadozni. Ilyen tétekkel ne.
Elégedett mosolyra húzódott a szája, azonban a szemei nem vettek részt a mosolyban. Elgondolkodott, szinte hallottam a fogaskerekeket csikorogni az agyában.
- Talán aggódsz értem? - hajolt bele az aurámba. A tekintete kitartóan fürkészett, gyenge pontot keresve az érzelmi páncélomon. - Hiszem, hogy te meg tudnál menteni még a haláltól is...
Megvetően horkantottam egyet és hátradőltem. Figyeltem a nő arcát, akivel annyi időt töltöttem ebben az időszakban. Sakkozni nem tudott, hiányzott belőle a türelem és a kivárás erénye. Viszont az esze borotvaéles volt. Ennél a felállásnál viszont a fordítottja érvényesül. Többször is türelmes, kiváró természete kerekedik felül egy-egy keresztkérdésnél. Jól átgondolja a választ, nem úgy, ahogyan az eredeti Miyako tenné.
- Homályosan látsz - vetettem oda neki.
- Ellenkezőleg, inkább kitisztult minden - mosolyodott el gyengéden és végigsimított az arcélemen, amit összeszorított állkapoccsal tűrtem. - Érdekes volt játszadozni azzal a bolond Halállal egy ideig... Viszont nekem egy igazi, kézzel fogható férfi kell! És úgy tűnik, most ráakadtam egyre.
Biztosan arra számított, hogy belehajtom az arcomat az érintésébe, de ez nem történt meg. Bosszúság bontakozott ki a csillogó íriszekben, amik fehérségben ragyogtak. Az ősi varázslat érzete, ami egyre jobban belepte a bőrömet, nem hagyott nyugodni.
- Az igazi Miyako nem beszélne így - horkantam fel megvetően.
Egy pillanatnyit hezitált, itt bukott el végleg. Nem a valódi úrnővel volt dolgom, hanem egy hasonmással. Bár azt el kellett ismernem, hogy igényes és élethű a másolat. Ehhez egy kifinomult és ősi mágia szükséges. Az elképzeltekhez képest a testmásolás csupán az alakváltóknak adatott meg testi adottságként, mágiában nagyon nehéz leutánozniuk a hatást. A lány egyet pislogott és úgy kezdett el védekezni.
- Nem vagyok imposztor! Én vagyok az igazi, hiszen hogyan is lehetne más külsőjét felvenni?! Ez tiltott varázslat! - hebegett-habogott, mint aki nem tud hazudni.
Azért, mert nem is tudott. Mulattatott a lány zavartsága.
Tudta, hogy rájöttem, láthatta a tudást a szememben. Dühödten felmordult, de így sem volt több egy felborzolt szőrű macskánál. Halk nevetés szakadt ki a tüdőmből, simogató szellőként végigszántva a mellkasomon. Fogaimat kivillantva mosolyogtam a hamis Miyakora, a lány pedig... elvörösödött.
Komolyan elvörösödött.
Nem hittem a szemeimnek. Egy imposztor, aki szemrebbenés nélkül beoson az ellenséges erők szívébe, elpirul egy apró mosolytól. Kettős és megtört személyiség lehet. Olyan volt, mintha egy élő és lélegző puzzle állna előttem. Elkezdett érdekelni a kiléte. Ezzel pedig ez a nő, akárki is valójában, belekezdett egy veszélyes játékba. Megragadtam a kezét és az ölembe húztam a lányt.
- Mit is akartál az előbb? - suttogtam a fülébe. - Elcsábítani, nem igaz? Hogy a téged üldöző Tehror rajtakapjon, ahogy Miyako a parancsnokkal megcsalja a távollétében, igazam van?
Nehezen kezdte szedni a levegőt, amit nem tudtam eldönteni, hogy a közelségem vagy a találgatásom okozott. Kezdtem élvezni ezt a kis játékot, mert észrevettem, hogy az imposztor kezdte elveszteni a fonalat.
- Hogy gondolhatod ezt? - motyogta. - Én vagyok az igazi!
Hogy ragaszkodik a hazugságához. Elkezdtem módszeresen megmotozni. Ő pedig egyből kiugrott az ölemből, hullaszürke árnyalatú arccal.
- M-m-mi-mit csinálsz?! - tartotta fel védekezésként a kezeit.
Én is felálltam a székből és közeledni kezdtem felé. Ő pedig hátrált a tekintetemet látva. Ledobtam magamról a palástomat a felsőmmel együtt. Ál-Miyako tekintete a felsőtestemet pásztázta, amibe még jobban belevörösödött.
- Megmotozlak, drága - morogtam morajló hangon. - Ugye nem baj?
- Dehogynem! - vágta rá és megpróbált kitérni az utamból.
- Hidd el, élvezni fogod - húztam ki a nadrágom övbujtatójából a durva szíjat.
Egyet csattintottam rajta. A lány összerázkódott a rémülettől, ahogy a szíjat figyelte a kezemben.
- H-harcolni f-fogok ellened! - dadogta, miközben az egyik sarokba szorult.
- Annál jobb, angyalom - nyaltam meg a szám szélét. - Ha behódolnál rögtön az elején, túl unalmas lenne!

"Lilith szemszöge"
Ez nem volt benne a tervemben. Viszont mégis ilyen helyzetbe kerültem: egy őrülten csillogó tekintetű hím közeledik felém egy nadrágszíjjal a kezében, fedetlen mellkassal, hogy megmotozzon. Nem tagadom le, féltem. Tébolyodott és évezredes tekintetétől rázott a hideg. Az agyam leállt, ahogy elvágta a menekülési útvonalakat tekintélyes méretű és kidolgozású bicepszeivel. Fahéjszínű bőre egészen jó megvilágításba került, ahogy szigorú vonalú szája is ismeretlen érzéseket hívott elő belőlem.
- Csak engedelmes maradsz? - tört át a gúnyos hang a döbbenetem burkán.
Lendületet véve végigszántottam az arcán a karmaimmal. Vagyis Miyako karmaival. A bíborszínű cseppek megtapadtak a körmöm felületén. A vére azonban... fura volt. Túlságosan vörös és illatra túlságosan ellenállhatatlan. Alig bírtam megállni, hogy le ne nyaljam minden cseppjét az ujjamról. Undorodva néztem a kezemre, amiért ilyen gondolatokra vetemedtem. Még hogy én élvezzem a vér ízét? Undorító. Természetellenes. Ez a személy maga is természetellenes. Újból ránéztem, aki csak bámult a szürke szemeivel, szinte unszolva, hogy kóstoljam meg a nedűt. Vér csorgott jóképű és vigyorgó arcáról.
Jóképű?
Ez honnan jött? Mintha köd lepte volna be az agyamat.
- Mire vársz? - suttogta kéjesen a fülembe. - Kóstold meg... Kóstolj meg engem...
- NEM! - szakadt ki belőlem és ellöktem magamtól ezt a pompás hímet.
Újra felöltöttem a hideg maszkomat. Próbáltam rendezni a gondolataimat. Újrakalkuláltam a tervemet. Kapcsolatba kellett lépnem Gimnével, hogy tájékoztassam a fejleményekről. Új dolgokat kellett beszereznem. El kellett innen tűnnöm, ez az őrült még a végén tényleg rávett volna valami olyanra, amit nem akarok. Amit nem tehetek meg...
- Ahh, egy szűz félelmei... - dorombolt, ami egészen a belsőmig megrázott. - Engedd el magad és hadd vigyelek el az édenbe... Nincsen mitől félned, angyal. Csak szórakozunk egy kicsit. A két felnőtt játszik egy kicsit.
Úgy édesgetett, akár egy rémült cicát. Én pedig támadásba lendültem. Megfogtam a tőrömet és kaszabolni kezdtem vele. Jobb alsó metszés, kitér előle.
- Ha szóltál volna, hogy vegyem le a nadrágom, önként levettem volna - izzó tekintettel folytatta. - Viszont igazad van, ha lekaszabolod rólam az izgalmasabb!
Csak nevetett rajtam és a támadásaimon, ami minden oldalról záporozott rá.
Ő pedig mindig hárított. Soha nem támadott vissza. A düh fokozatosan átvette a mozdulataimon az irányítást. Már nem a legyőzése volt a cél, hanem valami válaszreakció kicsikarása.
Aztán éreztem egy erőhullámot. Majdnem ledöntött a lábamról. A parancsnok az erőhullám felé fordult egész testtel és mintha hallgatózott volna. Tekintetem önkéntelenül is lejjebb siklott a nadrágján és a szemeim megakadtak vérbő hímtagján. Érkezett egy újabb erőhullám, ezúttal közelebbről. A férfi összerándult és elfojtott egy nyögést.
- Mi a fr...? - nem tudtam befejezni a mondatot, mert ami belépett az ajtón, az megdöbbentő és leírhatatlan volt.
Megismertem Miyakot, akinek fehér szeme még jobban kirikított a sötét démonbőrből. Két szarva úgy ágaskodott, mintha a plafont akarnák megkarcolni. Izmai befeszültek, készen a harchoz. Egy kis pengéjű kard volt nála, a szájában agyarak, a szemében pedig gyilkolási vágy. Rám meredt ezekkel a szemekkel, én pedig elhittem, hogy végem lehet.
A parancsnok meg csak állt és nézte meredten. A hímtagja egyre nagyobb lett, ahogy a Miyakoból jövő erőhullámok elérték. Térdre kényszerítette a férfit, aki már szinte nyüszített.
- Parancsolj, úrnőm! - rimánkodott, akár egy közönséges szolga. - Bármit megteszek, hadd tegyek a kedvedre!
Miyako oda sem nézett az alárendeltjére. Csupán rám fókuszált.
- Leplezd le a birtokháborítót! - mutatott rám. - Az én testemet viseli!
A hangja karcos és füstös volt, mintha egy öreg dohányos szólt volna. A férfi elindult újra felém, ördögi mosollyal az arcán. Akárhogyan hadonásztam a késsel, nem tudtam távol tartani. Ekkor a Kaszás is beszállt a buliba.
Leterítette a fehér hajút, aki talpon maradt. Tehror megpróbálta lefogni, de a parancs mindent felülírt.
- Apa, fejezd be! - szólt ingerülten.
Várjunk... Apa?! A Halál apja Enyészet, nem???!!!
Baszki.