58. fejezet: Bizonyíts!

"A zöld szemű szörnyeteg."

"Tehror szemszöge"
- Nem találtuk meg - jelentette ki az egyik legjobb kémmesterem.
Engem pedig az idegbaj kerülgetett ettől az angyaltól. Mindig eltűnik, mielőtt fülön csíphetném. Ilyen még nem történt, hogy valaki ilyen hatásosan bujdokolt volna a halál elől. És abban biztos voltam, hogy ezt a macska-egér játékot nem folytathatta sokáig. Én bezzeg alig tudtam koncentrálni a feladatomra.
Már több napja magára hagytam az arámat, Lucifer szerint ez pedig jó dolog. Azt mondja mindig, hogy egy kis távolság sosem árt, főleg ha a szerelmes férfi van távol imádata tárgyától. Először én is ezt hittem. Azonban a harmadik nap után elkezdett bennem egy bizonyos hiányérzet növekedni. El tudtam hessegetni az érzést, de egy idő után mindig visszatért, mégpedig egyre intenzívebben. Első alkalommal csupán Miyako jelenlétének hiánya kavart fel. Aztán egyre nagyobb területre terjedt ki ez a kör: a hollófekete haja, alabástrom bőre, pihés szárnyai és izzó szemei...
- Keressétek! - adtam ki a parancsot. - Nem juthatott messze.
A csuklyás alakok alig észrevehetően bólintottak és szó szerint köddé váltak. Csak a bukott csapat maradt mellettem, akik szinte már hozzám nőttek, mióta kiemeltem őket a bukottak hierarchiájából. Most már csak engem szolgálnak, feltétel nélkül és teljes bizalommal.
- Hiányzik az arád, uram? - lökött meg oldalról az egyik bukott.
Történetesen az aranyszőke Rix, a csapatkapitány volt az. Igazi tyúkanyó jellemének nem tudtam gátat vetni, így az övéi közül valónak tekintett engem és gyakran észrevett rajtam olyan dolgokat, amiket más nem. Zöld szemei rajtam pihentek. Végigsöpört rajtam a kiszolgáltatottság érzése, ahogy a szemei felizzottak. Nyitott könyv voltam neki, amit szabadidejében szívesen lapozgatott.
- Akkor már tényleg baromi dögös lehet, ha ilyen arcot vágsz miatta! - csatlakozott a társalgáshoz Don.
- Nem is hinnéd, mennyire! - dörmögtem félhangosan, ahogy kibontakozott lelki szemeim előtt a búcsúcsókunk.
A teste puha volt és adakozó. Csak nekem és értem volt ilyen. Gyönyörű volt az ágyamban, de főleg alattam. Tudta, hogy mit akar és hogyan akarja. Szinte felgyulladt a karjaim között, én pedig elepedtem érte. Ott helyben asszonyommá akartam tenni, hosszú órákig becézgetni a testét, amíg ki nem nyílik nekem, mint egy gyönyörű virág. Felcsigázott, és először a halhatatlan létem során célt adott nekem: el akartam csábítani az asszonyomat, hogy semmilyen más férfi ne juthasson soha az eszébe, engem kivéve.
Mert én már nem tudtam más nőre gondolni, csak rá. Megfogadtam magamban, hogy ha vége lesz ennek a tortúrának, megmutatom a kisasszonynak, milyen az, amikor szabadjára engedem a bennem rejlő szeretőt. Napokig, sőt hetekig nem fogom kiengedni a karmaim közül. A gondolataim elkalandoztak és egy olyan következtetésre jutottak, hogy az arám tüzes lehet az ágyban. Hiszen már a búcsúcsók esetében is majdhogynem felgyulladt alattunk az ágy. Akkor vajon milyen lesz majd, ha végre szeretkezünk?
Már magától a gondolattól is megkeményedtem. És a belsőmet végigszántotta egy eddig ismeretlen érzés. A tekintetem a tőlem kicsit távolabb álló Luciferre rebbent, aki szigorúan figyelte, ahogy a főtisztje intézkedik. Ő láthatta, hogy Miyako szenvedélyes-e vagy nem. Neki kinyílt az arám, ő hozzáért és gondoskodott róla. A féltékenység karmai szántottak belém, olyan mélyen, hogy már szinte fájt. Sebzett vadként vicsorogtam az ördög irányába.
- Öhm, uram... - rebegte Dova, mire én vérben forgó szemekkel néztem rá.
- Mi van?!
- Valamit áraszt magából... - motyogta a lány.
Lenéztem a kezemre, amiből füst áradt ki. Pár mélyebb lélegzetvétellel lezártam a folyamatot és visszanéztem a bukottakra. Mindegyik félig lesütött szemmel a földet bámulta, kivéve egyet. A vörös és zöld hajú lány úgy vigyorgott, mint a vadalma.
- Keserű a szőlő, mester? - tekintete követte az enyémet, egészen Luciferig. - Miyako jó kezekben volt, hidd el!
A fogaimat kezdtem csikorgatni, mire a zöldes hajú Tina elkezdett nevetni.
- Mi olyan rohadt vicces?! - háborodtam fel teljesen.
- Csak te - kuncogott még mindig. - Úgy viselkedsz, mint egy szerelmes kamasz!
Az arcomat elfutotta a pír, fogalmam sincs, hogy miért.
- Miért mondod ezt? - kérdeztem a tarkómat vakargatva.
- A zöld szemű szörnyeteget látom benned - suttogta sejtelmesen. - Szinte kettéharapja a Sátánt.
Zavartan néztem rá, mire a mellettem álló zöld szemű Rixre rebbent a tekintetem.
- Rix itt van mellettem - nevetgéltem zavartan. - Rajta kívül pedig nincsen semmiféle zöld szemű...
- A féltékenységről beszélek! - vágott közbe merészen. - De nem értem, hogy miért! Hiszen a te gyűrűdet viseli, a te házadban van, ő pedig csak meghúzta - fejezte ki magát durván - párszor.
Ahogy az agyamat elérte ennek a pár szónak az értelme, hitetlenkedve ráztam meg a fejemet. Csak most láttam tisztán.
Az arámat az ördög karjaiba löktem, hogy az fossza meg a szüzességétől.
Mert a szűz lányok belehalnak az érintésembe, ezért folyamodtam ehhez a drasztikus módszerhez. Szóval Lucifer csupán kedvtelésből úgy döntött, hogy segít nekem és foglyul ejtette Miyakot, két másik társával együtt. A vén ördög megtette azt, amit kértem tőle, így most már én is szabadon érinthetem őt.
- Nyugalom, mester - nehezedett a vállamra egy kéz. - Vegyen mély levegőt. Nem akarjuk, hogy az egyensúly felboruljon holmi nőügy miatt.
- Igazad van, Krin - lélegeztem mélyeket. - Ahogy mindig.
- Ez természetes - évődött a maga stílusában.
Megveregette a vállamat és felreppent. Éreztem az erős szárnyai által keltett légáramlatot, majd a társai is vele repültek. Egy darabig követtem őket a tekintetemmel, aztán sóhajtottam. A leheletem meglátszott ezen a hideg éjszakán.
- Mintha elnyelte volna a föld - lépett oda hozzám Ryshia.
- Pedig még a felszínen kell lennie - fogalmaztam eltűnődve. - Van ötleted, hova mehetett?
- Ha a megváltásra várnék, vajon hova mennék? - tette fel a költői kérdést. - Egy templomban bujkálhat...
Éreztem a hangjában azt a bizonyos vagy szócskát. Megemelt szemöldökkel vártam, hogy folytassa, de nem lett olyan szerencsém.
- Vagy? - kérdeztem rá végül.
- Vagy egy másik Végrehajtó vigyáz rá - dünnyögte magában. - Bár nem hiszem, mert Lilith igen bizalmatlan természetű.
- Ezt honnan tudod?
- Egy jó kém nem adja ki a forrásait - mosolyodott el sejtelmesen. - Most pedig kettesben hagylak titeket, ugyanis dolgom van. Ne öld meg, jó?
Kikerekedett szemekkel játszottam az ártatlant. Elnézően forgatta a szemeit. Nem vette be.
- Miért ölném meg? - morogtam végül.
- Látom a szemeidben - melegen villantak rám az aranybarna szemek.
Majdhogynem a hideg rázott ettől a nézéstől. Tudott valamit, amit én nem. Ez pedig már-már rémisztő volt. Kezeit összekulcsolta maga előtt és száját beharapva billegett a sarkán. Észrevétlenül kihúzta magát, így a mellei megemelkedtek. Jó, kövezzetek meg, férfiből vagyok, így észrevettem. Furcsállva szemléltem a lányt, akit ha nem ismertem volna jobban, azt mondtam volna, hogy szavak nélkül próbált velem flörtölni. Nem is flörtölt, hanem szabályosan felkínálkozott nekem. Rosszat sejtve átpillantottam a válla felett és Lucifer tekintetével találkoztam.
Folytasd az enyelgést, ha mered! Ezt üzente a szeme, amivel ha  meg tudna engem ölni, már rég kivéreztetve feküdnék a földön. Viszályt szimatoltam közöttük. Rátettem a lány vállára a kezemet, az érintésemre felnézett a szemeimbe. Izzó tekintettel viszonoztam a pillantását, ettől pedig megszakadt a próbálkozása.
- Áldás kísérjen utadon, gyermek - mondtam, a vállát megszorítva. - Menj!
Igen, most konkrétan elküldtem. Ő egy kicsit hápogva ugyan, de elfüstölgött. Ahogy a lány utolsó körvonalai is elenyésztek, Lucifer tűnt fel a helyében. Csípőre rakott kézzel vártam a kirohanását, mert látszott az arcán, hogy ez következik.
- Hogy merészeled... - kezdte volna tirádát, de egy kézlegyintés kíséretében belefojtottam a szót.
- Te megdugtad az arámat - mondtam, neki meg torkán akadt minden, amit a fejemhez akart vágni.
- Jogos - mondta egy kis hápogás után. - De mit tegyek, ha az érzés nem múlik el?!
Ezen nevetnem kellett, és pontosan ezt is tettem. Kétrét görnyedve röhögtem a nyomorult szövetségesem mellett.
- Te vagy a szívszakértő - törölgettem a szemem sarkából a könnyeket, amiket a nevetés csalt a szemembe. - És én is féltékeny vagyok rád.
- Te?! - lepődött meg teljesen. - Ugyan miért?
- Mint mondtam, megdugtad az arámat - pillantottam rá oldalról. - És ezért ki tudnálak belezni...
Felemelt kezekkel hátrált tőlem egy kicsit.
- Tudom, hogy nem halnék bele, de attól még fájna - adott magyarázatot. - Oké, mit akarsz tudni?
Értetlenkedő fejet vágtam.
- Mármint miről?
- Miyakoról az ágyban - mondta ki egyszerűen. - Először nagyon félénk volt, de a végére nagyon jól belejött. Igazi démon...
Ökölbe szorult a kezem, de végül csak visszakézből felpofoztam. Így is a közeli ház falába csapódott be. A számat összepréselve sziszegtem a szavakat.
- Az arámról beszélsz, vigyázz a szádra!
- Nem fogok érte bocsánatot kérni - most ő nevetett. - Ha egyszer így gondolom...?
- Sejtettem, mert te vagy a kibaszott Sátán.
- Ahogy mondod - kecmergett ki a kráterből.
- Azért Ryshia sokat sejtető mosolya sem semmi - motyogtam direkt úgy, hogy meghallja. - Hmm, el tudom képzelni, miket tartogathat estére... - Lucifer olyan gyorsan lendült, hogy alig láttam a sziluettjét.
Viszont sikerült megfékeznem az öklét, mielőtt becsapódhatott volna az arcom közepébe. Vigyorogva rásandítottam, mire úgy rántotta el az öklét a markomból, mintha megégettem volna.
- Ugye, milyen szar érzés?
- Az - morogta. - Legszívesebben bezárnám, hogy csak én láthassam.
- Értem a problémádat - mondtam neki egy nagy sóhaj kíséretében. - Mi is menjünk segíteni a kémeknek.
- Semmi kedvem nincs hozzá - húzogatta a száját a vörös hajú.
- Eskü kötelez - vágtam a fejéhez. - Én vagyok a főnököd!
Ő csak bosszankodva egy csettintésre lánggá vált. Be kellett vallanom, hogy sokkal jobb az eltűnésének a kinézete, mint vártam volna. Elismerő mosollyal a szám szélén tapsoltam egyet. Kinyitottam a csontszárnyaimat, amik megjelentek a hátamból. Megremegtek a térdeim a hirtelen súlytól, de erőteljesen ellöktem magamat a földtől és egy elegáns szárnycsapással felemelkedtem.
Angyalvérre szomjaztam. Először támadt bennem olyan vágy, hogy apámhoz küldjek valakit. Hitetlenkedve felnevettem, ahogy a szél az arcomba csapott. Felvettem a valódi alakomat, a 3 méteres testem úgy siklott a levegőben, mintha oda születtem volna. Csontjaim néhol fütyültek a nagy légmozgás miatt. A köpenyem nagy fellegként követte minden mozdulatomat. A kaszám pedig hűvösen simult a hátamra, bizonyosságot adva nekem arról, hogy halálos szándékaim voltak.

"Miyako szemszöge"
- Te tényleg nagyon jó vagy sakkban! - mosolyogtam rá a parancsnokra.
A köpenye szokás szerint csak kemény vonalú száját hagyta fedetlenül. Viszont így is kifogástalanul látszott fahéjszínű bőre és hosszú, meglepő módon fehér haja, ami egy fonatban feküdt a vállá átvetve. Mély baritonján egy nevetéskezdeményt eresztett meg.
- Jól esik a bókod, úrnő - biccentett egyet tisztelete jeléül. - De megengedsz egy kérdést?
- Persze, kérdezz nyugodtan! - mondtam, miközben újra kezdőállásba helyeztem a bábukat.
- Nem mintha megkérdőjelezném döntésed helyességét, viszont miért töltöd velem az idődet? - minden szavát megfontolta, mielőtt kiejtette őket a száján.
- Unatkozom és nem akaszkodhatom mindig a bokszzsákon, illetve Lizán - feleltem minden feszélyezettség nélkül. - Már többször is megfenyegetett, hogy seprűvel fog kikergetni a konyhából, ha továbbra is ott lábatlankodom. Persze remélem, hogy nem tartalak fel...
Ez még csak meg sem fordult a fejemben korábban. A bástya megállt a kezemben és szinte ösztönösen rászorítottam az ujjaimat a piciny bábura. Az a bőrömbe vájt.
- Kifejezetten élvezem a veled töltött időt - válaszolt a férfi. - Sokkal jobb vagy, mint az a lidérc volt...
Erre felkaptam a fejemet.
- Lidérc?
- Igen - bólintott a parancsnok. - Valami Izolda, az urunk előző menyasszonyjelöltje.
- Menyasszonyjelölt? - a szám kiszáradt, a torkom pedig bedagadt. - Mikor?
- Pár évszázada - vont vállat. - Talán az ókori Hellász bukásakor? Á, eszem nincs már hozzá.
Mielőtt végiggondolhattam volna, kicsúszott a számon az ilyen esetben a lehető legostobább kérdés.
- Szerették egymást?
Meglepetésemre erre a kérdésemre azonnal, habozás nélkül válaszolt.
- Izolda hisztis picsa volt - vágta rá. - Érdekházasság lett volna.
- És mi történt? - ráncoltam a homlokomat.
- Az a szuka megcsalta a Mestert - morogta a parancsnok.
Ezt el sem tudtam képzelni, mint lehetőséget. Mindig úgy hittem, hogy Tehror követett el valamit. Erre kiderül, hogy Izzy volt a hűtlen.
- Kivel? - égette a torkomat ez a kérdés és majdnem észre sem vettem, hogy hangosan is kimondtam.
Hiszen Tehror szinte tökéletes. Jómódú, konkrétan egy istenség és még a teste is hibátlan. Egy érdekházassághoz tökéletes lett volna. Viszont ahogy végiggondoltam, hogy mit akarhat egy lidérc, megvilágosodtam. A lidérceket az életerő és az ősi dolgok vonzották. És volt egy személy, aki még ősibb volt a Halálnál.
A Halál apja, Enyészet.
- Az arcodról ítélve már tudod a választ - az arcom undort tükrözött. - Sakk!
- Hé, még el sem kezdtem játszani! - kiáltottam fel.
Rendeztem a soraimat és a sakktáblára szegeztem a pillantásomat. Viszont a témáról nem tudtam leszakadni.
- Enyészettel volt? - kérdeztem halkan.
A parancsnok egy hümmögéssel válaszolt.
- Az esküvő előtti éjszakán - egészítette ki. - Azonnal kidobta a nőt. Hála Moirának!
- Moira? - kérdeztem vissza.
- Igen, az ő figyelmeztetésére kereste fel a Mester aznap este aráját - magyarázta meg. - Ezért még a mai napig úgy hiszem, hogy a Halál is bizonytalan.
- Bizonytalan? - nevettem fel hitetlenkedve. - Ugyan miért?
- Hogy még egyszer így hátba szúrják - sziszegte a fogai között. - Összeomlott az eset után, akár egy halandó. Nem szerette, de fájt neki. Ha megfogadsz egy tanácsot, úrnőm - közelebb hajoltam, mert a fülemhez hajolt - bizonyíts neki minél hamarabb, hogy benned bízhat.
Ezzel felállt és angolosan távozott. Értetlenkedve a táblára néztem, amin alig maradt pár bábun. Vége volt a játszmának. Én pedig azt kívántam, bárcsak Tehror hazaérne.
Aggódtam érte.
Megrettentem magamtól.