32. fejezet: Behajtás

- Mi is lehetne a megfelelő ár? - tette fel Lucifer a költői kérdést, miközben elkezdett körözni körülöttem.
Felmért. Nem tudtam szabadulni ettől az érzéstől.  Itt préda vagyok, mégpedig egy bazi nagy ragadózóval összezárva!
- Már kiszabtad az árat, nemde? - kérdeztem anélkül, hogy ránéztem volna. - Sátán?
- Utálom, ha így hívnak - mondta, éreztem magamon a perzselő pillantását. - De neked megengedem, hogy így szólíts. Valahogyan más értelmet nyer... - hirtelen megragadott a derekamnál, a hátam pedig az igen izmos mellkasnak szorult - ha egy ilyen csinos nő mondja...
A testem megmerevedett az érintés hatására. Olyan volt, mintha folyékony tűz áradt volna szét az ereimben, hogy aztán a testem közepén gyűljön össze minden. A testem közepe pedig a lábaim között volt. Magamban átkoztam az ördögöt, hogy ilyen hatással van a testemre.
- Mit akarsz? - mondtam kissé rekedtes hangon.
Fogalmam sincs már, hogy a vágytól, esetleg a dühtől remegett-e a hangom.  A mellkasa kicsit megrázkódott a visszafojtott nevetésétől. Éreztem a fülemnél a forró lélegzetét, a csípője pedig a derekamhoz nyomódott. A teste alig elviselhető hőjét az én testem is átvette.
- Hogy én mit akarok? - suttogta azokkal a bűnös ajkaival. - Érzem rajtad, hogy te akarsz valamit tőlem... - nevetett. - Mondd csak ki Miyako, szeretnéd, ha könnyítenék a... feszültségeden...
Akaratlanul is nyögtem egyet a belőle áradó hő hatására. Olyan vágyak lepték el az agyamat, amik eddig még meg sem fordultak a fejemben. A legmeglepőbb az, hogy pont ezzel a férfival, aki... aki ennyi embert döntött romlásba.
Szégyentelen és igen mocskos fantáziáim hatására az arcomba szökött a vér. Úgy éreztem, majd szétszakadok a bennem uralkodó nyomástól. Hirtelen Lucifer elengedett és elém sétált. Leereszkedett szemhéjakkal pillantott rám, a szemei elsötétültek valami kimondhatatlan érzéstől. A szemei úgy égettek, mintha az eleven tűz égne a bőröm alatt.
- Az alku rád eső része - kezdte kissé halk hangon - az, hogy kísérj el engem a Vének Tanácsának báljára.
- M-m-mié-miért én? - dadogtam, miközben  hajamat birizgáltam.
- Mert bukottnak kell lennie a kísérőmnek - fejtette ki. - Először az Aranyangyalt akartam megkérni, de te ideálisabb választást kínáltál.
- Ezt úgy mondod, mintha nem tudnál minden pokolbéli nőt akár bűbájjal vagy anélkül levenni a lábáról - néztem végig rajta, miközben nehezen, de visszavettem a rideg maszkomat.
Egy tincsemet az ujjai közé csippentette, majd csavargatni kezdte. Gonosz és csábító mosollyal nézett az ajkaimra.
- Te keményebb diónak ígérkezel... Én pedig szeretem a kihívásokat - mondta lassan, a maszkom pedig majdnem leolvadt az arckifejezésétől.
- És mikor lesz a bál? - tértem vissza a valóságba, ahogy kihúztam a tincsemet az ujjai közül.
- Ma este - válaszolt tömören, majd egy szempillantás alatt már a trónján ült, kényelmesen elhelyezkedve. -Uraim, vigyétek a hölgyet a lakosztályomba. Az anyját pedig lássák el, hogy az alku után hazatérhessen - kezdte osztani a parancsokat. - Miyakohoz a legújabb szolgálót küldjék, a ruha, smink, haj nem lesz gond. Este érted megyek, drága... - mosolygott rám csábítóan.
Intett egyet és két démon közrefogott, majd finoman kivezettek a teremből. A szemem sarkából még éppen láttam, ahogy anyát összekanalazzák a fényesen csillogó kőpadlóról.
- Ne nézelődj, amíg a lakosztályhoz nem érünk! - mondta durván az egyik démon.
Lehajtott fejjel adtam meg magamat a taszigálásoknak. A lávakövekkel kirakott folyosók egyformák voltak, ahogy néha jobbra, néha balra kanyarodtunk hol élesen, hol lágyan. Nagyon egyhangúak voltak az ajtók, ablakok is voltak, az üveg túloldalán az udvar nyüzsgő életét lehetett látni. A szárnyaim még mindig élettelenül surrogtak a durva padlón. Aztán egy kis idő múlva elértünk egy hatalmas kétszárnyú ajtóhoz, hasonló volt a tanácsterem ajtajához, ahol az előbb voltam.
- Menj, az egész napot a lakosztályban kell töltened, ki nem teheted a lábadat onnan! - mutatott az őr a kétszárnyú ajtóra. - Mi itt fogunk állni. Ha kijössz, megölünk.
Egy bólintással jeleztem, hogy tisztán és világosan értettem. Becsusszantam a két ajtószárny között, ami egyből be is csukódott mögöttem. Hatalmas ágy, többszemélyes szekrény, fürdőszoba, amiben a kád már majdnem medence. Igazi királyi lakosztály, ha már nem császári.
- A méltóságos úr küldött... - hallatszott a hatalmas ajtó túloldaláról egy félénk női hang.
- Grrr... - hallottam az őr morgását. - Gyűlölöm a Látókat!
Az ajtó kinyílt, én pedig nem akartam hinni a szememnek. Ugyanis Lola csoszogott be zsíros, vörös hajjal és fénytelen szemekkel. A homlokán démoncsillag ékeskedett, ami sápadt bőrén szinte világított.
- Miyako? - nézett rajtam végig Lola. - Miyako!
Reagálni sem tudtam a hirtelen ölelésére. Én is átkaroltam, ahogy belém kapaszkodott a régen olyan magabiztos és erős edzőm.
- Lola, te mit keresel itt? - kérdeztem inkább a hajától, mivel a feje a nyakamnál volt. - Te vagy az új szobalány?
- Igen, a Sátán erre osztott be - halkult el a hangja. - Az a szemét elfogatott, mikor megneszelte, hogy mire vagyok képes!
- Miért, mire vagy képes? - néztem rá értetlenül, mikor elváltunk.
- Látó vagyok. Látom a démonokat és az eltévedt lelkeket - suttogta. - De most a feladatomra kell koncentrálnom, nehogy megorroljanak rám. Rendbe hozlak, mire a főnök érted jön.
Letett pár dobozt az ágyra és a fürdő felé terelt. Egy idő után már nem surrogott a szárnyam, mire megfordultam. Lola emelte meg őkez, nehogy megsérüljenek. Ez a gesztus mélyen meghatott, így nem szóltam semmit, hanem szó nélkül levetkőztem. Lola megengedte a fürdővizet, tett bele valamilyen kencét és szilárd szemcsés anyagot.
- Gyógyító oldat és fürdősó - segített be a vízbe Lola. - Semmi perc alatt eltűnnek a zúzódásaid és a sebeid. Valószínűleg még a szárnyaid is újra működőképesek lesznek!
- Hogy tudsz még most is mosolyogni? - csúszott ki a kérdés a számon.
A kád széléhez hajolt és intett, hogy menjek közelebb. Pár mozdulattal megszüntettem köztünk a távolságot, ő pedig izgatottan súgta nekem.
- Több udvarhölgyet is szépítettem már, eddig te vagy a kedvencem - húzta el viccelődve a száját, ami az én arcomra is mosolyt csalt. - Tehát úgy kiszépítelek, hogy akár Lucifert is elcsábíthatod, a többi nőt meg felemésztheti a méreg! Szóval, úrnőm, megengeded ezt a kis örömet állhatatos szolgádnak?
- Persze, sőt, parancsolom! - nevettem fel halkan. - De szeretnék még valamit kérdezni.
- Mit? - ült le a medence szélére.
- Régebben nem nagyon kedveltél - kezdtem. - Most mire ez a nagy barátság?
- Miyako, én csak féltettem tőled az öcsémet. Olyan pasifalónak tűntél, de utána Stephan és Liza áradozott rólad, így megkedveltelek.
- Az öcsédet? - néztem rá egy képzeletbeli kérdőjellel a homlokomon.
- Ryant - nevezte meg.
Eltátottam a számat. A fürdésem alatt tisztáztunk mindent, mind a testemen, mind a lelkünkben. Még az ő haját is megmostuk, így nevetgélve tértünk vissza a hálórészbe.
- Na, és mit rejtenek ezek a dobozok? - mutattam a még mindig ágyon heverő dobozokra.
- Ékszer, parfüm, cipő és a ruha - sorolta az ujjain számolva. - A Sátán rossz, de... bőkezű a párjaival.
- Hé, hé, hé! - emeltem fel a kezeimet. - Nem vagyok a párja!
- Biztos vagy te ebben? - mosolygott mindent tudóan. - Láttam ám a tanácstermi jelenetet.
- Mi?! - visítottam halkan.
- Igen, maga az ördög akar megfektetni - folytatta zavartalanul. - A pokolbéliek hülyék voltak, hogy egy szexdémont neveztek ki Sátánnak. Azt a kanos ördögöt pedig Lucifernek hívják.
- Egy szexdémon? - fogtam a fejemet, majd körbe-körbe mentem a szobában. - Én meg bármit felajánlottam neki...
- Az alku csak a báli részvételt kötelezi, a hálószobai jelenetet már nem - mutatott rá az igazságra Lola. - Ne aggódj! Nem tehet semmi olyat, amibe magadtól nem mennél bele.
- Éppen ettől félek, Lola! - ültem le a hatalmas ágy szélére. - Attól félek, hogy magam mennék bele abba, hogy az ördöggel henteregjek.
- Hogy? - nézett rám összezavartan.
- Te nem tapasztaltad, hogy milyen hatással van a testemre - hajoltam hozzá. - Rá tudna venni akár arra is, hogy sztriptízeljek neki!
- Miyako, állj! Tisztára összezavarsz! - mutatott megálljt a kezével. - Most akkor tetszik vagy nem?
- Oké, kerek-perec kimondom: maga a Sátán feltüzel, mint férfi, de elborzaszt, mint személy, de azt rendesen - böktem ki. - Úgy érzem magamat, mint egy tenyészkanca...
- És akkor mi van Stephannal? - tette fel a döntő kérdést.
- Hagytam, hogy a szárnyamon aludjon! - tártam szét a szárnyamat, mintegy bizonyítva a szavamat.
A gyógyfürdő megtette a hatását, ugyanis a szárnyaim jobban működtek, mint valaha. Azt viszont nem értettem, hogy miért nem tudom a bőröm a alá behúzni.
- És?
- Figyelj, jobban szeretem, mint az életemet. De ő egy törékeny ember. Amíg én örökké fiatal maradok, ő megöregszik és meghal - taglaltam kétségbeesetten. - A korkülönbség pedig hatalmas! Ő 17 éves, én meg? 139 éves létemre egy porhüvelybe szerettem bele!
- Jaj, te vénség! - köhögött drámázva Lola.
- Na, nagyon szépen köszönöm! - ütöttem játékosan a vállába.
- És most betoppant maga az ördög, aki örökké ilyen szexmániás és jóképű marad... - fűzte hozzá incselkedve Lola. - Akkor két választásod van.
- Igen - bólintottam gondterhelten. - De most inkább nézzük a ruhát!
Ő lelkesedve nyúlt bele majdnem vállig a dobozba. Aztán előhúzta a RUHÁT csupa nagybetűvel. Aztán a hozzáillő nyaklánc és cipő... Úgy tűnik, Luciferre tényleg igaz, hogy bőkezű. Meg maradi. Ugyanis ez egy keringőruha volt, méghozzá olyan, ami a fekete szatént és csipkét kombinálja. Illetve a vörös szín a szoknya redői között megjelenik, ahogy forogtam benne. A fűző és a bő szoknya közötti rész és a fűző zsinórja vörös, a többi fekete. A csipke is vastagon, mégis ízlésesen van elrendezve a ruhán. Ez a bál még az én időérzékemet meghaladta, mert ilyen ruhát csak keringőhöz, méghozzá angol keringőhöz vesznek fel. A vállaimnál és a nyakamnál csak csipke fogta össze és tartotta a helyén a ruhát. A szatén a melleim felső vonalánál kezdődött, ahogy a fűző is.
A cipő fekete magassarkú, a nyaklánc fénylő ékkövekből volt.
- Megfojtasz, Lola! - köhögtem, mikor bekötötte és meghúzta a fűzőmet. - Ez tömegpusztító fegyver!
- Egyetértek, így most vegyél nagy levegőt! - mondta és a talpát a két szárnyam közé a hátamra illesztette.
Nagyot húzott a madzagon, mire a tüdőmből kiszaladt a levegő, az egyik bordám pedig természetellenes szögben hajlott, legalábbis így éreztem. Aztán szépen elrendezte a szoknyámat, majd lenyomott egy székre és előhozott valahonnan egy hatalmas tükröt.
- Most pedig... a haj és a smink! - tartotta fel a fésűt és a sminktáskát.
Azzal elkezdett két kézzel turkálni a hajamban, de olyan gyorsan, hogy úgy éreztem, mintha egy polipot raktak volna a fejemre. Inkább behunytam a szemeimet és átadtam magamat az érzésnek. A hajamból eltűntek a kezek, a sminkecset simogatását éreztem az arcomon.
Pár pillanat múlva kopogás hallatszott a hatalmas ajtón. Az érkező kitárta a két ajtót, a lépései mögém vezettek. A szemeimet viszont csak akkor nyitottam ki, amikor a sminkecset és a szemceruza érzése eltűnt az arcomról.
- Jó munkát végeztél, szolga! - mondta a vörös hajú és perzselő tekintetű férfi, aki rám pillantott a tükörből.
Lola még befújt egy kis parfümmel, majd szó nélkül és meghunyászkodva távozott. Utána akartam rohanni, nem akartam ezen a bálon részt venni. Legszívesebben elfutottam volna, akármilyen lehetetlennek hangzik ez a magassarkúmban. De már nyakig benne voltam abban a bizonyos pudingban. A két ajtószárny becsukódott, elzárva az utat köztem és Lola között. Én pedig kettesben maradtam Luciferrel.