33. fejezet: Keringő a Gonosszal

"Egy veszélyes és mindent elsöprő tánc, ami akár az életedbe is kerülhet. Egy jó tanács: ne játssz sokáig a tűzzel, mert végül felemészt."

- Már ennyi lenne az idő? - kérdeztem pókerarccal, miközben a körmömet piszkáltam zavaromban.
Nem terveztem azt, hogy ilyen hamar találkoznom kell vele. A férfi tüzetesen végigmért újra és újra, mintha nem tudna betelni a látványommal. A belsőmben jóleső bizsergés terjedt szét, amit még magamnak sem akartam bevallani. Tetszett, hogy egy férfi így nézett rám. Úgy éreztem, hogy tényleg szép vagyok.
De rossz embernél találtam meg ezt az érzést. A fejemet enyhén megráztam, mintha azzal kitörölhetném a gondolataimat.
- Mi a baj, kedves? - zengett a mély hang Lucifer torkából.
Gyengéden felemelte a fejemet, hogy az örvénylő vörös íriszeibe tudjak nézni. A feltörni készülő "semmi" a torkomon akadt. Mielőtt átgondolhattam volna és kiválogathattam volna a szavaimat, a számból akaratlanul előtört a nyers igazság.
- Ne nézz úgy rám, mintha én lennék a leggyönyörűbb nő a Földön - mondtam eltorzult hangon. - Nem vagyok más, csak egy naiv kislány, aki egy éjszakáért elcseréli az anyját. Ez csak egy alku, amit sajna az ördöggel kellett megkötnöm.
A szavakkal egyre torzabb és nyersebb lett a hangom, amíg végül már morogni kezdtem. Ezt hívta Ricsi az "akcentusomnak".
- Ne mondj ilyen ostobaságokat - Lucifer arcára egy mosoly kúszott fel. - Ha a Földön nem is te vagy a legszebb, itt a Pokolban biztosan.
Mélyen a szemébe néztem, de a hazugságnak semmilyen árulkodó jelét nem találtam. Hát persze, hogy nem! Hiszen ő találta ki a hazugság fogalmát! Meglepetten léptem egyet hátra, mikor megfogta a kezemet. Akaratlanul is kinyíltak a szárnyaim, amiket szinte védőpajzsként magam köré fogtam. Csak a kezem esett kívül a szárnyaimon, amit még mindig Lucifer fogott.
- Megengeded, hogy megérintsem őket? - kérdezte pár perc csend után.
Hirtelen nem esett le, hogy mit mondott. Aztán megértettem, hogy a szárnyaimra gondolt. Féltem, hogyha megtagadtam volna tőle még ezt is, lehet, hogy dühös lett volna. Én ezt nem akartam, így egy bólintással jeleztem, hogy megengedem.
Közelebb lépett hozzám, a kezem még mindig az övében pihent. Kitártam a szárnyaimat, hogy biztonságosan hozzáférhessen. Óvatosan megcirógatta a hatalmas és fekete fedőtollakat, amiket szinte nem is éreztem. Azután fokozatosan haladt a puhább tollaim felé, amik már csikis részeknek számítottak. Viszont amikor egy ujjal határozottan végigsimított a szárnyam és a hátam csatlakozásán, váratlan forróság öntött el. Több ujjal is kényeztetni kezdte azt az érzékeny részt, amit a szárnyaim belső íve nyújtott, én pedig képtelen voltam ellenállni neki.
- Kérlek... - nyögtem, amikor az ölem görcsbe rándult. - Hagyd abba...
- Pedig érzem rajtad... - lépett előrébb egyet, majd kettőt. A testünk összeért, az ujjaival pedig még gyorsabban kezdte simogatni azt a bizonyos pontot. Én pedig majdnem felrobbantam. Ő beleszagolt a nyakamba, amivel csak még jobban feltüzelt. - Érzem, hogy élvezed, Miyako... Engedd, hogy kényeztesselek.... - suttogta a nyakamba.
Az ösztönös részem engedni akart neki. Oda akartam adni magamat, hogy végre megszabaduljak az ölem feszültségétől, attól az édes gyötrelemtől. Az eszem viszont megakadályozta a feltörni készülő, könyörgő szavakat. A szárnyaimat összecsaptam, a Sátán öleléséből pedig kibújtam. A kezeimmel és a szárnyaimmal egyaránt körbeöleltem a testemet, hogy eltakarjam, mennyire remegtem a kielégületlenségtől.
Ő csak nevetett. Nem gonosz kacagással, inkább őszinte vidámsággal a hangjában.
- Mindig is tudtam, hogy a bukott angyalok büszkék - kezdte vidám mosollyal. - De te... minden várakozásomat felülmúltad - ingatta jókedvűen a fejét. - Igazi kihívás vagy, ez pedig tetszik.
Közelebb araszolt hozzám, de a teste nem volt benne a személyes teremben. Értékeltem ezt a gesztusát, így ki tudtam húzni magamat, mikor a remegésem alábbhagyott. Vártam a jókedvű vagy éppen gúnyos szavait, de csak nézett. A vidámság helyét valami egészen más vette át, amit valahogy képtelen voltam megnevezni. Fölém magasodott és végül megszólalt.
- Én nem foglak kényszeríteni semmire. De tudd, hogy egész este csábítani foglak, mígnem te fogsz dönteni az este végén: velem töltöd az éjszakát vagy egy külön szobában, magányosan. Te fogod eldönteni, hogy mi legyen. Én pedig nem fogom titkolni, hogy az első opciót szeretném jobban.
Nyílt tekintetétől és szándékaitól az arcomba szökött a vér. A Sátán kiteríti előttem a lapjait? Pedig mindig azt hittem, hogy agyafúrt az öreg! Viszont ahogy ott láttam őt, megértettem mindent. Neki még soha nem mondtak nemet. Ő csak gondolatot sugallhatott, de mindenkinek megvan a szabad akarata. Ez Lucifer gyengéje. Bármit tesz vagy mond, én döntök.
- Rendben - bólintottam döbbenten.
- Akkor ezt megbeszéltük - mondta és kinyújtotta a karját, várva, hogy belekaroljak. - Indulhatunk?
A szemeiben furcsa fény csillant. Azt hitte, hogy nem merem megtenni. Azt hitte, hogy el fogok húzódni. Én pedig gondolatban fityiszt mutattam neki, majd egy széles mozdulattal belekaroltam. A legragyogóbb mosolyomat villantottam rá, most pedig rajta volt a sor, hogy megdöbbenjen.
- Már táncolhatnékom van! - közöltem egyenesen a szemébe nézve.
- Reméltem is! - mosolygott vissza rám gonoszan.
Kivezetett a lakosztályból. Csak most néztem meg az öltözékét alaposabban. Fekete ing volt rajta, természetesen a felső 3 gomb nem volt begombolva. Mellé fehér öltönynadrágot húzott, fekete cipővel körítve. Ő egy picivel volt csak magasabb nálam, konkrétan le tudtam volna fejelni az állát. A kidolgozott felsőteste kirajzolódott az ing alatt, ami pedig a nadrágját illeti... Nagyon kipirultam a gondolataim hatására, mire rájöttem, hogy a szerszámát fixíroztam! Gyorsan felkaptam a tekintetemet, inkább a folyosó falait kezdtem nézegetni. De akaratlanul is bevillantak azok az illetlen képek, ahogy elképzeltem Lucifert a nadrág nélkül. Azt már a fehér anyagon túl is láttam, hogy tekintélyes méretei vannak!
Újra rávezettem a pillantásomat, de most csak óvatosan rá akartam nézni, hogy tényleg igaz-e, amit az előbb a két szemem látott. Miután meggyőződtem róla, hogy tényleg akkora van neki, lassan ismét felnéztem. Ahogy a szemeimet újra a megfelelő helyre vezettem, Lucifer csintalan mosolya fogadott. Tudta, hogy megnéztem magamnak. Az arcom skarlátvörös színt öltött, ahogy az örvénylően vörös szemekbe néztem. Ő vigyorogva lehajolt a fülemhez, hogy azokkal a szexi ajkaival valamit súghasson nekem.
- Miért nem mondtad, hogy kíváncsi vagy rá? Hidd el, szívesen megmutatom a bál után - búgott érzékien a fülembe, amitől megborzongtam. - Gyere, már nagyon kíváncsiak rád a Vének.
- Miért? - motyogtam magam elé.
- Nem dőltél be a varázsomnak, ami már kiemelkedő teljesítménynek számít - mondta. - Meg amúgy is... Ozen lányára ki ne lenne kíváncsi?
- Apám ilyen különleges? - döbbentem le teljesen.
- Igen. Ő nem született démon. Csak később vált azzá - a kezét lassan kihúzta a kezeim közül, majd a derekamra fonta.
Forróság öntötte el a bőrömet, még a fűző ellenére is.
- Démonná vált? Hogyan? - ráncoltam össze a szemöldökömet.
- Ember korában megrontott egy angyalt - húzott jobban magához. - Belehalt az aktusba és idekerült. Démon ereje hatalmas volt már akkor is. Aztán újra a Földre ment, ahol találkozott az angyalasszonnyal, akit megrontott. Az asszonyból bukott lett. Ők ketten már ki voltak éhezve, így elmerültek egymásban. Ebből születtél te.
- Szép szerelmi történet - jegyeztem meg gúnyosan.
- Az. De inkább testi szükség volt, mint szerelem. Mindjárt meglátod, hogy miért - mondta halkan és az intésére kitárult az előttünk magasodó, kétszárnyú ajtó.
Bent párok táncoltak. Szolgák hordták a frissítőket. Gyertyák égtek, teljességgel megadva a hangulatot. A férfiak szarvai csillogtak a halovány fényben, a nők flitteres ruhái úgy ki voltak vágva, hogy köldökig be lehetett látni. Igazi szépségek voltak. Mintha egy playmate buliba cseppentem volna. Viszont ahogy kitárult az ajtó, az élet megállt. Mindenki letérdelt előttünk, férfiak és nők egyaránt. Középen hagytak egy ösvényt, ami egészen egy magasabban lévő trónushoz vezetett. A trónus két oldalán 3-3 kisebb szék volt, mindegyikben egy-egy démon ült, földig érő köpenyben. A csuklya a szemükbe volt húzva, a kézfejüket lehetett csak látni. Azokon összeaszott bőr, megszáradt vér és fehérlő hegek látszottak. A Vének.
Féltékeny pillantások égették a hátamat, ahogy elhaladtunk a vendégek mellett, egészen a trónusig. A Sátán felült a rangját megillető helyre, én pedig megálltam mellette.
- Üdvözöljük körünkben a bukott angyal páromat, Miyakot! - zengett fel Lucifer hangja.
- Üdvözlet! - kiáltották a vendégek.
- Most pedig kezdődjék a bál! - nyitotta meg Lucifer a rendezvényt.
A zene újból elindult, a Vének pedig egytől egyig felém fordultak. Nem láttam a szemüket, de éreztem, hogy engem vizslattak. Az egyiknek undorító mosolyra húzodott a szája.
- Ő kegyetlenebb, mint te, Uram - kezdte mondani az egyik. - Ő a félvér, aki alávalóbb még tőlünk is. Félig démon, félig bukott. Emberi testet kapott, megjárta a Mennyet, elbukott, élt még a Földön, majd ide lekerült. És mégis tiszta. Ő fog Téged megőrjíteni - mondta végig a benyomását.
- Vén bolondok! - nevetett fel keserűen Lucifer. - Engem egy nő sem tud megőrjíteni. Nincs lelkem!
- Éppen ellenkezőleg - szólt egy hang, méghozzá az én számból. A szám egyszerűen mintha saját életet élt volna. - Több ezer lelked van.
A Vének nem mondtak többet. A szám sem. Lucifer a teljes figyelmét rám fordította, majd a neki szemmagasságban lévő altestemet kezdte fixírozni.
- Legalább ne bámulnál így, tahó! - fordultam el tőle.
Meleg karok fonódtak a derekamra, a szárnyaim pedig a hátamhoz szorultak. Meleg, már szinte perzselő lehelet égette a tarkómat.
- Felkérhetlek egy táncra? - kérdezte az ördög.
Hátrapillantottam a vállam felett a vörös hajú fiúra, akinek most kivételesen aranyos arca lett.
- Van más választásom? - emeltem meg enyhén a szemöldökömet.
- Alku köt - vihogott a nyakamba, majd karon fogott és levezetett a táncparkettre.
Mire feleszméltem, már keringőhöz beálltunk. Én próbáltam a távolságot tartani a testünk között, de a Sátán nem engedett. Magához rántott, erős karja körbeölelte a derekamat, így puha és meleg börtönben estem fogságba. Másik kezével összekulcsolta az ujjainkat, a karom pedig magától átlendült a nyakán és szorosan tartottam magamat. Nagy szemekkel néztem fel a vigyorgó démonra, akinél szexibb jelenséget még nem nagyon láttam.
- Miért tartasz tőlem, Miyako? - nézett a szemeimbe.
- Félek tőled - mondtam ki az első hazugságot, ami az eszembe jutott.
Az új dal felcsendült. Elkezdtünk körözni, de mintha csupán lebegtem volna a talaj felett. Természetesen az ördög mesterien táncolt, szerintem ennek a ténynek köszönhette azt, hogy nem léptem rá a lábára. A terem csupa forgó szoknyákból állt, a zene ritmusára mozgott minden, a vendégek ruhái ragyogtak a halvány fényben. Gyönyörű volt az elmosódott anyagforgatag, ami körülvett minket. Mindenki körülöttünk volt, mégis... az a külön világunk megvolt. Mintha senki nem lenne körülöttünk.
A gyenge szellő hatására a szárnyaimat ösztönösen jobban kitártam. Mint egy palást, úgy melegítette a vállaimat.
- Nagyon jól palástolod - pillantott rám elismerően - a hazugságodat. Igazi ok?
- Félek attól, hogy önként másznék az ágyadba, ha túl sok időt töltünk együtt - erősen az ingét szuggeráltam, miközben ezt mondtam.
- Hmm... - hümmögött. - Ennyire visszataszító lennék?
Nem tudom, hogy mi volt abban a gyógyítóoldatban, de volt egy olyan érzésem, hogy igazságszérumot is kevertek bele. Vagy csak kezdtem megbízni Luciferben.
- Te vagy a legdögösebb pasi, akit életemben láttam - néztem az arcára. - De... - itt elvörösödtem zavaromban, ugyanis egy kártyám volt még, amit fel tudtam használni annak érdekében, hogy a magány legyen az egyetlen társam éjszaka. - Még nem voltam férfivel...
- Valóban? - hallottam a meglepettséget a hangjában. - Pedig a tested mást mond.
- És mit mond a testem? - kérdeztem halkan.
- Azt, hogy legalább egyszer már megtapasztaltad ezt a gyönyört - súgta a fülembe. - Már hosszú ideje... A tested pedig ki van éhezve az érintésekre. A gyönyörű bőröd felforrósodik az érintésem alatt. Az idegeid szinte szikráznak. A puha melleid megkeményednek. Az öled pedig görcsbe rándul, vágyakozva az érintés után, amit csak egy férfi adhat meg.
A szavai úgy hatottak rám, mint a legvadabb ajzószer. Az őrület és a vágy peremén egyensúlyoztam, ő pedig igyekezett átlökni rajta. Keskeny és izmos csípőjét az enyémhez nyomta, amivel kis híján megőrjített. Éreztem őt, ahogy a szoknyámnak feszült. A testünk összepréselődött, mindenhol. A hajamba szuszogott, a karja erősebben fonódott a derekamra, a légzése felületessé és gyorssá vált.
Hogy én hogy éreztem magamat? Mint aki ott helyben epilepsziás rohamot kap. A zene a végére ért, a párok pedig lejöttek a tánctérről. Lucifer elvált tőlem, ő is oldalra vezetett. Sok démon között elszlalomoztunk. Őszintén féltem. Ugyanis egy nagy tömörülésbe tartottunk, ahol a legnagyobb szarvú démonok sorakoztak. Lucifer előtt kettényílt a tömeg, ő pedig az ölelésében terelt engem.
És akkor megláttam. Megismertem őt úgy, hogy még soha nem láttam. A vérem zubogni, szinte bugyborékolni kezdett, ahogy megláttam őt. Az apámat. Ozent.
Szőkésbarna fürtjei keretezték szoborszerű arcát. Erős. Magabiztos. Karakteres. A szemei szinte olyan szinten kékek voltak, hogy az már fehér. Mint az enyém. Ő egy széken ült harcos vértben, a többi démon pedig körülötte sürgött. A bőre cserzett volt és kemény. Az arcán pedig egy vágás húzódott. A szájának bal sarkától egészen a nyakáig lement. Csúnyán forrt össze, a fehér heg feltűnő maradt utána.
- Lucifer - biccentett Ozen a mellettem álló férfinek.
- Ozen, öreg harcos - mosolygott rá Lucifer. - Megismered ezt a kisasszonyt? - mutatott rám.
- Miért, elveszett? - nevetett fel. - Ismerős, de nem rémlik, hogy honnan.
- Hmm... ez érdekes! - vette fel gondolkodó arcát Lucifer. Aztán hirtelen hozzám fordult, huncut csillogással a szemében. - Drága, harcoltál már démonfegyverrel?
- Még nem volt szerencsém hozzá - válaszoltam halkan, viszont annál csípősebben.
- Kiállsz az öreg harcos ellen? - nézett rám a Sátán.
Mindenki megnémult körülöttünk. Mindenki minket nézett. Ozen felállt a székéből és elém állt. Egyforma magasak voltunk, de ő kétszer olyan széles, mint én. Az apám. Itt állok vele szemben és fel sem ismer! Ideje egy kis értelmet vernem a faterom fejébe!
- Ki nem hagynám! - húztam össze a szemeimet harciasan.
- A vívás megfelel a hölgynek? - kérdezte Ozen gúnyosan.
- Igazából bármilyen kardnemben a földre küldelek, tata! - válaszoltam dühösen.
A démonok eltűntek, majd visszatértek pár karddal. A vendégek egy hatalmas kört alkottak a táncparketten, Lucifer pedig odavezetett minket. Egyet csettintett, a ruhám pedig harcos vértté alakult. A szoknyám nadrágként tapadt a lábamhoz, a fűző bársonya fémmé szilárdult. A hajam összefonta, majd felkötötte magát egy kontyba. A magassarkúm megmaradt, de az is vassá keményedett.
Egy démon állt elém különböző kardokkal. Vacilláltam egy ikerpenge és egy katana között, de végül a katana nyert. Az apám is elvett egyet.
Két kezembe fogtam a katanát és az arcom elé emeltem az élét. A két szemem között volt a kard így tisztán ráláttam rideg apámra.
- Ha anya most látna téged... - motyogtam nyitott szemekkel.
Átvettem a jobb kezembe a kardot és nekilendültem.
Megtámadtam a saját apámat.