13. fejezet: Filmezés

"A Szerelem néha elkerül, néha belebotlasz, néha kínt és keservet okoz. Viszont csak a Szerelem képes földöntúli boldogságot okozni itt a Földön..."

Mélyen Stephan szemébe néztem. Abba a csodálatos, sárgászöld szemébe. Tudni akartam mire gondol, mit érez. Ő is elmélyült a fehér szemeimben. De megráztam magam. Ne lehetek szerelmes egy emberbe! Annak beláthatatlan következményei lennének!
- Nézzünk valamilyen filmet?- vetettem fel az ötletet.
- Mit szeretnél nézni?
- Valami horrort!- vágtam rá.
Meglepő dolog történt. Az arcán pimasz ráncok jelentek meg. Így még szexibb volt! Talán most levedlette a jófiú álcáját?
- Az ilyen kislányoknak lehet azt is?- kérdezte pimasz mosollyal.
- Ez a kislány mindjárt szétrúgja a jó formás segged!- mondtam, beszállva a játékba.
- Arra befizetek! Hé, azt mondtad, jó a seggem?- mondta meglepetten.
Én poénkodva mögé kerültem és szemügyre vettem a csinos kis fertályát.
- Ja, tűrhető.- mondtam a fogamat szívva.
- Akkor most nézzük a tiedet!- mosolygott, én meg hátat fordítottam neki.
Egy nagyot rávágott a fenekemre.
- Kicsit puha, de jó!- hallom a hangját.
- Mi?! Te hozzám képest a tiédet a földön húzod, szóval nem szólhatsz semmit!- mondtam nevetve.- Inkább menj popcornt csinálni!- mondtam mosolyogva.
- Igenis, főnök!- mondta poénkodva.
Én nevetve heveredtem le a kanapéra. Mi van velem? Folyton mosolygok, ha a közelemben van. Remélem nem... Vagy mégis? Szerelmes lennék? Csak ezt ne! Ne, ne, ne! Minél hamarabb meg kell szabadulnom ettől az érzéstől. Bukott vagyok, egy selejt. Nem szabad éreznem ilyeneket, felborul az egyensúly. A légzésem felgyorsult, a pulzusom az egekben. Végigsimítottam Zafírán. Miért én? Hátrapillantottam a fekete hajú srácra, aki ezt tette velem. Mégsem tudom gyűlölni. Utána kell néznem pár dolognak. A légzésem megnyugodott, a szívem a helyén maradt. Nincsen lelkem, hogy érezhetem mégis...? A lélektelen szívem egy hatalmasat dobbant erre a gondolatra. Már belefájdult a mellkasom is.
- Itt van!- mondta Stephan mosolyogva, így kiszakítva engem a gondolataimból.
A mosolyt nem tudtam letörölni az arcomról. Már fáj a szám...
- Milyen horrorfilmek vannak itt nálatok?- kérdeztem.
- Egy pár. Nézd, ezek.- leterítette elém a kínálatot, ami mindössze 7 filmből állt.
Öreg klasszikusok, ami még képes megijeszteni az embert. Nem szeretem a véres és kaszabolós horrorokat, attól maximum felfordul a gyomrom, ha jól csinálják. Inkább menjen az idegekre a félelem, ne a gyomorra. Ez alapján kiválasztottuk a Rémálom az Elm utcában című filmet. Elkezdtük nézni és... hű. Freddy Krueger egyszerűen őrült. A borzongás néha-néha engem is a hatalmába kerített, amikor Freddy feltűnt a képernyőn jól ismert pulcsija és "munkaeszköze" társaságában. Vége lett a filmnek, én pedig azt veszem észre, hogy teljesen Stephan testéhez préselem magam, közben popcornt eszem.
Elhúzódtam tőle, ő pedig rám emelte a tekintetét. A gyomrom megremegett a pillantásától.
- Tetszett a film?- kérdezte, testtel felém fordulva.
A kanapé két végébe húzódtunk egymástól.
- Igen, Freddy felejthetetlen.- mondtam egy halvány mosoly kíséretében.
- És most?- kérdezte, én pedig ránéztem.
- Most?
- Igen. Mit csináljunk?
- Főzzünk vacsit. Mit szólnál egy melegszendvicshez, amit tepsiben sütünk meg?- vetettem fel.
- Jól hangzik.- bólintott és a konyhába vonultunk.
Előkészítettem a nagy tepsit és munkához láttunk. Stephan kenyeret szelt, én kentem meg őket. Átpillantottam a kuktatársamra, aki mosollyal a száján végezte a ráosztott feladatot. Az izmai szépen kirajzolódtak a szürke és lukas póló alatt. Nem gusztustalanul kidolgozott, de azért van. Elképzeltem, ahogy hozzá bújuk, beletúrok a hajába, magamba szívom a férfias illatát... Ő a falnak döntene és csókolna... Én a dereka köré fonnám a lábaimat, ő pedig megmosolyogná... Érezném a perzselő érintését a derekamon, a hasamon, a fenekemen... Közben a fülembe suttogná, hogy szeret és kíván... A képzelgéseimnek egy elégedett sóhaj vetett véget, ami méghozzá az én számból tört elő. Az alsó ajkamat beharaptam, majd zavartan néztem Stephanra. Ő csak nagy szemekkel nézett rám. Pirulva kuncogni kezdtem.
- Csak elkalandoztam...- jegyeztem meg.
Bárcsak a valóságban is elkalandozhatnék azokra a tájakra. Kentem tovább a kenyereket, majd közösen ízesítettük a szendvicseket. Sokat nevetgéltünk. A kezemet a pólójába kentem, mire pimasz mosollyal nézett rám.
- Ezért meglakolsz, te nőszemély!- mondta poénkodva, én pedig futottam.
Egyenesen fel a lépcsőn, ő pedig utánam. Ropogott a lábunk alatt az öreg parketta. Sikerült utolérnie a szobája ajtajában, azzal a lendülettel felkapott a hátára.
Én sikítoztam, ami röhögőgörcsbe ment át. Erre rácsapott a fenekemre. Mivel a fenekem a feje mellett volt, nem volt nehéz dolga. Erre én is rácsaptam az övére.
- Nem csak te tudsz csapkodni, édes!- csúszott ki a számon.
Éreztem, hogy mosolyog.
- Már édes vagyok? Te meg harapós.- mondta nevetve.
- Harapós?! Te meg büdös!- vágtam egy fintort.
Igazából isteni illata volt, de akkor már ne sértegessen. Amúgy még mindig a hátán voltam, akár egy zsák krumpli.
- Hisztis.
- Hülye.
- Nagyszájú.
- Törpe.
- Nehéz.-itt szakadt el az a bizonyos cérna.
- Kövérnek neveztél?!- elkezdtem ütögetni a hátát.
- Nem!
- Pedig ezt mondtad!
- Felejtsd el! Vaságyastól vagy 40 kiló!- mondta.
- Na azért! Figyelj, Stephan...- kezdtem.
- Hm?- "fordult hátra".
- TEGYÉL LE!- visítottam.