14. fejezet: Érzések

Írói megjegyzés
Már többen is kérdezték, hogy honnan szedem a verseket a blogomhoz. Amihez nincsen írva szerző vagy cím, azt én magam írtam. Ha idézek valahonnan, azt majd feltüntetem a szövegben. Mindenesetre jó olvasást!
Írói megjegyzés vége

 "A lélektelen szív érezni, vágyakozni kezd. Vajon meddig mehet el?"

Belevisítottam szegény Stephan fülébe, így leejtett. A tiszta fapadlóra estem, ami természetesen tükörsima volt. Bezzeg ide nem tudnak rakni egy árva szőnyeget sem! A hátamon voltam, az idő lelassult. A szememben lassan mozdult minden. Akár egy videofelvétel. Az éjfekete hajam fátyolként terült el körülöttem. Felnéztem arra a személyre, aki leejtett. A nap fénye megtört a szemeiben, ahogy rám nézett. Innen lentről olyan, akár egy félisten. A pillantásunk egy végtelen pillanatig egybefonódott. Prédának éreztem magam. Mintha egy farkasra néznék, én pedig egy kis nyuszika szemével látnám a világot. A lassulás elmúlt, mikor megszólalt.
- Jól vagy?- kérdezte aggódva.
- Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem!- mondtam és felálltam.
Ahogy kiegyenesedtem, a testünk majdnem összeért. Meglepetésemre Stephan csak a szemembe nézett. Halkan, de határozottan suttogott.
-Nem is szeretnék.- egy pillanatra azt hittem,hogy meg fog csókolni.
Nem is hittem... Inkább reménykedtem benne. Hogy lehetek ilyen? De ő elfordult tőlem és lement a földszintre. Azt hittem, ott süllyedek el. A lépések zaja egyre távolodott. Egyedül álltam a folyosó közepén, a semmibe meredve.
- Ezek a fiúk!- sóhajtotta mellőlem egy hang.
Ijedtemben ugrottam egyet. A mellettem lévő ablakra néztem, ahol Tinát látom meg. Az ablakkeretbe kapaszkodott éppen. De a tűzvörös haja szögegyenes volt, még mindig. Pedig tuti repülve jött. A zöld tincsei még mindig megvannak.
- Tina, a falra mászom tőled! Az ajtó nem divat?- sziszegtem neki.
- Mi volt ez az előbbi akció, csajszi?- kérdezte huncut mosollyal.
Egy kecses mozdulattal beugrott az ablakon. Fehér farmer, lila top, fekete bőrdzseki. Jól áll neki, az tény.
- Miről beszélsz?!
- Ne tedd a hülyét, Miyako! Rámásztál volna a csávóra, ha nem megy le!
- Te képzelődsz!- legyintettem.
Nem úgy tűnt, mintha hinne nekem. A kezét csípőre tette.
- Miyako!- hallatszott a lépcső felől.
- Hajnali 2-kor a tisztáson! Ne késs!- mondta Tina, mikor az ablak felé taszigáltam.
Lépések zaja hallatszott. Pánik tört rám. Tina készségesen ugrott ki az ablakon. Mikor Stephan felért, csak engem talált és a nyitott ablakot.
- Mit csinálsz?- nézett rám furcsállva.
- Csak...- gondolkozz!- becsukom az ablakot!
Azzal megfogtam az ablakot és egy határozott mozdulattal becsuktam.
- Mehetünk!- vigyorogtam, mint egy hülye, miközben követtem a srácot a földszintre.

"Tina szemszöge"
Ha egy bukott szerelmes, annak sosincs jó vége. Már 40 éve, hogy ebben a városban vagyok. Ilyen lányt, mint Miyako sose láttam. Rideg és céltudatos. Nem tudja élvezni az életet. A kisugárzása vibrál és lüktet, akárcsak egy friss vérű lidércnek. De nem hiszem, hogy ölési kényszere lenne. És ahogy a dalt énekelte, igazolja a különlegességét. A tisztáson eldől, hogy érdemes-e a bukott angyal megnevezésre. Biztos vagyok abban,hogy rászolgált, amiért fekete szárnyai lettek. Az nem növekszik minden ok nélkül!
Miután kiugrottam az ablakon, a raktár felé vettem az irányt. A csapat ott szokott tanyázni. Rix legalábbis így rendelkezett. Miért ő a kapitányunk, nem tudom. Szépen landoltam és Dova fogadott. A fekete sörénye csak úgy lobogott utána.
- Gyere, Rix hív minket!- mondta sietve.
Beszaladtunk az épületbe, ahol a többiek voltak. A colos és szőke Paul unottan dőlt a falnak, miközben haverja magyarázott neki. Don hogy képes ennyit beszélni? Rosszabb, mint egy pletykás öregasszony! Krin a rá jellemző arckifejezéssel ült magában. Ez a tipikus arckifejezése, ami valahol az unalom és a düh között van. Keveset beszél, de azon ritka alkalmakkor, amikor beszédre nyílik a szája, furcsa dolgokat mond. Miyako érkezése előtt is mondott valamit... Összefüggéstelen szavaknak tűnt csupán, nem is emlékszem rá. Mégis lehetetlen nem tisztelni. Ő a legidősebb közülünk.
Ebben a raktárépületben találtunk rá, több évtizeddel ezelőtt. Akkor még hosszú volt a haja. Mintha tegnap lett volna, úgy emlékszem arra az éjszakára. Magzatpózban ült, térdeit átölelve a láncokkal teli sarokban. A farmere félig elszakítva, cipő nem is volt rajta. Egy szál trikóban sírdogált azon az estén. Könnyáztatta arca akkor még emberi érzelmeket tükrözött. Félelem, düh, csalódottság... Én és Rix voltunk a megtalálói. Arca sebhelyektől és daganatoktól csúfult el. De a viperája vele volt. Akkor többet beszélt, mint az évtizedek alatt összesen.
- Szörnyeteg vagyok. Nem szabadott volna ennek megtörténnie! Lélektelen vagyok! Mégis érzem őket. Nem akarnak elmúlni! A szívem meghasad, amiért érzem ezt. A szerelem tépi a szívemet. De ő nem szeret, csak bántott! Meg akart... De már soha többé nem tehet semmit.- zokogta.
Soha nem felejtem el.
Don befejezte a beszédet, amit Paulnak intézett, így most én voltam soron. A szememet Krin tetkója vonzotta oda. A kígyója most a homokban csúszkált, Krin irányította. Az ő képességei messze meghaladják a miénket. Don mögém állt és megcirógatta a nyakamat. A hideg rázott az érintésétől, így hasba vágtam. Ő pedig kivédte.
- Ha bántani akarsz, legalább szólj!- mondta "sértődötten".
Pimasz vigyorra húzta a száját, mikor elengedte a csuklómat.
- Az úgy nem vicces.- fordultam vele szembe.
Fekete szemei úgy mértek végig, mint valami áldozatot.
- Tudod, mi lenne a mókás?- a derekamnál fogva közelebb rántott.
- Az, ha hagynád Rixet megszólalni!- mutattam a háta mögé.
Rix nézett minket átható pillantással. Ő morogva, de elengedett, én pedig ügyesen és gyorsan kibújtam az öleléséből. Mindenki közelebb jött.
- Új munka van a láthatáron.- mondta Rix, mire mindnyájan fészkelődni kezdtünk.
- Miféle?- kérdeztem.
- Olyan, amitől a főnökeink is lázba jönnek! De van egy rossz hírem.
- Mi az?- úgy utálom, amikor harapófogóval kell kihúzni belőle a szavakat!
- 7-en kellünk hozzá. Miyako-t minél hamarabb ki kell képezni.
- Pontosan meddig?
- 3 hét múlva lesz itt a célpont. Addigra kész kell lennie!- mondta Rix.
Ő kilépkedett a társaságunkból. Mégis hogy képezzük ki 3 hét alatt?! Ezt mondd meg, észlény! Don nagy vigyorgásba kezdett. Tudtam, hogy valami perverzség motoszkál az agyában. Paul tanácstalanul vonogatta a vállát, Dova gondolkodott... Krin viszont kiegyenesedett a hallottakra. Mintha egy mosoly jelent meg volna az arcán egy pillanatra. De valószínűleg csak káprázott a szemem. A rövid hajú lány arca újra kifejezéstelen lett. Valami mégis csillogott arany szemeiben. Ha nem ismerném, azt mondanám, a remény motoszkál benne. De egyikünk sem ismeri Krint...