11. fejezet: Fontos az egység

"Ha követed a Lélek dallamát, bajtársaidra lelhetsz..."

Lilith kése felkarcolta a bőrömet. Egy keskeny vércsík folyt belőle csupán. Utána a sebnek se híre, se hamva. Tudok regenerálódni, de nem olyan gyorsan.
- Miért ölted meg a kisfiút?- kérdezte sziszegve Lilith.
- Milyen fiút? Nem öltem meg semmilyen kisfiút!- mondtam megszeppenve.
- Nem hiszek neked!- mondta Lilith, miközben a késsel ismét belevágott a bőrömbe, de most a vállamon.
- Esküszöm az itt élő lelkek tisztaságára!- mondtam összeszorított fogakkal.
Lilith eltávolodott tőlem, gyönyörű, makulátlan arca meglepődésről árulkodott. A kést visszatette az övébe.
- Vigyázz, mire esküszöl, Miyako. Próbaidőn vagy.- mondta és szó szerint eltűnt.
A teliholdas éjszaka sugárzott kintről, mivel nyitva maradt a bejárati ajtó. Amikor odamentem, hogy becsukjam, érdekes dolog történt. Hallottam egy dallamot. Az éjszaka dallamát. Mikor meggyőződtem arról, hogy nem figyel senki, kibontottam a szárnyaimat. Hollófekete szépségeimmel egyenesen a telihold felé vettem az irányt. Ahogy egyre fentebb mentem, egyre hidegebb és erősebb szél csapta az arcomat, tépázta szárnyamat. Amikor viszont a felhők fölé értem, megálltam egy pillanatra. A hold fénye olyan erős volt, mintha nappal lenne. Bevilágította a szárnyaimat, amik csillogtak a fényben. A dallam egyre erősebben hangzott fel bennem, mígnem én is dalra fakadtam. Meglepődtem a hangom tiszta csengésén. Sosem voltam jó énekes, viszont most tiszta hangomat öröm volt hallgatni. Legalábbis nekem.

Sötétség árnya,
Ki vagyok én,
Mint Lucifer lánya
Szárnyalok én

Éjszaka lidérce,
Ki vagyok én,
Mint éj démona
Kísértek én

Hallgassátok dalom,
Kik a Földön jártok,
Elkapom lelketek
És a Tűzbe hányom!

A magas hangok is tisztán kijöttek. A szöveget nem is én, hanem a torkom és a szám mondta. A lelkem dalához passzolt. Mikor aztán az utolsó hang is kijött, többen is csatlakoztak egyszemélyes dalolásomhoz.

Sötét lelkünk,
Romlás és átok
Selejtek vagyunk,
Mit vétettünk?

De erősek vagyunk,
Bátrak és büszkék!
Harcos kísértet
Ez a Bukott!

Szép volt. De ki énekelt még mellettem? Nem volt körülöttem senki, mégis éreztem valamit. A szárnyaim többé nem engedelmeskedtek nekem, arra ment, amerre neki tetszett. A házak között szlalomoztam, nagyon ki lett centizve. Végül egy régi raktárnál álltam meg. Konkrétan a falba csapódtam.
- Gyakorolnom kell a landolást!- nyögtem fájdalmasan.
Kimásztam az általam kivájt lyukból és leporoltam magamról a meszet. Közben bementem a raktárépület ajtaján. Mondanom sem kell, hogy baromi sötét volt bent, de a szemem gyorsan hozzászokott a sötétséghez. Láncok lógtak le a plafonról, csörgésük kísérteties atmoszférát varázsolt. Zafíra izzani kezdett karomon.
- Itt van az újonc!- mondta egy nagyon is közeli hang.
A lámpák felkapcsolódtak, meglátok 6 alakot. 4 lány és 2 fiú. Ahogy előléptek, látszott rajtuk, hogy nem emberek. Démoni kisugárzással bírtak, amitől kirázott a hideg. Nekem is ilyen lenne az aurám? A 6 ember körbeállt és mindenki végigmért.
- Azt hittem, jobb lesz!- jelentette ki az egyik lány kerek-perec.
- Mi a bajod vele? Nekem tökéletes!- kacsintott rám kacéran az egyik fiú.
- Ha van két melle és feneke, akkor már neked tökéletes az egyén!- mondta fintorogva egy másik lány.
- Várjatok!- jelentettem ki hidegen, mire a vitázók rám figyeltek.- Ti kik vagytok?
- A társaim modortalanok. Sajnálom, ezt az ő nevükben is mondom. A fiúk Paul és Don...- mutatott a két fiúra.- Én Rix vagyok, ők Tina és Dova, a csendes pedig Krin.- kezet fogott velem a lány, akit ezek szerint Rixnek hívnak.
Érdekes nevük van, az biztos. Rix aranyszőke hajával és világító, zöld szemével kitűnik a tömegből. Mosolygós arca most is nevetőráncokba húzódott. Velem egyforma magas lehet. Divatosan, mégis visszafogottan öltözik.
Tina már más tészta. Vörös hajában zöld melírok húzódnak, amikkel úgy néz ki, mintha beleakadt volna egy hínárcsoportba. A szeme színét nem tudom pontosan meghatározni, sok szín keveredik. Ő nálam magasabb egy 5 centivel. Mondjuk lehet, hogy csak a magassarkú teszi. A karját nem takarja el, így láthatom azt a rubintvörös kígyót, ami feltekeredik a kezére.
Dova a fekete, hullámos sörényével és ragyogó barna szemeivel tündéri benyomást nyújtana... Nem véletlenül van ott a feltételes mód. Arca dühös ráncokba húzódott, amitől inkább ördögi volt, mint angyali. Köztünk csak egy-két centi különbség van. Nagyon világos színekbe öltözködik, így szinte világít a sötétben.
Krin... Ő az emós. Nem tudok mást mondani. Rövid, állig érő haja, ami természetesen fekete és arany szemei vannak. A hajában egy arany tincs van. Ruhái feketék, viszont ő közülünk a legmagasabb. Köztünk van egy fejnyi, az biztos. A felsőjének nem volt hátulja, így láttam a hátát, amit beborítottak a hegek. Mint nekem. A kezét ő sem takarta el, így láttam az éjfekete viperáját, amin arany minták voltak.
Don volt az, aki beszólt nekem. Vörösesbarna haja és fekete szemei vannak. Baromi izmos, ezt pólón keresztül is láttam. Úgy látom, igazi szoknyavadász, aki engem szemelt ki következő célpontjának. Álmodozzon csak! Viszont jó pasi, az tény és való.
Paul szőke hajával és kék szemeivel kicsit nőies benyomást keltett. Viszont 2 méteres termete már ellensúlyozta ezt a problémát. Bronzos barna bőre azt is mutatja, hogy szereti a tengerparton mulatni az időt. Kíváncsi vagyok, olyan-e, mint a haverja.
- Te ki vagy, újonc?- kérdezte Dova egy kis idő után.
- A nevem nem "újonc", hanem Miyako.- mondtam.
- Oké, Maya...- mondta Paul, mire rángani kezdett a szemem.
- Nem, Pa! A nevem Mi-ya-ko...- szótagoltam le neki.- Nincsen jogod hozzá, hogy a nevem egyharmad részét leválaszd.
- Ne harapd le a fejemet!- mondta a behemót és feltartotta a kezét.
- Mutasd a viperádat!- mondta Krin.
Felhúztam a pulcsim ujját, ahonnan Zafíra sziszegett rájuk. Ők hátrahőköltek a tetoválásom láttán, ami most élt és mozgott. Ők is mutatták a kígyóikat. Tényleg nem nevezték el őket, csak úgy emlegetik, hogy "a jelképem így meg úgy..." Rix kígyója smaragdzöld, ugye Tináé vörös. Dova kígyója még érdekes, mert az övé sötétkéken csillog, amin van pár fekete folt. Krinét ismerjük, Don kígyója ezüstösen csillog, Paul viperája pedig teljesen fehér. Szép kis társaság vagyunk, az tény.
- Hogyhogy csak ennyien vagyunk?- kérdeztem.
- Mi csak helyiek vagyunk. A főnökök le se tolják ide a képüket.- mondta Don.
- Vannak főnökeink?- nagy szemeket meresztettem.
- Igen. Felvázolom, oké?- mondta Dova.
A kezével rajzolt pár kört a levegőbe, amiből kirajzolódott egy "halmazábra". Később azok rendeződni kezdtek, szintekre bomlottak. A legalsó szintre bökött.
- Itt vagyunk mi.- mondta.- Felettünk vannak a Lélekfalók, azok felett a Démonjelöltek, eggyel fentebb a Születettek, utána az Ősök, azok felett pedig a 4 Legendás Bukott.
- És minket hogy hívnak?- kérdeztem.
- Járőrök. Az összes rend legifjabb tagjai tartoznak ide.- mondta vállat vonva.
- Akkor a 4 Legendás Bukott a Rendek alapítói?
- Igen, jól látod. De keserves az út, ha valaki akarsz lenni. Csak a legjobb Járőröket nevezik ki Lélekfalókká, és így tovább.
- Értem.- mondtam és az agyamban mozgolódni kezdtek a fogaskerekek.