60+2. fejezet: Még mindig magyarázok

Többen is a titánok (Moira és Enyészet) kifejtését kértétek, így most szépen részletesen elmesélem nektek, hogyan is kezdődött minden az általam írt világban.

Mikor még a világok és a dimenziók nem léteztek, csupán egy valami volt: határtalan és mindent elnyelő sötétség. Fojtogató volt, akár a köd és veszélyes, mint egy köréd tekeredő kobra. Ebben a sötétségben éltek különböző teremtmények, amik változatossága a hatalmas egysejtűekben és a még hatalmasabb sötétségből táplálkozó teremtményekben merült ki. Békésen közlekedtek és lebegtek egymás körül. Nem éreztek éhséget, de még érzelmeik sem voltak. Teljesen érdektelenek voltak egymás iránt. Csupán összekapcsolódtak a sejtek, illetve osztódtak. Nem volt közöttük semmi kötődés, ha egy kapcsolódott, egy másik levált.
Azonban egyszer megtörtént az elkerülhetetlen: a két legnagyobb és legveszedelmesebb szörny a sötétségben összesodródott. Ahogy teljes mértékben összeolvadt a két egysejtű az ütközés hatására, ismeretlen és elég heves reakció indult meg. A sejtek a súrlódás hatására felmelegedtek és fényt árasztottak a végtelen sötétségbe. Eonokon keresztül ez a fény csak nőttön nőtt a bekapcsolódó egysejtűek hatására, akik már nem tudtak kiszállni a hatalmas anyatestből. Az anyatest viszont osztódott, fényt hátrahagyva maga után. Azok is követve a példát, növekedni kezdtek és amikor elérték végleges méreteiket, elkezdtek osztódni.
Viszonylag rövid időn belül kivilágosodott a sötétség és mindenhol fény ragyogott. Azonban foltokban megmarad a sötétség, ami egy helyre tömörült. Ezek a részecskék ellenálltak a fénynek. Ahogy a sötétség folyamatosan érintkezett a fénnyel, elektromos kisülésekhez hasonló robbanások keletkeztek.
A sejtek idővel természetesen fejlődtek. Tudat vált ki mind a fény, mind a sötétség oldalán, ahogy a sok kis sejt összekapcsolódott valami hatalmassá és fejlettebbé, mint amit valaha gondoltak volna. A két tudat csupán egyet tudott, de azt biztosan: elpusztítani a másikat. A tér és idő csak nekik volt kiszolgáltatva. Nem tudták sem korlátozni, sem irányítani. Végtelen tér és végtelen idő, mégsem elég kettejüknek. Egyik sem tudta a másikat véglegesen elpusztítani, ezt mindketten tudták. Ha pedig egybeolvadnának, mindketten elpusztulnak.
Ilyen a tűz és víz esete is: ha leöntöd a tüzet vízzel, a tűz elalszik, viszont jó esély van rá, hogy a víz nagy része elpárolog. Csupán egyet nem tudtak: az energia nem vész el, csak átalakul. Így, mikor a sötétség és a fény egymásnak feszült, ledöntötték a korlátaikat. Tudtukon kívül egymásba olvadtak, kettejük energiája pedig mindenhez elég volt. Pusztításhoz és teremtéshez egyaránt. Az összecsapásból születtek a különböző világok és dimenziók. Többé nem volt fény vagy sötétség - mivel csak együtt tudtak létezni tovább.
Ezekből az energiákból nemcsak világok, hanem különálló tudatok is születtek. Ezek voltak a titánok. Hatalmas élő szervezetek, amik tudattal és céllal rendelkeztek. Különböző világokban uralkodtak, különböző tulajdonságokkal rendelkeztek, azonban a céljuk ugyanaz volt: mindent az uralmuk alá hajtani. Több száz titán létezett, aki mind a saját igazát tudta és tartotta szem előtt. Véres harcok, siralmas bukások következtek, dugába dőlt szövetségek, bukott dimenziók és lefejezett tetemek egész sorozata festette sötétre az egész tér égboltját. Minden titánban különböző arányokban keveredett a fény és a sötétség. Ezért, amikor már csak nagyon kevesen maradtak, szövetségre léptek és békét kötöttek. A megmaradt titánok alig 10-en voltak - 7 férfi és 3 nő. Bár nemük teljesen mindegy volt, mert a fajtájuk nem szaporodott. Nem éreztek vágyat, éhséget, kényszert. Némelyik nem emberformában élt. A titánok szinte mindegyike képes volt úgy formálni testét, ahogy jónak látta, így mindannyian androgün (hímnősség=kedve szerint tudja váltogatni a nemét/mindkét nem 'tulajdonságait' birtokolja) testet birtokoltak. Alattvalóik is különbözőek voltak. Minden titán képes volt a teremtésre, hiszen volt bennük a fényből, persze különböző mértékben. Minél kevesebb fény volt a titánban, annál "silányabb" alattvalói voltak.
Lélektelen gyilkológépek, akik csak a parancsoknak éltek. Illetve nem éltek örökké, mivel a faj kihalt, ahogy az őket irányító titán is meghal. Az emberek is közöttük voltak. Több titán is próbálkozott az ember létrehozásával, azonban csupán egynek sikerült tökéletesen - a 10 megmaradt titánból az egyik nőnek - Moirának.
Különleges adottsága a jövőbelátás, illetve a lények sorsának megszövése. Azonban a többi titán ezt nem tudta, ugyanis Moira titokzatos teremtmény volt. Erődje bevehetetlen, a szolgái hűségesek és a többi titánnal nem tartotta a kapcsolatot. A vérében neki volt jelen a legtöbb fény - azonban benne is csörgedezett egy kis sötétség, ami igen kegyetlenné tudta tenni. Teremtményeivel mindig jól bánt és birodalma felvirágzott. A többi titán irigykedve figyelte a büszke királynőt, aki még a lábát sem tette ki a világából, nem hagyva támadási felületet a többieknek. Mert a titánokban még mindig ott munkált az ösztön az uralkodásra.
A titánok elhatározták, hogy megölik Moirát. Betörtek kastélyába és körülvették a titánnőt, aki a trónján ült. Fejedelmi jelenség volt.

5 titán volt az elkövető - a 2 nő és 3 férfi. Moira csak fölényesen tekintett rájuk, hogy elterelje figyelmüket a menekülő szolgáiról. Ő a társaival ellentétben szerette az alattvalóit és nem akarta, hogy bántódásuk essék.
- Moira, kivégzünk téged - jelentette ki az egyik férfi titán.
- Mégis miért? - tette keresztbe a lábát Moira, ahogy előrébb hajolt.
- Nem osztod meg velünk sikereidet, nem veszel részt hadjáratainkban és nem örvendeztetsz meg élteddel - fogta rá hatalmas fegyverét az egyik nő.
Ő volt Gaela, aki sajátos módon forgatta a mágiát. Ő mondhatta magát a boszorkányság kitalálójának. A titánok között ő volt az egyetlen, akit más érzelem is hajtott. Gaela érzett. Féltékenység, irigység, düh... ezeket mind táplálta Moira iránt, ki oly közömbös maradt a háborúzás iránt.
Az érzések elborították Gaelát, akinek racionális gondolkodását zavart köd ülte meg.

A társai egyetértettek. Moira felállt trónjáról és kezébe vette a szövőkeretét. Kitapintotta az 5 titán sorsfonalát és ráillesztette a keretre.
- Harcolni akartok? - szegezte rájuk a tekintetét.
- Igen - üvöltötték.
- Sorsotok megpecsételődik e kijelentéssel - Moira kezében megjelent egy olló.
Az 5 sorsfonalra nézett, amiket ha elvág, titántársai meghalnak. Erejét eddig csupán önvédelmi eszközként használta, most viszont önszántából vágta el az első szálat. Az első férfi a földre hullt, meredten bámuló szemekkel, miközben saját kardja szántotta fel mellkasát.
A többiek nekirontottak. Megpróbálták elvenni a keretet, azonban Moira harcolt. Mesteri módon siklott el a fegyverek között, miközben az ollóját a szálakon siklatta. Vér terítette be alabástrom bőrét, mire 4 fonalat elvágott az ötből. Gaela volt az ötödik.
Azonban a titánnő elragadta tőle a keretet, mielőtt az olló éle elvehette volna élete lángját. Gaela szétzúzta a keretet, sorsfonala pedig eltűnt Moira szeme elől. Nem tudott végezni titántársával közelharcban, mivel ezt a végtelenségig folytathatták volna. Gaela dühöngött, amiért a rajtaütés nem sikerült. Felemelte a karjait, amiken úgy ragyogtak a karperecek, akár az ég csillagai.
- Jól figyelj szavamra, nővérem - visszhangzott az erőteljes hang. - Ezennel rád rakom az én terhemet, érezni fogsz és elvakít majd szíved. Tudatod és szíved szemben áll majd egymással. Viseld következményeit!
A csillogás egy erőteljes lökésben eltűnt Moira mellkasában. Az átok kezdetét vette, Gaela pedig eltűnt a színről. Már csak hatan maradtak. Moira még jobban bezárkózott, hogy szolgái gondját viselhessék. Azonban tudta, hogy ez nem mehet így az idők végezetéig. Ezért, mikor megtanulta kordában tartani az érzelmeit, elhagyta az uradalmát és háborúzni indult. Könnyű volt levadászni az első hármat. Álmukban vagy hátulról kapta el őket. Nem szabadott kiengedni az érzelmeit, így gyorsan cselekedett. Sosem ejtett túszokat. Sosem nézett a halottak szemébe. Gaela sosem került elő, pedig kereste, hogy vegye le róla az átkot. Azonban nem tudta, hogy mibe keveredik bele, amikor besétált az utolsó férfi titán udvarába.
Azt tudta, hogy a férfi az ő teljes ellentéte lesz. Vele ellenben a férfiben jóval több a sötétség, mint a fény. Vigyázva sétált a palotához tartozó ösvényen, amit egyáltalán nem őriztek. Moira ezt furcsállta, így folyton körbetekintett. A kastély szöges ellentéte volt az övének. Az övé modern és napfényes volt. Ez viszont lepusztult és rideg.
Hatalmába kerítette valami borzongás. Bosszankodva végighúzta a szeme körül lévő átokjelen az ujját. Mérget mert volna venni rá, hogy ez az érzés az átok miatt van.

Vissza akart térni a népéhez. Belépett a hatalmas ajtón és ott találta a titánt. Teljesen felkészületlenül érte a férfi vadsága, ahogy ránézett a trónról. Neki is egy átokjel volt a szeme körül.
- Te is meg akarsz átkozni, Sorsszövő? - vetette oda a férfi. - Lekéstél a megtiszteltetésről.

Moira szíve sebesen vert, ajkairól eltűnt minden nedvesség. Pulzált a vére, ahogy a sötét szemekbe nézett. A férfi ráérősen húzta elő a kardját. Moira először fel sem fogta, hogy miért akarta bántani ezt a páratlan példányt, azonban a titán lesújtott rá a kardjával. A nő hárított és visszatámadott. A férfi szívében lévő sötétség kezdett oszlani, a nő pedig egyre romlottabb dolgokra gondolt.
- Mi a neved? - lihegte a nő.
Tudnom kell, kinek a nevét sikítsam, hogy a fonalat a kezembe vehessem. Vagy hogy milyen nevet sóhajtsak, ha leteperem.
- Daer - a férfi majdnem a szájába motyogta ezt, mivel a kardja áttört a nő védelmén.
Ahogy egymás torkának szögezték a kard hegyét, Daer szívében történt valami. Ahogy Moirára nézett, mintha a megváltását látta volna. Közöttük hatalmas energia feszült. Egyszerre vonzották és taszították egymást. Gaela Daert is megátkozta, az átokjele pedig izzott. De ahogy ránézett Moirára, látta, hogy az ő tetoválása is izzik.
Mielőtt a férfi átgondolhatta volna, megfogta a nő tőrét, kitekerte a kezéből és magához rántotta. Daer megcsókolta a titánnőt, akit a sokk kerülgetett az új érzéstől. Egy nyögés szökött ki a nő ajkain, amitől a titán csak még jobban csókolta.
A kettejük energiája mindent elsöprő volt, mintha a sötétség és a fény újra egymásra talált volna. Körülöttük szikrázva és pattogva örvénylett az energia. Daer pedig (aki Enyészetként lett ismert később) egyszer csak elengedte a nőt, azonban nem eresztette ki a karjai közül.
- Csináld még egyszer - kérte Daer.
- Ugyan mit?
- Nyögj nekem úgy, ahogy az előbb - suttogta a nő fülébe. - Hallani akarom, ahogy csak nekem csinálod.
A férfi ujjai belemélyedtek a nő csípőjébe. A titán tenyere nyomán Moira ruhája foszladozni kezdett. Azon lepődött meg a legjobban, hogy a bőre fényleni kezdett a férfi érintése alatt. A teste így használta fel a fényt, hogy ne eméssze el a sötétség, ami Daer testéből áradt.
Megteremtették a saját kis világukat, ahol a pusztulás és a teremtés egyenlő mértékben volt jelen. Ez a halandók világa. Moira és Daer gyermekei lettek az istenek, akiknek neveit mindenki félte. Azonban az őspár egyre jobban elhidegült egymástól, ahogy a világuk egyre fejlettebb lett, az istenek pedig egyre érettebbek.
Daer, alias Enyészet, a halhatatlanok haláláért felel. Érintésére bármi bomlásnak indul, akár élettelen, akár élő. Egy másik dimenzióban él, ahol néhány lelket fogva tart, hogy ereje teljében élhessen. Moira ezzel szemben a dimenziójában csupán lelkeket teremt és megfonja minden egyes lélek sorsfonalát, majd ha eljön az ideje, elvágja azt. Ezért fontos neki a jövőbelátás képessége. Felfedezték, hogy egymás közelében ők is halandóvá válnak valamilyen szinten. Ők is meghaltak volna egy idő után, ha nem válnak el útjaik. Azonban Daernek néha eszébe jutnak a kastélyában töltött boldog évtizedek, amikor még senkivel nem kellett osztoznia Moirán. A Sorsszövőnek pedig gyakran jár azon az esze, milyen is volt akkor. Mindkettejüknek az volt halhatatlan létük legboldogabb szakasza. Sajnos ez már elmúlt, mivel évszázadok óta nem látták egymást.
Gaela pedig csak várt egy másik világban, megerősödve, tettre készen.

60+1. fejezet: Hivatalosan is magyarázó rész

Nos, nem hittem volna, hogy ez lesz, de kell egy magyarázó részt írnom, hogy nehogy valaki (én is) elveszítse a fonalat. Szóval ez a rész (ahogy a többi is) értetek/nektek készült, olvassátok szeretettel! Leszögezem, ez nem a történet része, csupán alapvető információk, hogy megérthessétek az elkövetkező részek tartalmát, fogalmait.

Szóval, essünk neki!
Démonnőstények párzási időszaka:
Ez ugye legfőképpen Miyakot érinti a legégetőbben, mivel a két szülője (Ozen és a bukott Ős) közül az egyik démon. Ez az időszak a nőket olyan évenként 2-3 alkalommal érinti, általában 3-4 napra. A nőstények ilyenkor csillapíthatatlannak nevezhető szexuális étvággyal rendelkeznek, amit egy hímnek (vagy akár többnek) csillapítania kell. A nők szexuális vonzereje az erőhullámoknak köszönhetően drasztikusan megugrik, mivel ezek a hullámok hatnak a férfiak agyára és hormonháztartására, egyetlen parancsot beleírva: kielégíteni az adott démonnőt.
Ilyenkor a nő akár 10 hímnél is erősebb, a hímek pedig ezt tudván behódolnak a nő személyének és vágyainak. Persze a démon párjának ez egy boldognak nevezhető időszak, hiszen 3-4 napig megállás nélkül ki kell elégítenie egy szexéhes nőt, illetve ilyenkor lehet csak teherbe ejteni a feleséget, hogy utódok születhessenek. Maga a nőstény, ha nem elégíti ki senki és semmi, a gyilkoláshoz kell folyamodnia, ugyanis a vér nyugalmat hozhat a számára.

Dendara és tekima:
A dendara egy ősi fegyvercsoport, amelynek a hatása az, hogy olyan képességekkel ruházza fel viselőjét, mint egy alakváltót. Más szóval: a segítségükkel, csupán gondolat útján (vagyis ha rágondolsz az adott személyre) végbevihető egy testmásolás. NEM testcseréről van szó, ugyanis az eredeti személy a saját testében marad. Csupán a te kinézeted alakítja a dendara, hogy hű másolata legyél az eredetinek. Másoló és alakító hatása nincsen kihatással a lélekre és a gondolatokra.
A tekima, más néven istenölő egy olyan fegyver, amit az istenek ellen készítettek. Az istenek hatáskörébe tartozik Isten, Lucifer, Halál, illetve még sok más személy. Ha egyenesen a szívbe juttatják az eszközt (nyíl, tőr), az elszívja a halhatatlanságukat és halandóvá teszi őket. És egy halandót már kicsinál egy szívbe szúródó éles tárgy. Legalábbis így tudom.

A mennybéliek megkülönböztetése:
Meglepő lehet, de a mennybélieknek minél magasabb a rangjuk, annál haloványabb az illatuk. Ez legfőképpen a vadászat közben jön jól nekik, ugyanis a démonoknak kiváló szaglásuk van. Lilith illata a jázmin, ami egyedülálló még a Mennyben is. Mivel bukott lett, ez az aroma fullasztóvá és fűszeressé vált. Más szóval: minél jobb a lélek, annál kevesebb illata van, és minél rosszabb, annak már a megyehatárban is érezni lehet a jelenlétét. Így például Lucifernek olyan kisugárzása van, mint az eleven tűznek és a palotájának minden zuga az ő illatjegyét viseli.
Ami furcsa, hogy a Halálnak "szabad szél" illata van, ami nem sorolható egyik kategóriába sem. Ha az Isten oldala a plusz, Luciferé pedig a mínusz, a Halál a nulla. Nemcsak illat, hanem minden tekintetben. Tehror az arany középút a gonosz és a jó között, így mindkét istenséggel kapcsolatban áll.

Tehror palotájának működése:
Maga a palota egy másik dimenzióban fekszik, messze az emberi világtól. Ebben a palotában vannak a kísértetek, amik még nem kerültek sorra sem a Pokolba, sem a Mennybe vezető úton. A "türelmi időt" a Halálnak kell ledolgozniuk. Ez egyszerű főzésben, takarításban és őrködésben merül ki. Ezek az egyszerű mezei kísértetek. Eggyel felettük az őrség áll. Ők felelnek a biztonságért, ugyanis a Halál palotája tele van túlvilági kincsekkel (például a Halál gyöngyei, amikkel teleportálni lehet egyik dimenzióból a másikba), amiket gyakran próbálnak elvinni tolvajkísértetek és lidércek.
A ranglétra tetején áll Tehror, a szövetségesei, illetve maga a királynő. Tehror küldöncei és kémkísértetei az őrség elitje, akik az emberek világában és még más dimenziókban is a Halált szolgálják.
Fura dolog, de a Halált mindig egy személyként definiálták, mégpedig a 3 méter magas csontvázat, köpennyel és kaszával. Ez viszont nem igaz. A küldöncök is nap mint nap veszik el százak lelkeit, hogy uruk elé vigyék. Tehror csupán a nagybetűs HALÁL, aki elszámolást is tart a lelkekről. Csupán nagyon különleges emberekért megy ő maga, mint például Miyakoért, akinek a lelkét ő maga figyelte, ahogy felnőtt.

A(z általam megírt) világ hierarchiája:
A legalapvetőbb hierarchiai rendszer így épül fel:

Enyészet - Moira

Isten - Halál - Lucifer (és a többi istenség)

angyalok - bukott angyalok - démonok - lidércek - tündérek

emberek

szellemek - kétlelkűek - lélekfalók - vámpírok - alakváltók

kitaszítottak

Nagyon hosszadalmas lenne még ezeknek a celláknak a szétbontása, ugyanis a fajokon belül még megvan a hierarchikus (alárendelő) rendszer. Ezeknek a létszámát képzeljétek el piramisként, ugyanis kitaszítottból van a legtöbb, és Enyészet meg Moira pedig csak ketten vannak. Ők a titánok, vagyis ők teremtettek mindent. A pusztulás és a teremtés megtestesüléseként léteznek.

Moira:

És Enyészet:

Ez a legismertebb formájuk a természetfeletti társadalomban. Mivel ők az őspár, az istenek tőlük származnak. Moirához kötődik Isten és Lucifer, mivel az ő munkájuk leginkább az igazsághoz kapcsolódik, ez pedig anyjuk specialitása. Viszont Tehrornak nem kell ilyesmivel foglalkoznia, ezért ő az apjához hasonlít a "fogd és vidd" elv alapján.

Moira leginkább kislányalakban jelenik meg, hogy elfeledkezzen a régi időkről, amikor nagyon élvezte az Enyészettel töltött időt felnőtt nőként. Saját emlékeztetése végett eldobta magától látását, hogy soha többé ne lelje örömét a férfitest látványában. Hidegen bánik a fiaival, mivel nem akarja őket sehogyan sem megkülönböztetni. Egyformán szereti, segíti és tiszteli őket, ahogy egy jó szülőhöz illik. 

A pár másik fele ezzel szemben hajtja a lányokat (rosszabb esetben el is rabolja őket), teljesen sutba dobva a régi boldog időket. Csupán Tehrorral tartja a kapcsolatot a fiúk közül, azonban ez egy igazán rendellenes apa-fia kapcsolat. Nagyon szeret álruhába bújni és ellenőrizni kedvenc fiát, hol kísértetnek, hol őrnek öltözve a palotán belül. Ez rendszerint akkor van, ha kifogyott a szórakoztatási célból tartott nőkből vagy a lelkekből nyert életenergiából.

Ha valamire még kíváncsiak vagytok vagy esetleg nem értitek a történeten belül, akkor írjatok megjegyzést a bejegyzés alá. Szívesen válaszolok bármilyen kérdésre ezzel a blogommal kapcsolatban, csak merjetek kérdezni és ha összejön elég kérdés, ismét kifejtek mindent részletesen. További szép napot!

Puszi: Aislynn

60. fejezet: Megoldás és bosszú egy személyben

"A legősibb páros az, kik mindent tudnak egymásról, a környezetükről és az érzésekről."

 "Miyako szemszöge"
Izzadtam. A testem minden egyes izomrostja görcsbe rándult, ritmikus centrumokban a testem középpontja felől. Az ágyban feküdtem, lüktető fejjel és akkora agyarakkal a számban, hogy be sem tudtam csukni az ajkaimat. A szarvaim a párnába mélyedtek, miközben az ágytakarót kapartam. Üvöltésem megrengette az ablakokat, a nehéz brokátfüggönyök meg-meglibbentek az erőhullámoktól, amik a testemből áradtak. Túl sok a fájás és túl sokszor jöttek. A démon kibújt belőlem, a bőröm sötétvörösre színeződött és a bőrömbe minták vésődtek.
- Anya, apa... - szipogtam a szüleim után.
Szörnyű volt a fájdalom, ami mintha egyenesen a lelkemből áradt volna. Megfogadtam, ha ezt túlélem, kinyírom Ozent. Ő tett félig démonná, így téve lehetővé a termékenységi periódusom fájdalmát is. Már órákkal ezelőtt megéreztem a periódus közeledtét, így lekötöztem magamat, nehogy valami hímet keressek magamnak, aki kielégít.
Lucifer korábban elmagyarázta, hogy hogyan fog ez lezajlani. Elvileg ez az állapot fog uralkodni rajtam pár napig. A lényege: látástól vakulásig szeretkezni akarok, az étvágyam borzalmasan megnő és olyan gyilkolási késztetés kerít a hatalmába, hogy egy hadsereggel is tudnék végezni.
- Ozen, DÖGÖLJ MEG!!!! - visítottam egy újabb sóvárgó hullám közben.
Egy sikítás alkalmával a lábaim közé szorítottam egy párnát, hátha csillapítani tudja a sajgást. Sajnos ez az ellenkezőjére sült el, a húsom olyan érzékeny volt, hogy már fájt. A fejemet hátravetve emelkedtem el az ágytól, ahogy a hátam ívben megfeszült. Már majdnem kifejlődött szárnyaim a puha ágytakarónak feszültek, a különlegesen erős kötél a csuklómba vágott. Őrjöngő állatként próbáltam szabadulni a kötelékektől, amit magam raktam a karjaimra vészhelyzet esetére.
Az érzékek megrohanták a testemet és az elmémet. Már nem voltam egy személy, aki értelmesen gondolkodik és racionális döntést hoz. Egy nagy köteg érzék voltam, egy ösztönlény, ami az alapvető szükségleteknek engedett csupán - ez pedig a táplálék, a területvédelmezés és a párzás. Mélyet szippantottam a levegőből, ami már áporodott és csípős szagú volt az illataromám miatt.
Aztán megéreztem azt az illatot, ami mindent elfeledtetett velem. Ismertem ezt az aromát, ami sokkal fűszeresebb lett, mióta utoljára éreztem. Jázmin illata lengte be az érzékeimet, ami olyan fülledt volt, hogy bizonyosan tudtam, nincsen egyedül. Ősi illat és egy férfi illata keveredett még hozzá. A férfi illata a parancsnok lehetett, csak neki van olyan illata, mint a füstös fűszereknek és a reggeli ködnek egyszerre. Az ősi aroma viszont veszélyt sejtetett.
Az agyam ezt területháborításként ismerte fel. Hevesebben akartam szabadulni, mint a kezdetekkor. És mikor a lánc szemei megadták magukat a megsokszorozódott erőmnek, kikeltem az ágyból. Egy őrült ragadozóra hasonlítottam, ahogy belenéztem a tükörbe.
- A behatoló vére folyni fog - a hangom karcos lett és füstös, mintha a torkomba fészkelte volna magát valami. - Lilith, drága jázminom, jövök érted...

"A parancsnok szemszöge"
- Neked biztosan az agyadra ment valami, úrnőm - néztem fel az előttem álló nőre, aki az ölembe akart mászni. A szemei kikerekedtek a hirtelen modorváltásomon. - Menj pihenni, mielőtt valami betegség ledönt a lábáról.
- Igazad van - biccentett királynői mozdulattal. - Lázban égek... méghozzá érted, parancsnokom...
A melleit felém tolta, amik szinte kibuggyantak a ruhájából. Mintha felkínálta volna nekem őket, hogy bontsam ki, akár két megtermett ajándékot.
- Kiforgatod a szavaimat - csóváltam enyhén a fejemet. - Nem éred el ezzel a műsorral a célodat.
Enyhén csücsörítve és lenéző mosollyal szólt újra hozzám pár pillanat szünet után.
- És mi lenne a célom? - tárta szét a karjait ártatlanul.
- Bele akarsz keverni egy olyan sztoriba, ami nekem a pozíciómba, neked pedig a halhatatlan életedbe kerülhet - kopogtam az ujjaimmal a fotel kemény karfáján. - Ne próbálj játszadozni. Ilyen tétekkel ne.
Elégedett mosolyra húzódott a szája, azonban a szemei nem vettek részt a mosolyban. Elgondolkodott, szinte hallottam a fogaskerekeket csikorogni az agyában.
- Talán aggódsz értem? - hajolt bele az aurámba. A tekintete kitartóan fürkészett, gyenge pontot keresve az érzelmi páncélomon. - Hiszem, hogy te meg tudnál menteni még a haláltól is...
Megvetően horkantottam egyet és hátradőltem. Figyeltem a nő arcát, akivel annyi időt töltöttem ebben az időszakban. Sakkozni nem tudott, hiányzott belőle a türelem és a kivárás erénye. Viszont az esze borotvaéles volt. Ennél a felállásnál viszont a fordítottja érvényesül. Többször is türelmes, kiváró természete kerekedik felül egy-egy keresztkérdésnél. Jól átgondolja a választ, nem úgy, ahogyan az eredeti Miyako tenné.
- Homályosan látsz - vetettem oda neki.
- Ellenkezőleg, inkább kitisztult minden - mosolyodott el gyengéden és végigsimított az arcélemen, amit összeszorított állkapoccsal tűrtem. - Érdekes volt játszadozni azzal a bolond Halállal egy ideig... Viszont nekem egy igazi, kézzel fogható férfi kell! És úgy tűnik, most ráakadtam egyre.
Biztosan arra számított, hogy belehajtom az arcomat az érintésébe, de ez nem történt meg. Bosszúság bontakozott ki a csillogó íriszekben, amik fehérségben ragyogtak. Az ősi varázslat érzete, ami egyre jobban belepte a bőrömet, nem hagyott nyugodni.
- Az igazi Miyako nem beszélne így - horkantam fel megvetően.
Egy pillanatnyit hezitált, itt bukott el végleg. Nem a valódi úrnővel volt dolgom, hanem egy hasonmással. Bár azt el kellett ismernem, hogy igényes és élethű a másolat. Ehhez egy kifinomult és ősi mágia szükséges. Az elképzeltekhez képest a testmásolás csupán az alakváltóknak adatott meg testi adottságként, mágiában nagyon nehéz leutánozniuk a hatást. A lány egyet pislogott és úgy kezdett el védekezni.
- Nem vagyok imposztor! Én vagyok az igazi, hiszen hogyan is lehetne más külsőjét felvenni?! Ez tiltott varázslat! - hebegett-habogott, mint aki nem tud hazudni.
Azért, mert nem is tudott. Mulattatott a lány zavartsága.
Tudta, hogy rájöttem, láthatta a tudást a szememben. Dühödten felmordult, de így sem volt több egy felborzolt szőrű macskánál. Halk nevetés szakadt ki a tüdőmből, simogató szellőként végigszántva a mellkasomon. Fogaimat kivillantva mosolyogtam a hamis Miyakora, a lány pedig... elvörösödött.
Komolyan elvörösödött.
Nem hittem a szemeimnek. Egy imposztor, aki szemrebbenés nélkül beoson az ellenséges erők szívébe, elpirul egy apró mosolytól. Kettős és megtört személyiség lehet. Olyan volt, mintha egy élő és lélegző puzzle állna előttem. Elkezdett érdekelni a kiléte. Ezzel pedig ez a nő, akárki is valójában, belekezdett egy veszélyes játékba. Megragadtam a kezét és az ölembe húztam a lányt.
- Mit is akartál az előbb? - suttogtam a fülébe. - Elcsábítani, nem igaz? Hogy a téged üldöző Tehror rajtakapjon, ahogy Miyako a parancsnokkal megcsalja a távollétében, igazam van?
Nehezen kezdte szedni a levegőt, amit nem tudtam eldönteni, hogy a közelségem vagy a találgatásom okozott. Kezdtem élvezni ezt a kis játékot, mert észrevettem, hogy az imposztor kezdte elveszteni a fonalat.
- Hogy gondolhatod ezt? - motyogta. - Én vagyok az igazi!
Hogy ragaszkodik a hazugságához. Elkezdtem módszeresen megmotozni. Ő pedig egyből kiugrott az ölemből, hullaszürke árnyalatú arccal.
- M-m-mi-mit csinálsz?! - tartotta fel védekezésként a kezeit.
Én is felálltam a székből és közeledni kezdtem felé. Ő pedig hátrált a tekintetemet látva. Ledobtam magamról a palástomat a felsőmmel együtt. Ál-Miyako tekintete a felsőtestemet pásztázta, amibe még jobban belevörösödött.
- Megmotozlak, drága - morogtam morajló hangon. - Ugye nem baj?
- Dehogynem! - vágta rá és megpróbált kitérni az utamból.
- Hidd el, élvezni fogod - húztam ki a nadrágom övbujtatójából a durva szíjat.
Egyet csattintottam rajta. A lány összerázkódott a rémülettől, ahogy a szíjat figyelte a kezemben.
- H-harcolni f-fogok ellened! - dadogta, miközben az egyik sarokba szorult.
- Annál jobb, angyalom - nyaltam meg a szám szélét. - Ha behódolnál rögtön az elején, túl unalmas lenne!

"Lilith szemszöge"
Ez nem volt benne a tervemben. Viszont mégis ilyen helyzetbe kerültem: egy őrülten csillogó tekintetű hím közeledik felém egy nadrágszíjjal a kezében, fedetlen mellkassal, hogy megmotozzon. Nem tagadom le, féltem. Tébolyodott és évezredes tekintetétől rázott a hideg. Az agyam leállt, ahogy elvágta a menekülési útvonalakat tekintélyes méretű és kidolgozású bicepszeivel. Fahéjszínű bőre egészen jó megvilágításba került, ahogy szigorú vonalú szája is ismeretlen érzéseket hívott elő belőlem.
- Csak engedelmes maradsz? - tört át a gúnyos hang a döbbenetem burkán.
Lendületet véve végigszántottam az arcán a karmaimmal. Vagyis Miyako karmaival. A bíborszínű cseppek megtapadtak a körmöm felületén. A vére azonban... fura volt. Túlságosan vörös és illatra túlságosan ellenállhatatlan. Alig bírtam megállni, hogy le ne nyaljam minden cseppjét az ujjamról. Undorodva néztem a kezemre, amiért ilyen gondolatokra vetemedtem. Még hogy én élvezzem a vér ízét? Undorító. Természetellenes. Ez a személy maga is természetellenes. Újból ránéztem, aki csak bámult a szürke szemeivel, szinte unszolva, hogy kóstoljam meg a nedűt. Vér csorgott jóképű és vigyorgó arcáról.
Jóképű?
Ez honnan jött? Mintha köd lepte volna be az agyamat.
- Mire vársz? - suttogta kéjesen a fülembe. - Kóstold meg... Kóstolj meg engem...
- NEM! - szakadt ki belőlem és ellöktem magamtól ezt a pompás hímet.
Újra felöltöttem a hideg maszkomat. Próbáltam rendezni a gondolataimat. Újrakalkuláltam a tervemet. Kapcsolatba kellett lépnem Gimnével, hogy tájékoztassam a fejleményekről. Új dolgokat kellett beszereznem. El kellett innen tűnnöm, ez az őrült még a végén tényleg rávett volna valami olyanra, amit nem akarok. Amit nem tehetek meg...
- Ahh, egy szűz félelmei... - dorombolt, ami egészen a belsőmig megrázott. - Engedd el magad és hadd vigyelek el az édenbe... Nincsen mitől félned, angyal. Csak szórakozunk egy kicsit. A két felnőtt játszik egy kicsit.
Úgy édesgetett, akár egy rémült cicát. Én pedig támadásba lendültem. Megfogtam a tőrömet és kaszabolni kezdtem vele. Jobb alsó metszés, kitér előle.
- Ha szóltál volna, hogy vegyem le a nadrágom, önként levettem volna - izzó tekintettel folytatta. - Viszont igazad van, ha lekaszabolod rólam az izgalmasabb!
Csak nevetett rajtam és a támadásaimon, ami minden oldalról záporozott rá.
Ő pedig mindig hárított. Soha nem támadott vissza. A düh fokozatosan átvette a mozdulataimon az irányítást. Már nem a legyőzése volt a cél, hanem valami válaszreakció kicsikarása.
Aztán éreztem egy erőhullámot. Majdnem ledöntött a lábamról. A parancsnok az erőhullám felé fordult egész testtel és mintha hallgatózott volna. Tekintetem önkéntelenül is lejjebb siklott a nadrágján és a szemeim megakadtak vérbő hímtagján. Érkezett egy újabb erőhullám, ezúttal közelebbről. A férfi összerándult és elfojtott egy nyögést.
- Mi a fr...? - nem tudtam befejezni a mondatot, mert ami belépett az ajtón, az megdöbbentő és leírhatatlan volt.
Megismertem Miyakot, akinek fehér szeme még jobban kirikított a sötét démonbőrből. Két szarva úgy ágaskodott, mintha a plafont akarnák megkarcolni. Izmai befeszültek, készen a harchoz. Egy kis pengéjű kard volt nála, a szájában agyarak, a szemében pedig gyilkolási vágy. Rám meredt ezekkel a szemekkel, én pedig elhittem, hogy végem lehet.
A parancsnok meg csak állt és nézte meredten. A hímtagja egyre nagyobb lett, ahogy a Miyakoból jövő erőhullámok elérték. Térdre kényszerítette a férfit, aki már szinte nyüszített.
- Parancsolj, úrnőm! - rimánkodott, akár egy közönséges szolga. - Bármit megteszek, hadd tegyek a kedvedre!
Miyako oda sem nézett az alárendeltjére. Csupán rám fókuszált.
- Leplezd le a birtokháborítót! - mutatott rám. - Az én testemet viseli!
A hangja karcos és füstös volt, mintha egy öreg dohányos szólt volna. A férfi elindult újra felém, ördögi mosollyal az arcán. Akárhogyan hadonásztam a késsel, nem tudtam távol tartani. Ekkor a Kaszás is beszállt a buliba.
Leterítette a fehér hajút, aki talpon maradt. Tehror megpróbálta lefogni, de a parancs mindent felülírt.
- Apa, fejezd be! - szólt ingerülten.
Várjunk... Apa?! A Halál apja Enyészet, nem???!!!
Baszki.

59. fejezet: Csalfa angyal

Nagyon jól esik a lelkesedésetek és hogy még mindig mellettem álltok és várjátok az új részeket. Őszinte leszek veletek, a tanév végéig (cirka másfél hétig) csupán ilyen elszórtan lesz rész, de a nyári szünetben próbálom a hetente többszöri részeket is összehozni - ez pedig mindegyik blogomra vonatkozik.
Kitartást a tanévre és ne csüggedjetek!
Aislynn

"Kívánj, parancsnokom!"

"Lilith szemszöge"
A nyomomban vannak azok az átkozott kísértetek! Bárhova megyek, folyamatosan hallom a suttogásokat és a fekete köpenyek suhogását. Nem valami jó kémek. Ha érzékeltem egyet a közelben, mindig gyorsan elslisszoltam. Viszont már olyan sűrűn vannak az utcán, hogy még élelmet sem nagyon tudok szerezni sehonnan észrevétlenül.
Meggyújtottam a lámpást a kezemben és rácsuktam az üvegburát. A piciny láng gyengén pislákolt, mégis megvilágította a földalatti folyosót. Egy elhagyatott bánya félig beomlott járatában bujkáltam éppen, köszönhetően a beszállítómnak. Ő itt lakott és mindig ide kellett jönnöm vásárolni. Miért nem tudott valami kellemesebb helyen letelepedni?
- Még meddig akarod ezt játszani, Végrehajtó? - sercegett egy hang, ami mintha felperzselte volna a gerincemet. - Ha a Halál martaléka leszek, nagyon megbánod!
Kísérteties hang volt ez, amitől a tarkóm elzsibbadt. Émelyítő volt a hatás, ahogy mindig. Az ujjbegyeim bizseregtek, az ereim megteltek adrenalinnal. A testem, az ösztöneim és az agyam mind azt ordibálták, hogy fussak, de muszáj volt maradnom.
- Neked akkor már nem lesz mindegy - sandítottam a hátam mögé - , Gimne?
A lány szája nem mozgott, mégis hallottam a hangját. Néma volt. Viszont felemás tekintete és vad sörénye mindent elárult. Ő kívülálló volt, méghozzá egy igen veszélyes példány. A rendszer felett állt, semmi nem hatott rá és már évszázadok óta nem érintkezhetett emberi lénnyel.
- A testem halandó - nézett rám áthatóan. - Nem akarok újra sorban állni. Már megtettem párszor.
- Értem - hümmögtem. - És mi van a lány lelkével?
- Mi lenne vele? - vonta fel a szemöldökét.
- Még a testben van?
- A szerződés az szerződés - tette csípőre a kezeit. - Egy testen osztozunk. Kemény tárgyalópartner.
Ahogy a lila és zöld szemekbe néztem, újra eltűnődtem. Ő nem is igazán kívülálló. Annál rosszabb. A zöld szem telve volt megbánással és dühvel. A lila viszont elégedettséget sugárzott. Két lélek egy testben. Veszedelmes, mégis siralmas párosítás. Gondolom, a lila a testet megszálló léleké, míg a zöld a lányé. Sokat vitázhattak ők ketten. A test szörnyen le volt soványodva és gyengülve.
- Hagyjuk a témát - intettem egyet türelmetlenül. - Megvan, amit kértem?
- Kövess! - biccentett a fejével.
Neki nem kellett lámpa, hogy lásson. Szemei kísértetiesen világítottak, ahogy egyre beljebb vezetett a bányajáratokba. Annyiszor elfordultunk már, hogy azt sem tudtam, hol vagyok. Mérget vettem volna rá, hogy az egyik oszlop mellett már háromszor jöttünk el. Több beomlott utat és felhasadt sziklát is láttam. Pár csákány hevert a porban, meg persze pár sisak. Már belepte őket a finom szénpor, ami az egész bányában terjengett. Aprókat kellett lélegeznem, mert egy szénporral telt tüdő sok kellemetlenséget okozhatna.
- Mi történt a munkásokkal? - kérdeztem meg akaratlanul is.
Az angyali oldal, aki minden problémát meg akar oldani. Dühös lettem magamra, mert most nem volt időm ilyesfajta gyengeségre. Viszont a kíváncsiságom mindent felülírt.
- Attól függ, melyik évszázadról kérdezel - mutatott egy nagyon régi sisakra. - Bányaomlás - tőle pár méterre hevert egy lyukakkal borított bőranyag - , medvetámadás - magyarázta meg, miközben egy nagyon modern bányászsapkát vett fel a faltól - és mérgezés.
- Hány éve vagy itt? - néztem a lány hátát, aki olyan meghitt nyugalommal simogatta a sisakot, mintha régi ismerőst üdvözölne.
- Ne akard tudni - mordult fel szomorúan.
A sötét bányajáratokban úgy kacskaringóztunk, akár egy labirintusban. Viszont Gimne jó vezetőnek bizonyult, mert pár perc múlva egy koporsó méretű ládához értünk. Hosszú körmével felhasította a papírt a láda tetején és kinyitotta azt.
- Szenteltvíz esszencia, ami szétterjed a levegőben - mutatott fel egy kis üvegcsét. - Garantált a démonok és akár a fődémonok ellen.
- Lucifernek is árthat? - vettem el tőle az üveget.
- Nem öli meg, de hosszabb időre harcképtelenné teheti - hallottam a fejemben. - Összerúgtad a port a Pokol urával, hmm?
- Hosszú történet - a démonai égen-földön keresnek, és ez zavar. - Mi a következő?
Letette a sisakot a földre, amit végig a kezében hordozott. Két kézzel túrta fel a láda tartalmát.
Belenyúlt a ládába és kihúzott egy nyílpuskát. Régi, már-már ősi volt. Viszont ahogy felhúzta az ideget, megéreztem az energiát, ami a fegyverből áradt.
- Egy istenölő alias pusztító, de én csak tekima-nak hívom - mutatta be az árucikket. - Csupán két nyilat tudtam hozzá szerezni. Remélem, jól célzol!
- A Halálnak árthat? - kérdeztem meg, miközben megvizsgáltam a nyílpuskát.
- Zűrös csajszi lehetsz - mosolyodott el Gimne.
Nem is hinné, hogy mennyire. Az oldalamon fityegő zsákocskához simítottam az egyik kezemet. Még van 5 gyöngyöm, ha nem sikerülne. El tudok menni a Halálhoz még 5-ször, csak az a bibi, ha megtalálnak és kitoloncolnak, elveszik a gyöngyöket is. Ezekkel is alig tudtam meglógni a legutóbbi alkalommal. Ki gondolná, hogy a Halál gyöngyeit ennyien őrzik?
- Van hozzá tok? - kérdeztem, figyelmen kívül hagyva a nagyon is helytálló megállapítást.
Könyékig beletúrt a ládába és előhúzott egy szíjat.
- Csak ezt tudom hozzá adni - nyújtotta át.
- Ha nincsen ló, jó a szamár is - húztam el a számat, közben átvettem a tárgyat.
Elég viharvert szíjnak tűnt, mint amit már sokszor használtak. A belőle áradó erő hasonlított a számszeríj erejéhez. Úgy tűnt, már többször is használták toknak.
- Ez a beszólás is bele fog számítani a végösszegbe - motyogta a hang a fejemben.
- Inkább mutasd a következőt! - intettem finnyásan a kezemmel.
- Oké-oké - újból a fegyverek felé fordult, de közben hallottam a hangját. - Dominatípus vagy? Elektrosokk-ostor érdekel?
Azzal maximum egy háziállatot tudnék kinyírni.
- Azt mutasd, amivel istent is el lehet kábítani - zártam rövidebbre a bájcsevejt.
Elgondolkodva hümmögött és nagy csörömpölés közepette kereste a megfelelő árucikket.
- Á-há! Megvan a kis huncut! - kezében egy botot tartott.
Sűrűn faragott mintái igazán furcsán hatottak a lámpám fényében. Mintha elnyelte volna a fényt, ami körülöttünk volt. A kis bot repedéseiben fura fényű megkövesedések meg-megcsillantak, mint valami szemek.
- Egy bot? Mire lehet jó egy bot? Nem fogják nekem visszahozni, ezek nem kutyák! - fakadtam ki.
Aztán elállt a lélegzetem. Ugyanis magammal néztem farkasszemet. Csupán a szemei csillogása engedte, hogy felismerjem Gimnét, aki felvette a testemet. A fehér hajam, az éjsötét szemeim és a tollaim is hűen ragyogtak a lányon. Tökéletes másolat volt.
- Egy dendara? - suttogtam. - Honnan szerezted?
- Egy jó kereskedő nem adja ki a beszállítóit - vigyorodott el. - Érdekel?
- Még szép!
Ahogy átadta, a dendara ereje végighullámzott rajtam. Az ősi energia felpezsdítette a véremet, a szárnyaim pedig belevesztek az éj sötétjébe. Beteljesedett az átváltozásom. Hivatalosan is bukott lettem. Viszont ez már nem tudott meghatni. Tudod, miért? Mert a kezemben volt az a fegyver, amivel megsemmisíthetem Miyakot.
Amiért letaszított a mennyből és kiűzettem Isten jobbjáról. A markomba zártam a fegyvert és villantottam egy vérszomjas vigyort.
- Gimne? - néztem a lányra, aki lezárta a ládát. Kérdően hátrapillantott a hangomat hallva. - Vállalsz segítségnyújtást is?
A kereskedő szája mosolyra húzódott.
- Ha kifizeted a felárat, akár a bányát is kitakarítom! - mondta lassan a fejemben.
- Hova vezet az alagútrendszer? - emeltem fel a lámpást szemmagasságba, hogy lássam a tárgyalópartnerem arcát.
- Hova szeretnéd, hogy vezessen? - kérdezett vissza a hegyes fogú, feneketlen szemű szörnyeteg, aki a lámpás fényénél nézett vissza rám.

"Lucifer szemszöge"
Tehror nyugtalan. És ez nem valami jó így. Most körülbelül a hasáig érek a 3 méteres és kibaszott félelmetes Halálnak. A kaszája magasabb nálam és belátok a bordái közé. Szó szerint látom a pókhálós helyet, ahol a szívének kellene lennie. Ettől pedig őszintén kitör rajtam a frász, pedig nem vagyok egy ijedős fajta.
- Nem gondolod, hogy ez egy kicsit túlzás? - kérdeztem tőle, ahogy éppen megálltunk egy templom tetején.
A templom oromzatán egy hatalmas kereszt volt. Ez nagyobb volt a többi kis körzeti templomnál. Bizseregni kezdett a bőröm a hatalmas méretű felszentelt épület hatására. Mintha az egész testemet por lepte volna be és nem tudnám magamról lerázni.
- Mire gondolsz? - kérdezte a szellemhang a fejemben, ahogy a koponya felém fordult.
Nem mozgott az állkapocs, ami izmok nélkül fityegett. Nehéz dolog lett volna hangot képezni hangszálak nélkül. Kirázott a hideg. Szaggatott köpenye körbeörvénylett, ahogy a szél belekapott. A kereszten állt, jobb kezében a kaszájával, amin megcsillant a holdfény. Halálos aura lengte körül és rájöttem, hogy láttam már ilyen állapotban. Valahogy így festett akkor is, amikor Jézus felett állt a kereszten. Pont abban a pózban dermedt meg, mint akkor.
Égető érzés gyűlt a mellkasomban a látványra. Összeráncoltam a homlokom és köszörülni kezdtem a torkomat.
- Valami van itt - nyögtem ki nehezen.
Nem a látványa keltette az érzést, hanem valami a levegőben. Ilyen még sosem történt velem. A torkom és a légcsövem lángokban állt. Próbáltam köhögni, de nem jött fel az a valami. A végtagjaim félig-meddig lebénultak. Tehror szemgödrei természetellenesen összeráncolódtak, mintha csak pergamen lenne.
- Az angyal - hallatszott a suttogása, majd egy hirtelen szélroham belekapott a köpenyébe.
A Halál már nem a kereszten trónolt. Legalábbis biztos voltam benne, hogy már nem látom ott. Egy női sikítás rázta meg a hirtelen beállt csendet. Dühös hangok csattantak lentről, én pedig térdre rogytam. Egyre nehezebb volt a levegőt vennem, de ha ziháltam, csak még több jutott be a tüdőmbe abból az anyagból.
- Szedd ki belőle! - hallatszott egy ingerült hang. Nem hallottam semmi választ. Ahogy hanyatt vágódtam, a Halál ott volt felettem. Az agyam felmondta a szolgálatot és azt hittem, értem jött a csuklyás. Mocskosul szenvedtem.
- Én csak egy kereskedő vagyok - szólalt meg egy hang, amit leginkább egy öregasszonyhoz tudtam volna kapcsolni.
- Ne szórakozz, kétlelkű! - mordult fel a Halál. - Ez a te portékád! Ismered az ellenszert is!
Tekima... Dobbant egyet a szívem, ahogy megéreztem a nagyon is ismerős erőt. A bőrömet verejték lepte be, az agyamat pedig megtöltötte a félelem. A kereskedőnél egy istenölő volt. Viszont volt itt valami más is. Ami elszívta a fényt a templom köréből. Ennyire ősi erővel még nemigen találkoztam, de amivel mégis, az felejthetetlen élmény lett. Ezt pedig ismertem. Egy dendara, aminek viszont rohamosan gyengült az ereje. Köhögve próbáltam figyelmeztetni Tehrort, de ő rám sem hederített. Küzdöttem a homályos látás ellen, a belsőm pedig valahogyan fokozatosan megnyugodott. A tekima ereje távolodott, ahogy a dendara is, méghozzá elég gyors iramban. Nem a kereskedőnél volt, hanem valaki másnál. Az a valaki pedig a templomból távozott.
Mielőtt ezt megoszthattam volna Tehrorral, nagy szárnysuhogást hallottam és egy meglepett sikolyt. Ha jól láttam, a Halál repült a tekima irányába. Üldözőbe vette a szállítót.
- Vajon mennyit adnának a Sátán végtagjaiért? - hajolt fölém az öregasszony, aki túlságosan is ismerős volt nekem. Ő juttatott be Ryshiához, amikor ő a tündérek foglya volt! A szemeit viszont most nem takarta semmi. A lila és zöld szemek látni engedték, hogy egy kétlelkűről van szó. Más szóval: nagy bajban vagyok.
- Baszki - nyögtem ingerülten, ahogy beszippantott az öntudatlanság.

"A parancsnok szemszöge"
Az úrnő sokkal kedvesebb és eszesebb, mint vártam. Na meg sokkal szebb is.
- Mire jutottál, parancsnok? - kérdezte a beosztottam, miközben az uradalom falán sétálgattam.
Éppen az őrszolgálatomat teljesítettem, amikor megláttam. Leugrottam a katonatársamhoz, aki az uradalmat körülvevő fal lábánál állt.
- Semmire - feleltem közömbösen. - És a Mester elkapta már az angyalt?
A gúnyos hangnem meglepte a beosztottamat. Helytelenítő arckifejezés jelent meg cserzett arcán. Idősebb volt, mint én és mégis én vagyok a felettese. Semmit sem tud tenni ellenem.
- Még nem - mondta kihangsúlyozva a még szócskát. - Hol voltál a nap elején? Hiányoltunk a megbeszélésről.
Sejtem, mennyire hiányozhattam. Gondolom én, a főtiszt megint dumált valamit a ház megerősítéséről. Úgy bánik a fiúkkal, mintha nem csak egy birtokot, hanem egy egész országot kellene megvédenünk. Röhejes az a fickó.
- Az úrnő hívatott magához - mondtam tagoltan.
A katona állkapcsán elkezdett rángatózni egy izom. Dühös. Ez jó.
- Miért töltesz vele annyi időt? A Mester dühös lesz! - szólalt fel keményen.
Tetszett ez a kemény hangnem. Megragadtam a csuklyája elejét és közelebb rántottam magamhoz. Ragadozómosolyra húzódott a szám, ahogy megéreztem reszketeg lélegzetét az arcomon.
- Ha nem tetszik, tegyél ellene! - suttogtam.
Aranysárga szeme felizzott, hosszúkás pupillája dühében összerándult. Biztos voltam benne, hogy az én szürke szemeim is így tesznek.
- Jelenteni fogom a Mesternek! - morogta torokhangon, ahogy kitépte magát a szorításomból.
- Tedd azt, spicli - villantottam ki jókedvűen a fogaimat.
Mielőtt válaszolhatott volna, egy üzenethozó kísértet jelent meg közöttünk. Az arctalan kísértet Miyako hangján szólalt meg.
Van kedved egy sakkjátszmához? Ezúttal megverlek!
- Ha úrnőm kihívja maga ellen a sorsot, ki vagyok én, hogy megállítsam? - diktáltam be az üzenetet lassan a kísértetnek. - A földszinti társalgóban találkozunk!
A kísértet eltűnt, újra a borostyánszemű őrrel néztem farkasszemet. Gúnyosan vállat vontam, amolyan 'nincs mit tenni' mozdulattal.
- Hjaj, mit tegyek? - sóhajtottam drámaian. Úgy tettem, mintha gondolkodnék egy darabig, majd egy csettintéssel 'eldöntöttem'. - Ugorj be helyettem, én teljesítem úrnőm kérését!
Egy kecses ugrással túllendültem a falon és nagy léptekkel igyekeztem a társalgó felé. A csuklyámat mélyen az arcomba húztam, a köpenyemet pedig a vállamra terítettem. Felöltöttem az udvariasság és a közönyösség tökéletes elegyéből született maszkját.
- Szép napot, parancsnok! - köszönt rám a szakácskísértet, Liza. - Ismét Miyako?
- Azt hiszi, legyőzhet sakkban - mosolyogtam rá hűvösen.
- A kis naiv - csóválta jószándékúan a fejét. - Jó játszmát, parancsnok!
- Meglesz!
Tűnődve néztem a pici lány után, aki egy hatalmas lábast cipelt. Addig figyeltem, amíg be nem ért a konyhába. Milyen fura... Liza eddig nem nagyon volt barátságos. Egy horkantás kíséretében ismét megindultam eredeti célom felé. Azonban a végtelen folyosók egyikén belefutottam egy lányba. Lenéztem a földön fekvő teremtésre, aki legnagyobb meglepetésemre Miyako volt.
- Nem tudsz a lábad elé nézni?! - nyöszörögte. - Akkora vagy, mint egy kibaszott hegyomlás!
Eddig nem így beszélt. Szó nélkül felsegítettem, de ő az udvariasnál jóval több ideig nem engedte el a karomat.
- Úgy volt, hogy sakkozni fogunk, nem? - kérdeztem meg.
- Dehogynem - dadogta zavartan. - Már nem tudtam várni, ezért eléd siettem...
- Ez kedves... - motyogtam hűvösen.
Varázserőt éreztem, amitől lúdbőrzött a hátam.
- Beléd karolhatok? - kérdezte kis mosollyal.
- Minek?
- Még mindig szédülök a becsapódástól, tudod... - tette a homlokához a kezét. - Kell egy támasz...
Hümmögéssel vettem tudomásul, hogy meg sem várta a válaszomat. Az úrnő szorosan belém karolt, mellei az oldalamhoz szorultak, lába hozzásimult az enyémhez. Még sosem közelített hozzám ennyire. Szó nélkül vettük az irányt a társalgó felé. Ez is furcsa volt, mert be sem állt a szája, ha találkoztunk. Elmosolyodtam a köpenyem alatt. Tudtam, hogy mi folyik itt.
- Tudod, annyira unatkozom az uram nélkül... - sóhajtott egy nagyot. Végigsimított a bicepszemen, miközben folytatta. - Annyira el lettem hanyagolva. Hiányzik egy igazi férfi... aki nem hagy magamra, mikor mindenféle csipp-csupp ügy közbejön - súgta a fülembe. - Érted, ugye?
- Persze - helyeseltem ridegen.
Beléptünk a társalgóba, ahol a sakktáblák voltak. Oda akartam menni a szokásos asztalunkhoz, de ő visszatartott. Megragadta a csuklómat, én pedig visszanéztem rá.
- Kívánsz, parancsnok? - hajolt hozzám közelebb. - Kívánatosnak tartasz?
- Mint minden férfi - paskoltam meg a fejét. - Gyönyörű vagy, Miyako. Ki ne kívánna téged?
Elmosolyodott a szavaimon.
- Annyira szexi vagy ezzel a titokzatos aurával - mielőtt észbe kaphattam volna, ledöntött az egyik fotelbe. - Legszívesebben rád ugranék.