56. fejezet: Indul a vadászat!

"Isteni segítség ide vagy oda, a halhatatlanok haragja úgyis utolér."

- És akkor most jön a happy end? - kérdeztem, ahogy az egész csapat visszatért Tehror rezidenciájára.
Nálunk volt Ryshia, Lilith elment és reméltem, hogy soha nem tér vissza, a gonosz tündérek egytől egyig elhaláloztak... Jogosan hihettem ezt. Viszont úgy tűnt, hogy a többiek nem osztják ezt a nézetemet.
- Happy end? - meresztett nagy szemeket Lucifer.
- Igen, tudod, amikor mindenki boldogan él, míg meg nem hal... - hadonászva szemléltettem a mondanivalómat.
A vőlegényem átkarolta a vállaimat és egy puszit nyomott a fejem tetejére. Úgy kuncogott, mintha egy nagyon jó poént mondtam volna az imént.
- Kicsit naiv vagy, angyalka - motyogta bele a hajamba. - Készen állnak az eszközök? - fordult oda Luciferhez.
Az ördög egy bólintás kíséretében Tehror elé lépett. Öklét a szíve tájékára helyezte, majd háromszor beleütött saját mellkasába, a szeme pedig izzott. A negyedik paskolást már nem ököllel, hanem nyitott tenyérrel csinálta, így látni lehetett, hogy a kezén minták jelentek meg. Visszanéztem a Halálra és az ő szemei is túlvilági fénnyel ragyogtak. Kézfogásra nyújtották a kezüket, majd mindketten belecsaptak egymás tenyerébe. Határozottan kezet fogtak, a levegő pedig hirtelen felforrósodott a felszabadult energiától, amit árasztottak magukból.
Ryshia tágra nyílt szemekkel figyelte a műveletet. Odamentem hozzá és enyhén megbökdöstem a karját, hogy rám figyeljen.
- Mi történik? - kérdeztem, mikor a homokszerű íriszek rám néztek.
- Lucifer esküt tesz a Halálnak - intett a fejével a páros felé.
- Mire tesz neki esküt? - jött elő belőlem a következő kérdés.
Ryshia arcára egy sejtelmes mosoly kúszott fel. A férfiakat nézte, akik elmerültek a tanácskozásban. Én pedig majd belepusztultam a kíváncsiságba.
- Tudod-e, hogy mik a nászszertartás elemei a halhatatlanoknál? - pillantott felém.
- Nem - ráztam a fejemet. Ő csak szépen csendben vigyorgott. - Elmondod?
- Szeretnéd hallani? - vágott vissza.
- Még szép, hogy szeretném! - csattantam fel.
- Akkor jó - kezével intő mozdulatot tett, mintha csak csitítaná az idegeimet. - Majd a drágalátos vőlegényed ismerteti.
A tüdőmből kiszaladt a levegő, ahogy szembesültem a ténnyel: menyasszony vagyok, akit maga a Sors utasított arra, hogy hálja el a házasságát a Halállal. Mintha mellkason rúgtak volna. Fényes kilátások, az biztos. A bennem lévő bukott angyal azt ordibálta, hogy így sosem leszek igazán szabad. Viszont a démon felem ugrándozott örömében, mert látszott Tehror testén, hogy az ágyban nem végez félmunkát. Homlokomat ráncolva fogadtam ezt a gondolatot. Az ágyban nem végez félmunkát? Honnan jött ez? Kezdtem ráérezni arra, hogy talán mégis kéjvágyóbb vagyok annál, mint amennyit bevallok magamnak. És hogy mit mondott a szívem? Hogy én már úgysem veszthetek semmit. Na meg Tehror felébresztett bennem valamit.
Ez az érzés pedig nem hagyott nyugodni. A közelében boldogság önt el. Ha nincsen mellettem, a világ legmagányosabb személyének éreztem magamat. Amikor esténként a karjában tartott, biztonságban voltam, de úgy istenigazából. Ott nem voltam bukott, aki a Mennynek nem kellett. Nem voltam démon, aki túl jó a Pokolhoz. Csak egy egyszerű lány voltam. Törékeny és sebezhető az ő vasakaratú védelmezője karjaiban. És tudatában voltam annak, hogy ha egy hajszálam akár csak meggörbülne, véres megtorlás lenne a vége.
Halandó voltam a szeretett férfi karjai között. Ő pedig gondoskodott rólam és kényeztetett. Én pedig semmit nem tudtam neki adni cserébe, csak a szívemet.
A lelkemet ugyanis már rég megkapta. Egy halovány hang azt suttogta bennem, hogy már egész életekkel ezelőtt megkapott.
- Ideges vagy? - térített észre Ryshia egy jól irányzott bökéssel.
- Csak egy kicsit - na jó, nagyon.
A bőrömet vékony izzadságréteg lepte el. Nagyon melegem lett. Éreztem, ahogy a vérem a bőröm közelében lüktetett. A fejem kótyagos volt, mintha szét akart volna durranni. Hirtelen már nem volt olyan világos a fent és lent fogalma. A levegőt szaggatottan szedtem, mintha minimum egy maratont futottam volna le.
- Nehogy pánikrohamot kapj nekem! - fogta meg a vállaimat Ryshia. - Jézusom, tiszta csont és bőr vagy! Hány napja nem ettél már?!
- Olyan három... talán négy? - motyogtam, a szoba pedig forgott körülöttem. - Amióta itt volt...
- Maradj velem, fókuszálj rám! - adta ki a lány a parancsokat, én pedig ösztönösen engedelmeskedtem. - Liza, hozz ételt és italt, de annyit, hogy egy hadseregnek elég legyen! Miyako, most lefektetlek az ágyra, ne ijedj meg!
A föld kicsúszott a lábaim alól, a hátam pedig a fekete ágyneműt érte, amit már olyan jól ismertem. A homályos látóterembe még két paca úszott be, az egyiknek vörös volt a teteje, így úgy következtettem, hogy az csak a Sátán lehet. A másik falfehér volt, de egy feketeség ölelte körül a nagy fehér foltot, az pedig csak Tehror lehetett.
- Nehogy elaludj, Miyako! - úszott be a képbe ismét Ryshia feje. - Ha elalszol, elverlek, és tudod, hogy megteszem!
- Ó, de szeretném azt látni! - hallottam meg Lucifer vágytól rekedt morgását.
Csörömpölő edények és porcelántányérok csilingelései zavarták meg ezt a felettébb érdekes diskurzust. Meghallgattam volna, hogy mit válaszol erre Ryshia, viszont újra én voltam a figyelem középpontjában. Mindenki egyszerre akart a számba dugni valamit, én pedig egyből kiköpdöstem az így bevett táplálékot.
A torkom összeszorult, a hasam görcsölt. Hányingerem lett, de nem tudtam, hogy miért. Szerencsére semmit nem tudtam visszahányni.
- Mi baja van? - tette fel Ryshia az egymilliós kérdést, ami az egész közönséget foglalkoztatta.
- Méreg - ennyit hallottam Tehrortól.
Aztán elsötétült minden. Az utolsó gondolatom ez volt: miért kell engem mindig valamilyen módon kiütni?

***

- Hahó, gyönyörűm! - hízelegte be magát egy hang az álmaimba.
Csak nyögtem egyet és az oldalamra fordultam. Nem akartam beszélgetni, sem felébredni, mert a torkom égett és olyan volt, mintha vattát nyeltem volna. A nyelvem többszörösére duzzadt, és ha jól éreztem, a szájpadlásomon annyi seb volt, amit még egy késnyelő is megirigyelhetett volna.
- Csak annyit szeretnék mondani, mielőtt elmegyek... hogy sajnálom - mondta az a bizonyos búgó hang, ami nemcsak hogy pofátlanul vonzó volt, de még a gazdáját is ismertem. - Sajnálom, hogy belerángattalak ebbe az egészbe. Ha én nem lettem volna, családot alapíthattál volna egy halandó férfivel és normális halált halsz az oldalán. Nem pedig egy halhatatlanok közötti háborúba csöppensz bele. Nem tudom, hogy ez téged vigasztal-e egyáltalán. De annyira ragyogtál, én pedig önző voltam és elvettelek magamnak anélkül, hogy megkérdeztem volna, te mit szeretnél. Így ha kinyitod a szemedet, lenne egy meglepetésem kárpótlásul - na, erre óvatosan kikukucskáltam a szempilláim alól.
Tehrort láttam egy fehér ingben, amint reménykedő kifejezés ült az arcán. Az ágy szélén ült, lazán megtámaszkodva a térdén. Szépen lassan nyitottam ki a szemeimet, ő pedig feszülten elmosolyodott.
- Hol a meglepi? - ásítottam egyet, ő pedig elnevette magát.
- Itt van - mondta és egy fekete bársonydobozkát tett elém az ágyneműre.
Elállt a lélegzetem, ahogy az ujjaim megkaparintották a dobozkát. Tudtam, hogy ez egy gyűrűs doboz. Mielőtt elkezdte a mondókáját, már elkezdtek folyni a könnyeim.
- Miyako Shinne - mondta ki a teljes nevemet, amitől még jobban meghatódtam - , részesítenél abban a kegyben, hogy leszel az asszonyom, imádatom alanya és a születendő gyermekeim anyja?
Olyan gyönyörű volt. Olyan reménykedő. És olyan átkozottul jó érzés! Már pár hete itt laktam nála és már ismertem. Hatalmas szíve van ennek a személynek, attól függetlenül, hogy emberek lelkeit veszi el. Kiderült, hogy amikor Stephant alakította, csupán saját magát adta. Egyszerűen imádtam őt.
Nem, ez nem elég erős kifejezés rá. Szerelmes voltam ebbe a személybe. Szerettem őt.
Ami azt illeti, még a mai napig szeretem.
- Igen, leszek - csak ennyit tudtam kinyögni.
Potyogtak a könnyeim, ő pedig nagy vigyorral lecsókolta az arcomról a nedves cseppeket. Mikor az utolsó könnycsepp is eltűnt az arcomról, a karjaiba kapott és magához szorított. Én pedig visszaszorítottam. A bal gyűrűsujjamon pihent a legszebb gyűrű, amit valaha láttam. Természetesen fekete ékkövek voltak benne, viszont a foglalat platinából volt, díszes ezüst berakással.
- Hova mész? - motyogtam az ingébe.
- Vadászatra indulok - arcán barázdák gyűltek. - Megbosszullak téged.
Ez már teljesen felébresztett a szerelmes kábulatból, körülbelül olyan kíméletességgel, mint egy pofon. Egy baseball ütővel. Amiből szögek állnak ki.
- Megbosszulni?! - nyögtem felháborodott hangon.
- Igen - bólintott. - Addig nem vehetlek feleségül, amíg nem vagy tökéletes biztonságban. Így szól a törvény.
Nyögve visszahanyatlottam a párnára.
- Ez a nászszertartás része? - kérdeztem pilláim alól rápillantva, rátapintva a lényegre.
- Ha úgy vesszük, akkor igen - tett egy hanyag mozdulatot. - Na meg eléggé felháborító, hogy az a némber megmérgezte az ételedet...
- Milyen némber? Hol? Mikor? - buktak fel belőlem a kérdések.
- Az angyal, úgy tűnik, amikor itt járt, nemcsak a késsel fenyegetőzött. Hagyott egy kis mérget az ételünkben is - mondta kifejezéstelen arccal. - Én nem éreztem, mert immúnis vagyok mindenféle méregre, viszont te megérezted a hatását.
- Ezt Lilith tette? - kérdeztem kikerekedett szemekkel. - De hiszen ő...
- Igen, ő elvileg angyal, minden hátsó szándék nélkül - fejezte be helyettem a mondatot. - Úgy tűnik, az öreg szakállas mostanában nem olyan gondos az angyalok kiválasztásában, mint régen.
- Lilith bukottá válik - dörgöltem meg a tenyerem élével a szememet, hogy teljes mértékben az előttem álló problémára tudjak összpontosítani. - Nem láttam még ilyen lassú átalakulást, mint ami neki van - Tehror megfogta a kezemet, hogy csak rá nézhessek. Érdeklődés villant a szemében, így folytattam a történetet. - Lilith egy Végrehajtó, akinek a küldetése az én megölésem. Az angyali törvények alapján pedig nem térhet vissza az Angyaltükrön keresztül addig, amíg meg nem halok.
- Mennyi ideje szürkül a szárnya? - ráncolta össze a homlokát.
- Nem tudom, de amikor nagy ritkán látom, mindig csupán egy-két árnyalattal sötétebb a szárnya. Legutóbb sötétebb árnyalatú grafitszürke volt.
- És neked mennyi időbe tellett?
- Pár másodperc - emlékeztem vissza arra a napra. - Egy emlékszívást sem tudtam annyi idő alatt elvégezni. Ő pedig már több hónapja ebben a köztes állapotban van.
Elgondolkodtam és egyből Lilith bosszúszomjas arca jelent meg lelki szemeim előtt. Szép arca szinte démoninak tűnt abban az állapotban.
- Megváltás létezhet egy angyal számára? - csúszott ki a számon. - Mármint teljes bűneltörlés, vagy valami ilyesmi?
- Én még nem hallottam ilyesmiről - vont vállat a fiú, miközben közelebb vont magához. Éreztem az arcomon a leheletét, a friss mentolos illat kényeztette az orromat. - Lehet, hogy létezik ilyesmi. De.... - nézett rajtam végig, miközben megnyalta az ajkait - ha az én feleségem leszel, olyanokat fogok veled csinálni, amitől a szemérmes angyalok rád sem bírnak majd nézni.
A hajam tövéig pirultam a kaján mosolyától.
- Ha így folytatod, spontán begyulladok - morogtam, ahogy poénosan megszidtam.
- Szeretem, ha forró vagy - suttogta a fülembe.
Direkt ferdítette el a szavaimat kénye-kedve szerint. Kár lenne tagadnom, hogy nagyon is élveztem ezt a kis szójátékot, ami közöttünk folyt.
- Mész vagy nem? - kuncogtam még mindig pipacspirosan. - Mert ehhez a játékhoz több idő kellene.
- Ez kihívás akar lenni? - emelte meg enyhén a szemöldökét.
Megdörzsöltem a nyakamat és lehunytam a szememet. Tényleg elmegy megbosszulni. Nem tudtam volna ott tartani. Szinte éreztem a harci kedvet a pórusaiból áradni. Egy lemondó morgással ismét kinyitottam a szemeimet.
- Adj egy búcsúcsókot és menj - utasítottam mosolyogva. - Rúgd szét a seggét helyettem is!
Szemei veszélyesen elsötétedtek egy bizonyos vágytól, ami csakis nekem szólt, ahogy az ajkaim fölé hajolt. Ismét feküdtem, ő pedig félig-meddig rajtam terült el.
- Igenis, úrnőm - motyogta.
Óvatosan rám hajolt és a szájával végigsimított az enyémen. Mielőtt eltávolodhatott volna, két kezemet a nyaka köré kulcsoltam és a fejét a számon tartottam. Majdnem itt hagyott egy szemérmes puszival, de én nem engedtem neki. Magamnak is nehezen vallottam be, de egy kis ízelítőt akartam abból a bizonyos rosszból, ami miatt az angyalok rám sem bírnának nézni. Többször elgondolkodtam, hogy az angyalok érezhetnek-e vágyat. Mármint testi vágyat. Egy pillanatra eltávolodtam tőle, de csak annyira, hogy lássam az arcvonásait. Tekintetemet végigfuttattam a vőlegényem arcán és magamban eldöntöttem ezt a kérdést. Hollófekete, vad fürtök csiklandozták a kezeimet, ahogy beletúrtam a hajába. Kissé magas homlok, sziklaszilárd vonások, amikhez egy sebész csakis vésővel tudna hozzányúlni. Olyan szempillák, amikért némelyik nő ölne. Zöldes szivárványhártyája, orrának szabálytalan vonala és kemény vonalú szájának kellemes szabálytalansága, hogy az alsó ajka kissé vastagabb a felsőnél... Ezek mind felszították bennem a sajgó sóvárgást. Ha angyali minőségemben találkoztam volna ezzel a férfivel, akkor is le akartam volna teperni és örömmel vállaltam volna el érte minden rossz következményt.
Éreztem a mosolyát, ahogy az ajkaimmal szinte noszogattam egy rendes csókért. Ő pedig örömmel részesített abban a kegyben, hogy hallgatott a noszogatásomra. Nyelvét is belevitte a csatába, én pedig egy megadó, egyben örömteli sóhaj kíséretében kinyíltam. Már nem volt olyan óvatoskodó, mint az elején. Színtiszta éhséggel vetette rám magát. Mohó vággyal csókolt, aminek utórezgései a testem centrumában végezték. Úgy éreztem, megjelöltek. Nyelve nem hagyott felderítetlen helyet a számban. Ujjaim ösztönösen húzták a tincseit, mintha külön életet éltek volna. Tehror torkából állatias morgás tört elő, keze pedig az ágyra nyomott. Saját szájába szívta a nyelvemet, amitől azt hittem, menten elájulok. Csípőmön éreztem vágyának ékes bizonyítékát, de ő csak csókolt hosszú ideig. Aztán a számmal valami csodásat művelt... Nyelve ki-be járt a számba, amitől testem közepe bizseregni kezdett. Elöntötték az agyamat a fantáziaképek, amikbe bele is pirultam. Mintha megérezte volna a vágyamat, csípője akaratlanul is megindult.
Megkeményedett testrészét még a nadrágon keresztül is éreztem a testem közepéhez nyomódni. Belerázkódtam a gyönyörbe, amit az enyhe dörzsöléssel kiváltott belőlem. Nyelve és csípője ugyanazt a mozgást csinálták, az egyik a számban, a másik ruhán keresztül. Megőrjített vele, a csípőmet pedig próbáltam úgy tekergetni, hogy minél jobban sürgessem a kielégülést. Izmai váratlanul megfeszültek és szabályosan kitépte magát a karjaim közül.
Kipattant az ágyból és a falig hátrált. Mindketten kielégületlenül maradtunk. Felültem és ránéztem a partneremre. Bőrén gyöngyözött az izzadság, légzése nehéz volt, a szája duzzadt a csókoktól. Nadrágja pedig akkora sátrat képzett, hogy egy család simán kempingezhetett volna benne. Mégis a tekintete fogott meg igazán. Szemei egy tó feneketlen mélyével értek fel, amiben ott bugyogott minden, amitől felforrt a vérem. Megnyaltam a számat, ő pedig megkínzott arcot vágott.
- Tudsz róla, hogy milyen kibaszott szexi vagy? - suttogta rekedt hangon.
- És te tudsz róla, hogy te vagy maga a szex megtestesülése? - dobtam vissza a bókot.
- Ne kísérts, drága - nyögte elfúló hangon. - Így is alig bírok uralkodni magamon.
- Miért kéne uralkodnod magadon? - csúszott ki a számon.
- Addig nem tehetlek a magamévá, amíg a szárnyad vissza nem nő - felelte kis habozás után. - Nem akarok fájdalmat okozni.
- Nem is fogsz, hidd el - mosolyogtam rá.
- Most ne csábíts - dörgölte meg a szemét. - Mennem kell.
Mielőtt teljesen hátat fordíthatott volna, utána szóltam.
- Ugye ezt még befejezzük?
- Arra mérget vehetsz, hogy miután egészséges leszel, ki sem engedlek majd a szobából hetekig - izzó szemei még utoljára megállapodtak rajtam. - Annyi mindent terveztem veled, hogy nehéz lenne még összeszámolni is.
Mielőtt elpirulhattam vagy riposztolhattam volna, elpárolgott. Elindult a vadászat. Ő az angyalra vadászott, én pedig őrá. Mert az hétszentség, hogy ki fogok belőle csikarni minden ilyen szenvedélyes pillanatot, lehetőleg minél több alkalommal. Egy hirtelen gondolattól vezérelve felpattantam az ágyból és felmarkoltam az edzőcuccomat. Minél jobban karbantartom a hátizmaimat, annál hamarabb nőnek ki a szárnyaim is. Még nagyon kezdetleges szárnykezdemények álltak ki a hátamból, de ez is több, mint a semmi.
Az edzőterembe érkezvén ledobtam a felsőmet és beálltam a tükör elé. Hátat fordítottam és a szárnyaimat kezdtem fürkészni. Próbáltam megbecsülni a hátralévő időt, amíg visszanyeri a teljes formáját.

Csalódottan vettem észre, hogy erre még bizony várni kell pár hetet. Felvettem az edzőruhámat és kezembe kaptam az ikertőröket. Beálltam támadóállásba és nekikezdtem csépelni a homokzsákot. Ez így elég monoton volt, így elkezdtem koreografálni a lépéseimet. Több kombinációt is kitaláltam, azokhoz pedig elkezdtem dúdolni. Forogtam és pörögtem, miközben a hajszálvékony penge hasította körülöttem a levegőt, na meg a zsákot.
Erősebben, gyorsabban! A mozgásom egyre agresszívabb lett, a döféseim egyre mélyültek, az izmaim már sajogtak az intenzív mozgástól.
- Miyako...? - hallottam egy női hangot, én pedig megfordulva eldobtam a kést.
A tőr kettészelte a levegőt és átsuhanva Liza homlokán a háta mögötti falba csapódott bele. A szívemre téve a kezemet kapkodtam a lélegzetemet. Megijesztett a hirtelen jött társaság.
- Jaj, Liza, megijesztettél! - nevettem el magamat, miközben letöröltem a homlokomról az izzadságot és összeszedtem a tőreimet. - Mi történt?
- Valaki látni szeretne - mondta, enyhén áttetsző szemöldökét összevonva.
- Ki az?
- Egy démon, a neve Ozen - tagolta le lassan. - Behívjam?
Az apám keres? Vállat vonva helyeseltem, a szellem pedig elment, hogy behívja a vér szerinti apámat. Kezembe véve a kedvenc késemet, folytattam a gyakorlást. Mikor lépteket hallottam magam mögül, a tarkómon pedig égnek meredtek a pihék, megpördültem a tengelyem körül. Ozen úgy sétált be, mintha a hely az övé lenne.
- Mit keresel itt? - tértem rögtön a lényegre.
- Mindig örülök, amikor lelkesen fogadnak - mondta gúnyba hajló hangon.
- Hagyjuk a formalitásokat - vetettem oda. - Mi kéne?
- Egy kis jó modor az apáddal szemben, esetleg? - tette fel a költői kérdést.
Tőreimet letettem és odaálltam elé. Kicsit fölém tornyosult, a szemei pedig zavarbaejtően hasonlítottak az enyémekre. Hosszasan bámultam rá, ő viszont állta a tekintetemet. Lusta mosoly ömlött el az arcán, amitől hátrahőköltem.
- Megkért, igaz? - kérdezett rá.
- Igen - bólintottam.
- És te igent mondtál?
- Nem egyértelmű? - kezdett zavarni ez a kérdezősködés.
Mit akarhat ezzel? Csak nem akar apaként viselkedni és eltiltani a fiúmtól? Ha mégis erre készülne, úgy szemberöhögöm, hogy olyat még nem látott!