47. fejezet: Levélposta

"Csak szerintem volt furcsa a bagolyposta a Harry Potter filmekben?"

- Üss már meg normálisan! Elvileg dühös vagy rám, nem? - rázott vissza a jelenbe elég pökhendi edzőpartnerem.
Igen, Tehror rávett, hogy vele gyakoroljak. És szerencsére nem erőltette a gyógytornát, de vagy ez, vagy az lett volna. Szóval inkább a harcot forszíroztam meg, mert azzal többre megyek, mintha azzal a flancos jógalabdával szórakoznék.
A szemembe csorgó izzadságtól és különböző sötét indulatoktól homályosan láttam. Az öklöm már tele volt horzsolásokkal és zúzódásokkal, amik újra meg újra begyógyultak, de egyre csak ütöttem és csaptam. Bezzeg ő meg sem rezdült az ütéseim erejétől. Azt mondta, hogy harcoljak vele. Azonban ő csak állt és hagyta, hogy ütögessem, akár egy hisztis kislány. Egy büdös technikát sem tanított meg nekem.
- Mutasd már meg, hogy kell normálisan ütni! - fújtattam, miközben a szememből kitöröltem az izzadságot és az attól csapzott hajamat.
A Halál arca mindentudóan rezdült. De mintha egy mosoly is bujkált volna a szája szegletében. Ez az őskövület kinevetett engem!
- Már vártam, hogy megkérj! - közölte egyszerűen, én meg legszívesebben jól megrugdostam volna a gunyoros mosolyával együtt.
Mit ne mondjak, ha nem lettem volna halhatatlan, többfrontos agyvérzést kaptam volna tőle. Ő pedig csak nézett rám, a visszavágásomra várva.
- Most komolyan?! Azért szenvedek itt két kerek órája, mert nem kértelek meg rá? - hisztiztem, ő pedig közönyös arckifejezéssel figyelte, ahogy kitomboltam magamat.
Dobogtam a lábammal, a levegőbe öklöztem mérgemben. Úgy viselkedtem, mint egy elkényeztetett ribanc.
- Befejezted? - kérdezte, miután több illetlen jelzővel is illettem.
- Igen - fújtam ki a levegőt, némileg lenyugodva. - Kezdhetjük.
Ő egy bólintás kíséretében két kezébe vette a gyógyuló ujjaimat. Vagyis nem a kezébe vette, hanem alatta lebegtette, mintha bármi bajom is származhatna abból, ha hozzám ér. Megpróbáltam közelebb vinni a tenyeremet az övéhez, a zúzódások pedig kiszélesedtek a bütykeimen. Ijedten elkaptam a karomat a közeléből. Amint visszanéztem az ujjaimra, ismét gyógyulófélben voltak.
Tehror csak vállat vont, ami furán és mégis komikusan társult évszázados tapasztalatokról regélő tekintetéhez.
- Én vagyok a Halál - hangoztatta. - A sérülések vonzzák az erőmet.
- Csak a sérülések? - ráncoltam a szemöldökömet.
- Igen, egy halhatatlannak csak a sérülésein keresztül vagyok képes kiszívni az életét - magyarázta lassan, majd felemelte a kezeit úgy, hogy a tenyere felém nézett. - Ne érj hozzám és nem lesz baja a kezednek.
- Oké - nyögtem ki, ahogy pár centire tartottam a saját tenyeremet az övétől.
Mutatott tükörképszerűen pár fogást, amiket gyors egymásutánban kellett elismételnem. Közben vigyázott arra, hogy ne érjen hozzám, főleg ne a kezemhez. Furán könnyedén mozgott, nem is férfire emlékeztetett, hanem egy balerinára. Elfogott egy óvatlan pillanatban a röhögőgörcs, amikor lelki szemeim előtt megjelent Tehror harisnyában és rózsaszín tütüben. Rosszallóan nézett rám, azonban nem szólt rám. Lassan kuncogássá változott a heves hahotám, miközben rendíthetetlenül csináltam a mester után a gyakorlatokat. A fogások gyakorlása közben beforrtak a sebeim.
- Ne feledd, mindig tenyérrel üss! - oktatott ki újra, mikor ökölbe szorult a kezem. - Egy törött kéz semmi egy halhatatlannak, de elég kellemetlen tud lenni harc közben...
A mondat közepénél éppen háttal volt nekem. Fáslival betekert kezeit a háta mögött kulcsolta össze és úgy járkált, mint egy professzor a tanítványa előtt. Gondoltam arra, hogy hirtelen meglepem egy tőle tanult mozdulatsorral. Éppen ráugrottam volna a hátára, mikor megfordult és a kezeimet lefogva magához szorított. Alig láttam, annyira gyors volt. Hátam erős mellkasához feszült, a lehelete pedig az arcomat cirógatta.
- Egy másik szabály: sose becsüld le az ellenfeledet - suttogta a fülembe.
Majdnem bekiáltottam, hogy ő is éppen ezt csinálta. Lebecsült engem, én pedig vigyorogva használtam ki a helyzetet. A karjaira fontam a sajátjaimat a derekamon, nehogy elvegye onnan. Áthelyeztem a súlypontomat és egy hatalmas lendületet véve dobtam egy hátast a meglepett Halállal együtt. Nagy csattanással értünk földet a kemény fapadlón.
- Értettem, főnök - mondtam szemtelenül, ahogy felálltam.
- Ügyes voltál - a szemei mosolyogtak és mintha büszkeséget láttam volna megcsillanni a szemeiben.
Sportszerűen kezet nyújtottam neki, és ő el is fogadta. Megragadta a kezemet és lerántott magára.
- Így sehova nem jutunk - vigyorodtam el.
- Többet haladunk, mint hinnéd - szemében huncut fény villant. - Most kérem a jussomat.
- Milyen juss? - komolyodtam el.
- Kérem a csókot - úgy mondta, hogy csak én halljam.
Melegség áradt szét bennem. Tudta, hogy milyen hatással van rám. A zabolázatlan szél illata körülölelt, ahogy rajta feküdtem. Most azonban nem zavart. Luciferrel huncutabb dolgokat műveltünk, azonban egy csók gondolata Tehrorral már pirulásra késztetett. Így összeszorítva az ajkaimat adtam egy puszit a szája sarkára. Ő csak nevetett.
- Ez nem csók volt, viszont jól esett - mosolygott idegesítően. - Viszont a csóknak csóknak kell lennie!
A második csókot enyhén elnyújtotta. Beleremegtem, amikor kihallottam egy kis akcentust a hangjából. Jézusom, ennek akcentusa van! Úgy iiiiiimáááádom az akcentusos pasikat! Remek, Zafíra is megérkezett! Viszont egyet kellett értenem vele. Mint ahogy a jelképem, én is imádtam, ha valakinek akcentusa volt. Az pedig még rájátszott a hatásra, hogy fogalmam sem volt, milyen akcentus lehet Tehror hangja mögött.
- Sokféle csók létezik - váltottam komolyra, bár a szavaim kissé megremegtek. - Már emiatt a kis puszi miatt is házasságra kényszerítettek volna, amikor még halandó voltam.
Ő enyhén megemelte a szemöldökét, mintha azt mondta volna: hazudsz. Vagy csak én voltam paranoiás, nem tudtam eldönteni.
- Egy igazi halhatatlan csókját akarom - piszkálódott tovább. - Aki nem fél a saját erejétől. Már nem kell óvatosan bánnod velem. Nem török össze alattad, mint valami gyenge kis bot.
- Nem félek az erőmtől! - háborodtam fel, és tudtam, hogy ez volt a célja.
Ő kihívóan megnyalta az ajkait és ujjai megszorították a csípőmet. Érintésére elpuhultam, akár a kocsonya.
- Akkor mutasd meg, mennyire nem félsz tőle - izzott fel a szeme.
Dactól és dühtől megkeményedett arckifejezéssel tapadtam a szájára. Izmai hullámoztak a hasam alatt, én azonban szilárdan tartottam a fejét. Folyamatosan hajtogattam magamban, hogy nem félek az erőmtől. Szabadjára engedtem a lelkemben annak a bizonyos ládikának a tartalmát, ahol minden erőm lakozott. Démonszarvaim megnyúltak, körmeim karcolták a srác fejbőrét, ahogy elmerültem az érzésben. A bőröm sötétebb árnyalatot vett fel, ahogy nyelve szétnyitotta a számat és bejárt minden zugot. Belenyögtem a csókba, mert egyszerűen annyira jó volt érezni. Tehror elérte, hogy csupán egy érző idegköteg legyek, aki még többért esedezik. Alattam a srác morgott, akár egy vadállat. Ez nekem pedig tetszett, nagyon is.
- Uram... - hallottunk egy félénk hangot az ajtó közeléből.
Én szégyenlősen váltam el a Haláltól és a terem másik végébe ugrottam. Megigazítottam az felsőmet, mert Tehror ujjai felgyűrték az anyagot a köldököm fölé.
- Mi történt? - a szerencsétlen futárfiú, aki ránk tört, konkrétan úgy megrémült ura tekintetének súlyától, hogy enyhén megroggyant a térde.
A Halál úgy nézett a fiúra, mintha ki akarta volna belezni, majd a fejét egy karóra tűzni, hogy mindenki lássa. Még én is beleborzongtam abba a hidegbe, amit árasztott magából.
- Egy... egy levél érkezett önnek - dadogott a szerencsétlen. - Sürgősként van megjelölve...
- Ki küldte? - vakkantott bosszúsan, miközben az ujjaival az összekócolt haját igazította helyre.
- Nem tudom - vinnyogott a fiú. - Egy szokatlan varjú hozta.
Vod. Shadow madara. Mielőtt akár kimehetett volna a futár, odaugrottam hozzá és a vállába mélyesztettem a karmaimat. Ő hátrahőkölt a külsőmtől.
- Mikor érkezett? - kérdeztem, miközben egyenesen az arcát vizslattam.
- Ma reggel - felelte remegve.
- Ismered a feladót? - fejtette le az ujjaimat a szolgájáról Tehror.
- Igen. Shadow küldte a levelet, szinte biztos - kapkodtam. - Biztosan fontos, ha neked üzent!
- De ki is ő? - elhessegette a szolgát, aki megkönnyebbülten menekült el a közelünkből.
- Egy tündér, aki segített nekem felépülni - válaszoltam.
Az arckifejezése még jobban megdermedt. Olyan volt, akár egy szépen megmunkált szobor. Szinte hallottam a fogaskerekeket csikorogni a fejében.
- Ő bocsátotta rád az álomvarázslatot? - töprengett hangosan.
Őszintén meglepődtem az informáltságán. Összehúzott szemekkel figyeltem, a bőröm pedig kifakult, a szarvaim és a körmeim visszahúzódtak az eredeti helyükre.
- Igen - feleltem furcsállva. - Gyerünk!
Szó nélkül elvezetett a terembe, ahol hatalmas kalitkákban hófehér postagalambok sorakoztak. Csak egy tűnt ki a fehér tömegből, az pedig a varjúszerű varázsmadár volt. A csőrében ott volt a levél, feltöretlen pecséttel. Mintha csak a címzettnek akarta volna odaadni. Valószínűleg ez így is volt, mert az intelligens villanás mindent elárult az állat szemében. Mintha biccentett is volna nekem üdvözlésül. Benyújtottam a kezemet a ketrecbe, Vod pedig kis fejével hozzádörgölőzött az ujjaimhoz. A levelet viszont nem nekem, hanem Tehrornak adta oda.
- Köszönjük, Vod - mondtam, ahogy a kezemre ugrott. - Add át üdvözletünk Shadownak!
Ő beleegyezésül károgott egyet, majd fekete villámként hasított az egyik nyitott ablakhoz, hűsölni. Gondoltam én, a választ is ő akarta visszavinni úrnőjének. Én csak néztem a kecses állatot, a Halál pedig furcsán nézett rám.
- Miért beszélsz egy madárhoz? - bökte ki.
- Ő nem egy madár - csúszott ki a számon. - Legalábbis nem szokványos. Intelligens, legalább annyira, mint egy ember. Ebben biztos vagyok.
Tehror rám hagyta az állatimádatomat. Kezébe vette a levelet és halkan olvasni kezdte. Valami nagyon jó történhetett, mert úgy kezdett vigyorogni, mint az a bizonyos macska, szájában a kanárival. Végül összehajtotta a levelet és leült az asztalhoz, megfogalmazni a választ.
Én csak álltam, teljesen lefagyva, hogy akkor most mi van?