29. fejezet: Ébredés

"Ha a szükség megkívánja, sok mindent másképp csinálunk..."

"Stephan szemszöge"
Lassan oldalra fordítottam a fejemet. Egy lány ült ott, szőke hajzuhataggal és zöld szemekkel. Neki is volt egy viperatetoválás a karján. De nem tudtam attól a ténytől elszakadni, hogy az alkarján tátongott egy jókora seb. A húsa szinte kilógott a bőre alól, de ő mégsem tulajdonított ennek akkora jelentőséget, hogy foglalkozzon is vele. Én bezzeg egyből pánikolni kezdtem volna, ha nem tette volna rá a kezét az arcomra.
- Ha pánikolsz, el fogsz vérezni - jelentette ki.
Dallamos hangja volt, akár egy angyalnak. De valahogyan a vérző sebe elrontotta az összhatást.
- Ki vagy te? Hol van Miyako? - zúdítottam rá a kérdéseimet.
- Rix vagyok, szolgálatodra - biccentett egyet köszönésképp. - És fogalmam sincs, hol van Miyako.
A karján tátngó sérülés a szemem láttára kezdett el gyógyulni. A vérzés elállt, az inak összeforrtak. A bőr elkezdett összeforradni. Szóval ő is bukott angyal, ahogy a testőrünk is.
- Pedig veletek ment az este, nem? - kérdeztem rá és inkább a lány arcára fókuszáltam.
- Jól tudod, ember - az ember szót szinte köpte. - Az este folyamán 3 emberemet elvesztettem, köztük Miyakot.
A testem megdermedt. Elvesztett 3 embert? Úgy tűnt, ő a vezér. A szemében bánatos csillogás volt, amire nem számítottam egy halhatatlantól. Az ujjait ropogtatta, ahogy felállt. Az ágy mellé sétált, a kezét pedig a homlokomra tette.
- Furcsa az aurád - jelentette ki. - Egy emberéhez képest.
- Mi történt az este? - leráztam magamról a kezét.
Ő egy bánatos sóhaj kíséretében letelepedett újra az ágy melletti székre. Hátradőlt és lehunyta a szemét. Hirtelen azt hittem, hogy aludni akar, már nyúltam volna érte, hogy felrázzam. De nem, utólag kiderült, hogy relaxált. Így könnyebben el tudta mondani a történteket. Elkezdte a mesét, én pedig feszült figyelemmel hallgattam.

"Rix szemszöge - a buli estéje"
A bárpultnál ültem, mikor valaki a vállamra tette a kezét. Azt hittem, hogy ismét valami részeg disznó, így mérgesen összehúzott szemekkel hátrafordultam. De legnagyobb meglepetésemre Miyako állt ott. Felmértem tetőtől talpig, nem volt kifogásom az öltézékével kapcsolatban.
- Üdv, Miyako! - mosolyogtam rá. - A ruhád tökéletes. A düh, ugye?
Külső szemlélőnek ez a beszélgetés nagyon is értelmetlen volt, de Miyako csak bólintott egyet. Mi értettük, hogy miről van szó. A fejemmel Krin felé intettem, aki éppen a pókerasztalnál a lapokat bűvölte. Hozzá osztottam be Miyakot, ugyanis legidősebb csapattagunk tanította meg az alapokra. És ahogy őt ismerem, biztosan pókerezni is megtanította. A lány megértette, amit üzentem neki.
Miyako egy mosoly kíséretében rendelt egy martinit és a pókerezőkhöz ment. Hogy hol is volt ez a buli? Egy nightclub épületében, amit erre az estére egy gazdag hapsi kibérelt. Magánrendezvénynek indult,de valójában a kidobóemberek minden dögös csajt beengedtek. Csupán azt furcsálltam, hogy ennyi erővel Miyakot akár ölben is behozhatták volna. Ő nagyon emberi. És ez kifejezetten látszik rajta.
- Szia, cica, táncolunk? - szólított meg egy hang.
- Inkább a többi lánynak csapd a szelet, Don - vetettem oda anélkül, hogy egyáltalán megfordultam volna. Bárhol felismerem az embereim hangját. - Elvégre ez a dolgod.
- És neked pontosan mi is a dolgod, Rix? - ült le mellém egy bárszékre.
Rendelt egy felest és úgy fordult hozzám. Azon az estén a küldetés kedvéért kihívóan öltöztem fel. Vörös top, ami nem takarja a hasamat és egy fehér, farmer rövidnadrág. A hajamat kiengedve hagytam, a szemeimet pedig szemhéjtussal kiemeltem.
- Irigység - húztam el a számat.
Nekem valamiért ez a vonalam a legfejlettebb. Már friss angyalként is öntudatlanul tápláltam ezt az ágat. És így, hogy van egy kiemelkedő "szakterületem", kaptam egy csapatot is.
A kijelentésemre Don felvonta az egyik szemöldökét és kacéran elmosolyodott. Mondanom sem kell, az övé a bujaság. Ez a mosoly már hány lány vesztét okozhatta! Inkább bele sem gondoltam.
- Akkor nem látom akadályát, hogy táncoljunk egyet, főnök - rántott fel engem is.
- Hé! - kaptam ki a karomat a kezéből. - Ugyan miért?
Don közelebb jött hozzám, a testünk majdnem összeért. Csinált már ilyet máskor is, így tudtam, hogy valamit mondani akar. Így a kezemet rátettem a vállára és a fejemet a nyakhajlatába fúrtam, mintha szerelmes pár lennénk. A fülem viszont szabadon volt, így kiválóan hallottam Don szavait.
- Az emberek irigyek lesznek rád, amiért téged viszlek táncba és nem őket - fejtette ki suttogva. - Meg a környéken észrevettem pár démont, akik erre jöttek. Be kell dobnunk magunkat.
- Hol láttad őket? - dünnyögtem a nyakába.
- A parknál jártak, mikor fentről észrevettem őket.
Fél kezemet a hátára csúsztattam, hogy megnézzem, kiszakadt-e az inge. Szerencsére nem , mert az már nagyon feltűnő lenne. Főleg a lányok körében...
- Nyugi, levetettem az inget és úgy repültem - súgta a fülembe és éreztem, ahogy mosolyog.
- Félmeztelenül? - kuncogtam egy kicsit. - Remélem, nem vett észre egy tinilány sem.
- Hidd el, örülnének egy olyan világvégének, ahol félmeztelen angyalok röpködnek.
- Valószínűleg igazad van - emeltem fel a fejemet és a szemeibe néztem. - Gyere, táncoljunk!
Egy ellenállhatatlan mosolyt villantva kísért a táncparkettre. Hát mit ne mondjak... Őrülten jó táncos. És szinte éreztem, ahogy felnyársalnak az irigy pillantások. Meg pár lány engem figyelmen kívül hagyva hozzádörgölőzött Donhoz, ami meg csupán az ő erejét növelte.
Megláttam a démont. De amit a legjobban furcsálltam, egy másik bukott angyal volt vele. A rangbeli különbség köztünk és a másik bukott között hatalmas volt. Egy Ős. Az egyetlen, amiből ezt meg tudtam állapítani, hogy ilyen vörös sörénye nem nő mindenkinek. Ahogy a haja meglibbent, por szállt fel. Angyalpor volt ez, amit csak a rangidősök tudtak termelni. Az embereket bűnre csábítja az íze, vagy akár csak a jelenléte a bőrön.
Ha egy ilyen rangú bukott megjelenik, az soha nem jelent jót. A tömeg felajzott lett az angyalpor hatására. Kitört a bűnös káosz. Még több démon jelent meg a tömegben, felénk vették az irányt. Megmarkoltam Don ingét és jeleztem neki. Én kifelé indultam a tömegből, ő pedig ment és Pault szedte össze. Én Tinát és Dovát kerestem. A zöld melíros barátnőm meg is lett.
- Nem láttad Dovát? - motyogtam neki.
- Pár perce begyűjtötték a mosdóból - nyelt egy nagyot. - A démonok mindent elleptek. A tetőre kell mennünk.
- A többiek nélkül nem megyek! - súgtam vissza ingerülten. - Láttad az Őst?
- Igen. Ő parancsol a démonoknak. Valakit keresnek közülünk - adta le Tina az infót. - Krin vagy Miyako. Esetleg mindkettő.
- De Dova miért?
- Fogalmam sincs - rázta a fejét.
- Én megyek és begyűjtöm a csajokat - mondtam ellentmondást nem tűrő hangon.
- A tetőn fogunk várni titeket a fiúkkal - bólintott és levált tőlem.
Átverekedtem magamat egészen a pókerasztalig, ahol éppen Krin behúzott az egyik démonnak. Az emberek annyira tobzódtak az élvezetekben, hogy észre sem vettek semmit. Konkrétan egy atombombát is robbanthattunk volna mellettük, ők azt sem vették volna észre. Miyako tökön rúgott egy férfit, aki a fájdalomtól összegörnyedt.
Beverekedtem magam közéjük és próbáltam távol tartani tőlük a démonharcosokat. Ütöttem, vágtam őket, de nagyon ment nekik a regeneráció. Az Őst nem láttam sehol, ez pedig nagyon rossz jel. Bármit művelhet, amíg nem látjuk. 3 méteres körzetben minden démont kirúgdaltunk a közelünkből. Krin egy fájdalmas nyögés kíséretében buborékot vont körénk.
- Menjünk! - mondtam nekik.
Krin ment hátul, ő tartotta az arany csillogású védőburkot. Miyako haladt középen, vagyis inkább Krinnel egyvonalban, ő bíztatta a legidősebb angyalt közülünk. Én pedig a burok szélén mentem. A karommal kinyúltam egy késért, de ez nem járt sikerrel. A karomba egyből belehasított egy démon, így egyből visszarántottam a karomat. Egy nagy vágás éktelenkedett rajta, dőlt belőle a vér. Démonkard. Még mázli, hogy nem a karomat vitte le, azt nem bírná helyrehozni a testem. Már a lépcsőnél tartottunk, mikor Miyako sikított egyet.
- NE! - üvöltötte.
Visszanéztem, de bár ne néztem volna. Az Ős volt. Krin fejéből pedig egy konyhakés állt ki, markolatig belenyomva. Miyako előkapta a fegyverét és tüzelt. Megsorozott egy Őst! A burok pedig elvékonyodott, majd összetört. Odaszaladtam a földön vergődő Krinhez és kirántottam a konyhakést a fejéből. A koponyája teljesen összeroncsolódott, de már gyógyulásnak indult. Csupán egy nomális késről volt szó, így túléli.
A derekamat valaki átkarolta, majd elrántott tőlük. Paul volt az. A vállára vetett és úgy verekedte magát keresztül a démonokon. Én visítva és könnyezve kapálóztam, de hasztalanul. Nem ment vissza. A földön fekvő Krint és a mellette térdelő Miyakot elnyelte a tömeg. A démonok körbefogták őket. Nem láttam már őket.
Paul bevágta a vasajtót, ahogy felértünk az épület legmagasabb erkélyére. Tina és Don egy acélrúddal kitámasztották, hogy nyerjünk egy kis időt. Ránéztem arra a helyre, ahol a korlátnak kellett volna lennie. Szóval innen szedték az acélrudat!
- Vissza kell mennünk értük! - csapkodtam a szőke fiú hátát.
- Nem! - vágta rá Paul, Don és Tina. - Mi is odavesznénk.
- Ők is csapattagok! - vágtam a fejükhöz.
- Rix, te vagy a kapitányunk. Kapitány nélkül pedig nincs csapat sem - érvelt Tina. - Kiszabadítjuk őket.
- De most menjünk! - morogta Don és Paul letett, hogy kinyithassam a szárnyaimat.
Az acélajtóra néztem. Akkor fogadtam meg, hogy ha törik, ha szakad, megmentem őket. Kitártam a szárnyaimat és éppen akkor ugrottam le (én ugrottam utoljára), mikor a démonok feltépték az ajtót. Gyorsan csapkodtam a szárnyaimmal, nehogy lelőjenek.
- A francba, meglógtak! - hallottam még.
Áldom a fekete szárnyakat, mert kitűnően be tudunk velük olvadni az éjszakai égbolt feketeségébe. Beértem a csapat maradék tagját.
- Kutassatok át mindent! - kezdtem osztani a parancsokat. - A fő kérdés: miért rabolhatták el őket a démonok?
- Igenis! - azzal zuhanórepülésbe kezdtünk.

"Stephan szemszöge - Rix meséje után"
- ... és ezért vagyunk itt. Okokat keresünk, hogy miért kellhetett a démonoknak és az Ősnek - fejezte be a mesét.
Én teljesen lesokkolódtam, mire a történet végére ért.
- És engem miért láttatok el? - nyögtem ki végül.
- Mert akár te is lehetsz az egyik ok. Fontos vagy Miyakónak, így könnyen lehet, hogy elárult neked valamit, ami fontos lehet - válaszolt hidegen Rix. - Szóval most mindent elmesélsz, amit csak tudsz róla.