28. fejezet: Démoni játszótárs

"Nincs rosszabb egy kanos démonnál..."

Nagyon sok időt töltöttünk együtt Stephannal és Lizával. Amikor nagyon sokat mondok, arra gondolok, hogy egymás seggében voltunk minden áldott percben. Stephan odaszokott az ágyamba és mindig úgy aludt el, hogy ott voltam mellette. Szinte felháborodott, ha nem voltam ott. De egy nagyobb gond is felütötte a fejét: a szárnyaim KOPASZODTAK! Komolyan, úgy néztem ki, mint valami tyúk, akit a levesbe szántak. Még éppen hogy el tudtam rendezni úgy, hogy ne látsszon ki alóla az a hártyaszerű anyag, amitől olyan denevéres benyomást keltett. A zacskóban lévő tollak pedig egyre csak gyűltek...
- Hogy hova mész? - nézett rám Stephan.
- Dol-goz-ni - tagoltam le neki újra. - Bukottnak lenni nem móka és kacagás. Fenn kell tartanom magamat, nehogy a főnökség megorroljon rám.
Éppen egy eléggé rövid, ezüst csőruhát próbáltam magamhoz a tükörben, kitárt szárnyakkal. Azt latolgattam, hogyha valami balul sülne el, ki tudnám-e nyitni még időben a szárnyaimat. Stephan pedig az ágyamról figyelte minden mozdulatomat.
- És én nem me... - kezdte volna, de megráztam a fejem.
- Nem! - tettem tiltó mozdulatot a kezemmel. - Nem akarom, hogy a közelemben légy, mikor botrányt kavarok. Te szépen itthon maradsz a húgoddal, terv szerint.
- De látszik, hogy nem vagy jól! - tiltakozott, közben a szárnyaimra mutatott. - Legalábbis szerintem nem normális, ha csak úgy széthagyod a tollaidat!
- És szerinted mi segítene, hmm? - fordultam vele szembe. - Talán ágynyugalom és forró leves? Meleg borogatás és gondoskodás?
- Például - vágta rá gondolkodás nélkül.
Kifújtam a levegőt a lehető leghangosabban. Utáltam Stephannal vitázni, pedig ez az utóbbi időben elég gyakran előfordult. Odasétáltam és letérdeltem elé, így egy kicsit fel kellett, hogy nézzek rá.
- Figyelj, vigyázok magamra - a combjaira tettem a kezeimet, amitől ő felszisszent. - Miért csinálod ezt, akárhányszor hozzád érek?
Igen, ahányszor hozzáértem, Stephan szisszent egyet. Fájdalmasan. Már leteremtettem ezért, hogy miért játszik kazánt a közelemben. Nem kaptam rá választ.
- Csak kérlek, vedd el onnan a kezedet - kérte úgy, hogy nem nézett rám.
Az arca szinte kigyulladt. Mindig ez volt. Ugyanez a reakció. Ugyanez a mondat. És már megint összeszorított térdek, amit nem igazán értek. Ilyenkor pisilnie kell vagy mi? Vagy mást rejteget a farmerjában?
- Miért? - kacér mosollyal ránézek, miközben fentebb kutatok az ujjaimmal. - Talán zavar?
Hebegett-habogott összevissza. Én viszont továbbra is csak néztem rá, a kezem pedig ingeresen simogatni kezdte a meglepően kemény és izmos combot. A másik kezemmel enyhén az álla alá nyúltam és szembefordítottam magammal. Nem akart a szemeimbe nézni. De miért?
- Mondd a szemeimbe, ha zavar - közelebb fészkeltem magam hozzá, majdnem befurakodtam a combjai közé.
Az arca mélyebb árnyalatú vörösre váltott. Olyan cuki volt, ahogy zavarba jött. Két kézzel támaszkodtam rá a lábaira, az arcomat pedig a hasába fúrtam.
- Tudod, hogy mit kedvelek benned? - kuncogtam. - Olyan kis ártatlan vagy.
- Ártatlan? - hangzott a döbbent hang.
- Igen. Téged még nem nagyon vezettek bele a rossz dolgokba. Hidd el, érzem rajtad a hófehér és ártatlan tisztaságot... - suttogtam a hasába, az orrommal pedig fentebb toltam a pólóját. - Téged még nem csábított senki... ugye?
- Nem tudom... - dadogta.
Szeretnéd, hogy én csábítsalak? Erre gondoltam akkor. De nem tudtam, mit válaszolt volna. Helyette felálltam és visszamentem a ruhához. Egyetlen szó nélkül. A srác még mindig döbbenten nézett maga elé. Én a megfelelő ruhával a kezemben a fürdőbe vonultam, hogy átvegyem.

"Stephan szemszöge"
Éreztem a forró leheletét a hasamon. Valahogy azt kívántam, bárcsak lentebb érezném ugyanazt a melegséget, ami az ajkai közül áradt. Teljesen zavarba hozott ez a hirtelen témaváltás.
Miután felállt, üresnek és hidegnek éreztem magamat. Egy szó nélkül bement a fürdőbe, két hatalmas szárnyával. Azok a szárnyak Miyako legbecsesebb kincsei. Én mégis minden este rajtuk aludtam el. Ez jelent valamit, nem?
Már nem voltam annyira kiakadva, mint az elején. Ő nem tehet arról, hogy ilyen lett. Miyakot csupán sodorták az események, nem szólhatott bele. Legtöbbször teljesen normális emberként viselkedett. Ha egy kicsit magába fordulós, elgondolkodó lányt normálisnak lehet nevezni a mai világban. Amikor csak simán Miyako volt, nem valami bukott angyalok egyike, gyakran eljátszadoztam egy gondolattal. Ha normális lenne, egy pár lehetnénk? Tettem fel magamnak a kérdést, újra meg újra. De mindig belém hasított a felismerés: már nem lehet normális. Nem lehet ugyanaz, mint angyalsága előtt volt. Alkalmazkodnia és vegyülnie kell, méghozzá a saját fajtársai közé.
Ott megtalálhatja a párját, egy izmos angyalfiút, aki a világ legszerencsésebb emberének mondhatja majd magát. Csak nyűg vagyok Miyako nyakán, olyan, mint egy nagy teher. Soha nem akartam bevallani neki, hogy teljes szívemből belezúgtam. Hogy mellette akartam ébredni minden reggel és vele akartam az ágyban lenni egész éjszaka.
Ez a megbizonyosodás méginkább megszilárdult bennem, mikor az előbb ecsetelte, hogy olyan ártatlan vagyok. Érződött a hangján, hogy engem nem akart elcsábítani. Mégis... tudtán kívül sikerült neki. De bárcsak komolyan próbálkozott volna!
- Stephan! - jött be félénken a szobájába. - Hogy nézek ki?
A szívem egy pillanatra megállt, amikor megláttam. A combját éppen takarta, a dekoltázsa pedig sejtelmesen szabadon hagyott egy kis részt. Ahogy lépkedett, ritmusra mozogtak a telt idomai, a külsejét egy modell is megirigyelhette volna. Én pedig még jobban összezártam a lábaimat, mert ha lehetséges, a farkam még jobban a farmernek feszült. Igen, ezért csináltam úgy, mintha mindjárt összepisilném magamat. Bár valami nagyon könnyen a nadrágomban landolhatott, de az nem a vizelet volt.
- Dögös vagy - nyögtem ki nagy nehezen, szerencsére mindenféle sóhaj nélkül.
- Tényleg? - és körbefordult.
Nekem pedig végem volt. Ahogy megláttam a formás fenekét, úgy éreztem magamat, mint egy kiéheztetett vadállat, ami előtt egy szaftos húst lóbáltak.
- Igen, túlságosan is... - a hangon rekedt volt és eltorzult.
Aztán olyan történt, amire még nem volt példa. Legalábbis nálam. A tudatom egyszerűen elborult, tudatában voltam a cselekedeteimnek, de mintha más tett volna mindent. Olyan basznivaló, nem gondolod? Csakis arra vágyik, amihez nincs merszed... Viszont most itt van egy falatnyi ruhában és kóstolgat téged. Teszteli, hogy meddig mehet el büntetlenül. Ezt meg kell torolnod, Stephan... Méghozzá a lehető legélvezetesebb módon.... Súgta az agyamban egy kis hang.
Sajna egyet kellett vele értenem. De úgy tűnt, nem volt beleszólásom az eseményekbe. Ugyanis a testem felállt az ágyról és pár hosszú lépéssel megszűntette a távolságot köztem és Miyako között. Figyelmeztetni akartam, hogy ez nem én vagyok. Meg akartam mondani neki, hogy menjen minél hamarabb dolgozni, akármit akar csinálni. Viszont ezt csak én akartam. A másik tudat volt fölényben, ami akkor a testemet irányította.
- Mi a... - kezdte volna Miyako, mikor odaszorítottam testemmel a falhoz.
Benneragadt a mondat további része, mivel megcsókoltam. De úgy istenigazából. Vagyis nem én, hanem a testem. A lány a falhoz szorult, én pedig fölé magasodtam.Nem szakította meg a csókot, sőt! Úgy csókolt, mintha az élete múlna rajta. Édes, émelyítő, megbabonázó. Ez volt a csókja. A combjairól már nem is merek beszélni! Viszont az önállóvá vált testem tökéletesen értette. Ugyanis eredetileg az én kezeim megindultak a lány combján felfelé.
A testem elkábult, majd a földre rogyott. Csípő érzés terjedt szét bennem, amitől ismét ura voltam a testemnek. Miyako kezét látom meg, ami köré füstszerű, szikrázó anyag tekeredett. Lenéztem a combomra, ahol a farmer megpörkölődött.
- Démon, hagyd el ezt a testet. Mással szórakozz! - vicsorgott rám Miyako, mielőtt teljesen elvesztettem volna az eszméletemet.
- Még nem fejeztük be, cica! - röhögött fel a szám önkéntelenül. - A főnök figyel téged. Egyáltalán nem elégedett!
Aztán tényleg körülölelt a sötétség.

***

Arra ébredtem fel, hogy reggel van. Pedig este volt, mikor Miyako ruhát próbált. Ennyit voltam kiütve? Úgy éreztem magamat, mint a mosott rongy. Miyako ágyán feküdtem, alsógatyában.

- Hogyan...? - kezdtem volna, közben megpróbáltam felülni.

A combomba fájdalom hasított. Lenéztem az említett testrészre és egy furcsa, élénk színű kötést láttam meg rajta. Egy kicsit össze volt vérezve, de nem volt halálos mennyiség.

- Nocsak, felébredt a kis beteg? - szólalt meg egy könnyed hang az ágy mellől.

Összerezzentem és lassan a hang tulajdonosa felé fordítottam a fejemet.