16. fejezet: Ki tanít kit?

"Aki tudja, az tanulja, aki nem tudja, az tanítja."

Krin nem semmi. Nagy szemekkel nézek rá. Ő a farmerjával babrált.
- Adottság?- kérdezek vissza.- Hány éves vagy?
- Idősebb vagyok, mint te vagy akármelyik csapattagunk.- a szeme sárgán felizzott.
Az arca... megviseltnek látszott. Az idő megkeményítette a vonásait. Úgy nézett ki, mint egy isten a halandók között. Ő már látott mindent.
-Ki vagy te?- nézek rá.
Semmit nem tudunk róla az égadta világon. SEMMIT!
Amikor ezt kiejtettem a számon, Don csapódott be közénk a földbe. Röhejes látvány volt. Krin viszont felszívódott. Mire Don felkászálódott, csak a döbbent arcomat látta. Hogyan...? És mikor...? Az erdő felé néztem, ahol pár pillanatra aranyszemeket láttam megcsillanni. Don csettintett párat, majd az arcomba fújt. Egy gusztustalan szag csapta meg az orromat. Fekete füst szállt Don szájából, az volt ilyen szagú.
- Normális vagy?!- ordítok rá.
Prüszkölök és tüsszögök.
- Te nem figyeltél rám, aranyom.- mosolygott az arcomba.
- Na tudod kit aranyozzál!- mondtam.
- Kezdhetjük?
- Mit?- nézek rá értetlen fejjel.
- Az edzést.- mondja könnyedén.
- Milyen edzés?
- Tina nem mondta?
- Nem.- ingattam a fejem.
- Akkor engem ér az a megtiszteltetés, hogy elmondjam neked.- a vállamra rakta a kezét, amit egyből le is ráztam magamról.- 3 hét múlva jön egy feladat. Addigra ki kell képeznünk téged.
- Ki szerint?
- Rix a csapatkapitányunk, ő rendelkezett így.- mondta, amolyan "bocs, ez van" tekintettel.
- Akkor kezdjük.- sóhajtottam lemondóan.
- Rendben. Első szabály...- végig se tudta mondani, mivel földhöz vágtam.
- Legyek gyors? Ne lankadjon a figyelmem? Olvassak az ellenfél mozdulataiból?- mosolyogtam rá.
Ő a földön vigyorgott rám. Talpra ugrott és elismerően füttyentett.
- Többet tudsz, mint hittem!- mondta és támadó pózba állt.
- Akkor gyerünk!- mondtam.
Ezúttal már keményebb ellenfél volt. És én maradtam alul. A kis huncut bevetette az erejét. Bezzeg én még támadni se tudok, csak füstölögni. Mindketten izzadtan és kifáradva terültünk el a füvön.
- És most jöjjenek a képességek...- mondta zihálva.
Én csak bólintottam egyet. Mikor sikeresen feltápászkodott, engem is felrántott a földről.
- A jelképedet elő tudod hívni?- kérdezte a viperájára mutatva.
- Zafírára gondolsz?- mikor ezt kimondtam, Zafíra megelevenedett.
Kígyó alakban letekeredett a kezemről. A fűben emberi alakot vett fel. Don kiguvadt szemekkel nézte.
- Eléggé eleven vagyok?- kérdezte gúnyosan Zafíra.
Don arcát le kellett volna fényképezni. Akkora volt a szeme, akár egy harcsának.
- Be-be-beszél...- mutatott dadogva Don Zafírára.
- Persze, hogy tudok beszélni!- mondta Zafíra megvetően.- Ahogy a tiéd is tud!- mutatott Don kígyójára.
- Ő még nem beszélt.
Zafíra közelebb hajolt Don kígyójához. Meglepetésemre suttogni kezdett neki.
- Hé, Silver (Szilver=Ezüst)! Ne szívasd szegény srácot. Gyere elő!- suttogta Don kígyójának.
Az úgy látszik, meghallotta, mivel mozgolódni kezdett. Az ezüstösen csillogó kígyó élesen sziszegett. Don szinte kővé dermedt. Egy csúszással a földön termett, ahol emberi alakot öltött. Egy srác volt az. A testét ugyanúgy fedték a pikkelyek, ahogy Zafíráét. A fiú haja szürkés árnyalatú, a szeme acélszürke. Ezüst pikkelyei csillognak a holdfényben. Megvetően fordult gazdája felé.
- Én itt ordibálok neked, de meg sem hallasz!- mondta a kígyósrác megvetően.
Don lefagyott, se kép, se hang. Csak most láttam igazán, mekkora hasonlóság van a vonásaik között. Ahogy így gondolkodtam, Silver körülnézett.
Aztán a szeme átcsúszott Zafírára.
- Szia, szépségem!- kacsintott rá.- Akarsz kis kígyókat?
- Ez a legjobb csajozós dumád? Komolyan?!- mondta a jelképem gúnyosan.
- Hé! Állj!- vontam magamra a figyelmet.
Mindenki rám nézett.
- Neked van neved?- néztem ezüstsrácra.
- Nincs.
- Akkor Zafíra miért hívott Silvernek?
- Mert szerintem illik rá.- vágott közbe a dumás viperám.
- Akkor elfogadom névnek a Silvert.- bólintott immár Silver.
- Oké. Don! Rendben vagy?- néztem a lesokkolt srácra.
- Egy csődtömeg vagyok...- suttogta maga elé.
Inkább hagytam szegényt, elég sokk érte.
- És te ki vagy?- mutatott rám Silver.
- Miyako vagyok.- biccentettem.
Silver nagy szemeket meresztett, majd, mintha elszégyellte volna magát. Ő valamiért térdre ereszkedett és tiszteletteljesen lehajtotta a fejét.
- Úrnőm!
- Silver, mi ütött beléd?- kérdeztem döbbenten.
- Hatalmas erő lakozik benned. Emellett ismertem a szüleidet.- mondta Silver, utána felállt.
- A... szüleimet?- nyeltem egy hatalmasat.- Honnan ismerted te az én szüleimet?
- Majd rájössz!- legyintett.- De jól hallottam, hogy nem tudod használni a képességeidet?- terelt témát.
Egyből elfeledkeztem az előbbi beszélgetés témájáról, annyira elszégyelltem magam.
- Igen...- égett az arcom a szégyentől.
- Hát...- felnevetett Silver.- Láttad volna ennek a bénának a próbálkozását!- mutatott a gazdájára.
Zafíra is felkuncogott.
- Hé!- éledt fel Don.- Silver , inkább gyere vissza a karomra!- mondta keményen Don.
- Végre úgy viselkedsz, mint egy férfi!- mondta Silver.
- Eddig is úgy viselkedtem!- nekiálltak vitatkozni.
Én Zafírára néztem, mire megforgatta a szemét. Ez a mozdulat amolyan "a pasik olyan gyerekesek!" mozdulat volt. A jelképem rázkódott egyet és kígyóként sziszegett a fiúkra. Sóhajtozva néztem a két srácot, majd megelégeltem. Elővettem az ikerpisztolyaimat és a két srácra szegeztem.
- Hé, Miyako... nyugi!- csitított Don.
- Silver, visszamész Don kezére! Don, te pedig folytatod a tanítást!
- Kemény csaj!- mondta Silver és visszament Don karjára, tetkó formájában.
- Most már tedd le!- mondta Don és visszatettem a fegyvereket.
Zafíra is visszament a tetkóba, így ismét csak ketten voltunk Donnal. Én a mellkasom előtt keresztbe fontam a kezem. Néztem Donra, aki látszólag nagyon gondolkodott. Le kellett volna fényképezni az utókornak, mert nem sokat láthattuk ezt a csodaszámba menő eseményt.