- Csaltál! Nem ebben egyeztünk meg! - a nő hangja előbb elért hozzá, mint a magassarkújának dühös csattogása.
Gaela szokásos sötét köpenyében és kivágott felsőjében úgy nézett ki, mint valami felsőbbrendű főnökasszony, akit mindenki sárkánynak gondol a munkahelyén, de senki nem meri ezt neki megmondani. Most illett is rá a sárkány jelző, ugyanis majdhogynem tüzet okádott, ahogy beviharzott Tehror dolgozószobájába. A fekete férfialak úgy pillantott fel, hogy még a legerősebb idegzetűek is sírva rohantak volna el. Azonban a jelen lévők mindig kivételt képeznek, ugyebár...
- Ez nem fair! - hisztizett óvodás gyermek módjára a titán, aki a legerősebb erőt birtokolta a mindenségben, méghozzá azt, hogy az ellentéteket összevonzza, ezáltal pedig kiegészíthetik egymást.
- Mire gondolsz, néném? - csikorgatta a fogait Tehror, ahogy egy újabb halotti jegyzőkönyvet csapott fel.
Nem dolgozott már napok óta, a földön viszont sorban haltak meg a porhüvelyek, akik az ő gondatlanságának köszönhetően valahol élet és halál között lebegtek. A zűrzavart helyre kellett hozni, így öccse erőszakkal távolította el az alvó Miyako mellől. Minden egyes tollvonással egy újabb lélek jutott Luciferhez, illetve Jahvéhez, a munka pedig egyre apadt. A Halál mindig is utálta a papírmunkát, így egy egész nap alatt akart bepótolni több napos elmaradást. Bezzeg a testvéreinek nincsen szüksége pontos dokumentációra, hiszen aki egyszer bekerült hozzájuk, az onnan nem mozdul többé. Azonban a Halál kastélya inkább egy átjáróházra hasonlított, mintsem dimenzióra. Tehrort mindig is érdekelte, hogy legidősebb testvére érdeklődött-e valamilyen szinten az emberi faj iránt. Azon túl, hogy egyetlen fiát kivégezték, a népét megvetés tárgyává teszik az egész világon és viccet csinálnak belőlük, az élőhelyüket robbanásszerűen építik lefelé, ráadásul a parancsait szemberöhögik... A Halál lassan ismét kezdett beleesni abba az érzelmi tusába, amibe mindig belekeveredett, akárhányszor Jahvéra gondolt. Szánta a bátyját, mert őt terhelte közölük a legnagyobb felelősség. Neki kellett lennie a fénynek a sötétségben, amit még a titánok teremtettek.
Lucifer munkája könnyű volt. Az embereket csupán valódi önző természetükbe kellett hoznia újra. Azonban Jahve azért küzdött, hogy az emberek ne pusztuljanak el, ha eljön az idő. Mégpedig Moira szerint hamarosan el kell küldenie a földre négy legkisebb gyermekét. Ők a végzet négy lovasa, szóval Tehror már előre fáradtan sóhajtott. A húgai négyesikrek és olyan mészárlást fognak rendezni, hogy ez az elmaradott napi elhalálozott lélekszámok csupán a tizedszázalékát fogja alkotni az Ítélet Napjának.
- Sok lesz a papírmunka... - morogta Tehror, ahogy elmerült a gondolataiban.
- Figyelsz te rám egyáltalán?! - visította a banya, akiről szinte meg is feledkezett.
- Nem - vetett vérfagyasztó pillantást a nagynénjére. - Miért is figyelnék? Amikor a legutóbb neked szenteltem minden figyelmem, egy illúzióba száműzted a menyasszonyomat, megingattad a hitét bennem, kegyetlennek tüntetted fel az apját, akit mindennél jobban szeretett, hamis emlékeket adtál neki, hogy az egész szemlélete meginoghasson... - kezdte sorolni, de a nagynénje pofátlanul ásított egyet.
Tehror összeszorította az állkapcsát, a fogait csikorgatta.
- Ez engem a legkevésbé sem érdekel, halálocska - legyintett tiszteletlenül.
A férfi állkapcsán elkezdett rángani egy kis izom, ami jelezte, hogy ideges. Méghozzá nagyon.
- Emlékszel, hogy bárkit a föld alá tudok küldeni? Akár halhatatlan, akár nem? - tette fel a költői kérdést.
- Fenyegetni akarsz? - emelte meg elegánsan az egyik szemöldökét Gaela. - Nem fog működni rajtam a kis hókuszpókuszod, aranyom. Titán vagyok, nem holmi kóboristen.
Tehror felemelkedett a székéből, hogy nagynénje fölé tornyosulhasson a testméreteinek köszönhetően. Kilépett az íróasztal mögül, hogy elé állhasson. Ráérősen nekitámasztotta a csípőjét az asztallapnak, ahogy merőn bámulta a titánt.
- Miért is vagy a házamban? - kezdtem halkan. - Nincsen egy szentélyed, ahova mehetnél?
- De hisz... - kapkodott levegő után a több millió éves titán, ahogy megvilágosodott előtte a célozgatás értelme.
- Takarodj. Beszennyezted az otthonom - vicsorgott Tehror. - Nem elég, hogy meghívás nélkül vagy itt, még a menyasszonyom ellen is merényletet követtél el, szenvedést hozva az egész házam népére.
- Ez azért túlzás - húzta ki magát fejedelmien. - Nem hiszem, hogy annyian hiányolnák azt a botcsinálta bukottat.
- Láttad már Shaikint? - kezdte megemelni a hangját. - Ismét kísérteni kezdett a házban.
- A konyhaszellemre gondolsz? - fintorgott egyet a némber. - Kísértet, az a dolga, hogy kísértsen.
- Mióta Miyako nincsen itt, keservesen zokog minden este - mondta hidegen a férfi. - Shaikin erős, de a menyasszonyom sokat jelent neki.
- És akkor mi van, ha egy pici szellemecske hiányolja? - vont vállat.
Mielőtt riposztolhatott volna akármit is a férfi, döngő léptek szakították meg a viszonylagos csendet. Akár egy elefántcsorda is közeledhetett volna, az sem csapott volna nagyobb zajt. És valahogy sejtette, hogy annak nagyobb düh lakozott a szívében, mint a fent említett csordának. Az ajtó szilánkosra tört a belé csapódó lábtól, amihez egy tűsarkú csizma tartozott. Az összetört fadarab pedig, ami megmaradt az ajtóból, még az is kirepült a keretből. A láb tulajdonosa egy vörös hajú nő, akinek arca Miyakoé volt, ahogy a düh eltorzította egész valóját. A bukott angyal kitárta a szárnyait, a vastag falba lyukakat vájva. Tollai acél és vas, angyalpora gyémánt, amik dühösen szikráztak a fényben.
Tehror emlékezett Miyako anyjára. Ösztönösen összeszorította a lábait, ahogy meglátta a kezében a 8 ujjnyi pengét.
Igen, annak idején csak a férfi nadrágjának anyaga választotta el attól, hogy teljes kiherélést végezzen a Halálon. Most is a hatalmas sarló szinte vibrált a dühös nő kezében.
- Itt van a lányom - nem kérdezte, kijelentette.
- Így van - mondta Tehror egy nagy nyelés közepette.
A vörös hajú nő pupillája kitágult, ahogy a titánra tévedt a tekintete. Marokra fogta a sarlót és csuklóból a másik nő mellkasába vájta. A Halál eltátotta a száját, olyan menő volt ez a mozdulat. Gaela a földre esett a sokktól, a vörös hajú nő pedig fogott egy széket és szuszogva lehuppant a székre. Nem nézett ki túl jól. Az arcában kevés volt a szín, illetve a végtagjai alig észrevehetően remegtek. Viszont ahogy a nő keze óvón megsimogatta saját gömbölyödő hasát, Tehror mindent megértett.
- Nem kéne ilyen állapotban megerőltetnie magát - mondta a férfi óvatosan.
- Egy démon és egy felsőbbrendű bukott gyermeke lesz. Hidd el, ennyi nem árt meg neki! - lapogatta meg a saját hasát, ahogy újból összeszedte minden erejét és felállt. - Rég nem jártam már itt. Erre azért kell újból idejönnöm, mert hallottam, hogy egy beteg humorú titán illúzióba kergette a lányomat - ekkor szúrósan nézett a vérző, földön fekvő nőre. Már kezdett gyógyulni, de a terhes anya a csizmájának az acélsarkát izomból belevágta a gerincébe a titánnak.
Még Tehror is felszisszent az együttérzéstől. De ez csak egy pillanatig tartott.
- Értem, gondolom zaklatott... - nevetgélt zavartan a Halál.
- Ez a ribanc az, igaz? - megcsavarta a csizmáját, Gaela pedig felkiáltott a fájdalomtól. - Te csináltál Csipkerózsikát a lányomból?!
- Szedd már ki ezt a kibaszott szentelt tüskét a hátamból, te dagadt tehén!
- Diana vagyok és pofád lapos, Vágy titánja - ordította Miyako anyja. - Miattad vagyok ilyen helyzetben! Ha Isaiah nem említi, hogy itt vagy, meg sem találtalak volna!
Gaela dühösen felpillantott, Diana pedig dühödten lüktető érrel a halántékán viszonozta a pillantást. A Halál magában morfondírozva és hátradőlve nézte a műsort. Azonban ahogy elhangzott Isaiah neve, nem maradhatott tétlen.
- Ismered Isaiaht? - meresztett nagy szemeket a férfi.
- Igen - morogta a bukott, ahogy megpróbálta lenn tartani a titánt. - Nagyon jól ért az utamban lévők eltüntetéséhez. Néhányszor felfogadtam.
Ismét taposott egyet a titán gerincére, mire egy újabb adag vér fröccsent szét. Közben a férfi arra gondolt, hogy valószínűleg nem lenne jó rosszban lenni a jövendőbeli anyósával.
- Nem tudnád máshol kivéreztetni? Tiszta vér lesz a szőnyegem! - robbant ki Tehrorból, ahogy nézte a vérontást.
Ez egy kicsit kínos is lehetett volna, ha a terhes nő éppen nincsen mással elfoglalva.
- Isaiah is itt van, mi? - kérdezte Diana, aki mintha nem is hallotta volna a Halált. - Érzem, hogy használja az erejét.
Gaela köhögött, ahogy beszélni próbált. Nagyon próbálkozott, hogy értelmes szavakat tudjon formázni. Dőlt a vér a szájából és az orrából. Azonban csodával határos módon mégis sikerült megszólalnia.
- Csa-ló! - tört meg a felénél a szó.
Tehror leguggolt a nénjéhez és úgy nézett rá. Diana ezt bátorításnak véve még jobban rugózni kezdett a nő hátán.
- Ez jobb, mint a terhestorna! - sóhajtott fel Miyako anyja elégedetten.
- Miért vagyok csaló? - kérdezte Tehror a véres húskupacot.
- Meg... megegyeztünk, hogy... engeded neki... egyedül... végig... csinálni a tesztemet - nyögte ki nehezen.
A férfi felállt és az íróasztalához sétált. Egy percig keresgélt a papírjai között, míg megtalálta. A papírdarab az egyik halottas jegyzőkönyvben volt, amiben éppen dolgozott. A kis fecnit undorodva, két ujja közé csippentve vitte oda a titán elé. Leguggolt és jeges tekintettel nézett a nagynénjére.
- Ezt nevezed megegyezésnek? - tolta az arcába a fecnit. - Ezt találtam tegnap reggel az ágyam mellett, ahol éppen aludtam.
A lánynak magának kell végigcsinálni, különben nem lenne szórakoztató az egész!
Nehogy segíts neki!
Gaela
Gaela hallgatott. Tehror undorodva hajította el a kis lapocskát, majd Dianára nézett.
- És miért is jöttél? - kérdezte mellékesen, szándékosan tudomást sem véve a vértől hörgő nőről.
- Ó, majdnem el is felejtettem - egy, az állapotához képest kecses szökkenéssel leugrott a titánról.
Megtörölte a kezeit a nadrágjában, majd tisztelettudóan meghajolt. Tehror hátrahőkölt a váratlan mozdulattól.
- Szeretném látni a hitvesedet, ha nincsen ellenedre - mondta mosolyogva, de ez a mosoly nem érte el a szemeit. Fáradtnak tűnt. Megviseltnek. De legfőképpen egy anyának tűnt, akinek a gyermeke veszélyben volt - Szeretném, ha felébredne, mire a kicsi megszületik. Tudod... nem voltam jó anyja. Ezért nem akarom a picivel elrontani.
A szavai még szívig hatolóak is lehettek volna, ha nem éppen akkor fordította volna meg Gaelát és rántotta volna ki belőle a sarlóját. De ezt tette, így ez kicsit morbid lett. Az anya mosolyogva a vállára tette a sarlóját. Abból a helyzetből bármilyen szögben képes lett volna lemetszeni bárki végtagját.
- Ugye nincsen ellenedre? - kérdezte még egyszer a nő, nyomatékosan.
Tehror csak zavartan nevetgélt, ahogy bólogatott.
- Menj csak. Két szobával arrébb találod! - igazította útba.
- Köszönöm! - köszönte meg udvariasan, majd mintha semmi nem történt volna, kisétált az irodából.
Tehror szűknek érezte a pólója nyakát, ahogy letekintett a nagynénjének nevezett, gyógyulófélben lévő húskupacra. Kicsit megrángatta a ruhadarab nyakát, hátha több levegőhöz jut.
- Megástam a saját sírom - morogta Tehror.
- Ijesztő anyós, mit ne mondjak - a vértől még gurgulázó nevetést hallatott a padlón fekvő titán.
- Kussolj - mordult fel a férfi. - Ha meggyógyultál, húzd el a beled a házamból!
- Udvariatlan...
A férfi hidegen a kupacra bámult.
- Ha így folytatod, nem lesz mit elhúznod.
- Regenerálódok! - feleselt vissza a húskupac.
- De fáj, ugyebár? - merült el Tehror újra az aktuális halottak jegyzőkönyvében.
Gaela egy hang nélkül távozott, miután összeszedte magát annyira, hogy járni tudjon. Azonban az illúzió nem maradt félbe.
- És miért is jöttél? - kérdezte mellékesen, szándékosan tudomást sem véve a vértől hörgő nőről.
- Ó, majdnem el is felejtettem - egy, az állapotához képest kecses szökkenéssel leugrott a titánról.
Megtörölte a kezeit a nadrágjában, majd tisztelettudóan meghajolt. Tehror hátrahőkölt a váratlan mozdulattól.
- Szeretném látni a hitvesedet, ha nincsen ellenedre - mondta mosolyogva, de ez a mosoly nem érte el a szemeit. Fáradtnak tűnt. Megviseltnek. De legfőképpen egy anyának tűnt, akinek a gyermeke veszélyben volt - Szeretném, ha felébredne, mire a kicsi megszületik. Tudod... nem voltam jó anyja. Ezért nem akarom a picivel elrontani.
A szavai még szívig hatolóak is lehettek volna, ha nem éppen akkor fordította volna meg Gaelát és rántotta volna ki belőle a sarlóját. De ezt tette, így ez kicsit morbid lett. Az anya mosolyogva a vállára tette a sarlóját. Abból a helyzetből bármilyen szögben képes lett volna lemetszeni bárki végtagját.
- Ugye nincsen ellenedre? - kérdezte még egyszer a nő, nyomatékosan.
Tehror csak zavartan nevetgélt, ahogy bólogatott.
- Menj csak. Két szobával arrébb találod! - igazította útba.
- Köszönöm! - köszönte meg udvariasan, majd mintha semmi nem történt volna, kisétált az irodából.
Tehror szűknek érezte a pólója nyakát, ahogy letekintett a nagynénjének nevezett, gyógyulófélben lévő húskupacra. Kicsit megrángatta a ruhadarab nyakát, hátha több levegőhöz jut.
- Megástam a saját sírom - morogta Tehror.
- Ijesztő anyós, mit ne mondjak - a vértől még gurgulázó nevetést hallatott a padlón fekvő titán.
- Kussolj - mordult fel a férfi. - Ha meggyógyultál, húzd el a beled a házamból!
- Udvariatlan...
A férfi hidegen a kupacra bámult.
- Ha így folytatod, nem lesz mit elhúznod.
- Regenerálódok! - feleselt vissza a húskupac.
- De fáj, ugyebár? - merült el Tehror újra az aktuális halottak jegyzőkönyvében.
Gaela egy hang nélkül távozott, miután összeszedte magát annyira, hogy járni tudjon. Azonban az illúzió nem maradt félbe.
