12. fejezet: Zűrzavar

"Gyakran mondják: van fekete és fehér oldal. Viszont a szürke sávot nem említik, pedig abban vannak a legtöbben."

"Stephan szemszöge"
Mikor egy alapos alvás után kijöttem a szobámból, Miyako szobaajtaja tárva-nyitva. A fekete hajú testőrnőnk a földön ült, háttal nekem.
- Jó délelőttöt, álomszuszék!- sandított rám.
- Hány óra van?
- 10 lesz.- e rövid válasz után kecsesen felállt.
Lesöpört magáról pár láthatatlan porszemet, majd megfordult. Egy pisztoly volt a kezében, amit olyan biztonsággal tartott a kezében, mintha bármikor lepuffanthatna. Mondjuk ez igaz lehet. Egy gyors és agresszív mozdulattal felhúzta a fegyvert, majd az övébe tette. Arckifejezése semmit sem árult el a gazdájáról. Vajon mi történhetett vele? Lopott? Esetleg ölt? A viperája most élőnek tűnt csupasz karján. Mintha rám sziszegne...
- Mi az? Lefagytál, Stephan?- kérdezte mellettem egy hang.
A nevemre összerezzentem. Miyako súgott a fülembe. Közvetlenül mellettem állt, a karja az oldalamhoz ért. Ő felvonta az egyik szemöldökét és halvány mosolyra húzta a száját. Látta rajtam, hogy meglepődtem. Látszólag élvezte a helyzetet. Végigmért magának, majd a kezével megsimította az oldalamat. Bizsergést váltott ki belőlem az érintése. Egy különös érzést, amit minél hamarabb, minél többször érezni akartam újra meg újra. Az ujjai lentebb kalandoztak, egészen az övem csatjáig. Egy különleges várakozás kerített hatalmába. Azt kívántam, bárcsak végigsimogatná az egész testemet. De nem ez történt. A kezét elrántotta, mintha a csat megégette volna.
- Kiengednél?- kérdezte gyenge hangon.
Csak most tűnt fel, hogy az ajtófélfánál állunk mindketten. Szó nélkül kiengedtem, ő pedig gyors tempóban trappolt le a lépcsőn. Szinte rá lehetett mondani, hogy menekült. Mi volt ez? Ezek az érzések tényleg belőlem áradnak? Miyako után néztem, mikor egy éles fájdalom hoz vissza a földre.
- Au! Mit csinálsz?!- mondom a húgomnak, aki megcsípett.
- Én is ezt kérdezhetném tőled!- nézett rám.- Tudom, hogy tetszik neked!
- Honnan veszed ezt?!
- Javíthatatlan vagy!- ment el mellettem, miközben a szemeit forgatta.
Mi ütött ma mindenkibe!? A lányok példáját követve én is lementem.
- Liza, ezt nem érted..!- mondta éppen Miyako, mikor leértem.
A torkán akadt a szó. A tekintetemet kerülve visszatért a paradicsom feldarabolásához. Gyönyörű, mint mindig. Miért gondolom ezt? Bár, ahogy a paradicsomot darabolja, lassan értelmet nyer a kijelentésem. Minden mozdulata erőt és határozottságot sugároz. Az előbb, a szobája ajtajában is... Az éjfekete haja előreomlott, akár egy védelmező fátyol. Márványbőre csak kiemeli finom vonásait. Olyan, mintha nem is ebből a korból jött volna. Akár egy királylány is lehetne. Az arca és a szemei lebilincselőek. Ahogy leültem, az arcáról lekalandozott a tekintetem. Mikor leesett, hogy a melleit bámulom, gyorsan elkaptam a fejemet. A melleit bámultam... Már nem néztek rájuk, mégis akaratlanul magam elé képzeltem a képet. És elégedetten emlékeztem a képre.
- Mi a baj?- térített vissza Liza hangja.
- Semmi, ne törődj vele!- mondtam legyintve, bár egy kicsit zavartan.
Miyako letette elénk a szendvicseket, majd hangtalanul elkezdtünk reggelizni. A testőrünk leült mellém, én pedig megéreztem az illatát. A haja oldalra volt söpörve, a nyaka csupasz fele nézett felém. A parfüm illata olyan finom volt, hogy nem akartam vele betelni. De nem hiszem, hogy bármilyen illatszernek ilyen illata lehet. Akkor a bőre...?
- Olyan furcsák vagytok...- nézett ránk gyanakodva Liza.
- Nem is!- vágtuk rá egyszerre.
- Értem... Én este az egyik barátnőmnél alszom, szóval kettesben lesztek.- mondta mosolyogva Liza.
Kettesben? Önkéntelenül is Miyako felé fordítottam a szemeimet.
- Ugyanazok a szabályok érvényesek!- mondta Miyako keményen.- Liza, te nem császkálhatsz egyedül!
- A barátnőm szülei jönni fognak értem.- mondta Liza.
- Helyes!- mondta Miyako.
Akkor csak kettesben leszünk. Az illatot még intenzívebben éreztem, szinte megbódított. Miyako elégedetten felnyögött egyet, mire odakaptuk a fejünket. Ő zavartan mosolyogva ennyit mondott:
- Csak elkalandoztak a gondolataim...- mondta egy kis pirulással.
Gyorsan végeztünk a reggelivel. Miyako elővette a leckét és elkezdte csinálni. Én felmentem  szobámba, hogy ne kelljen tovább fantáziálnom Miyakoról. Azonban a szobája előtt a parkettán találtam egy olyan fekete tollat, mint a múltkor. Honnan kerülnek ezek ide?
- Gyere, beszélnünk kell!- ragadta meg a húgom a kezemet, meglepően erősen.
Egészen a szobájáig húzott, ott pedig betaszított. Ránk csukta az ajtót és lenyomott az ágyra. Ő a szemközti babzsákfotelben foglalt helyet.
- Nos... Neked tetszik Miyako.- nem kérdezte, hanem közölte, mint egy tényt.
- De...- kezdtem, de leintett.
- Látom rajtad, hogy megőrjít a közelsége.
- Honnan veszed ezt?
- Onnan, hogy van szemem!- mondta keményen.
Képzelődöm, vagy tényleg a csupa szív húgom kivallat? Ráadásul igaza van.
- Úgysem számít.- mondtam halkan.
- Dehogynem! Hogyne számítana!- kiált fel magánkívül.
- Neki Ryan tetszik! Meg is értem!
- Nem! Nem adhatod fel! Szerezd meg!
- Hogyan?
- Az már a te gondod! De ha kell, segítek!
- Akkor segíts!
- Miben?- hajolt hozzám kíváncsian.
- Nem akarok szerelmes lenni.- mondtam már zavartan nevetve.
- Ebben sajna nem tudok.- ingatta mosolyogva a fejét.
Mitévő legyek? Ez volt a téma, amiről Lizával addig beszélgettem, míg nem jöttek érte.
Amikor viszont elhajtott, összenéztem a testőrömmel. Mindketten az ajtóban búcsúztunk el Lizától. A szemem a szájára, majd a kemény szemeire vándorolt. Az a szem a lelkembe látott aznap este.